HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

A művészfilmek kora lejárt.

Repce Manó 2009.11.16. 10:55

Kiságyúk /Sprangfarlig bombe/

Mi a művészfilm, és kiknek ajánljuk? Érdemes-e Harry Potter helyett egy olyan filmet megnézni, amire a kritikusok a "mestermű" címet aggatták? A Kiságyúk alaptörténete szerint egy mindennapi videókorszak nindzsás és kommandós filmjein nevelkedett főhős gyermekeivel jegy híján nem a varázslótanoncról szóló mozira ül be, hanem a frissen díjazott művészfilmre. A film élménye még véletlenül sem elégítette ki, sokkal inkább ellentétes reakciókat váltott ki az egyébként is idegproblémákkal küzdő apából, aki elhatározta, hogy a film rendezőjétől kér kárpótlást.

A Kiságyúk tulajdonképpen a művészfilmek és a közönségfilmek közötti ellentétet próbálja hangsúlyozni a két főhős konfliktusából és szépen felvázolja, hogy a filmgyártásban milyen problémák is jelentkeznek manapság. A művészfilmre nincs költségkeret és igény, az akciófilmek pedig művészi szempontból teljesen igénytelennek hatnak, melyet még egy átlagos munkás ember is meg tud írni egy hétvége alatt. Ha nem is sírva röhögősen, de nagyon mókás szituációkkal operál ez a dán vígjáték, melyet többnyire azok tudnak élvezni, akik valamennyire otthon vannak a film világában. Azért bármennyire is frappáns kritika a rétegfilmekkel szemben, amely azért a közönségre is mutogat újjal, nem tudok teljes mértékben egyet érteni a film mondanivalójával. Szerintem túlságosan negatív színben tűntette fel a művészfilmet és a művészfilmeseket, amiből az fog megmaradni a legtöbb nézőnek, hogy nem érdemes művészfilmet nézni, mert érthetetlen, és még a színészek is utálják. A szórakoztató faktor egyébként teljes mértékben rendben van, szóval ha másért nem, azért érdemes megnézni.

Címkék: kritika vígjáték dán kiságyúk sprangfarlig bombe

1 komment

Emmerichnek nem, csak a világnak lesz vége

Repce Manó 2009.11.16. 10:27

Sokunk kedvenc katasztrófagyárosa 12 000 évvel ezelőtti tevékenységeit követően úgy döntött visszajön a jelenbe, ám 3 évvel túlszaladt, és mindjárt a következő világvége előrejelzés valósította meg, a film pedig az évszámról kapta a címét. Így lett 2012. A Cinema egy régi példányának számításai szerint ezt követően 2027 november 13. péntekig nem lesz világvége, de addig is lényegesen többeket vonzott, hogy vajon mi várható hamarosan. Legalább is globálisan már is 225 millió dollárt hozott, ebből az amerikai bevétel csupán 65 millióra rúg, ami bizonyítja, hogy Amerikát kevésbé foglalkoztatja a vég, mint a világot. Lehet, hogy náluk már nagyobb arányban van jegyük a túlélők hajójára? 200 millió dolláros költségvetése nem fog gondot okozni, ha a teljes bolygó bevételét nézzük, bár egyes források szerint van az 260 millió dollár is, amit ráköltöttek, ez a teljes bevétel árnyékában nem sokat oszt vagy szoroz. Túl hosszú lefutást viszont nem is nagyon érdemes várni tőle, tekintve, hogy jó Emmerich filmhez hasonlóan sem a kritikusok, sem az egyszeri nézők nem dícsérik agyon a filmet, így a jövő héttől komolyabb visszaesést is jegyezhetünk nála, ami távolról sem jelenti a Sony-nak a világvégét.

Új befutóként a brit, Rockhajó c. film került a tengerentúl 882 mozijába Pirate Radio címmel. A 2.87 milliós nyitás a 11. helyre volt elég, a költségeinek megtérülésére azonban nagyon kevés lesz, elvégre 50 millió dollárból készült, ebből viszont már közel 30 millió megtérült, sajnos több országban már nem fogják vetíteni, így csupán a DvD eladások billenthetik a hajót a mérleg sikeres oldalára.

A korábban bemutatott filmek közül a múlt héten még limitáltan futó Precious c. drámára érdemes a hangsúlyt fektetni, ám hozzá kell tenni, hogy a 174 mozi még mindig limitáltnak számít, ellenben a közönség számával, melynek mértéke mozinként 35 ezer dollárt jelentett, így nem csak a 10 milliós költségekhez került közelebb, hanem a lista első helyéhez is. Most ugyanis a negyedik helyen tartózkodik 6.09 millióval. Ahogy nő majd a mozik száma, ezzel arányosan a bevétel is új magaslatokat ér majd el, azért az vicces lenne, ha a jövő héten lenyomná az Újholdat.
A szélesebb körben is vetített produkciók közül a Karácsonyi ének csupán nézőinek egynegyed arányában veszített, ellenben több, mint 50-60%-os esésen vannak túl a The Man Who Stare at Goats, a Micheal Jackson: This is it, The Fourth Kind és a The Box. Éppen feleződött az érdeklődés a Paranormal Activity-re, illetve még mindig egész kellemes ütemben csökken a nézetsége a Páros mellékhatásnak, illetve a Törvénytisztelő polgár.

1. 2012 - 65M
2. Karácsonyi ének - 22.3M /63.3M/
3. The Man who stare at goats - 6.2M /23.3M/
4. Precious - 6.1M /8.9M/
5. Micheal Jackson: This is it - 5.1M /68.2M/
6. The Fourth Kind - 4.7M /20.6M/
7. Páros mellékhatás - 4.2M /102.1M/
8. Paranormal activity - 4.2M /103.8M/
9. Törvénytisztelő polgár - 3.9M /67.3M/
10. The Box - 3.2M /13.2M/
11. Pirate Radio - 2.86M

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Cinema Paradiso - Love Theme

Repce Manó 2009.11.15. 00:36

Ennio Morricone írta ezt a szép számot Giuseppe Tornatore Cinema Paradiso c. filmjéhez. Inkább nem is írok semmi mást, csak annyit, hogy indítsátok el a videót és adjátok át magatokat a varázslatnak.

 

Címkék: ennio morricone cinema paradiso score

Szólj hozzá!

Folytassa Hollywood!

Repce Manó 2009.11.15. 00:26

A népszerű címek folytatásainak sorozatgyártása továbbra sem pihent meg, amit szemlélve megjegyezhetjük, hogy nincs új ötlete az álomgyárnak, de ha a bevételi listákat szemléljük, akkor az is kiderül, hogy másra meg nem is nagyon van igény. Most egy csokorba szedtem néhány jövőbeni sequel megjelenést.

Először is, most a 2012 sikere kapcsán (bő 20 millió dollár az első nap Amerikában) Roland Emmerich, aki egyébként minden idők legsikeresebb inváziós filmjének atyja, elhatározta, hogy előveszi a Függetlenség napja c. filmet. Korábban is beszélték már, hogy tovább viszik a történetet, de úgy látszik újra és újra felröppen a hír, szóval még elképzelhető, hogy lesz is belőle valami. Ám Emmerich nem egy, hanem mindjárt két folytatásban gondolkodik, vagyis ha a szokásos sablon érvényesül, akkor egy nagyobb történetet vágnak ketté, mint anno a Mátrix Újratöltve és Forradalmak, illetve a Karib-tenger kalózia 2-3 példáján is láthattuk. Ez azonban még egyelőre csak pletykaként érvényes hír, mert Emmerich szócséplésén kívül nincs más forrás.

Nem csak Emmerich jelentkezik ismerős területeken, de Stallone is szeret hazai pályán játszani. Ezt ugye legutóbb a John Rambo (4.) és Rocky (6.) Balboa filmjei bizonyították, most pedig, hogy végzett a The Expendables-szel, ismét a veterán katona bőrébe bújna. Ezt már korábban is tudjuk, hogy van neki hasonló hajlama, sőt még történetet is kaptunk, ami szerint genetikailag módosított szuperkatonák ellen küzdött volna. Mindez mostanra meg lett cáfolva, mert az új elképzelések szerint külföldön eltűnt nők nyomában kel harcra, bár vannak még elképzelések, hogy a mutáns katonák itt is megjelenhetnek. Közben pedig egy következő Rocky filmről is felröppentek a pletykák.

Már biztos, hogy moziba kerül a Sikoly 4 is, melyhez már plakát is készült, Kevin Williamson ünnepelt tini-horror forgatókönyvíró pedig elmondta, hogy mindjárt az ötödik részen is gondolkodik, hiszen le van szerződtetve rá.

Jurassic Park sem maradhat hír nélkül, eddig három részt megélt kalandfilm legutóbbi részét jegyző Joe Johnston mondta el, hogy kitaláltak egy remek történetet, ami szerint nem az előző részek sémáját követkve fognak kis embercsoportok dínók elől menekülni, hanem... na ezt viszont nem mondta el. Várjuk, mi sülhet ki belőle.

 

Jövőre is lesz Fűrész, állítólag 3D-ben és állítólag ez lesz a befejező rész. Előzményfilmekről még nem volt szó, de hátha, nehogy már Fűrész hírek nélkül maradjunk, még ha a filmeket már nem nézzük meg. Mást is kapunk még 3D-ben, méghozzá a Resident Evil, vagy ahogy itthon mondjuk Kaptár 4. részét, melynek startja 2010 augusztus 27.-én lesz a tengerentúlon. Két héttel korábban a Péntek 13. második része is 3D-ben érkezik, valamint a Step Up 3 is kap egy D betűt a sorszám mögé ugyanebben a hónapban.

Továbbá még nem beszéltem a negyedik Shrek filmről sem, mely a Shrek a vége, fuss el véle címet kapja itthon, és míg odaát májusban lesz elérhető, mi valamikor júliusban láthatjuk.

Címkék: hírek folytatás rocky 3d rambo függetlenség napja sikoly jurassic park

Szólj hozzá!

Titánok harca jövőre

Repce Manó 2009.11.14. 18:35

Az imdb szerint kb. 70 millió dollárt költöttek a Titánok harca remake-re, melyben Sam Worthington jelenik meg Perseusként, ennél azonban lényegesen látványosabbnak tűnik az első trailer. A filmet az a Louis Leterrier rendezte, aki tavaly A hihetetlen Hulk-ot is jegyezte, és bár e tekintetben még lehetnek kétségeink a személyét illetően, de szerintem érdemes odafigyelni a film score-jára, amit a szintén zöld Marvel karakter mozijában közreműködő Craig Armstrong komponált. Szerintem a tavalyi év egyik legjobbja volt, a Titánok harca első teaser trailer-e pedig az utóbbi idők egyik legjobbja. Start: 2010 március 26.

 

Címkék: előzetes akció fantasy teaser clash of the titans titánok harca sam worthington

Szólj hozzá!

Kárterápia

Repce Manó 2009.11.14. 02:31

Páros mellékhatás /Couples Retreat/

Nem árt, ha a forgatás előtt, mondjuk a forgatókönyv megírásakor eldöntik a készítők, hogy drámaira veszik a figurát, vagy inkább egy újabb nemi célzásokkal teli filmet készítenek, ami végeredményben vicces lesz. Lehet, hogy még most sem dölt el a pontos műfaji meghatározás és valami extrémebb DvD/BD vágáson törik a fejüket, ami majd eladja a lemezt, mert aki látta, nem biztos, hogy a későbbiekben a lemezjátszóba kívánná azt a dolgot, amin hasonló anyagot talál.

A párkapcsolati problémákról szóló film inkább az ízléstelennek szánt poénokat lovagolja meg, de erős kezdeményezések is vannak valami meghatóbb, mélyebb mondanivaló kifejtésére is, ami már közel sem olyan vicces. Sajnos a film se nem vicces, se nem megrázó, hiszen a karakterek teljesen egysíkúak, szeretni nem lehet őket, azonosulni pedig végképp nem. Abban sem vagyok biztos, hogy a készítőknek volt-e bármiféle szándéka jó filmet készíteni, elvégre annyira evidens, hogy a párkapcsolatokkal foglalkozó filmekre tódul a közönség, akkor is ha vastag borítékokat osztunk szét a nagyobb nevek (Jon Favreau és Vince Vaughn) között és hívunk még egy Jean Reno-t, aki egyértelműen nyaralni ment a forgatásra, a sütkérezés pedig minden erejét felemésztette, amit a felkészülésre kellett volna fordítania.

Teljesen egyszerű és mindennapi problémákkal kell hőseinknek megküzdenie, ezért számunkra egyáltalán nem hat majd az újdonság erejével a szimpla veszekedések miatt összekapó szülők, a terméketlenség csapdájába esett házastársak és a másik két díszpár, akik szintén mindennapi problémákkal küzdenek. Olyan ez, mint ha a 40 éves szűz filozófiáját próbálták volna meglovagolni, miszerint nem csak az egyik tag van rossz helyzetben, de a neki tanácsot adókról is kiderül, hogy problémái vannak az adott területen. Jelen esetben viszont annyira érdektelen karakterekkel és olyan érdektelenül vitték a vászonra az alaptézist, hogy már akkor untam a filmet, mikor még későn érkezők is megjelentek a teremben. A téma középpontjában is tündökölhettek volna az erős karaktereivel a vizsgálat tárgyai, akikről pontos pszichológiai elemzést kellett volna kapnunk, de ehelyett a legrégebben alkalmazott sablon kerül ismét az arcunkba, sehogy sem prezentálva minden humorforrást mellőzve. Még a mellékszereplők sem tudnak kilépni a közöny árnyékából, csupán a gyengébb,vagy sokak számára semmilyen ismeretségük miatt egyszerűen újdonságként jelentkeznek a vásznon.

Szóval négy sablon párkapcsolati problémáról kaptunk egy unalmas pszichológiai előadást. Szerencse, hogy vizsgázni nem kell belőle, mert bármennyire is fontos lehet az anyag, a lényeg úgy is elvész, és sokkal inkább alkalmas, hogy veszekedést váltson ki a párok között, mint hogy bármilyen problémára szembetűnő megoldásra hívja fel a figyelmet. Viszont a helyszínre csoroghat a nyálunk, inkább gyűjtsünk pénzt a jövő nyári utazásra és kezdjük ott a spórolást, hogy erre a filmre nem adunk ki pénzt.

 

Címkék: kritika vígjáték vince vaughn couples retreat páros mellékhatás

Szólj hozzá!

Emmerich katasztrófa Vol 4.

Repce Manó 2009.11.13. 13:29

2012

Ne keverjük össze a cím alapján a 2012 - Ha eljő a világvége (vagy valami ilyesmi) c. B filmmel, melyet minimális költséggel dobtak össze, ez a 2012, vagyis az original film a mozikban látható. Ez nem igénytelen trükkök halmaza, mint azt pár torrentező megállapította a másik filmről. Ez a film 260 millió dolláros költséget emésztett fel. Persze Roland Emmerich eleve híres arról, hogy költségkímélő módszereket alkalmaz a látványelemek felállításánál, anno a Függetlenség napja sem készült volna el, ha nem 60 milliós költséget számolnak rá előre. Hiába tagja a látványfilmek nagyjainak, még nem volt 150 milliósnál drágább filmje egészen mostanáig. A 2012-ben pedig minden egyes cent meglátszik és nem a nagy sztárok gázsija az, ami megdobta ezt a számot, hiszen némileg ismeretlen, vagy kis nívóval bíró színészeket alkalmaz. Azért Roland Emmerich neve bizonyos filmes körökben már eleve húzónév.

Persze nem attól lesz egy film jó, hogy látványos, sőt igazából azt sem lehetne mondani, hogy igazán jó történettel rendelkezne Emmerich újabb, mindennél monumentálisabb világégése. Lényegében telis-tele van már tucatszor elhasznált sablonokkal. A legszembetűnőbb talán az lehet, amikor már sokadjára az utolsó minutumban menekülnek meg hőseink az őket üldöző katasztrófa elől. Ezeket pedig követik a hatáskeltő elemek, amikor a szereplők olyan szeretetet és emberségességet sugároznak a közönség felé, amit még Kozsó is megirigyelhet. Csupán azért nem lehet ezek miatt leminősíteni egy filmet, mert kedvenc katasztrófafilm gyárosunknak ez nagyon is jól áll. Akkor is, hogy ha minden második képkockájáról üvölt, mennyire korrekt akart lenni politikailag, ami a végére komoly értelmet is nyer. Más oldalon a hatalmon lévőket és a felső tízezer tagjait is durva, már sokszor eljátszott kritikával illeti és gazdagítja velük a filmjét, melyek egy katasztrófafilmben, főleg ha Emmerich mester komponálja meg, igen hatásosnak bizonyulnak. Remek dolog a német születésű rendező filmjében, hogy nem az egyébként is említett anarchiára helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy az egyén, miként éli meg a világvégét. Tulajdonképpen egy olyan pillanatot elevenít meg sokszor, amivel minden embernek szembe kell egyszer nézni, hiszen mindenki életében eljön egyszer a vége, ha nem is a világgal együtt. Más részről pedig naívan mutatja be az emberségességet, az önfeláldozást, az olyan emberi értékeket, amik mára már régen elképzelhetetlen és magasan kritika tárgya lehetne. Ám Emmerich erre választ is ad az egyik karakterén keresztül, miszerint ez nem naívitás, hanem puszta optimizmus, ami a film záró képsorain mutatkozik meg a legjobban.

Még ha a karakterek nem is annyira erősek, még ha geológiailag is megkérdőjelezhető lenne szaktudásaink alapján, még ha nem is olyan erős film zenéje, akkor is a 2012 az év egyik leglátványosabb és legszórakoztatóbb popcornfilmje, mely apró hibái ellenére is képes az ülésbe szegezni. A történet menetének legtöbb aspektusa is előre kiszámítható, mégis teljesen izgalmas és pár gyengébb-erősebb poénnak köszönhetően még szórakoztató is. Eddig is szerettük Emmerich munkásságát, és bátran ki merem jelenteni, hogy egy cseppet sincs megfáradva, sőt talán épp csak most volt igazán elemében. Ennél már csak Cameron Avatarjától várhatunk nagyobb durranást.

Címkék: kritika világvége 2012 katasztrófafilm roland emmerich

Szólj hozzá!

Avatar mérete

Repce Manó 2009.11.11. 13:23

Az, hogy James Cameron legtöbb filmje technikailag újítás az tény. Az is biztos, hogy nem egyszerűen másfél órás filmeket tesz le az asztalra, hanem minimum bő két órás játékidőre vágja a filmjeit, aminek azért örülünk, mert a jegyünk áráért normális ideig foglalkoztatva vagyunk. Ezért már meg sem kell lepődnünk, hogy az IMAX változat hossza 166 percünket veszi igénybe, ha azt a változatot választjuk. Ez azért van, mert a 160 percnél több anyagot tartalmazó tekercsek már be sem férnének a vetítő terembe. Különben a teljes változat 190 percre rúg majd. Ha belegondolunk, akkor az is lehet egy marketing megoldás az érdekében, hogy kétszer vegyenek jegyet egyes rajongók. A költségvetését illetően pedig a New York Times 500 millió dollárt számolt, amiben a 230 milliós előállítás van benne, illetve a 150 milliós marketing költség, ami minden országot érint, továbbá még akadnak a filmen dolgozók közül, akik nincsenek kifizetve. Bár én azt hittem eddig, hogy az előállítási költségben minden dolgozó fizetése benne van, ami többnyire jobb-rosszabb helyeken is következő hónap elején érkezik. Anno végülis a Titanic-ra is azt írta a cinema, hogy 500 milliós bevételre volt szüksége, hogy nyereségesnek számítson, amit 1.3 milliárd dollárral meg is haladott. Bízunk, hogy az Avatar is siker lesz. Kezdjék már!

Címkék: avatar költségvetés james cameron imax játékidő

Szólj hozzá!

Dugó

Repce Manó 2009.11.09. 11:08

 

Koccanás
 
Kisebb baleset történik, a forgalom áll, a vezetők káromkodnak, majd a különböző kultúrájú, mentalitású, osztályrendű emberek mozgásképtelensége miatt egymás társaságára kényszerülnek. Önmagában ez még lehet egy teljesen átlagos társadalomkritikával megfűszerezett dráma, esetleg a népszerű magyar görbe tükörnek hála, valami komédia, vagy paródia, a kérdés mindig abban rejlik, hogy miként mesélik el a szereplők történetét. Pontosabban mi is a történet? Lényegében nem sokkal több, mint amit a szituáció kínál, ez esetben nem is baj, hogy csupán 70 perces a játékidő.
 
A mesélés hogyanja azonban túlmutat minden előzetes elvárásunkon, mert nem egyszerűen jól van megkoreografálva az a semmi, ami a sztorit jellemzi, de egyenesen zseniális és szemet gyönyörködtető stílusban mutatkozik meg a művészek játéka, ami akár új értelmezést is nyerhet a jövőben. Legalább is még soha hasonlót nem tapasztaltam eddig a filmvásznon. A szereplők ugyanis egyáltalán nem mozognak, csupán felvesznek egy olyan mimikát, vagy grimaszt, ami éppen jellemzi a karakterük érzését, gondolatát, majd utószinkronnal teszik teljessé a párbeszédeket, miközben mozdulatlanok. Pont olyan, mint egy interaktív képregény. Az állóképek körül forgó kamera hatásának köszönhetően pedig sokkal könnyebb megszeretni a film hőseit, akik csupán a hazai polgárok gondolkodásmódja szerint cselekszenek vagy beszélnek, sokszor roppant szórakoztató mondatokat és párbeszédeket alkalmazva.
 
A jó magyar film, és most az igazán jó magyar filmről van szó, egy újabb példánya kerülhet érdeklődés hiányában a feledés homályában, miközben mindenki arra összpontosít, hogy a Szuperbojz hatására, amit egyébként a többség nem is látott, elkerülje a magyar alkotásokat a moziban. A kevés kópiával futó filmek között pedig a Koccanás a legjobb példa, hogy nem csak a nézhetőnél némileg jobb alkotásokkal találkozni, hanem a kifejezetten szórakoztató, és kísérletezésének hála, talán újító képi világú filmek is megfordulnak vetítőtermekben. Török Ferenc filmje önmagában is bőven megállná a helyét, de a képi világ stílusa kiemelkedővé teszi. Aki nem hiszi, nézze meg az előzetest.
 

Címkék: magyar török ferenc koccanás

Szólj hozzá!

Nem túl hangos a Karácsonyi ének

Repce Manó 2009.11.09. 10:52

Tudtuk, hogy sokba kerül, de engem is meglepett a Karácsonyi ének 200 millió dolláros költségvetése, ellenben a kb. 31 millió dolláros első hétvégi keresetével. Persze a hosszú lefutás nem kizárt, ha a Polar Express-t vesszük alapul, ami 5 évvel ezelőtt 23 milliós érkezésével 180 millióig futotta. Azóta egy kicsit talán erősödött a gyors lefutás törvénye, továbbá a visszajelzések sem olyan erősek, hogy a későbbi megtekintésre biztosítsanak érdeklődőket. Ha Dickens animációs feldolgozásának muzsikálásától függ, akkor még nem biztos, hogy zöld útat kap Zemeckis-nél a Roger nyúl a pácban folytatása.

George Clooney kedvenc időtöltése a katonaságnál, hogy kecskéket néz. Sokan az év legszórakoztatóbb vígjátékaként vártak rá és a kecskék első látásra nem is lesznek a bukások egyik tényezői. 25 millió dolláros költség mellett mindjárt több, mint a felét, 13.3 millió dollár bevétellel kezd a film, melyben "George Clooney jobb jedi lovag, mint Ewan McGregor". A minimum 40 milliós végeredmény eléggé valószínű.

A legnépszerűbb öt film között közvetít Milla Jojovich a földönkívüliekről, a The Fourth Kind c. misztikus thrillerben, mely 12.5 millió értékben rabolta, ha nem is a nézőket, de az idejüket. Legalább is a kritikusok nem voltak túl jó véleménnyel róla, ám a nézők között többen is a film hatása alá kerültek. Mindenesetre az alacsonyabb, PG-13-as korhatár besorolás fényében nagyobb bevételekre is szert tehetett volna. Körülbelül 30 milliónál húznám meg a minimális finist. Valószínűleg nem voltak magas költségei a filmnek, így bizonyára a Universal-nál már most elégedettek.

A kultikusnak számító Donnie Darko rendezője új filmmel rukkolt elő The Box címmel. A történet egy régi Homályzóna epizódon alapul, miszerint egy házaspárnak lehetősége van, hogy végleg rendezze anyagi gondjait, ha megnyomnak egy gombot. Annak következménye pedig, hogy valaki valahol, akit nem ismernek meghal. E szituáció hatására bizonyára sokan vacilálnának, hát a nézők sem voltak biztosak, hogy ezt akarják megnézni és többen valami más film termében nyomogatták az foglalási gombokat. 7.85 millió folyt be a film bevételének dobozába, amiből egyébként 25 millió hiány volt, amit a költségekre fordítottak. Jó lefutás esetén ez visszakerülhet, de gyors lefutás is jellemezheti. Tételesebb bevétel minden bizonnyal csak DvD-n lehetséges.

Mindenképpen említést érdemel a Precious: Based on the Novel "Push" Sapphire c. film, ami bár nem került fel csak a 13. helyre, de mindezt 18 moziban vitte véghez 100 ezer dolláros mozinkénti átlaggal. A film egy elhízott terhes harlemi lányról szól, akit új iskolába invitálnak a reménnyel, hogy új irányt mutat majd az élete. 1.8 milliós nyitása okot ad, hogy a jövőben több mozi is vetítse, így a 10 milliós költségeit nem érzem veszélyben.

Michael Jackson utolsó fellépésére csak 40%-al csökkent az érdeklődés, de bejelentették, hogy a "nagy sikerre való tekintettel" folytatja mozis hadjáratát, így még bőven kiegészítheti az 57.8 milliós bevételét Amerikában. A Paranormal Activity "végre" komolyabb csökkenésbe kezdett, ami azért némileg még mindig mérsékeltebb, mint a nézők felének elvesztése, ráadásul már a 100 milliós bevétel kapujában kopogtat. A Páros mellékhatás gyakorlatilag egy helyben áll a múlt héthez képest, a Törvénytisztelő polgár is csak alig veszített erejéből, illetve a gyermekeket megcélzó Ahol a vadak vannak és Astro Boy is kevesebb, mint az érdeklődők egyharmadával lettek szegényebbek. A Fűrész 6 pedig sietve el is hagyja a listát, de a kis költségvetéséhez képest még mindig megéri futószalagon gyártani a sorozatot.

1. Karácsonyi ének - 31M
2. Michael Jackson: This is it! - 14M /57.8M/
3. The man who stare at goats - 13.3M
4. The Fourth Kind - 12.5M
5. Paranormal activity - 8.6M /97.4M/
6. The Box - 7.8M
7. Páros mellékhatás - 6.4M /96M/
8. Törvénytisztelő polgár - 6.17M /60.8M/
9. Ahol a vadak várnak - 4.2M /69.2M/
10. Astro Boy - 2.5M /15M/
11. Fűrész 6 - 2M /26.2M/
12. A mostohaapa - 1.87M /27.5M/

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Egy John Williams rajongó

Repce Manó 2009.11.08. 16:04

Címkék: john williams

1 komment

Dexter laboratóriuma

Repce Manó 2009.11.08. 01:13

Gamer - Játék a végsőkig

Gerard Butler bármikor jelenjen meg a filmvásznon, mindig az a híres beszólása jut az eszembe, mikor a legjobb akcióhős díját átvette a 300 c. filmért, de ahelyett, hogy stílszerűen a mikrofonba ordította volna, hogy "THIS IS SATUUUURN!!!", helyette Schwarzenegger jelenlegi posztjára utalt kitűzendő célként. Dörzsöltük is a tenyerünket, hogy majd annak előzményeként hasonló nívójú akciófilmekben szeretne díszelegni, illetve aprítani, a következőkben csak nyomokban tartalmazott akciót a pályafutása. Remélhetőleg mostanában rá fog kapni erre a hiányosságban lévő zsánerműfajra, elvégre a Gamer valahol egy kőkemény akciófilm, a moziban pedig vetítésre került a filmet megelőzve a Törvénytisztelő polgár c. thriller, ahol talán szintén sor kerül egy kis verekedésre.

A nem túl távoli jövőképet, melyben elítéltek harcolnak, hogy kiszabadulhassanak, már lefestette Stephen King a Menekülő ember c. történetében, amit Schwarzeneggerrel vittek a vászonra, csupán annyit csavartak a sztorin, hogy ezúttal nem a maguk urai a katonák, inkább az internetre kapcsolódó kockák irányításai alatt állnak. Kable (Gerard Butler) már 27 csatán van túl, és még hármat kell végigcsinálnia, hogy kiszabaduljon.

E sci-fi filozófiája inkább a Hasonmás c. filmre hajaz, ám a Bruce Willis produkcióval ellentétben ennek van stílusa, méghozzá elég laza. Neveldine és Taylor rendezők gondoskodtak a klipszerű hatáskeltő elemekről, melyek mögött kis híján ugyanaz az üzenet rejlik, amit a Hasonmásból kiszűrhettünk... ha nem valamivel több. A Gamer ugyanis két internetre jellemző világot állít párhuzamba, melyek közül az egyik az erőszak, ami bizonyára már az előzetesből lejött többeknek, a másikat viszont rejtve tartották, ez pedig az egyszerű társadalom tükörképe, ahol a hedonizmus minden más értéket kitörölt az emberi morálból. Talán nem is véletlen, hogy ez a két világ a film végére találkozik, és eléggé érthető módon utal az internet és egyéb erkölcstelen média hatása alatt álló egyének romlottságára.

Viszont kár, hogy főhősünk karaktere nem kapott nagyobb hangsúlyt, ahogy a másik ma divatos hibát követték el, miszerint a hatásos belépővel jelentkező főellenség is csak kisebb szerepet kapott, viszont a Dexter c. sorozatból ismert Michael C. Hall pont annyi játékidőt kapott, amennyire szükség volt, hogy megismerjük a karakterét. Csupán a filmvégi krimikben megszokott sablonbefejezés rontja az átlagát a filmben ábrázolt virtuális világ atyjának. Sajnos be kell érni azzal, hogy az ő figurája kapta a legjobb arányt, a többiek viszont eléggé felejthető szinten maradnak.

 

Nem tudom, hogy milyen költségvetésből készült a Crank filmek rendezőinek kicsit komorabb hangvételű filmje, de végignézve, biztos, hogy nem 20 millióból hozták össze, inkább kétszer ennyire tippelnék minimum. A látványvilágra nem lehet panaszunk, de a karcsú bevételek aggodalmat válthatnak ki nem csak az alkotóktól, de a műfaj rajongóitól is. Tényleg ne lenne igény erre a műfajra, amire azért költenek, hogy minél jobban kihasználja a mozi nyújtotta specifikációkat? Mert, ha a számok ezt mutatják, akkor újabb bizonyítéka, hogy az effektek gyártása nem éri meg magasabb korhatár mellett, de úgy érzem, ezek a filmek DvD-n jobban fognak keresni, és lesz még létjogosultságuk a mozikban.

A Gamer azonban nem az a film, amire a jó akcióeffektek miatt fogunk emlékezni, hanem inkább a rendezői utasításra végzett tömeges hatáskeltő elemek miatt, amik magával ragadóan, néhol klipszerűen vezetik végig a nézőt a történeten. Persze nem olyan erőszakosan, mint a két Crank film átlagát tekintve, inkább finomabban, de ahol kell ott nyomatékosítja. Hogy, mi mennyire öncélú, és mi mennyire utal valami mélyebb dologra, az első megtekintésre biztos nem fog lejönni mindenkinek, bizonyára nekem is mutatna újat egy második megtekintés alkalmával, de spoileresen lehetne már most is tovább elemezni a filmet az akciójeleneteken túl. Csupán az unalmasan prezentált befejezés és a gyenge karakterek miatt nem kap magasabb pontszámot az önmagában egyébként teljesen élvezhető sci-fi akció, amely túl kevés kópiával indult a hazai mozik meghódítására.

Címkék: kritika akció sci fi gerard butler gamer játék a végsőkig

Szólj hozzá!

Fogynak a jegyek az Újholdra

Repce Manó 2009.11.07. 16:15

Ma kb. dél óta lehet foglalni, illetve vásárolni jegyeket az Újholdra, és a jelek szerint a lehetőséggel már elég sokan éltek. A Westend péntek 20:00 órási előadására például már 55 hely elkelt 4 óra alatt. A Palace Mammut-ban, Kaposváron és Nyíregyházán éjféli vetítésre is sor kerül. Nyíregyházán már 14 jegy el is kelt erre az előadásra. Ideje megszervezni a mozizást, ha premieren szeretnénk látni. Jaj, de izgalmas lesz jegyet szerezni rá!

Címkék: palace jegyek újhold elővételben

Szólj hozzá!

Jegyek az Újholdra

Repce Manó 2009.11.07. 13:24

Ha kicsiny falumban is, akkor valószínűleg mindenütt! Jelöljétek ti is az ÁJVIVEN!!!

Címkék: premier újhold new moon jegyelővétel

Szólj hozzá!

Perzsia hercege előzetes

Repce Manó 2009.11.07. 11:27

Semmi komoly, csak látványos effektek és sok akció, illetve mindjárt egy szexuális célzás az előzetesben. Minden adott, hogy a Prince of Persia: The Sand of Time c. kalandfilm minden idők legtöbb bevételt hozó videójáték adaptációja legyen, amihez csupán a Tomb Raider 131 millióját kell túlteljesíteni. Szerintem ennek még az inflációt számító eredménye is meglesz neki fél lábon, hiába elégedetlenkednek a játék rajongói, hogy nem szőke a herceg, de az biztos, hogy Jake Gyllenhaal-hoz illik Csőre Gábor hangja. 2010 május 28.-a körül hozzánk is el kell érnie a filmnek.

 


szólj hozzá: Perzsia hercege előzetes

Címkék: előzetes kaland prince of persia perzsia hercege

1 komment

Mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben

Repce Manó 2009.11.06. 16:47

Cannibal Inferno /Nudo e selvaggio/ 1985 - Olaszország

Talán két éve lehetett, hogy a Fangoria kitűzte e kalandfilm megjelenését, de sajnos idő előtt csődbe ment a cég és úgy volt, hogy az RnR Médiához kerülnek a jogok, melynek termékeit általában a turkáló 300 Ft-os árkategóriás filmek között találjuk meg. Később az Ultrafilm jelezte, hogy megszerezte a jogokat és élt is a lehetőséggel, ami azt eredményezte, hogy Magyarországon is találkozhatunk végre egy "kannibálfilmmel", ami nem a Cannibal Holocaust.

A Cannibal Inferno címet tekintve mindjárt félre is érthetjük, hiszen nem egyszerűen egy klasszikus kannibál filmről van szó, elvégre nem kizárólag a filmben jelen lévő akvara törzs a feszültség és az izgalmak fő forrása. Sokkal inkább maga a dzsungel veszélyei kerülnek terítékre, hőseink pedig csak ritkább esetben, ám el kell ismerni, hogy az egyik emlékezetesebb fejezet a helyi kannibálok szertartását mutatja be.

Szerkezetét és hangulatát tekintve nem sokkal különbözik egy átlagos kalandfilmtől, ugyanúgy helyet kap benne a humor, az egzotikus helyszínen pedig Indiana Jones is jól érezné magát. Épp rá hajaz Michael Sopkiw figurája, aki munkáját tekintve oda van a régészeti leletekért, ő érte vissza pedig a jó nők, akik nem véletlenül mutogatják fedetlen bájaikat. Ez az egyik tényező, ami miatt más, mint a ma megszokott kalandfilmek, elvégre nem a tinédzser korosztály moziba csalogatása volt a tét, mint a felnőtt nézők igényeinek kielégítése. Így a testcsonkítás sem csak utalás szinten van jelen, hanem kíméletlenül megtörténik ahogy kell, persze egy alacsony költségvetésű B-film mércéjével nézve, ám az efféle gore jeleneteket sem vitték túlzásba. A nők persze levetkőznek, vagy levetkőztetik őket, így joggal mondhatjuk, hogy a kannibálok elől menekülő lengő cicik mutogatása teljes mértékben öncélú. Az is, ezen nincs mit vitatni. Épp ezért szeretjük ezt a példányt, illetve ezt a műfajt, amit kalandfilmen túl nevezhetünk inkább exploitation-nek, ami műfaji sajátosságából adódóan nem rejti véka alá sem az erőszakot, sem a szexualitást. Persze néhány drámai, illetve borzongatóbbnak szánt jelenetet némileg hangsúlyosabbá tehették volna oda illő zenével, amiben az olaszok oly jók, de sokkal inkább a ritmusosabb taktusok uralták a történetet, ami azt segítette elő, hogy ne vegyük túl komolyan a filmet. Csak dőljünk hátra és élvezzük az előadást, ami a 80-as években oly divatos volt a hang alámondásos kazetták korszakában, most azonban csak az ínyencségekre kapós nézők fogják értékelni a Mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben c. filmet... vagy a Cannibal Inferno-t, ezt mindenki döntse el, hogy minek nevezi.

Címkék: olasz kannibál exploitation cannibal inferno mészárlás a dinoszaurusz völgyben massacre in dinosaur valley

Szólj hozzá!

Janisch Attila filmjei DvD-n.

Repce Manó 2009.11.06. 13:36

Nem akarok semmi egekig magasztalót írni Janisch Attila rendezőről, de mindenképpen szükségét éreztem egy blogbejegyzésnek, ami az ő filmjeire irányul, elvégre egyedülálló alkotásokkal gazdagította a magyar filmek palettáját. Egy gond van velük, hogy kevesen ismerik őket, hiába foglalkozott a Cinema 2004-ben két cikkel is a Másnap c. filmjével, csak keveseknek adatik meg, hogy egy filmklub keretein belül találkozzanak a filmjeivel. Most azonban változik a helyzet, mert a MOKÉP jóvoltából DvD forgalmazásba kerül az Árnyék a havon, a Törőcsik Mari főszereplésével készült Hosszú alkony és a Másnap c. filmje is külön 1990 Ft-os áron, vagy egyben egy gyűjtődobozban 4790 Ft-os áron. A megrendeléseket a következő linkről irányuló online boltban lehet leadni az érdeklődőknek, vagy azoknak, akik egyszerűen csak támogatni szeretnék az igényes magyar filmeket. A termék fórumán már vitatkoznak a filmről és az egyes filmek előzetesei is helyet kaptak ott.

Címkék: dvd másnap megjelenés janisch attila hosszú alkony árnyék a havon

Szólj hozzá!

Nostromo előtt 30 évvel a Halál

Repce Manó 2009.11.02. 11:27

Inkább arra lennénk kiváncsiak, hogy mikor lesz a premier, és nem arra, hogy mikor játszódik az ötödik Alien film, vagyis az Előzmény neve: Halál. Tudom, hogy 2011, de az még túl tág fogalom. Ridley Scott elmondta, hogy teljesen új oldalról fogják megközelíteni a legendát, és már nagy vonalakban kialakult a film sztorija, hiszen már írják a forgatókönyvet, amely durván 30 évvel játszódik az első film előtt.

Címkék: hírek alien ridley scott

Szólj hozzá!

Ez az Jacko!

Repce Manó 2009.11.02. 10:52

Micheal Jackson-t feltámasztották két hétre, hogy az elmaradt koncertturné helyett legalább a mozi vásznon eljárja utolsó táncát. A koncertes dokumentumfilm remek tisztelgés a Holdjáró felé (de lehet, hogy a turné előkészületeire költött kieső bevétel visszaszerzése volt a cél). Micheal Jackson utolsó menetének első felvonása alatt 32.5 millió dollárt hozott szerdától vasárnapig, amiből 21.3 millió a péntektől számító hétvégén jött össze. Ez ugyan csak a tengerentúli bevétel, és a 3481 mozihoz képest egy csöppnyi csalódottság is felmerülhet, elvégre valahol 50 millió dollár feletti nyitásról is számoltak, továbbá friss premieren lévő konkurencia sem került műsorra. De a nemzetközi bevételek komoly táncra is adhatnak okot, 68.5 millió dollárral együtt világszerte összesen már épp 101 millió folyt be a kasszákba.

Halloween ide, Halloween oda, a Fűrészre most nagy, szám szerint 60%-os mértékben csökkent az érdeklődés, míg Rob Zombie Halloween II. c. horrorjára 14-szer vettek több jegyet, mint az elmúlt héten. Ehhez persze nem csak az azonos nevű ünnep járult hozzá, hanem az is, hogy durván 10-szer annyi moziban futott a hétvégén. Persze, így is csak a 15. helyet szerezte meg, horror témában továbbra is a Paranormal Activity a nyerő, mely a múlt heti csúcsértékéből csupán 21%-ot veszített kb. 22%-al több moziból, amivel már 84.7 millió dollárt fizettek ki az érdeklődők a 15 ezer dolláros költség ellenében. Általában a fiataloknak szóló filmekről csak kisebb adagokban fogynak el a nézők, de az Ahol a vadak várnak (63.8%), az Astro Boy (54.7%) illetve a Rémségek cirkusza is (55.4%) erősebb visszaesést eredményeztek. A jövő héten sem valószínű, hogy mérséklődjön az érdeklődés gyengülése, ugyanis mindhárom filmre alacsony mozinkénti átlag jellemző nagy moziszámra, így bizonyára nagyobb tételben fognak elvonni termeket + jövő héten már a Karácsonyi ének fog dominálni 3D-ben is. Az Amelia kisebb csökkenésének következtében felkapaszkodott két helyet, bár még mindig kevés a 8.6 milliós eddigi bevétele a 40 milliós költségek mellett. A mostohaapa horror remake, illetve a Törvénytisztelő polgár R korhatáros filmek kategóriájukhoz képest kellemes tempóban távolodnak a lista élétől, ráadásul már mindkét alkotás túllépte költségeit. Az előbbi 4.7 millióval, az utóbbi 1.4 millióval. A Páros mellékhatás hasonló képpen nyereséges 16.6 millió plusszal, de a nem túl erős átlagot tekintve vélelmezhető, hogy tőle is elvonnak majd a jövő hétre néhány mozit, így lassan be is fejezheti pályafutását.

1. Micheal Jackson: This is it - 21.3M /32.5M/
2. Paranormal Activity - 16.5M /84.7M/
3. Törvénytisztelő polgár - 7.3M /51.4M/
4. Páros mellékhatás - 6.1M /86.6M/
5. Fűrész VI. - 5.5M /22.8M/
6. Ahol a vadak várnak - 5.1M /61.8M/
7. A mostohaapa - 3.4M /24.7M/
8. Astro Boy - 3M /10.9M/
9. Amelia - 3M /8.3M/
10. Rémségek cirkusza - 2.8M /10.5M/

Címkék: michael jackson box office this is it

Szólj hozzá!

Eclipse kész

Repce Manó 2009.11.01. 16:18

Még be sem mutatták az Alkonyat sorozat második filmjét, az Újholdat, de már azon vitatkozom tegnap, hogy befejezték-e vagy nem a Napfogyatkozás forgatását... és tényleg! Az imdb szerint épp tegnap (október 31.-én) volt az utolsó forgatási nap, ráadásul a könyv hazai megjelenése is ehhez a dátumhoz igazodik. Jelenleg már utómunkálatokat végeznek az Eclipse filmen, melynek 2010 július 30.-án, azaz Schwarzenegger születésnapján lesz a világpremierje. Na, de majd bővebben karácsony környékén a harmadik rész filmváltozatáról, addig majd írok a könyvről és az Újhold moziról.

Ez meg egy artwork

Címkék: hírek forgatás napfogyatkozás eclipse

Szólj hozzá!

Nagyon hideg van az Antarktiszon

Repce Manó 2009.11.01. 01:07

Vakító fehérség /Whiteout/

Dominic Sena (Tolvajtempó, Kardhal) filmjéből egy jó kis csákányos slasher is lehetett volna, de csak egy unalmas krimit hoztak ki belőle. A képregényen alapuló történet ott csuklik meg, hogy Kate Beckinsale felöltözik, mert bizony le is vetkőzik, nem mint ha bármi látszana, de egy férfi számára ez a tény meghatározó, hogy nincs rajta ruha. Hallottam a zuhanyjelenetről, mert beszéltek róla és legyen az bármennyire is szűkreszabott, a végéig nem is nagyon lép semmi más a helyére, amit csúcsjelenetként emlegethetnénk. A hangulat pedig pont a végefőcímnél érint meg a legjobban, annak hatásosságát is nagy részt John Frizzell score-jának köszönhetjük.

A sztori pedig egyébként sem tartalmaz semmi olyan elemet, ami különlegesség lenne, csupán a helyszín, ami kicsit egzotikusabb, már ha szabad így utalni az Antarktiszra. Arra viszont tökéletesen megfelel, hogy megismerkedjünk az ottani körülményekkel, ahol pillanatok alatt ráfagy a mosoly az ember arcára, ha ilyen szép dolgokon túl hosszan mélázik, mint a déli fény (... vagy sarki? pedig Tóth Tamás tudott szöveget fordítani). Jelen esetben a sarki körülmények legkomolyabb természeti katasztrófáit is olyan hangszínben próbálják hőseink túlélni, mint ha csak egy erdei túrán tévedtek volna el. A gyilkos pedig pont az az egyed lesz, akin egy cseppet sem fogunk meglepődni, mert a kertész az.

Mégis miért nem vittek bele némileg több feszültséget, hatásosabb kergetőzéseket, egy-két repülő cgi végtaggal és lenne egy olyan darabolós thriller, mint a Véres Valentin, ráadásul még 3D-ben jobban is fogytak volna a jegyek, akkor is, ha már volt idén egy szerszámmal kaszaboló őrült a vásznon és előtte. Ráadásul a trükkök is ahhoz dukáltak volna, de abba már csak nem kötök bele, hogy mennyire mű-animációs effektek jelentkeznek, hiszen egyrészt nem zavaró, másrészt nem szerves része a történetnek... sajnos. Legalább a rossz trükkökön lenne mit figyelni, mert hogy teljes unalomba fullad az egész nyomozás, hála az egysíkú karaktereknek, akik végig uralják a vásznat.

A Tolvajtempó jó volt, a Kardhalt is meg lehetett nézni, akkor nem a rendezőben keresendő a hiba. Akkor talán az alapanyag és a forgatókönyv volt túl hideg, elvégre 2-2 olyan író páros dobta össze a szkriptet, amiből kettőhöz egy és ugyanazon előzmény kötődhet, a másik testvérpár büszkeségfalára pedig jobb híján egy Baywatch epizód került. Egyesek beszélik, hogy átlagos krimi a Vakító fehérség, de 8 napon belül felejtős példány.

Címkék: krimi képregény kate beckinsale adaptáció dominic sena whiteout vakító fehérség

Szólj hozzá!

Halloween éjszakája

Repce Manó 2009.10.31. 17:45

Nem, nem az Asylum egyik gyöngyszemének kritikája miatt ragadtam billentyűzetet, hanem a Halottak napja végett, ami holnap esedékes. Bár nálunk nincs olyan nívója, mint a tengerentúlon, ahol szörnynek öltöznek a srácok és cukrot kéregetnek, azért filmes szempontból felkészülhetek erre az egyébként így is úgy is munkaszüneti napnak számító eseményre. Illetve szeretnék gratulálni magamnak, hogy egyéb teendőim mellett sikerült rekordot is döntenem, ugyanis ebben a hónapban ez a 48. bejegyzésem, ezelőtt ugye 43 volt a havi rekordom. Kedvem semmi nem szegi, remélem a következő eseménydús hónapban is (új xpress csomag könyvekkel is, főiskolai beadandók, vizsgák, több munka) fel tudom tölteni hasonló iramban a blogot hírekkel. A lenti kép pedig bizonyára többeknek tetszik, ráadásul több is van ott, ahonnan ő jött. Klipp a képre és elvezet benneteket oda, ahonnan jött.

Amennyiben ismét nem sikerülne a klikkesedés, úgy alternatív megoldásként erre a kijelölt szövegre kattintva is eljuthatunk a kívánt helyszínre.

Címkék: halloween predator

Szólj hozzá!

Avatar mozgóképek

Repce Manó 2009.10.31. 12:45

James Cameron egy szakács, aki valami új, eddig teljesen ismeretlen dolgot hozott össze, amiről senkinek nem volt sejtése, hogy milyen lesz. Végre kaphattunk belőle kóstolót és... lényegében ennek is csirke íze van. De azt el kell ismerni, hogy a legfinomabb csirke, amit valaha ettünk. E mellé pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy kedvenc szakácsunk, a körítésre és a terítésre, a hangulatra is mindig nagyon odafigyel, szóval minden esélyünk megvan rá, hogy a moziból kicsit elégedetlenül távozzunk, a magasra tett léc miatt, de ezt valahogy nem akarjuk tudomásul venni, csak a tudat alattinkban szerepel ez az érzés.  Hazánkban a bemutató december 17.-re esik ÁLYMEKSZBEN (!!!IMAX!!!) is. Két videó következik, az egyik a HD minőségű majdnem 3 és fél perces előzetes, amit egy 4 perces werkfilm követ, ahol megszólalnak az alkotók.

 


szólj hozzá: avatar

 

Címkék: előzetes avatar videó trailer james cameron werkfilm a haverom

Szólj hozzá!

Bizonyíték, hogy forog a Szupercsapat

Repce Manó 2009.10.30. 21:17

Amúgy én a Dallas mozifilmet várom, bizonyára nagyot fog szólni jövőre a 80-as évek egyik vezető tv-sorozatának moziverziója is, melynek eredetije hazánkban is sokunkat a képernyő elé szegezett. A Szupercsapat (The A-Team) szeptember 14.-e óta forog és várhatóan decemberben végeznek, június 11.-én vagy nem sokkal ezután pedig mi is megnézhetjük a közeli multiplexek egyikében. Első körben nézzük meg az első hivatalos képet és egy lesifotót a forgatásról... vagy megfordítva.

Címkék: hírek képek szupercsapat the a team

Szólj hozzá!

Minden idők legjobb vámpírfilmjei

Repce Manó 2009.10.30. 17:36

Sokunk kedvenc kritikákat összesítő oldala, a rottentomatoes.com összegyűjtötte a 25 legjobb kritikai átlagot képviselő vámpírfilmet. Lehet, hogy a témában nem sikerülnek a legjobban a művek, vagy éppen kevés példány akad a palettán tekintve, hogy a 24. helyre még éppen belefért az Alkonyat is. Persze sokan a Pengével való találkozást szeretnék látni a mozivásznon, de amíg ott ez nem valósul meg, addig, vagy legalább is jelenleg az első két Penge film van a szomszédságában a 23. és 22. helyen. Persze ezek még nem érték el a kritikailag jó film szintjét, hiszen 60% alatti átlagot produkáltak, lényegében csak a 18. pozíciót betöltő filmtől jelennek meg a szakértők szerint is igényesnek számító filmek a Nappali örség és az Alkonyattól pirkadatiggal kezdve. Helyet kapott (számomra érthetetlen módon) Will Smith Legenda vagyok c. filmje ami a tizenötödik, míg annak eredetije a The Omega Man csak a 19. helyen jelentkezik 59%-os átlaggal. Kiemelném a 9. helyen lévő Vampyr - Der Traum der Allan Grey c. filmet, mely 1931-ben készült és egy igazi mesterműnek számít, viszont keveset hallani róla, illetve a 12. helyen tartózkodó A vámpír árnyéka c. történetet, ami Murnau Nosferatu c. filmjének forgatását meséli el roppant hangulatos stílusban. Az pedig talán egyáltalán nem meglepő, hogy a vezető pozíciót Murnau Nosferatu c. filmje foglalja el, de még dobogón található Herzog azonos c. vámpírfilmje is, a kettő között pedig az idei év egyik legjobb, ha nem a legjobb hazánkban megjelent filmje, az Engedj be! c. svéd film. Aki szeretné végigfürkészni a listát, a következő linkre kattintva megteheti.

Címkék: horror lista vámpír vámpírfilm

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása