HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

Napifan: Ponyvalegény

Repce Manó 2009.10.30. 17:10

Egy-egy gáztűzhely és közönségtalálkozó hazai kínálatait követően a Tarantino rajongóihoz szólnék, illetve hősünk pólója a rendező egy, talán legismertebb filmjére utal. Ugyanakkor megválaszolja a kérdésünket, hogy miért érdemes néha megvizsgálni, mit rejtenek a turkálók.

Címkék: ponyvaregény pulp fiction napifan ponyvalegény

Szólj hozzá!

Szemledíjas magyar film

Repce Manó 2009.10.30. 13:36

Utolsó idők

Díj ide, díj oda, ha valakinek célja, megtalálja a megfelelő okot, hogy szétszedje akár az Akadémiát is. Épp, hogy elkezdett elégedetlenkedni a hollywood-i plázafilmeken nevelkedett közönség az igényesség hiányára hivatkozva, egy réteg már meg is találta azt a műfajt, ami szemledíjasnak lehet nevezni. Mátyássy Áron filmje pedig rendesen megosztja a kritikusokat, magam is majdnem eltekintettem a megtekintéstől egy 2/10-es értékeléssel való találkozáskor, de örömmel tapasztaltam, hogy néhol éltetik is a művet, szóval megosztja a közönséget. Persze a negatív kritikákból nem egészen derült ki, hogy miért rossz a film, elvégre néhány apró baki került az elemzések középpontjába és néhol megjegyzik, hogy unják a filmet. Igen, tulajdonképpen tömegével kerülnek hasonló ún. "köldöknézős" filmek a művészmozikba, ahol még a jegyért is fele annyit kell csak fizetni, csupán senki nem látogatja az ilyen előadásokat, kivéve Valéria néni, Tibi és szerény személyem.

Az Utolsó idők nem a fegyverropogásoktól hangos, gyakorlatilag a hangszintet sikerült 5-6 erőlteljes tüsszentéssel megemelnem, de ez a hangulati tényező és a fent említett mozizó társadalomról alkotott véleményem nem eredményezi, hogy az egekig fogom magasztalni a filmet. Hiszen első körben is könnyű volt rájönni, hogy milyen töltelékjelenetek szerepelnek a moziban, aminek első látszatra nincs túl sok jelentősége. Bemutatásra kerül a keserű magyar valóság egy szelete, a párkapcsolatok hiteles, de kissé felszínes ábrázolása, mint jelen esetben a kapcsolat kialakulása és megszakadása, illetve a mai politikai helyzetben kialakult előítélet a SÜNdörgők felé irányuló kritika. Amiben azonban erősebb az egy olyan társadalom felől irányuló előítélet, ami eddig nem csak a médiában számított tabunak, de az általános emberek közötti kommunikáció sem nagyon utal rá, pedig akadnak szép számmal, akik a szellemileg korlátozottak felé is undorral fordulnak. Persze ha az említett fogalomról beszélünk, szinte mindig inkább egy valaha vándorló életmódot folytató népcsoportra asszociálunk, akik társadalmi helyzetével, bár elég felszínesen de foglalkozott a Tabló c. film. Ugyanakkor kis túlzással állíthatjuk, hogy a szellemileg visszamaradott Eszter alakját Vass Teréz remekül megformálta, csupán az arca az ami némileg kritika tárgya lehet azok számára, akik már több esetben is találkoztak gyógypedagógiai segítségre szorultakkal. Az őt egyedül nevelő testvérének a karaktere pedig eleinte még ellenszenvessé is válhat, de legyen bármennyire is indulatos vagy magának való, a játékidő vége felé a körülményeket tekintetbe véve megértjük a viselkedését, amiből következhet, hogy értelmet nyerjen a cím is. A lezárás pedig pont olyan, már ha volt egyáltalán értelme, ami vita tárgyát is képezheti, már amennyiben találkozunk erre megfelelő partnerrel.

Hangulatában is kellemes, bár némileg visszafogott hatáskeltő elemeket alkalmaztak, persze jelen vannak a klasszikus, talán már sablonnak számító pillanatok is, amik azért megérintik valamennyire a lelket. Kiemelkedni azonban nem fog a művészfilmek világában, de azért a különlegességekre éhes érdeklődőknek merem ajánlani, hogy legalább egy próbát tegyenek vele. Mátyássy Áron-ra pedig a jövőben talán nem ártana odafigyelni, hiszen bemutatkozásnak teljesen korrekt és vállalható művet rakott le az asztalra... leszámítva azt a három bakit.

Címkék: kritika magyar szemle díj dráma utolsó idők mátyássy áron

Szólj hozzá!

Zombivadászat a valóságban

Repce Manó 2009.10.29. 11:46

Elütötte a véres szájú zombit, aki az autója felé támadó alakzatban közeledett. A gázoló épp egy zombifilmről (na vajon melyikről?) haladt haza, amikor a valójában a kukoricásban dolgozó szomszédja szaladt felé, hogy segítséget kérjen, ugyanis baleset érte. Ez lehetett az oka, hogy zombinak nézte, hiszen eleve vérző arccal és vérrel átitatott inggel jelent meg, hősünk pedig nem csak a zombifilm hatása alatt volt, hanem még ittas állapotban is. A kétszeres áldozatot kórházba szállították és életben maradt, de természetesen nem úszta meg komolyabb sérülések nélkül.

Két dolgot vélelmezhetünk e történet kapcsán: először is az MPAA és ORTT-nek nem korhatárhoz kellene kötni a filmek megtekintését, hanem pszichológiai tesztek eredményei alapján kellene felállítani a besorolást, de az is lehet, hogy csupán az egyik sláger zombifilm irányából történt marketing fogásról van szó, hiszen a cikk arra utal, hogy mennyire hatásos az új mozikban egyébként is sikert arató élőhalottas történet.

Címkék: hírek zombieland

Szólj hozzá!

CGI farkasok

Repce Manó 2009.10.28. 18:18

Napokon belül a könyvesboltok polcain a Napfogyatkozás, bár könnyebben az ember szájára jön, hogy Eclipse, köszönöm, meg vagyok fázva, de most nem tüsszentettem. Néhány hetet követően mozgóképes formában is átélhetjük az Újhold történetét, jövő nyáron az Eclipse moziváltozata, bizonyára 2011 nyarán a Breaking Dawn is moziba kerül, majd elkészítenek egy előzményfilmet, kijön az anime sorozat, a szappanopera sorozat, a musical változat a színházakban, majd a mozik termeiben, elkészülhetnek az R korhatár besorolásos változatai, a pornófilm verzió is megjelenhet, és ha mindez lefutott 2026 környékén számíthatunk egy remake-re is. Persze a fenti mondatom nagy része a fantázia szüleménye, de az általános hoolywood-i törvényszerüségeket figyelembe véve még az is lehet, hogy nagyjából sikerült felvázolnom a jövő filmterméseinek folyamatát. Persze most elég, ha a november 19.-i Újhold premierre gyúrunk és megnézünk egy videót, melyben a Jacob képviselte farkas csapatról tudunk meg néhány technikai információt meg egyebet.

 

 

Címkék: werk újhold twilight alkonyat new moon

Szólj hozzá!

Eltévedt násznép

Repce Manó 2009.10.27. 17:22

Családban marad /Sveitabrúokaup/ 2008 - Izland

A két nem túl nagy számú család nem mindennapi esküvőre lettek meginvitálva, egyenesen a hegyekbe utaznak egy vidéki templomba, hogy ott esküdjön meg a két ifjú pár. Azonban a hagyomány szerint a vőlegény nem láthatja a menyasszonyt az esküvő napján, ezért két külön busszal indulnak útnak. Olyan útra mennek, melyet senki sem ismer, és akkor már miért ne tévednének el? Elvégre sok piros tetejű templom van a vidéken.

Ha a tipikus izlandi humor jelenik meg ezen a filmen, akkor nem leszek a műfaj rajongója, hiszen nagyjából ugyanolyan, mint a magyar humor, csak nem olyan szórakoztató. Nem mentális egészségükről híresek a szereplők, viszont nem az olcsó hatáskeltő elemekkel próbálja kihozni a nézőből a nevetést, hiszen inkább egy dokumentumfilm stílusban forgatott történetet mond el, amiből csak a narrátor hiányzik. Így persze, ha a szereplőkhöz nem is kerülünk különösebben közel, a szituációt annál inkább közelebb érezhetjük magunkhoz, elvégre mindenki utazott már busszal, illetve volt már testközelben násznéppel, szóval bárkinek lehetett akár a filmben ábrázolt helyzethez hasonló tapasztalata is. Bár a vőlegény és a menyasszony konfliktusa látszólag nem mutatkozik meg, mindkét karakterben megvannak azok a sajátosságok, amik a későbbi váláshoz vezető folyamatok alapjául szolgáló konfliktusokat eredményezheti. Velük párhuzamban a felmenőik közötti problémák is erősítik ezt az elméletet. Mert egy olyan világban élünk, ahol nem csak a halál választja el az esküvő feleket.

Címkék: vígjáték izland családban marad sveitabrúokaup

Szólj hozzá!

További paranormális sikerek

Repce Manó 2009.10.26. 10:46

Ahogy az várható volt a Paranormal activity múlt heti brillirozása is megfelelő reakciót váltott ki, így az elmúlt három napban még szélesebb körben folytathatja hadjáratát, ezúttal majd 1200 új moziban került bemutatásra, és már majdnem 2000 moziban vetítik ezekkel együtt. Tehát most már tényleg mindenki számára elérhető, de bizonyára a kör még bővíthető, tekintve, hogy továbbra is 10 ezer dollár feletti mozinkénti átlagot produkált, ami nem kis előnnyel az első helyet jelenti, ami 12%-al erősebb, mint a múlt heti. Most azonban már megbízhatóbban meg lehet tippelni, hogy 100 millió körül ér majd véget a 15 ezer dollárból tető alá hozott horror, bár Halloween-re még nem várható erősebb visszaesés.

Talán épp a fent elemzett konkurencia volt az oka, hogy a Fűrész VI.-ra több, mint 3000 moziban sem találtak olyan mértékben, mint eddig bármelyik epizódra, elvégre még az első rész is 18.2 millióval indult, a sorozat új példánya a becslések szerint ehhez képest 3.4 millióval teljesített alul. Bár a harmadik résztől folyamatos visszaesés tapasztalható, ez részenként kb. 5%-ot jelent, ellenben a mostani eredménnyel, ami az előző rész nyitásának kevesebb, mint 50%-át érte el. Úgy gondolom, hogy mindezt nem kenhetjük önmagában a Paranormal activity-re, bizonyára a Fűrész rajongótábora is kezd megfogyatkozni, pedig a visszajelzések szerint egy egész élvezhető produkciót hagynak most ki. Az imdb-n is 6.7 ponton áll és a kritikusok között is könnyebb pozitív véleményt találni, mint az előző részek esetében.

A Summit Entertainment is megpróbálkozott egy animációs filmmel, mégpedig egy régi ismert rajzfilmsorozat, az Astro Boy történetét vitték át ebbe a formátumba a nagy siker reményében. Ám a hétvégi eredmények áthúzták a számításokat, ugyanis 65 millió dolláros költség ellenében csupán 7 millió folyt a kasszákba a nyitó hétvégén, ami jó esetben is csak megközelítőleg hozza a büdzsé felét, tekintve, hogy két héten belül 3D-s termekben is érkezik a Karácsonyi ének konkurenciának. Egyelőre a Summit egyetlen komolyabb fejős tehene az Alkonyat sorozat, aminek következő része 200 milliós bevétel reményében egy hónapon belül érkezik.

Darren Shan könyvsorozatának első megfilmesítésére nem kaptak rá odaát, csupán 6.34 millió dollár értékben voltak érdeklődők az egyébként 40 milliós költségű ifjúsági horror regényre. Minden bizonnyal inkább az európai területeken lesz nagyobb keletje, de egyelőre nincs adatunk, hogy mennyire szerepelt jól vagy rosszul más országokban.

Amelia Earhart amerikai pilóta életét feldolgozó filmben Hillary Swank játsza a címszereplőt az Amelia c. filmben. Csupán 818 moziban jelentkezett, de 4 millió dollárt hozott, ami ehhez viszonyítva elég jó eredmény, de a 40 milliós költségvetéshez képest kevésnek bizonyult, ráadásul csak a lista 11. helyét érte el.

A múlt héten debütáló Ahol a vadak várnak c. mesekönyv adaptáció esetében a vártnál erősebb visszaesést tapasztalhattunk, mindjárt 55%-al jelentkeztek kevesebben a jegypénztárnál e film érdekében, ami erősen veszélyezteti a 100 milliós költségek megtérülését. Sokkal inkább illett volna a Törvénytisztelő polgárra ez a viselkedés, ami csak 40%-al teljesített gyengébben, mint kezdő hétvégéjén. Sőt, még A mostohaapa is csak 43%-os negatív változáson ment keresztül a második vikendjét illetően.

1. Paranormal activity - 22M /62.5M/
2. Fűrész VI. - 14.8M
3. Ahol a vadak várnak - 14.4M /53.9M/
4. Törvénytisztelő polgár - 12.7M /40.3M/
5. Páros mellékhatás - 11.1M /78.2M/
6. Astro Boy - 7M
7. A mostohaapa - 6.5M /20.35M/
8. Rémségek cirkusza - 6.3M
9. Derült égből fasírt - 5.6M /115.2M/
10. Zombieland - 4.3M /67.3M/
11. Amelia - 4M

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Na még egyszer Avatar képek

Repce Manó 2009.10.25. 12:52

Mivel az előző projektem sajnos kudarcba fulladt, ezért linkelem azt az oldalt, ahol James Cameron nagyon várt sci-fi kalandfilmjéből láthatunk akár bazi nagy képeket. Az előző bejegyzés marad az információk miatt. Lentebb pedig kisebb felbontásban a kedvencemet. Azt hiszem belezúgtam a lenti na'vi csajba. Tudom, ez perverz.

Címkék: avatar képek james cameron navi

4 komment

Rémséges publikáció

Repce Manó 2009.10.25. 12:17

Rémségek cirkusza /Cirque du Freak: The Vampire's Assistant/

Olyan világban élünk, ahol a vámpírok már nem jelentenek veszélyt az egyszerű emberre, ahogy már az Alkonyatban is inkább védelmezőink, mint a vérfarkasok is. Persze egy ifjúsági regényben nem is várhatunk esztelen mészárlást, de egy ifjúsági horror regényen alapuló történetben már kereshetjük a félelem forrásait, ám a Rémségek cirkusza esetében eredménytelenül. Ellenben a vámpírokon túl további érdekes lényekkel, mutánsokkal is találkozhatunk, akiken keresztül egy súlytalan fogadjuk el a másságot mondanivalót jelenítenek meg, de sokkal inkább a hatásvadász speciális effektek erőltetése volt a cél, elvégre egy új világot mutatnak be. Bár a bemutatásból lényegében nincs semmi, hiszen egyszer csak ott vagyunk a helyszínen és le van tudva a szörnyvilág prezentálása. Ahogy az egész film sem tűzött magasabb célt ki, mint végigvezetni hirtelen három könyvön a képeket.

Maga a történet is elég megkérdőjelezhető, elvégre félre lehet értelmezni olyan szinten, hogy vonzóvá teszi a vámpírlétet, mert szuperképességei lesznek az ember fiának, arra pedig szinte semmi hangsúly nem tevődik, hogy milyen hátrányai vannak, ha az embernek el kell hagynia a családját, a barátait. Ahogy a Darren testében lejátszódó változásokról, lelki vívódásaiból sem kapunk a filmben semmit. Mind Crepsley, mind Darren karaktere és az összes többi szereplőn az egyetlen, ami élővé teszi őket az a kosztüm, amit viselnek, a párbeszédek is teljes mértékben a minimalitásra törekszenek, mint ha ügyeltek volna rá, hogy ne kerüljünk közel a főbb szereplőkhöz. A legerősebb és leghitelesebb karakter is egy piros, cgi animációval életre keltett pók, de sajnos neki sincs túl sok tere a filmben, tőle azonban nem kell kétségbevonni motiválatlan cselekedeteit. Legalább effektek szempontjából nincsenek túlvezérelve a képek, ám akad így is bőven gyurmaszörny hatás, viszont külön piros pont, amiért teljes egészében trükkmentes maszkokkal is keltettek életre lényeket.

Szóval feltehetjük magunknak a kérdést a jegyvásárlás előtt, hogy tényleg akarunk egy újabb futószalagfilmet, amiből kispóroltak minden olyan tényezőt, amivel izgalmasabb filmet készíthettek volna? Akarjunk-e látni egy feszültségtől teljességében mentes gyerekeknek szóló horrortörténetet, amin talán még a 12 éven aluli is ásítozik a szülői felügyelet mellett? Megelégszünk-e néhány szépen kivitelezett trükkel, pár egyszerű és rövid akciójelenettel és néhány egyszerű poénnal? Ha igen, akkor irány a mozi, még maradt hely a hátsó sorokban. De szerintem nem érdemes beülni a folytatásra sem, hacsak le nem cserélik az egyébként vígjátékokra szakosodott rendezőt és kb. 30 perccel hosszabb nem lesz a végtermék. Elvégre tényleg furcsa, hogy 100 percbe tömörítettek egy egész trilógiát.

Címkék: horror ifjúsági darren shan rémségek cirkusza the vampires assistant cirque du freak könyvadaptáció

Szólj hozzá!

Csak úgy: Darth Vader IQ-ja

Repce Manó 2009.10.24. 17:06

Címkék: csakúgy darth vader

Szólj hozzá!

Oliver Stone a médiáról

Repce Manó 2009.10.24. 11:38

Született gyilkosok /Natural Born Killers/ - 1994

Oliver Stone nagyszerű ábrázolásmóddal kívánt egy durva társadalomkritikát elénk tárni ezzel az olcsó hatáskeltő mechanizmusokkal teli akciófilmben. Persze nem kevés munka van benne, hiszen amíg a forgatás két hónapot vett igénybe, addig a vágásokon majd egy évig dolgoztak. Még is azt kell mondjam, hogy olcsó hatáskeltő elemek, hiszen a film nem azt éri el, amire hivatott. A túlzott erőszakra próbálja felhívni a figyelmet, amit nem csak tapasztalunk, de egyenesen átveszünk a tévéből, és pedig ennek első kisebb jelét a közönség reakciójában kereshetjük. Persze, ha premierrel egy időben látom a filmet, akkor nem lesz ilyen egyértelmű, hogy ami a legjobban megmarad a nézőben az Tommy Lee Jones trágár kifejezése a film végén, amire hivatkozva titulálják kultikusnak a filmet. Márpedig a káromkodás már agresszív megnyilvánulásnak minősül, a Született gyilkosok drogos álomszerű akcióorgiájának pedig az lenne a célja, hogy rosszul legyünk ezektől a tényezőktől, amik egyébként sokunk fejében is megfordulnak. Nálam ez a rész maradéktalanul működött, hiába nem ártok a légynek se, valahogy ezek után másképp nézek a társadalomra, mert tudom, hogy a felgyülemlett stressz hatására az átlagemberben valamilyen szinten egy természetes dolog, ami a filmben történik. Mindeközben pedig erős hangsúlyt kap a média, amivel párhuzamba állítja a film cselekményét, és a néző megnyugodhat, hogy nem róla van szó, mert a média az, amire bármikor lehet újjal mutogatni. Persze szerintem nem kizárólag az ő hibája, hogy az ember könnyen befolyásolható, de az, hogy kihasználja ezt, már sokkal inkább. A Született gyilkosok c. film pedig csak érintőlegesen árnyalja, hogy azért valahol az emberekben is keresendő hiba, és megmarad annál, hogy a médiaszemélyiségek és a hatóságok karaktereit sarkítsák és tüntessék fel némileg rossz színben, ami aztán kiválthatja a közönség egyébként is virágzó rosszindulatát, ami agresszióhoz, illetve erőszakhoz vezethet. A néző pedig ártatlannak vallja magát, pedig titkon biztosan ő is azonosul a motiválatlan gyilkosokkal, akik filozófiát kreálnak, hogy miért természetes az emberi élet kioltása.

Címkék: akció társadalomkritika oliver stone született gyilkosok natura born killers

Szólj hozzá! · 1 trackback

Rontom a Cinema City jóhírét

Repce Manó 2009.10.23. 17:44

Jóbarátommal megbeszéltük, hogy megér egy bejegyzést számunkra a múlt szombati Fel 3D-s vetítés, hiszen feltűnt, hogy a régi hagyományokkal ellentétben a filmet megelőző animációs rövidfilm elmaradt. Persze később a fórumokból kiderült, hogy létezik, de a Cinema City Debreceni mozijában az egyébként is börtönhangulatú 6-os teremben 17.-én a 20:00 órási előadáson nem játszották le. Fel vagyunk háborodva.

Címkék: fel rövidfilm pixar cinema city

2 komment

Előbb-utóbb megismerjük

Repce Manó 2009.10.23. 17:31

Madarász István egy újabb magyar rendező, akire talán érdemes lesz a közeljövőben felfigyelni, először az Előbb-utóbb c. rövidfilmje miatt, amit 2006-ban készített és nemzetközi szinten már közel 200 ezren látták, majd hamarosan elkezdi forgatni A legyőzhetetlenek c. igaz történeten alapuló egész estés filmet, amihez már tartozik egy teaser trailer. Előbb a világháborús-időutazós-misztikus sci-fi thrillernek titulált rövidfilmet, utóbb pedig A legyőzhetetlenek előzetesét láthatjuk.

 

 

Címkék: teaser rövidfilm előbb utóbb madarász istván a legyőzhetetlenek

Szólj hozzá!

Almodóvar a féltékenységről

Repce Manó 2009.10.23. 02:32

Eleven hús /Carne trémula/ 1997 - Spanyolország

Erős túlzással már lehet állítani, legalább is már néhol megteszik, hogy Pedro Almodóvar a világ legjobb rendezője, bár ezzel együtt már három filmjének ismeretében úgy gondolom, hogy filmek területén tapasztaltabbak felhozhatják a saját ellenpéldájukat, én speciel Lars von Trier-t. Azért nem kell elmenni a lényeg mellett, hogy tényleg nagyon tehetséges rendezőről van szó, szóval nem a nemi identitása miatt kérdőjelezem meg a pozícióját, de nem is az ő hibája, hogy némelyik lapban ilyen túlzásokba esnek személyét illetően.

Az Eleven hús c. filmjében sem tudnék úgy igazán belekötni, legfeljebb apró bakik szúrhatnak szemet, amik hamar a feledés homályába merülnek, először gyors tempójú felvezetés, majd a remekül kibontakozó forgatókönyv és konfliktus miatt. Bár tetszett, amit láttam a film végéig nem is igazán értettem, hogy miért volt szükség a nyitó képsorokra, mint időhúzás, elvégre nehogy már 90 percnél rövidebb legyen egy film. Tulajdonképpen két társadalmi kort állít párhuzamba a főhős életének két fordulópontjával, aminek a mai válságos időkben nem is lehetne nagyobb aktualitása, ehhez képest pedig annál reménytelibb üzenettel ajándékozza meg a nézőt, legyenek akár a hazai társadalommal kapcsolatban aggodalmai, vagy akár egyéb magánéleti problémákkal küzdjön. Persze az idővel és a korszakokkal együtt nem csak a világ, de az egyén is változik, így találkozhattam azzal a közhelyes gondolattal, miszerint az utolsó sarki, éjjeli pillangókhoz hasonló életet élő lányokból is jó háziasszony lehet. Persze, mint nagyon sok jelenet ez is csak nézőpont kérdése, hiszen több szálon gabalyodik össze az egyébként egyszerű, de nagyszerű forgatókönyv, ami az okos rendezéstől válik izgalmasabbá. Az előző mondatomat megkérdőjelezhetően pedig megjelenik az a sztereotípia, miszerint a csalfa asszony minden esetben Európából származik, ugye spanyol filmről van szó, és megbízható forrásból tudom, hogy amerikai filmekben is nagyon ügyelnek rá, hogy a félrelépő asszony európai származású legyen, de ez a téma még sok megfigyelést fog maga után vonni részemről. Almodóvar ebben a filmjében is mintha igyekezne kicsit viccessé tenni a történetet, de nem izléstelen poénokkal, inkább a hangulatot próbálja enyhíteni.

Bár a rendező előző filmje, a Volver nem igazán tetszett, úgy lemaradtam a most aktuális Megtört ölelésekről, de egy korábbi filmjét volt alkalmam megvizsgálni, ami egy kicsit A vágy törvényei féltékenység centrikus történetére hajaz. Talán ez az egyik fő ágense a párkapcsolatok megromlásának okai között. Mindenesetre a spanyol rendező igazán ért az emberekhez, mert saját bevallása szerint csak oda kell figyelni rájuk... mondjuk ez főleg a nőkre irányult, de szerintem úgy általánosságban érti az emberi fajt.

 

Címkék: spanyol erotikus dráma pedro almodóvar eleven hús

Szólj hozzá!

Avatar. Jó nagyot!

Repce Manó 2009.10.23. 01:58

Blogom másfél éves fennállása során éppen ideje volt, hogy rájöjjek, hogy tudom elérni, ha rákattintassz a kis képre, előjöjjön a bazinagy ikertestvére. De előtte még pár hír a filmről, ami talán az év legnagyobb durranása lehet. A napokban érkezik az amerikai mozikba a 3 és fél perces előzetes, amiről még többet tudhatunk meg, de mi még nem akarjuk látni a kamerás verziót. Az új trailer-ben pedig már több filmjét is feltűntetik a kamionsofőrből lett rendezőnek, kivéve A mélység titkát és persze érthető okokból a Piranha 2-t. George Lucas pedig irígykedik az új technológiára és a pletykák szerint elhatározza, hogy hasonló módon új 3D-s Star Wars trilógiát forgat. Ugye, amikor az előző trilógia leforgatását a fejébe vette, akkor Spielberg Jurassic Park-jában alkalmazott reformnak számító effekt módszerét vette kölcsön, valószínűleg most is arra helyezi majd a hangsúlyt. Ellenben James Cameronnal, akinek majdnem minden filmje valahol technikai újítás, mégis képes volt erős karaktereket alkotni és őket ügyesen, az érdeklődést fenn tartva végigvezetni a történeten. Talán épp ezért várjuk az Avatar-t, de mégis mindenki a blabla effekteken nyáladzik. Na majd december közepén meglátjuk, hogy kinek miért tetszett (vagy nem) ez a mozi.

Címkék: avatar star wars képek sci fi 3d james cameron george lucas

4 komment

Juno Reactor koncert

Repce Manó 2009.10.23. 00:47

Vége a Vidor fesztiválnak, de mégis meg kéne látogatni egy jó koncertet. Tiesto-n egyedül jelentem volna meg, és különben is már láttam tavaly, november végén dekoratív lányokat kísérhetnék Backstreet Boys koncertre Pozsonyba, ami szintén nem áll távol tőlem, de azt hiszem a végleges választás a Juno Reactor nevű formáció december 14.-i koncertjére esik, ami a Budapesti Petőfi Csarnokban kerül megrendezésre. Nem véletlenül az egyik kedvenc, ha nem a kedvenc zenekaromról van szó, amely a filmzenék univerzumában sem ismeretlen fogalom. Többek között ez a 14 emberből álló csapat tette különlegessé a Mátrix filmek hangulatát, illetve a Volt egyszer egy Mexikó c. western-akciófilm audio részlegéhez is hozzájárultak, nem beszélve a Mortal Kombat (már akinek) kultikus jelenetéről Liu Kang és Reptile között, mely közben szintén ők hallhatóak. Ám a műfajuk ennyivel még messze nincs kivesézve, hiszen az általam ismert legváltozatosabb műfajú zenekarról van szó, melynél a wikipedia-n meg van jelölve a Trance, Goa, Electromos, indusztriál, és világzene, amihez még hozzátehetnénk az ambient-et is, illetve a foundry-t szokták megjelölni velük kapcsolatban... meg az AV-t de ezzel már tényleg túlléptem a szakterületemet. De a továbbiakban beszéljen még néhány klip.

 

 

 

Címkék: zene filmzene koncert trance ambient matrix tiesto industrial backstreet boys petőfi csarnok mortal kombat juno reactor electric goa trance foundry

Szólj hozzá!

Xpress Dr. House reklám

Repce Manó 2009.10.22. 22:15

Címkék: doktor house

Szólj hozzá!

Süss fel Nap a poszt-apokaliptikus Koreában!

Repce Manó 2009.10.22. 20:32

Wonderful Days - Korea 2003

"Ez nem csak animáció, ez maga a megtestesült mozivarázslat"... és tényleg! A Wonderful Days abszolút hű a címéhez, elvégre olyan gyönyörű képekkel operál, ami az animációs filmek történelmében teljesen egyedülálló és csodálatos látványvilágot jelent. Ebben a szemet gyönyörködtető cgi-dús sci-fi akciófilmben a számítógép alkotta képek szinte lemásznak a tévé képernyőről, amihez elképesztően hangulatos zene társul. Esetenként a szomorú, poszt-apokaliptikus jövőt pokolközeli állapotként ábrázolja, máskor pedig a reményteljes Mennyországot prezentálja.

Néhány szuperlatívuszban írt mondattal akár be is fejezhetném a filmről alkotott véleményemet, de ennél kicsit több rétegből tevődik össze egy alkotás, és ez a koreai futurisztikus történet minden más tényezőnél csúfos kudarcot vall. A történet ugyan még egész érdekes, sőt kifejezetten fontos mondanivalót erőltet, de a papírmasé karakterek jelleme nem csak önmagukban unalmasak, de sajnos abszolút kidolgozatlanok maradnak. Hiába, 80 perc alatt nehéz érdekesen elmesélni egy történetet, de bizonyíték, mint mindig, most is adódik rá, hogy unalmasan sosem lehetetlen összedobni egy filmet. Talán a japán anime kultúrát próbálták a koreaiak is vászonra vinni, így hát minden lényeges elem szerepel benne, mint a poszt-apokaliptikus világ, társadalmi ellentétek, ahol általában a hatalmon lévők töltik be a negatív hős posztját, olcsó hatáskeltő elemek, amik minden anime-ben hemzsegnek és természetesen az álomszerű flash-back pillanatok. Ezekkel önmagukban nem is lenne semmi baj, csak tényleg olyan, mint ha egyszerűen beleerőltették volna a filmbe, minden féle funkciót mellőzve. Az egyébként tényleg meseszép cgi-világot pedig némileg ledegradálják a hagyományos rajztechnikával megalkotott karakterek, amik azért nincsenek a helyzet magaslatán. Így a két stílus ötvözete inkább a visszájára sül el. Persze attól még akad benne bőven kiemelkedő jelenet, amikor úgy érezzük, hogy egy jó filmet nézünk, de a film egészére ez nem igazán jellemző.

Egy kicsit természetvédő jellegű film, szerintem kifejezetten fontos és realitás közeli társadalomkritikával illetve mondanivalóval rendelkezik, amin tényleg érdemes lenne elgondolkozni. De néhány jobban sikerült képsort, illetve score-t leszámítva a feledés homályába merülhet az egész film. Mondanám, hogy jobbat érdemel egy ilyen téma, de úgy érzem szerencsére nem csak a Dél-Koreában gondolkodnak, illetve nem csak kísérleti jelleggel, így talán hamarosan ismét találkozom ilyen történettel jobb körítéssel díszítve.

 

Címkék: akció anime korea dráma sci fi cgi wonderful days sky blue

Szólj hozzá!

Itthon is Paranormal activity

Repce Manó 2009.10.21. 19:16

A minimális költségekből összedobott házi szellemes horrorfilm tengerentúli sikere megérintette a hazai forgalmazást is, azon belül az Intersonic-ot, amely november 19.-re tűzte ki a hazai mozibemutatót. A Paranormal activity nem csak a pénztáraknál teljesít jól, de a kritikusok is magasztalják, az egyébként már 2007-ben elkészült filmet. Az imdb felhasználói pedig 7.9 pontra értékelték, ami e műfajt tekintve igen erős eredménynek számít. Magyarországon hasonló üzletpolitikát választanak, mint Amerikában, tehát először csak néhány moziban lesz látható az esti órákban, és a közönség reakciójától függ, hogy milyen széles körben lesz megtalálható. Üzenem Budapestnek, hogy szép nagy számban vegyenek rá jegyet, mert különben sose jut el ide a vidéki mozikba.

Előzetes

 

Címkék: megjelenés paranormal activity

Szólj hozzá!

Mozi: ahol a vadak nem hiába várnak

Repce Manó 2009.10.19. 12:50

Papírforma érvényesült az első helyen, bár az alacsony korhatár még csak a célközönséghez járuló felnőtt kíséretre utalhat, a közel 4000 mozi szélessége egyértelművé tett, hogy nagy népszerűségre számítanak. 32.4 millió dollár össze is gyűjt az Ahol a vadak várnak c. mesefilm vetítésein, ami persze nem adhat okot az aggodalomra, hiszen hangyányival gyengébb nyitással, már túl is lépte a Derült égből fasírt az azonos költségvetését. A pozitív reakciók nem csak a nézők esetében jellemző. Így a nyitóhétvégéhez képest a háromszoros + végeredmény végső soron, ha nem is vad örömöt, de kielégültséget okozhat a Warner stúdiónak.

Nem panaszkodhat a Gerard Butler főszereplésével készült Törvénytisztelő polgár sem, melyben a hősünk tenne igazságot, amiért családja elvesztéséért nem büntették a hatóságok megfelelően a felelősöket. E történtre 21.2 millió dollárnyi mértékben voltak kiváncsiak az első három napon, és a dobogó csúcsán lévő filmhez képest némi plusz bevétel is befolyhat az 50 milliós költségeken felül a lefutása végéig.

A 80-as években készült A mostohaapa c. thriller alapját is elővették igen meglepő módon remake céljából. 12.3 milliós hétvégi bevétele majdnem két millióval kevesebb, mint például Az utolsó ház balra c. thriller újraforgatott változata, azon pedig csak találgathatunk, hogy ez a különbség a kritikai és nézői visszajelzés lényeges eltéréséből adódik-e, vagy az alapok nívója közötti különbségből. Mindenesetre így ebben a formában megközelítőleg 30 milliót hozhat, de ez még mindig több lesz, mint az egyébként alacsony költségvetés, így további remek remake-eket láthatunk a jövőben a listákon.

A hét győzteseként ismét a Paranormal activity c. olcsó, viszont hatásosnak bizonyuló, de mindenképpen érdeklődést kiváltó horrort emelhetjük ki. Mindjárt szélesebb körben találkozhatunk vele Amerikában, de még mindig csak 760 moziban, ez viszont elég annyihoz, hogy a zsáner egy egész jó hétvégi bevételét produkálja akár nyitáshoz képest is. 20.1 milliós bevétele 2500 feletti moziszámban is ritkaság a horror műfajában, de a kézikamerás thriller így is elérte ezt az eredményt, amivel már 33.7 milliónál tart, az átlag pedig csak lassan csökken. Ilyen számok mellett a 100 millió nem elérhetetlen, a kérdés csak az, hogy mennyivel lépi túl azt. A Páros mellékhatás vígjátékhoz méltóan esett kedvezőbben, mint 50%, de van ez olyan erős gyengülés, hogy igazolja az elégedetlenkedő visszajelzéseket is. Úgy a Zombieland-ra is majdnem fele annyian voltak kiváncsiak, mint második hetében, de még mindig az imdb legjobb 250 filmje között van, még ha lassan, de biztosan gyengül is az átlaga, november 26.-a után mi is meggyőződhetünk, hogy mennyire szórakoztató filmről van szó.

1. Ahol a vadak várnak - 32.4M
2. Törvénytisztelő polgár - 21.2M
3. Paranormal activity - 20.1M /33.7M/
4. Páros mellékhatás - 17.9M /63.3M/
5. A mostohaapa - 12.3M
6. Derült égből fasírt - 8.1M /108.3M/
7. Zombieland - 7.8M /60.8M/
8. Toy Story - 3M /28.6M/
9. Hasonmás - 1.9M /36.3M/
10. The invention of lying - 1.9M /15.5M/

Címkék: box office

Szólj hozzá! · 1 trackback

Kalandra fel! Szemüveget le!

Repce Manó 2009.10.18. 01:40

Fel /Up/

Az első komolyabb előzetes óta folyamatosan csak nőtt bennem a vágy, hogy végre lássam az új Pixar csodát, de igazából csak a Wall-E óta vagyok rajongója e franchise produktumainak. Sem A hihetetlen család, sem a L'ecsó, de még a Toy Story filmek sem kerítettek mélyebben a hatalmukba, bár tudtam, hogy komoly mondanivalóval rendelkező és szórakoztató filmekről van szó. Nem is tudom, hogy milyen megváltást vártam Carl Fredricksen nagy kalandjától, és hiába próbálta élesíteni az élményt a 3D-s szemüveg, végül a várt katarzis elmaradt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a film rossz lenne, csak nem érdemes olyan magasra tenni a lécet, amennyit az imdb átlaga engedni sejtet. De költséghatékonyság érdekében is tudom ajánlani, hogy inkább a 2D-s verzióra fizessünk be, hiszen sokkal többet nem kapunk, illetve a film fő értékei egy másolt videókazettán is kijönnek. Persze a nagy kaland tényleg tartogat még olyan pillanatokat, amit a széles vászon jobban kihoz.

Maga a történet tényleg nagyon egyedi, hiszen nem sokunk gondolataiban fordul meg, hogy lehetséges egy házzal léggömböt, illetve vitorlát... vagyis terítőt bontani és elrepülni vele az elveszett világba. Ráadásul ez csak egy kis szegmense az ötleteknek, a fő gerincet mégis ez alkotja. A későbbiekben pedig megjelennek azok a morális pillanatok, amelyek nem csak a gyerekeknek, de az őket kísérő felmenőiknek is olyan tanító jellegű szempontokat vetnek fel, melyekkel azonban már több helyen is találkoztunk, sajnos még mindig kihaló félben vannak. Persze ez koránt sem jelenti azt, hogy unalmas lenne, de igazából annyira nincs is érdekesen prezentálva, hogy szuperlatívuszokban utaljunk rá. Amiben egyrészt egyedi a Fel és a legtöbb Pixar animációs film, hogy nem a fárasztó poénokra fekteti a hangsúlyt, viszont ez is nehezíti a film élvezhetőségét, hiszen egy jelenetre emlékszem, ahol őszintén felnevettem. Amire számítani lehet az a drámai vonal, illetve a kaland, ami rendkívül izgalmas, bár sokszor a legmegrázóbb jelenetek, pont azok, amik miatt magasabb korhatár besorolást kapott, a szülői felügyelet ugyanis ennél a filmnél ajánlott. Ez pedig a Nemo nyomában óta az első Pixar film, ami PG, azaz "Szülői felügyelettel ajánlott" korhatárt kapott.

Lehetne elemezni a filmet töviről hegyire, hogy milyen mondanivalókat sorakoztat fel, ahol közben tényleg megindító, de sajnos a karakterek nem vonzottak elég erősen magukhoz. Szimpatikus az álmát 78 éves korában kergető öregúr is, meg a vadonjáró jelvényért küzdő Russel is kedves figura, nem beszélve a Dug kutyáról, illetve a többiekről sem, de valahogy megmaradnak olyan súlytalannak, mint ha léggömbökről lógnának, a történet pedig nem segít rajtuk eleget. Persze a legtöbb kritikus még mindig Fel az egekig magasztalja a filmet, de az én szemszögemből csak egy erős közepes, amit azért merek ajánlani minden Pixar, vagy animációs film rajongónak, hogy tegyen vele egy próbát, de 3D-s térélményt nem ennél a filmnél érdemes kipróbálni.

Címkék: kritika up fel 3d animációs pixar

2 komment

The Edge of Darkness trailer

Repce Manó 2009.10.17. 12:18

Semmi komoly, csak Mel Gibson szomorú lesz, majd dühös, aztán lövöldöznek meg verekednek... az ok, a főhős lányának halála. 1985-ben az azonos c. akció-thriller nem a véletlen műve. Különben pedig mindkét filmet Martin Campbell (Casino Royale) rendezte. Szóval ha más nem is, de az akciójelenetet tuti hatást keltenek majd. Az amerikai premierről az előzetesben kapunk bővebb tájékoztatást.

 

Címkék: előzetes trailer mel gibson the edge of darkness

Szólj hozzá!

Napifan: A gáztűzhely gyártója a Halál

Repce Manó 2009.10.16. 20:06

... és még a betűtípus is stimmel!

Címkék: alien napifan gáztűzhely

Szólj hozzá!

Khm... Sci-fi gyűjtemény a láthatáron

Repce Manó 2009.10.16. 19:38

Megnéztem a naptárat, de nincs április elseje, tehát lehet némi komoly szándék is az xpress kínálatában lévő Sci-fi gyűjtemény (5DvD) megjelenésében, bár az árat elnézve úgy látszik, hogy az Asylum filmek értékéhez mérten próbálták megállapítani... persze mindez csak viszonyítás kérdése, elvégre Amerikában rajongótábora van a minimál költségvetésből elkészített történeteknek, melynek ha története nem is, de a címe mindig egy aktuális sikerfilmre hajaz. Ez sokszor üzletpolitika, hiszen jó esély van rá, hogy a gyanutlan anyuka Terminator Megváltás helyett a Terminator - Nincs megváltás c. filmet viszi ajándékba, de a Transmorphers-t is könnyű összekeverni a Transformers-el. Szóval érdemes utánajárni, hogy mit viszünk haza, mielőtt büszke tulajdonosai lehetünk az amúgy nagyon atraktív külcsínnyel rendelkező kiadásoknak. A csomag november 12.-én jelenik meg a Budapest Film gondozásában.
Én ugyan még nem láttam egyik remekművet sem, de alternatív forrásból hamarosan birtokomba kerül egy-egy példány, amiről mindenképpen beszámolok majd.

Címkék: dvd gyűjtemény sci fi megjelenés asylum

Szólj hozzá!

Aranykakas díjas az S.O.S. Szerelem

Repce Manó 2009.10.16. 18:20

Sablonos, fárasztó, enyhén szórakoztató tucatgyártmány... nagyjából így lehetne jellemezni Sas Tamás két évvel ezelőtti Valentin napi támadását, az S.O.S. Szerelem c. romantikus vígjátékot, aminél csak a 9 és fél randi volt rosszabb. Persze ez egy olyan szubjektív véleményem, amivel a filmekkel kicsit is mélyebben foglalkozó olvasóim mélyen egyet értenek, már amennyiben a távol keletről nincs vendége a blogomnak. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kínaiaknak annyira tetszett a film, hogy az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező filmfesztiválon még díjat is ajándékoztak neki. Az Aranykakason a Kaméleonnal együtt indult világhódító útjára a magyar film, elvégre hazánkból még nem láttak alkotást ezen a fesztiválon.

Címkék: s.o.s. szerelem aranykakas

Szólj hozzá!

Parasztok, rablók és szamurájok

Repce Manó 2009.10.16. 11:52

A hét szamuráj /Shichinin no samurai/ - 1954 Japán

Kelet és nyugat közötti különbségek remekül megmutatkoznak az amerikai és japán filmeken keresztül, hiszen lényegében ugyan azok a törvények jellemzőek rájuk, mégis külön műfajt kell adni nekik. A vadnyugati filmeket idegen, de annál ismertebb kifejezéssel, western-nek hívjuk, míg a keleten játszódó hasonló stílusú akció-kalandfilmek eastern címszó alatt futnak. Akira Kurosawa, japán egyik leghíresebb filmrendezője is nagy rajongója volt a tengerentúli colt ropogásnak, de mégis hazája kulturájához hűen vitte filmre A hét szamuráj c. filmet, és talán nem is bánta, hogy ugyanezzel a sztorival felvértezve elkészült A hét mesterlövész is. Nem is ez az utolsó filmje, melyet Bruce Willis hazájában újraleforgatnak a saját képére, ahogy a Yojimbo (A testőr) is megjelenik a világmegmentő főszereplésével amerikai stílusban a 90-es években. A hét szamuráj pedig kétségtelenül Kurosawa legismertebb és legnépszerűbb filmje is.

A történetben pedig semmi olyan effektus nincs, ami oly nagy különlegességnek számítana, hiszen egy szimpla kalandfilmről van szó, ahol a XVI. századi japán falut ostromló rablók miatt a helyi lakosok szamurájokat fogadnak fel a védelmükre. Első látszatra nem is tűnik olyan nehéz feladatnak a 30-40 rabló likvidálása néhány szamuráj által, ám jelen esetben nem a legyőzhetetlen, mindig pontosan célzó és soha nem hibázó szamurájok a főszereplők. Bár testi erejük, ügyességük és bölcsességük átlagon felüli, még nem lesznek istenek és ezt a filmben is sikeresen ábrázolják, hogy sebezhető bandáról van szó, akik némileg, bár még jogosan magasabb rendűnek gondolják magukat. Megmutatkozik a parasztok és a szamurájok közötti hierarchikus különbség is, de valójában az erős karakterek miatt érdekes ez a film. Sajnos azonban a főhősök jelleméről és annak fejlődéséről kicsit kevesebbet kapott a hazai piac, mivel az eredetinél szűk egy órával rövidebb változat került forgalomba Magyarországon, ami még így is bő két és fél óra. Az európai ember számára a japán szereplők megkülönböztetése kicsit nehezebb feladat, így igény is támadhat a hiányzó tekercsekre. Már csak azért is, mert hamarabb eltelik az a 150 perc, mint amennyire elsőre gondolnánk, szívesen elnézi még az ember az ilyen történetet, ha sikerül a film hatása alá kerülnie, ami egyébként sem nehéz. Persze ez mind a profin megtervezett felvezetés számlájára írható, ami hatására a hosszabb harc nélküli fejezet is hamar a végéhez ér. Mai szemmel nézve a befejező jelenetsorokban domináló összeütközések annyira nem látványosak, hogy szuperlatívuszokban beszéljünk róla, de az 50-es évek tükrében bizonyára nagy élményt nyújthattak. Viszont a dráma és a feszültség még most is megfelelő hatást kelt. Külön érdekes volt, hogy az ellenség szemszögét eleve nem ismerjük meg, így hiába voltak ők egyszerű, megölhető rablók, így mégis veszélyes csoport hatását keltik, ami képes némi feszültséget teremteni.

Akira Kurosawa kalandfilmje valóban megéri a rászánt időt, illetve a pénzét, már ha valaha kiadásra kerül hazánkban. Humor, dráma és kaland ötvöződik egy nagyon igényesen életre keltett kultfilmben, mert azt hiszem nyugodtan megkaphatja ezt a jelzőt. Lényegében tudni kell, hogy a szamurájokat ez a film tette igazán ismertté az utókor számára, talán nem is lehetett volna jobb formában megismertetni a széles közönséggel.

 

Címkék: kult japán dráma kaland a hét szamuráj kurosawa seven samurai

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása