HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

Az Eclipse-el egy időben a Fiadra ütök

Repce Manó 2009.08.18. 13:02

Legalább is a Meet the Parents (Apádra ütök) és a Meet the Fockers (Vejedre ütök) filmek után az lenne a leglogikusabb, ha a Little Fockers Fiadra ütök címmel jelenne meg a hazai palettán. Ben Stiller, Robert de Niro, Dustin Hoffman és Owen Wilson is szereplni fognak többek között a vígjátékban, amit Paul Weitz rendez, akihez az október 22-én megjelenő Rémségek cirkusza, illetve az Amerikai pite köthető. A Fockers család történetével foglalkozó mozik mindig nagy sikernek örvendtek, az Apádra 166 millió dollárt, míg a Vejedre ütök 279 millió dollárt hozott csak Amerikában. Schwarzenegger születésnapján (július 30) azonban egy másik filmet is útjára indítanak, ami szintén hatalmas sikerre van ítélve, ugyanis a Twilight sorozat harmadik része, az Eclipse-nek is ezt a premierdátumot tűzték ki.

Címkék: hírek vígjáték ben stiller little fockers

Szólj hozzá!

Új New Moon előzetes vagy valami olyasmi

Repce Manó 2009.08.18. 12:38

Ahogy várható volt, meg is érkezett az Alkonyat sorozat második mozijának, az Újholdnak a következő mozielőzetese, bár ez inkább még amolyan riportféleség Taylor Lautnier kommentárával, de található benne pár eddig még nem, vagy csak eddig csak rossz minőségben észlelt jelenet, többek között néhány képkockát is könnyen kiszúrhatunk a Volturi jelenetekből. Hazai bemutató november 19.-én. A trükkök nagyon műnek hatnak, de én amúgy is érzékeny vagyok a cgi-re. Majd meglátjuk november 19.-e után, hogy miként hat a moziban. Addig is lentebb, a már említett videó.

 

Címkék: előzetes trailer újhold twilight alkonyat new moon

Szólj hozzá!

Pókember 4-5-6 hírek

Repce Manó 2009.08.17. 18:12

Korábban úgy tervezték, hogy a Pókember 4-5-öt egyszerre forgatják le és egy éven belül lenne a két film premierje. Írtak róla, hogy Tobey Maguire 50 millió dollárt + bevételi részesedésért vállalta volna el a piros gumiruhában házak között feltűnés nélkül ugrándozó Marvel hős szerepét, de nem tudni mire jutottak. Az viszont biztos, hogy csak a negyedik részre érvényes, mind Maguire és Kirsten Dunst, illetve a rendező Sam Raimi szerződése. Az ötödik és hatodik részt viszont a 4-5. résszel kapcsolatos korábbi hírek mintájára egyszerre forgatnák le. A rendező pedig valószínűleg nem vesz részt, ugyanis a negyedik Pókember film után a World of Warcraft c. játék megfilmesítésén fog dolgozni. A negyedik Pókember film 2011-ben lesz látható a mozikban.

Címkék: hírek pókember spider man

1 komment

Jason Statham nem tetem

Repce Manó 2009.08.17. 17:52

Crank 2 - Magasfeszültség /Crank: High Volgate/

Meghalt, de már jobban van. John McLane féle véres ing már nem menő, ma Chev Chelios a legkeményebb pasas a filmiparban, aki frissen kiműtött szívvel is kénye kedvére erőszakolja meg análisan azokat, a nehézfiúkat, akik parancsra ártanának neki. Új műszíve pedig nem bírja sokáig, nagyjából óránként kell újratölteni némi árammal, mert ha lemerül, hősünk végképp kimerül. A világot megmentő Bruce Willis a talpába szúródott üvegdarabokkal már a fasorban sincs, igaz, hogy Chev kissé szerényebb feladatot tűzött ki maga elé: megmenteni a saját életét.

Az első részt is azért szerethettük, mert eszetlen tempóval haladt előre a sztori a legmerészebb és a műfajban újításnak számító vágás technikákat alkalmazva. A folytatásban, ha az iram nem is fokozódik, olyan művészi beállításokkal és megvalósításokkal találkozhatunk, amit akciófilmben még nem jegyeztek, de még a művészmoziban is akad, akinek megfeküdné a gyomrát. Bizonyos szemszögből nézve hősünkre vetítik ki a rohanó világ soha véget nem érő akadályait. Pont stílszerű lenne ráfogni, hogy Chev Chelios-t már a túlvilágon sem hagyják pihenni. Közben elég durva csomagolásban kapunk némi társadalomkritikát és több olyan jelenetsort, ami már paródiás szintbe csap át. A megvalósítás merészségét tekintve pedig néhol olyan, mint ha az akciófilmeket néznék, amire a pornó szabályai érvényesülnek. A Crank: High Voltage az igazi korhatáros film, elvégre minden benne van, amitől magasabb besorolást kaphat. Öncélú vagy öncélúnak ható erőszak, szex, mesztelen nők, durva nyelvhasználat és az egész úgy megvágva, mint ha a film szereplői helyett a készítők használták volna el a drogot, de a nézőben is felmerülhet a film közepére a gyanú, hogy valamit tettek a kólájába, ami nem egészen legális. Rációt kár keresni a filmben, de aki ismeri az előző rész befejezését, az számára tisztának kell lennie, hogy ez nem olyan film. Inkább egy másfél órás vizuális orgia felnőttek számára alacsony költségvetésből. A film erőssége, hogy hamar megszeretteti a karaktereket, akik nem is mindennapi mentális vagy fizikai egészségügyi problémákkal rendelkeznek, de valahogy mindegyiknek megvan a maga nívója a legyőzhetetlen és dühös Chev Chelios mellett, aki tuti lezúzná John McLane-t, míg az őket követő statisztákat sem tudják a csúnyák olyan egyszerűen kiiktatni.

A Crank két része mérsékelt siker volt világszerte, pedig olyan lehetett volna Jason Statham számára, mint a Die Hard Bruce Willis számára. Csupán egyedi, merész stílusa miatt nem lett eléggé népszerű. A második rész azonban sokkal elszálltabb, mint az első, mondjuk olyan, mint egy pörgős death metal koncert; valahol van mondanivalója is, de nem azért nézed, hanem, hogy zúzást láss, és tényleg nem ül le a történet 90 percig, esetleg csak egy csöppet mérséklődik a vége felé. De összességében egy igazán szórakoztató és látványos akciófilmről van szó, amit kizárólag felnőtteknek ajánlok.

Címkék: kritika akció magasfeszültség crank high voltage

Szólj hozzá!

Nem tudták elnyomni a menekült űrlényeket

Repce Manó 2009.08.16. 19:38

Augusztus 14-16

Múlt héten hagyták a G.I. Joe-t kibontakozni, nem volt komolyabb konkurenciája, de jelen esetben öt film is megkezdte (vagy kezdte volna) szélesebb hadjáratát.
Közöttük nem meglepő módon a District 9 c. dokumentalista stílusban forgatott sci-fi, mely 30 milliós költséggel készült és Peter Jackson is nevét adta hozzá. Lehet, hogy az ő neve, de valószínűbb, hogy az egyedi történet és a netes kampány segítette elő, hogy szinte már is nyereségesnek mondható. 37 millió dolláros hétvégi eredménye a 14.2 milliós péntekhez viszonyítva is jó eredménynek számít, és ez alapján túl erős visszaesés nem is jellemezheti, tekintve, hogy az eddigi 3100 szavazatával be is fészkelte magát az imdb legjobb 250-ének első harmadába és a kritikusok is kimagasló átlagban vélekednek pozitívan a filmről. 100 millió bizonyára eléri a magasabb (R) korhatár besorolása ellen is.

A harmadik helyet célozta meg Audrey Niffenegger könyvének filmváltozata Az időutazó felesége, ami 19.2 millióval nyitott a pénztáraknál. Eric Bana főszereplésével készült romantikus sci-fi drámát a nézők (7.7) jobban szeretik, mint a kritikusok (37%)

Csak a hatodik helyet érte el a The Goods: Live Hard, Sell Hard c. R korhatáros vígjáték, melyben egy csoport 200 autót próbál eladni limitált idő alatt. Majdnem 2000 moziban majdnem 3000 dolláros mozinkénti átlaggal 5.3 millió dollárt keresett Neal Brennan első mozifilmes rendezése, mely túl pozitív visszhangot még nem hallatott és félek ehhez hasonló lefutás is várhat a film.

9. helyen 927 moziban nyitott Hayao Miyazaki filmje a Ponyo, akihez A vándorló palota is köthető. Amerikába még csak most ért el, de a világ több országából már 187 millió dollárt gyűjtött össze az aranyhal története, aki ember szeretne lenni. A vándorló palota 4.7 millió dollárt hozott Amerikában, de az is igaz, hogy 202 mozi volt a legszélesebb kör, ahol látható volt. Ponyo minden bizonnyal sokkal tovább jut majd, és a worldwide bevételével is lepipálhatja Miyazaki korábbi filmjét, ami 235 milliós bevételt hozott. Ilyen országok váratnak még a bemutatóra, mint Ausztrália, Oroszország, Mexikó, Németország vagy Anglia, szóval lesz még piaca.

A Bandslam c. zenés tinifilm csak a kritikusok körében volt nagyon népszerű (80%), de mivel Vanessa Hudgens főszereplőről a High School Musical juthat az eszünkbe és a műfaj is hasonló, hála a Camp Rock-ot rendező Todd Graff-nek, valószínűleg csak a rosszindulatú szavazótábor segítette 4.6 pontosra a zenés vígjátékot, ami egyébként csúfos bukás elé néz, tekintve 2.25 milliós nyitást, ami alig több, mint 1000 dolláros mozinkénti átlag. Pedig állítólag Amerikában e film előtt vetítik az új New Moon előzetest, és a főhősnőről is kiszivárogtak mezítelen képek az internetről, szóval kicsit meglepő ez az eredmény.

Az viszont már nem volt meglepő, hogy a G.I. Joe közel 60%-os eséssel folytatja hadjáratát, egyelőre még a második helyen a 100 milliósok táborának küszöbén, ahol majd még kb. plusz 50 millióval fogja befejezni a mozis szereplését. Csak 38%-ot vesztett a Julie & Julia film Meryl Streep-el, és ki is esett az A Perfect Getaway c. thriller valamivel több, mint 50%-al, de a 14 milliós költségei meg fognak éppen térülni. Adam Sandler és Judd Appatow drámája a Ki nevet a végén továbbra sem szerepel túl rózsásan, ismét egy bő 60%-os zuhanást élt át, ami már nem csak a film műfaját tekintve drámai, ha azt nézzük, hogy milyen messze van még a költségvetéstől.

1. District 9 - 37M
2. G.I. Joe - 22.5 /98.7M/
3. Az időutazó felesége - 19.2M
4. Julie & Julia - 12.4M /43.7M/
5. Rágcsávók - 6.9M /99.1M/
6. The Goods: Live Hard, Sell Hard - 5.35M
7. Harry Potter 6 - 5.1M /283.8M/
8. A csúf igazság - 4.5M /77.5M/
9. Ponyo - 3.5M
10. (500) Days of Summer - 3M /17.9M/
11. Ki nevet a végén - 3M /47.9M/
12. A Perfect Gateway - 2.8M /11.5M/

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Ma 30. éve, hogy velünk van az Erő!

Repce Manó 2009.08.16. 16:33

Ma 30 éve mutatták be a Csillagok háborúját Magyarországon!
 
1979. augusztus 16.-án, azaz éppen 30 évvel ezelőtt érkezett meg kis hazánkba a filmtörténelem egyik legnépszerűbb franchise-ának nyitó darabja. Azóta se nagyon találkoztunk olyan filmmel, ami kezdésként a „negyedik epizód” jelölést kapta, mégsem éreztük a végén, hogy lemaradt volna valamiről. A Star Wars George Lucas egyetlen ismert filmje, melyet ő írt és rendezett is, és ez az egy vászonra álmodott világ elég volt, hogy egész életében gazdagon éljen a jogokból. Ez pont elég volt neki, hogy a tavalyi évben keresett 170 millió dollárjával a filmipar leggazdagabbjainak tavalyi listáján is az első helyen trónoljon.
 
Pedig a történet nem volt valami eget rengető még a maga korában sem. Az egyszerű parasztfiú elhagyja szülőföldjét, vagy jelen esetben bolygóját, hogy szerencsét próbáljon, majd társul hozzá a jedi mester, Obi Wan Kenobi, két droid, a csempész Han Solo kapitány, és vuki barátja Csubakka. Végül pedig hősünknek sikerül ártalmatlanítani a gonosz Birodalom pusztító fegyverét, a Halálcsillagot. Az egyszerű történet azonban olyan fantáziavilágban született meg, amit eddig még nem láttunk a nagy vásznon megtestesülve. Hiába beszélhetünk kétdimenziós karakterekről, fedezhetünk fel a Szomszédok szintjét hozó párbeszédeket vagy sablonos történetről, ha egy olyan réges-régi, messzi-messzi galaxisba játszódik, amit eddig elképzelni sem tudtunk, és olyan megvalósítással tárul a szemünk elé, ami néhol még mai szemmel nézve is elfogadható szintet képvisel. A maga korában pedig forradalminak számított az effektfilmek körében. A sci-fi és a fantasy olyan keveréke ez, amennyire gyerekek számára mesefilm, illetve a felnőttek számára favorizált komolyabb műfaj egyvelege.
 
A filmtörténelem bő 110 éve során csupán két olyan filmet jegyeznek, amire több jegyet adtak el, mint a Csillagok háborújára, ezek pedig az Elfújta a szél és a Titanic. Az előbbi tényleg nagyon régen volt, az utóbbit pedig már a képregény filmek hajnalán elfelejtettük. A világ leglátogatottabb filmes portáljának népszerűségi listáján pedig csak 11. filmet ítéltek jobbnak, mint a Csillagok háborúja, és ebből az egyik a Birodalom visszavág. Kb. 130%-al több jegyet adtak el rá, mint a tavaly nagy bevételi rekordokat döntögető A sötét lovag. A Gyűrűk Ura sorozat volt olyan nagyszabású, amire meg merték jegyezni, hogy talán olyan hatással lehet majd a filmvilágra, mint anno a Csillagok háborúja volt. Szerintem ez még mindig csak megközelítette, de nem volt olyan magas szintű. Talán majd decemberben James Cameron Avatar c. filmje. Meglátjuk, mit hoz a filmes jövő. Én eddig csak az ipar hanyatlását látom, ezért elképzelhető, hogy soha nem lesz hozzá fogható és szavatosságú mű. Addig is, az erő legyen mindannyiunkkal!

Címkék: star wars évforduló

Szólj hozzá!

Zöld fény az új Underworld filmnek

Repce Manó 2009.08.13. 23:14

Az Underworld mozik nem a monumentalitásukról voltak híresek, nem is járult hozzájuk túl erős költségvetés, viszont azt sikerült bőven felülmúlnia népszerűségével. A pénzügyi sikerre való tekintettel a vámpírok és vérfarkasok ősi viszálykodása folytatódik, és hogy a biztos rajongókon túl esetleges újabb érdeklődőket is becsaljanak a moziba, a következő epizód A végső állomás és a Piranha mintájára a 3D-s termeket is célba veszi, illetve ha folytatódik az itthoni trend, akkor nálunk valószínűleg csak 3D-s kópiákkal szolgálnak. Egyelőre nem tudni, hogy milyen vonalon mozognak tovább, talán a múlt béli esemének folytatódnak, vagy a második részt követő eseményeket fűzik tovább, de az is lehet, hogy most a távolabbi jövőbe kalauzolnak el bennünket a mítikus lények. Még arról sincs információnk, hogy az első három rész szereplői közül kik fognak visszatérni, esetleg teljesen új nevek jelentkeznek-e a 2011 elején moziba kerülő fantasy-akciófilmben. Arra remélhetőleg most is számíthatunk, hogy egy szépséges amazon feszítsen a vámpírok, vagy urambocsá' a farkasok oldalán.

Címkék: hírek underworld 3d

Szólj hozzá!

Darren Shan film poszter és előzetes

Repce Manó 2009.08.13. 18:15

Darren Shan ifjúsági horror regényeket írt, a Rémségek cirkusza c. film is az ő alapötletéül szolgált, melyben egy unatkozó 14 éves srác kalandjait mutatja be egy vámpírral, aki a cirkusszal érkezett a városba. A film eredetileg Cirque de Freak címen futna, de Amerikában valami érthetetlen okból megváltoztatták The Vampire's Assistant-re. De ez minket nem fog különösebben zavarni, ugyanis a világpremierrel egy időben, október 22.-től, ha a Rémségek cirkusza című filmre kérünk jegyet, akkor kívánságunknak megfeleően cselekednek a mozi pénztáránál. A film rendezője az Amerikai pitét is jegyző Paul Weitz. Lentebb előbb a posztert, majd az előzetest nézhetjük végig.

 

Címkék: horror trailer ifjúsági vámpír poszter rémségek cirkusza cirque du freak

Szólj hozzá!

Újhold jelenetek rossz minőségben

Repce Manó 2009.08.13. 11:41

Minden Twilight (vagy Alkonyat) rajongó számára piros betüs ünnep a november 20.-a, amikor is világszerte bemutatják a sorozat második részét az Újholdat. Mivel hazánkban a premierfilmek csütörtökön érkeznek, és nem pénteken, mint Amerikában, úgy egy nappal korábban láthatjuk a filmet. Egyelőre nincs információm róla, hogy szinkronra vetemedik-e a hazai forgalmazó, de mielőtt ráakadok az új New Moon előzetesre, íme néhány jelenet a filmből, amit a Comic Con néhány szerencsés közönségének vetítettek le. Aztán volt olyan elvetemült közöttük, aki videóra vette. Figyelem lányok: az egyik jelenetben Jacobot, a másikban Edward karakterét láthatjuk felső nélkül.

 

 

Címkék: részlet újhold twilight new moon

Szólj hozzá!

Nyíregyháza de csodás lesz szeptemberben!

Repce Manó 2009.08.10. 19:08

Jönnek a programok kicsiny észak-keleti városunkba, ahol a filmeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Először is Augusztus 29-től Szeptember 5-ig tartó Vidor Fesztiválon lesz érdemes részt venni, de nem csak a remek és nagyszabású világzenei koncertek miatt, hanem az azokat követő filmvetítések miatt is. A Hippolit-díj versenyprogramjában a következő filmek vesznek részt, melyeket ha a séma nem borul, ismét zsűrizhetem magam is. Szóval


Augusztus 29. - Made in Hungaria
Augusztus 30. - Kaméleon
Augusztus 31. - Papírkutyák
Szeptember 1. - Valami Amerika 2
Szeptember 2. - Para
Szeptember 3. - Mázli

Mire kipihentem magam, szeptember 11.-én már a Tiesto Nyíregyházi fellépésén fogom fárasztani magam, bár ennek nincs sok filmes kötődése, ha leszámítjuk a He's a Pirate és ehhez hasonló feldolgozásait.

Már most tudjuk, hogy mikor kerül ismét megrendezésre, immár 6. alkalommal a MoziÜnnep. Szeptember 17-20-ig mehetünk kedvezményes áron moziba, bár egyelőre még nincs letisztázva, hogy Nyíregyházán is olcsóbban nézhetjük-e a régebbi és premier filmeket, de remélhetőleg ezt a sorozatot nem most fogják megszakítani, hogy idén nőtt a mozi forgalma.
 

Címkék: fesztivál moziünnep vidor

Szólj hozzá!

Becstelen brigantyk poszterek

Repce Manó 2009.08.10. 11:15

10 nap múlva a kenyér ünnepén elérkezik hozzánk Tarantino háborús filmje, így hát a közelgő premier alkalmából közzé teszek néhány posztert. 2621 szavazattal jelenleg 8.3 ponton áll a film, tehát bízhatunk a minőségben.

Címkék: tarantino poszter inglourious basterds becstelen brigantyk

Szólj hozzá!

Új bejegyzés premier időpontokról

Repce Manó 2009.08.09. 20:03

Sokszor már két éve előre le vannak foglalva a mozik termei, de van, hogy röviddel a kitűzött premier előtt változtatják a bemutató időpontját. Blogom is sokat foglalkozott az Alexandre Aja rendezésében készülő Piranha 3D-vel, amelynek március 19.-re tűzték ki az első időpontot, ám most új helyet kapott a naptárban. Április 16.-át korábban a Rémálom az Elm utcában remake birtokolta, de úgy határozott a stúdió, hogy két héttel később lépjen fel a vászonra, a megüresedett helyet pedig a víz alatti agresszív halak története foglalta el.

Egy héttel a tervezett előtt kerül moziba Steven Soderbergh (Oceans trilógia) mozija az Informátor! (felkiáltójellel). Matt Damon új arca mutatkozhat meg ebben a szatírában, melyet az eredeti október 9.-i időpont helyett, már szeptember 18.-án az amerikai mozikba kerül. Íme egy előzetes a filmről.

 

Továbbá a nagy sikerre való tekintettel már ki is tűzték a Másnaposok 2 premierjének dátumát, ami 2011 május 26.-ra esik.

Címkék: piranha premier dátum az informátor!

Szólj hozzá!

Na ki a Jani a pénztáraknál?

Repce Manó 2009.08.09. 19:46

Augusztus 7-9

A G.I. Joe sem bírt sokkal gyengébb presztízzsel, mint a Transformers, illetve a Transformers-nek sem volt olyan nívója, mint amit a jegypénztáraknál tapasztalhatunk. Az óriásrobotok esetében remekül eltalálták, hogyan lehet eladni a mozi médiumának szélesebb köreiben. A G.I. Joe sem marad bevétel nélkül, de azért némileg csendesebben csörögnek a pénzes zsákok, mint a robotok alkatrészei. Az első három napon 56.1 millió dollárra becsülték a Janik amerikai menetelését, ami a 22.3 milliós nyitónap tekintetében lehetett volna erősebb is, ha a 175 millió dolláros költségvetést szeretné hazájában fedezni. De mivel a nyár utolsó nagyobb szabású látványos közönségfilmjéről van szó, talán valamivel tovább húzza, mint amit a 2/5-ös kritikai átlagból és a 6.2 pontos nézői visszajelzésekből következtetni lehet. Egyelőre még jó esélye van, hogy megnyissák a sorompót a tervezett folytatás felé, amin már dolgoznak.

Mindjárt a második helyen követi a sorban, bár tételes lemaradással, amúgy jó eredménnyel a Julie & Julia c. humoros dráma, melyben Meryl Streep és Amy Adams életét változtatja meg a főzés cselekménye. Amilyen furcsán reagáltam az alapsztorira, olyan jó véleményeket kapott mind a kritikusoktól (76%), mind a nézőktől (7.3), és az Oscar díjas színésznő amúgy is bevonzott önmagában annyi nézőt, akik egy hangyányival többet is fedeztek, mint a 40 milliós költség fele.

Újdonságként még David Twohy jelentkezett egy horror-thrillerrel, az A Perfect Getaway-el, ami kevesebb, mint 3000 dolláros mozinkénti átlaggal csak a 7. helyre kapaszkodott fel 2159 mozijával, ami a becslések szerint 5.76 millió dollárt jelent. A filmben Miamiban pihenő fiatal párokat tart rettegésben egy pszichopata gyilkos. A 14 milliós költségeket tekintetbe véve még könnyedén nullszadós lehet a végeredménye, de nagyokat nem fog kaszálni, inkább csak ilyen párokat, mint Milla Jojovich és Steve Zahn, vagy Timothy Olyphant és Kiele Sanchez, de hogy tényleg lekaszálják-e őket, az csak a fogócskáznak-e, az csak a filmből derül ki.

Azért nem volt teljesen tiszta a lelkiismeretem, amikor kijelentettem, hogy a Ki nevet a végén c. Apatow dráma hosszú lefutást követően behozza a 75 millió dollárját, de ilyen mértékű zuhanásra azért kevesen számítottunk. Hiába áll az imdb-n stabilan 7.5-7.6 körül, ha most a Brüno mintájára rögtön négy helyet csúszott vissza 65%-al. Bár a hétköznapi adatok szerint jobb szereplés is elvárható lett volna tőle, most 7.86 millióval folytatja pályafutását és reménykedhetünk, hogy ezután stabilizálódik az eredmény. Az Ufók a padláson c. sci-fi vígjáték sem próbálja nagyon megsokszorozni nyitóeredményét, de azért ők csak fele annyi nézőt vesztettek a kezdéshez képest, az a veszély továbbra sem fenyeget/vagy továbbra sem reménykedhetünk, hogy frissen levett magyar premiert visszakapjuk. Hasonló iramban csökkent a Harry Potter nézettsége is, de ő már nincs messze, hogy az év második legnépszerűbb filmje legyen Amerikában, vagy az első világviszonylatban. kevesebb, mint 14 millió választja el a Fel második helyezettjétől, amit még jó eséllyel behozhat, és alig 51 millióra van a Transformers világviszonylatban számolandó 817 milliós első helyezettjétől. A Rágcsávók és A csúf igazság közepes 45%-os visszaeséssel folytatják tevékenységüket, az Orphan pedig most 50%-ot esett vissza. Felkerült a 10. helyre a (500) Days of Summer c. film is, amit már több, mint 800 moziban tekinthetik meg az érdeklődők. 3.72 milliós hétvégéjével már 12.3 milliónál tart.

1. G.I. Joe - A kobra árnyéka - 56.1M
2. Julie & Julia - 20.1M
3. Rágcsávók - 9.8M /86.1M/
4. Harry Potter 6 - 8.8M /273.8M/
5. Ki nevet a végén - 7.8 /40.4M/
6. A csúf igazság - 7M /69.1M/
7. A Perfect Getaway - 5.76M
8. Ufók a padláson - 4M /16.3M/
9. Orphan - 3.73M /34.8M/
10. (500) Days of Summer - 3.72M /12.3M/

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Egyidőben az Eclipse könyv puha és keményfedeles változata

Repce Manó 2009.08.09. 17:49

Jó hír a Twilight rajongóinak, hogy az október végén megjelenő harmadik epizód, az Eclipse - Napfogyatkozás puhafedeles változata ugyanúgy elérhető lesz, mint a keményfedeles változat. Az előzetes üzletpolitika szerint a kitűzött megjelenési időpontban csak a drágább változat került volna fel a könyvesboltok polcaira, illetve onnan a rajongók birtokába, a puhafedeles változatra azonban tavaszig várni kellett volna. Ezzel elérték volna, hogy több pénzt adjanak ki ugyanarra a történetre, de hála 20 000 aláírásnak, illetve feliratkozásnak, a kiadó úgy döntött, hogy egy időben jelenteti meg a két változatot, így meg lesz a választás lehetősége. Szóval, aki csak a puhafedeles változatra tartana igényt, hogy jobban illen az első két kötethez, fellélegezhetnek. Sőt, már tudjuk, hogy a Breaking Dawn is megjelenik jövő tavasszal, úgyszintén egy időpontban a puha és keményfedeles változat.

Az Újhold moziváltozata pedig világpremierrel egy időben kerül a hazai széles vásznakra november 19.-én, azaz még egy nappal korábban is, mint Amerikában.

Címkék: könyv megjelenés twilight

Szólj hozzá!

Nem csak Songoku ruhája készült Dragonball

Repce Manó 2009.08.07. 21:45

Dragonball: Evolúció /Dragonball: Evolution/

Az ORTT azóta is ellenségként van nyilvántartva megannyi Dragon Ball Z rajongó életében, amióta betiltotta sokunk kedvenc rajzfilmsorozatát. Most James Wong állt be a sorba, hogy ugyanazon csoport ellenszenvét kivívja, ám az AvP-R Strauss tesók és Uwe Boll példáját elkerülve, az ő nevét nem méltatták arra, hogy megjegyezze a nagy közönség. Talán azért, mert nem is volt olyan rossz ez a Dragonball élőszereplős film. Valóban sikerült túlságosan Amerikai környezetbe keverni, de ha belegondolok nem csak a nevek emlékeztettek gyerekkorunk kedvenc elfoglaltságához. Az már a tömegek baja, hogy a Z sorozatnál kapcsolódtak be, ugyanis Roshi mester (Zseniális Teknős kérem!!!) karakterét például remekül eltalálták, ellenben a főhős Gokuval, akit valamilyen szinten kénytelenek voltak kiherélni, de az alapkoncepció, miszerint gyűjtsük a sárkánygömböket megmaradt. Ez viszont a Z sorozatnál durván háttérbe szorult.

Az egész filmet önmagában vizsgálva, mindjárt egy élvezhetőbb átlag tini-fantasy jön ki, ami bármennyire is élvezhető nagy hirtelenjében, nem mehetünk el a kapkodó hibák mellett. A tempó ugyanis olyan, mint ha egy szupercsillagharcos teljes erővel süvítene a célja felé, és nem hagy teret a karakterfejlődésnek, így aki nem ismeri a sorozatot, az bizonyára idegenkedni fog a szereplőktől, aki pedig ismerte és szerette a franchise részeit, az bosszankodik a hiányosságokon és a világ megváltoztatásának apróbb aspektusain. Amiből nagyon kevés volt az az edzések, felkészülés a nagy harcokra, de a több részen keresztül elhúzódó verekedés sorozatok is kimerülnek 30-50 mp-ben. Nem is érdemes sokáig írni róla, mert ahogy elkezdődött, úgy ért véget, szóval nem zavart sok vizet az életemben. Kurta volt, mint a matinéjegy ára, viszont annál kevesebb kivetnivalót talált volna benne az ORTT. Talán épp ezért nincs ebben a filmben semmi, mert James Wong az eredeti minősítés alapján forgatta le a filmet, sok erőszakkal, vérrel és némi szex jelenettel felturbózva, de a PG-s korhatárbesorolásra törekvő stúdió miatt a film 30-40%-át kellett eltávolítani. Nem tudom, hogy van-e helye az elmélkedésemnek, de a végeredményre gondolva teljesen logikus, tehát elmondhatjuk, hogy olyan az amerikai élő szereplős Dragonball film, mint, ha egy R kategóriás filmből csináltak volna PG-st, azaz két korhatárnyi jelenetet vágtak volna ki belőle. Justin Chatwin pedig arcszerkezetre jó lenne Gokunak, de az emos testalkata miatt inkább közröhej tárgya lenne, és genetikai adottságait elnézve, esélye sem lenne, hogy kigyúrja magát egy megfelelő SuperSayaJin szintre.

Kis odafigyeléssel egy egész jó film is születhetett volna belőle, sőt siker esetén biztos, hogy összeálltak volna a hiányos dolgok a folytatásokban, de a durva bukás miatt ez nem valósulhat meg. Hacsak nem kívánnak egy Hulk-hoz hasonló vérfrissítésen keresztülmenni, és az öt évvel ezelőtti Roland Emmerich féle megvalósítás is zöld utat kaphatna, mely projektben már Hugh Jackman-t találták volna alkalmasnak Goku szerepére. Talán ha felvezető részként tekintenének erre a csonkra, akkor még sok érdekes dolog kisülhetne ebből a franchise-ből. Nem is tudom, hogy merjem-e bárkinek is ajánlnai. Az érzékeny lelkü rajongókat felbosszanthatja, akik pedig most találkoznak először a témával, azoknak túl kapkodós lenne. Számomra azonban minden könnyen észlelhető hibája ellenére élvezhető alkotás volt.

Címkék: kritika evolúció fantasy feldolgozás dragonball

Szólj hozzá!

Na ki a Jani?

Repce Manó 2009.08.07. 21:00

G.I. Joe - A Kobra árnyéka /G.I. Joe - Rise of the Cobra/

A nyár egyik utolsó nagyobb kaliberű akciófilmje is elérkezett, amely R korhatár közeli besorolással mégis elérhetővé válik a fiatalabb generáció számára hála az óvatos vágásnak. Nem is baj, hiszen a G.I. Joe akciófigura célközönsége amúgy is a gyermekek voltak, ahogy egy mozgalmas rajzfilmsorozat is főleg őket célozta meg. A rajongók azóta felnőttek, a mai gyermekeknek más az ízlésvilága, így nyugodtan magasabb besorolásba kapcsolhatnak. Ez a határtalan erőszak pedig semmi olyat nem ad, ami amúgy kimaradt volna a rajzfilmsorozatból, csak egy kicsit cenzúrázatlanabb. Az erőszakorgián felnőtt generáció pedig tökéletesen beilleszkedett a társadalomba, valamiért szülők tömege mégis az erőszakos tévét okolják a fiatal generáció hiperaktivitásáért. Pedig valójában csak a megfelelő eszköz a felgyülemlett feszültség levezetésére.

Stephen Sommers rendező is egy nagy gyerek, akiben felgyülemlett a feszültség, ezért hogy levezesse azt, rengeteg akciójelenetettel díszítette filmjét, ami mondjuk hű a G.I. Joe kultuszhoz, hiszen ott is állandóan lövik egymást a jók és a rosszak. Mondjuk ennyiről is szól a sorozat, és épp ezen egyszerűsége miatt szeretjük, nem csak a Janikat, de az egész akció műfaját. A jók kemények, mint a beton, a rosszak pedig gonoszak és olyan rosszarcúak, mint ha egy tiszta sztereotípia szerint dolgoztak volna. Sommers fogta a szereplőket és mint ha csak egy videójátékot játszott volna, végigvezette a sztorin és az akadályokon a sablonos figurákat, akik közül van, akinek eredet történetén többet dolgoztak, mint magán a jelenkori, vagyis a film szerint a nem túl távoli jövőben lévő karakterén. Szóval nem sokkal komplexebb, mint ha egy hozzáértő számítógépes játékát néznénk. Ebből következik, hogy akciójelenetekből nincs hiány, Micheal Bay is megirigyelhetné azokat az eseménydús jelenetsorokat, viszont a megvalósítás már nem mindenhol ilyen hibátlan. Eleinte csak ámulunk és bámulunk, nem eszünk, nem iszunk, olyan hatásos és élethű jelenetekkel gazdagítják az akciófilmes belépőket, ami után megjelennek Sommers tipikus igénytelen trükkhalmazai, hogy aztán inkább lehetetlen küldetést próbáljon megvalósítani. Ilyenkor pedig nem kevés pillanatban nézünk hülyén a vászonra, hogy ezt mégis hogy gondolták? Aztán ráébredünk, hogy ez valahol normális dolog 2009-ben, hiszen valahogy ébren kell tartani a közönséget. De ha netán valaki mégis lemaradt volna valamiről, annak kíméletlenül a szájába rágják az események miértjét, mindenkinek bemutatják a motivációját. Épp csak pontos pszichológiai diagnózist nem mutatnak. De Donald kacsáról sem derült ki, hogy milyen gyermekkori trauma miatt nem tud beszélni rendesen.

A G.I. Joe rajongókat megnyugtathatom, hogy valahol hű maradt az eredeti tévésorozathoz, de más helyszíneken tényleg eszközöltek némi durva változtatást. Lehet viszonylag rossz rendezőnek titulálni Stephen Sommers-t (Van Helsing óta), de a korábbi filmjeiből a tömeges cameo-szerepeket tekintve jó fejnek bizonyul, ha ilyen szívesen visszatér hozzá egy Brendan Fraser is, még ha csak egy fél perces jelenetben statisztál a háttérben. Amekkora fantáziával el van látva ez a világ, lehet nem is kellett volna komolyabb hangvételre venni a figurát, bár önmagában így is röhejesnek bizonyulhat egy-egy G.I. Joe szűz számára. Ha kicsit óvatosabban bántak volna az akciójelenetekkel, talán kifejezetten jó mozi lehetett volna. Sommers keze alatt azonban egy kicsit gyerekes, kicsit sablonos, de közepesen ütős akciómozivá vált. Siker esetén folytatódik, hiszen nem egy ajtót hagytak nyitva a folytatáshoz. Mivel ezzel nagyjából befejeződött a blockbuster szezon magja, úgy nem kiemelten, de azért ajánlhatom a kikapcsolódásra vágyóknak.

Címkék: kritika akció kobra g.i. joe

2 komment

Komfortos mennyország előzetes

Repce Manó 2009.08.05. 13:10

Peter Jackson a Gyűrűk Ura trilógia és a King Kong filmekért kapta meg a széleskörű ismeretséget, előtte viszont olyan filmeket készített hazájában, mint a Hullajó vagy az Ízlésficam. Karácsonykor egy komolyabb hangvételű drámával jelentkezik Amerikában, a The Lovely Bones, magyarul Komfortos mennyország c. filmmel, melyben egy meggyilkolt kislány a saját mennyországából figyeli, hogy a szülei és hozzátartozói hogyan bírkóznak meg az ő elvesztésével. A film Alice Sebold komoly irodalmi elismeréssel bíró bestsellere alapján készült. A hazai bemutató UIP Dunafilm szerint január 21.-én esedékes. Íme az első előzetes.

 

Címkék: peter jackson komfortos mennyország the lovely bones

Szólj hozzá!

Pszichológiai horrortanulmány

Repce Manó 2009.08.04. 23:06

Az ördög széke /The Devil's chair/ - 2006

Tudom, mostanában sok a horror, és még mindig pihen három gyöngyszem az asztalomon, de a hétvégére terveim szerint beszólok az új Dragonball-nak, illetve a G.I. Joe-t is górcső alá veszem, de addig a horror kedvelőihez szólok.

Új dimenziók megnyitásával dobálózott főhősünk a narrációjában, aki elmeséli nekünk ezt a szerencsétlenségekkel és tragédiával teletűzdelt történetet és ilyen filmekkel állítja párhuzamba, mint a Hellraiser vagy a Pumpkinhead. Narrátorunkról hamar kiderül, hogy sokkal több hozzáfűznivalója van az eseményekhez, mint amit elvárhatunk tőle, és kétes mentalitású személyiségének hála olyan főszereplőt kapunk már a nyitó képsorokban, akit őszinte szívből tudunk gyűlölni. Mégis a film végéig kell várnunk arra a végkifejletre, ami aztán zöld utat ad előítéletességünknek, vagy esetleg arconcsapva a nézőt egy gyenge, használhatatlan poénnal befejezze az értelmetlen katyvaszt, ami durván szélsőséges figurák vérszegény kritizálása is lehetett volna. A film végi csavarig azonban el kell jutni, végig kell nézni és hallgatni a filmtörténelem egyik (talán nem véletlenül) legunszimpatikusabb hősének semmitmondó és rémesen felületes, értelmetlenül trágár társadalomkritikáját, ami önmagában egy olyan nyomasztó hangvétellel van megáldva, amilyen a film maga próbál lenni. Bár sejteti, hogy ez a pszichopata állat tényleg nem egészséges, a túlzott szerepeltetése és álművészieskedő beállításai miatt hitetlenné válik a teljes mű.

Az egész korrekt megvalósítással büszkélkedhető mozi egy olyan sablonra épül, ami a végét tekintve még kifejezetten jól is elsülhetett volna, de az átgondolatlan történetvezetés és az érdektelen főhős miatt csak egy hosszúnak tűnő rövid filmmé válik. A befejező képsorok érhetnének többet is, de az azt megelőző 70 perc miatt csak annyit kívánunk tőle, hogy jöjjön el végre a stáblista, amire hála a Galaxisnak, nem kell túl sokat várni. Utána pedig ízlés szerint elmerenghetünk rajta, hogy ezzel a félig slasher, félig misztikus thrillerrel a rendezőnek mi volt a szándéka? Mert, ha a címhez hasonlatosan azt kívánta, hogy mi is az ördög székében érezzük magunkat, akkor velem emberére akadt, ugyanis az ágyon fekve tettem magamévá a film tartalmát, és bár alkalmasnak ítélem meg, hogy az egyszerű nézőt felzaklassa a film stílusa, maradandó élményt legalább annyira nem fog okozni, mint károsodást. Ami azt jelenti, hogy ezt szépen lepontozzuk a kevés pozitívumot figyelembe véve, majd rövid úton elfelejtjük, hogy "szerencsénk" volt hozzá.

Címkék: kritika horror az ördög széke the devils chair

Szólj hozzá!

Watchmen szinkron

Repce Manó 2009.08.04. 06:18

Watchmen szinkronhangok :

Laurie - Malin Akerman: Pikali Gerda
Dr. Manhattan - Billy Crudup: Miller Zoltán
Adrian - Matthew Goode: Rajkai Zoltán
Sally - Carla Gugino: Fehér Anna
Rorschach - Jackie Earle Haley: Epres Attila
Blake Jeffrey - Dean Morgan: Szabó Sípos Barnabás
Dan -  Patrick Wilson: Stohl András
Moloch - Matt Frewer: Harsányi Gábor
Hollis - Stephen McHattie Izsóf Vilmos
Janey - Laura Mennell: Németh Borbála

A tervek szerint augusztus 18.-án jelenik meg a Watchmen - Az őrzők c. Alan Moore képregény film feldolgozása 4 féle DvD kiadásban (Manhattan skalp, Rorschach skalp, fémdobozos és egylemezes változat) és dupla BD-n. Mind a DvD és mind a BD változat a mozis verziót fogja tartalmazni, sajnos a 183 perces bővített rendezői változat egész Európát elkerülte a film halvány mozis szereplése miatt, az viszont meglepő, hogy ennyi extra kiadás közül válogathatnak a rajongók. A film szinkronjáról pedig megnézhettek két rövid jelenetet ezen a linken. Vigyázat, a második jelenet erősen spoileres! Kicsit (értsd: nagyon) halk a videó, ezért nyugodtan tekerjétek fel.

Címkék: dvd szinkron watchmen

Szólj hozzá!

Sci-Fi Channel folytatások: A szörny 2, Anakonda 3

Repce Manó 2009.08.03. 00:30

A klasszikus Asylum filmekhez (The Terminators, Transmorphers, Alien vs Hunter) még nem jutottam hozzá, így egy másik közutálatnak örvendő csoportból ragadtam meg kettő szépet. A Sci-Fi Channel ugyanis hajlamos rá, hogy megrendelje néhány ismert film folytatását, amit az eredetihez képest tized akkora költséggel elkészítsék, és egyenesen a tévébe kerüljön. A két szerencsés választott pedig a következők:

A szörny 2 /Lake Placid/

A helyszín ugyanaz, az alaptörténeten szintén nem változtattak túl sokat, szóval nagyjából az előző rész szellemében készült az új szörny. Emberek tűnnek el a tó környékén és egy lelkes környezetvédő társának tételes részét elvesztve menekül a hatóságokhoz, hogy jelezze a bajt. Ezután segítségül jön egy magát menőnek beállító vadász, aki színesbőrű segédje nélkül mit sem érne, ők pedig a helyi sheriffel és barátnőjével elindulnak, hogy felderítsék a területüket, majd ártalmatlanítsák a felfedezett génkezelt krokodilokat. Amennyi negatív kritika érte a filmet, olyan pozitív csalódással ültem a képernyő előtt. Az ugye nem meglepő, hogy a mai társadalom eleve nem vevő a hasonló témájú filmekre, pedig a 90-es évek tékás videókorszakában az efféle trash-horrorok igen közkedvelt műfajnak számítottak ám, de ha mindenáron a könyvtáron kívül keressük a mondanivalót, akkor belemagyarázzuk, hogy ne zargasd a természetet, mert megnőnek a krokodilok és megesznek. A trükkök ugye nem a WETA színvonalát tükrözik, hiszen piacképességének megörzése miatt csupán 2 millióból hozták össze az egész filmet. Nagy nevektől mentes, de annál hangulatosabb, hála a kifejezetten horror műfajra írt sarkított karaktereknek, akik nagy részének alig több az IQ-ja a cipőméreténél, így végül krokodileledelként funkcionálnak. A történet pedig a végére csak izgalmasabbá válik, hiszen tartogatnak nekünk pár izgalmasabb csavart, a feszültség nem hág a tetőfokára, de mégis odaszegezi a tekintetet a cselekményre. Humorban is próbál erősíteni, de az előző részhez hasonlóan csak megmosolyogtatja a nézőket, míg a mesztelen nőkre nagyobb százalékban emlékszik a férfi néző. De tényleg nem csak a női mellek miatt kap pozitív értékelést A szörny 2, amit egyébként jó szívvel ajánlok a B kategóriás horror rajongóinak.

 

Anakonda 3 /Anaconda 3 - The Offspring/

Az óriáskígyóról már két mozifilm is vászonra került, azon szerencsés emberek közé tartozom, akik az elsőt még nagy vásznon is megtekinthették. Ez a harmadik rész azonban kicsit már függetlenebb az előzőektől, már csak azért is, mert erdős területeken játszódik. A kérdéses kígyókat ugyanis kísérletnek vetették alá, ami következtében óriássá és vérszomjasabbá vált. Íme a Jurassic Park filozófiája lebutított videó minőségben: Isten megteremtette a dinoszauruszt, Isten elpusztította a dinoszauruszt, Isten megteremté az embert, az ember elpuszítja Istent, az ember megteremti a dinoszauruszt... a dinoszaurusz megeszi az embert. Végül hiába jelentkezik David Hasselhoff és John-Rhyes Davis is, mint sztárszereplők, a karaktereknek nem lesz elég súlyuk és unalmassá válik a film. Nem is a gyenge trükkök vonják le a pontot, bár a vágás rettenetes minőségéről még lehetne beszélni, valójában a gyenge színészi játék még gyengébb figurái, ami miatt negatív előjelű lesz az Anakonda 3. Na meg az a sok elbaltázott hatáskeltő jelenet, amikor a semmire lőnek fél óráig, és utána derül ki, hogy nincs is célpont a közelben. Ráadásul fedetlen keblek sincsenek a filmben. A B horrorok rajongói közül is csak az elvetemültebbeknek ajánlom.

Címkék: kritika horror sci fi channel a szörny 2 anakonda 3

1 komment

Alien, Predator, Schwarzenegger

Repce Manó 2009.08.02. 22:59

Ridley Scott még 2005-re készült új Alien film tervvel, de végül ez nem valósult meg, viszont most ismét elővették a történetet és felröppent a hír, hogy Ridley Scott rendezi a filmet. Majd átadta a széket lánya barátjának Carl Rinsch-nek, de a hírek hamar cáfolták ezt, mert a Fox úgy döntött, hogy vagy Ridley Scott rendezze meg a filmet, vagy senki. Most már hivatalos, hogy Ridley Scott elvállalta a rendezést. Az új Alien film valójában egy előzmény film lesz, ami a Nostromo esete előtt játszódik és az elefántszerű űrutasról is szeretnének többet mutatni nekünk.

Közben Robert Rodriguez a produceri teendőket végzi az új Predator mozi kapcsán, ami jelenleg Predators munkacím alatt folyik és a magyar származású Antal Nimród kapta meg a rendezés jogát. Az első Predator filmben Schwarzenegger rúgta szét a yautja seggét, és Rodriguez szeretné, ha mindenképpen feltűnne benne Kalifornia jelenlegi kormányzója, de ha az élő szerepeltetés nem is lenne megvalósítható, akkor legalább úgy animálva, ahogy a Terminator Megváltásban oldották meg. Kevés olyan színész van, aki ha nemet mond egy szerepre, új színész keresése helyett inkább animálva oldanák meg a jelen létét. Nálam felmerül a gyanu, hogy ha még ennyi gond van a filmmel, hogy szerepeljen-e és ha igen, hogyan, akkor mi lesz a kevesebb, mint egy évvel később esedékes bemutatóval? Reméljük, hamar nekilátnak a forgatásnak és nem csúszik sokat a projekt.

Címkék: hírek alien predator schwarzenegger

Szólj hozzá!

Vicces emberek!

Repce Manó 2009.08.02. 19:01

Július 31 - Augusztus 2

Nem volt szükség extrém bevételekre, hogy a lista élére kerüljön Apatow és Sandler közös drámaibb hangvételű vígjátéka a Ki nevet a végén, melyben Sandler menő stand up komikust alakít, de sajnos életének végét járja, ezért át szeretné adni a stafétabotot Seth Rogennek. Apatow a Felkoppintva óta nem rendezett, ami 30 millió felett nyitott, most azonban 23.4 millió dollárt hagytak a film iránt érdeklődők a kasszában. Ettől függetlenül még sokáig húzhatja a box office-ban, ugyanis erről híresek az Apatow filmek, hogy nehezen lankad az érdeklődés. A 40 éves szűz nyitóhétvégéjének ötszörösét, a Felkoppintva majdnem az ötszörösét hozta. Kérdés, hogy a komolyabb hangvételű filmre hogy reagál a közönség. Ezzel együtt jelenleg mindhárom mozirendezése 7.5 ponton áll, ám korábbi alkotásaik is fentről érték el ezt a szintet. 75 millió dolláros költségét viszont nem féltem.

Valamivel szélesebb körben volt elérhető az Ufók a padláson c. családi sci-fi vígjáték, amely ennek ellenére csak 7.8 millió dollár értékben volt érdekelt, ami azt jelenti, hogy erősen bukásesélyes a High School Musical egyik mellékszereplőjével fémjelzett gyerekfilm, hiszen 45 millió dollárból készült. A visszajelzések sem a kritikusok (27%) körében, sem a nézők szavazatai szerint (4.6) nem maradandó alkotás.

A tízes listában már nem kapott helyet a The Collector c. horrorfilm, melyben egy betörő akció közben döbben rá, hogy a házban már valaki vagy valami sokkal szörnyűbb lény terrorizál. A Fűrész 4-5-6 írójának filmjét csupán 1325 moziban játszották, és 3.62 millió dollárt gyűjtött össze pályafutásának első három napjában.

Bár a legnépszerűbb tízben még nincs benne, csupán a 12., de érdemes szót ejteni a (500) Days of Summer c. romantikus drámáról, amely nézői visszajelzései alapján jelenleg a 231. legjobb filmnek van megszavazva az imdb-n. Eddig limitáltan vetítették, de egyre több mozit kap és már 266 mozi is elég volt, hogy számosabb eredményre tegyen szert. 2.75 millió dolláros hétvégi bevételével (10 ezer dollár feletti átlaggal) már 6.8 millió dolláros bevételnél tart. Minden bizonnyal a mozik létszámát folyamatosan emelni fogják, és véleményem szerint jövő héten már a legnézettebb tíz filmben is jelen lesz.

Nem sokkal, de Harry Potter most helyen áll, mint a Rágcsávók, ami még mindig dobogós. Amerikában a HP 255 milliónál tart és van rá esély, hogy 300 millióig felvarázsolja magát, világszerte pedig 659 millió dolláros bevételnél tart ezzel együtt, nem számítva az e hétvégi eredményeket. Kevesebb, mint fele annyian voltak kiváncsiak A csúf igazságra, mint múlt hétvégén, de 54.4 milliós eddigi bevétele már fedezi a 38 milliós kiadásokat, és erre még rájöhet minimum 30 millió. A horror témájú filmek általában erős csökkenést produkálnak a második hétvégére, de az Orphan most kivételt képezett a 43%-os visszaesésével, ami elég jó eredménynek számít. Végeredményben jobb lehet, mint a Pokolba taszítva 42 milliós bevétele. A Jégkorszak 3 és a Transformers 2 közepesen viselkednek továbbra is, előbbi 37%-ot, utóbbi 43%-ot gyengült, ráadásul előbbi második az világszerte számító éves listán 692 milliós bevételével, míg a Transformers az első 806 milliós eddigi összbevételével. Persze a Harry Potternek nagyon jó esélye van, hogy helyet cseréljen a frissítések után a Jégkorszakkal, de a Transformers ostromáig még fut pár kört. A Nász-ajánlat és a Másnaposak továbbra is parádésan, 20% körüli gyengüléssel vannak jelen a listán. A Másnaposak az Amerikai bevételeket vizsgálva egyelőre pár százezer dolláros előnnyel a harmadik a Harry Potter mögött az eddigi 255 millió dolláros bevételével, amihez a világ többi országából még hozzáadhatunk 95 milliót. Ezzel pont tízszeres bevétele van a 35 milliós költségeihez képest.

1. Ki nevet a végén - 23.4M
2. Harry Potter 6 - 17.7M /255.4M/
3. Rágcsávók - 17M /66.4M/
4. A csúf igazság - 13M /54.5M/
5. Ufók a padláson - 7.8M
6. Orphan - 7.2M /26.8M/
7. Jégkorszak 3 - 5.3M /181.8M/
8. Másnaposak - 5.1M /255.7M/
9. Nász-ajánlat - 4.85M /148.8M/
10. Transformers 2 - 4.6M /388.1M/
11. The Collector - 3.63M
12. (500) Days of Summer - 2.75M /6.8M/

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Fight for your life!

Repce Manó 2009.08.02. 12:20

Bunyó /Fighting/

Amerikában élni megéri: csillogás, siker, pénz, alacsony koleszterinszint, neeeem, ez nem egészen így működik. Nem is csoda, hogy nincs érdeklődő a szezonális filmek között az ilyen drámai hangvételű filmre, amikor az Új Világgal legszívesebben a Vasembert azonosítanánk. Nehéz elhinni, hogy vannak, akik hamis DvD árukkal kereskedve küzdenek azért, hogy másnap is legyen tető a fejük felett. Címéből adódóan a régi Van-Damme féle akciófilmek juthatnak az eszünkbe, de a végkifejlettől eltekintve inkább Nolan realisztikus Batman mítoszával tudnánk azonosítani, ami keveredik a címből adódó műfajjal.

Shawn (Channing Tatum) egy nap cuccainak árulása közben verekedésbe keveredik, amikor a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező Harvey (Terence Howard) felfigyel harctudására, és ajánlatot ad neki, hogy jó pénzért verekedhetne. Innentől kezdve gyökeresen megváltozik főhősünk élete. Hirtelen megtalálta őt a siker, a pénz és a szerelem is elérhető közelségbe került hozzá. Ismerős lehet a sztori, nincs is benne semmi pláne, csak annyi, hogy a végéig csavarnak még rajta egy párat, ami ugyan kiszámítható, de a vezetés izgalmasabbá teszi az amúgy unalomig ismert kliséket. Terence Howard remekül játszik, mellette Channing csak úgy van, de közben olyan, mint ha egyenesen rá írták volna ezt az értéktelen játékát. Kicsit olyan, mint ha a naív Rocky-t kereszteztük volna egy csipetnyi öncélúbb jellemvonással. Érdemes a filmnek a drámai részére koncentrálni, ugyanis nem éppen harcművészettel telített alkotást láthatunk, mint inkább egy könnyű történetet, amiben szerepet kap némi bunyó is. El nem alszunk a cselekményektől hiányos jeleneteken, de amikor arra a kevés harcra kerül a sor, na azok megérnek egy-egy misét. Annyira nem látványosak, mint a Kickboxer, de sokkal hitelesebbek és tényleg feszültséget teremtenek a sajnos elég gyér nézőtéren. Amit igazán hiányoltam, az a 80-as évek verekedős akciófilmjeiből megismert felkészülés edzés formájában. Jelenleg ez csak épp, hogy utalás szinten valósul meg, de az aktuális csavar miatt erre nem is nagyon volt szükség.

Abszolút egyszerű és kevés kitérővel egyenes történetről van szó, amit a 80-as években már túl sokszor láttunk, de az új évezred még nem foglalkozott vele eleget. Sajnos eme alkotás is a mozik süllyesztőjéből egyenesen a tékák polcaira lesz száműzve, de úgy gondolom, hogy az imdb-s 5.1 pont kicsit alulértékelt. Bár alacsonyabb korhatárra szabták (értsd: nem látszik a nő melle a szexjelenetben), azért az idősebb korosztálynak ajánlanám, akiknek nem szükséges, hogy minden második snittben felrobbanjon valami, és a párbeszédek mögöttes tartalmát is felfogják anélkül, hogy szájukba rágnák azt. Nem olyan, mint a 80-as években, de valahol felidézte és akinek jelent valamit az a korszak, az bizonyára elégedetten távozik a moziból.

Címkék: kritika akció dráma bunyó fighting

Szólj hozzá!

Pecek Király megvilágosodik

Repce Manó 2009.08.02. 02:00

Excsajok szelleme /Ghosts of girlfriends past/

Ismerjük ezt a jól megszokott sablont, amikor a célkeresztben egy cseppet sem pozitív szereplő kerül, aki a legtöbb mellékszereplő szemszögéből nem éppen kedvelt figura, de mivel az ő látképén keresztül szemléljük a sztorit, valahogy mégis kedvessé válik számunkra a figurája. Pedig igyekeznek ám szemléltetni, hogy Connor Mead fényképész csak egy öntelt fráter, aki csak azzal törődik, hogy jó keresete mellett minden éjjel más asszonynak mutassa meg, hogy milyen tapasztalatra tett szert az ágyban számos kalandjait követően. Még akkor sem háborodunk fel, amikor öccsét utoljára megkísérti, hátha bizonytalan a monogámiával kapcsolatban, mielőtt a halál elválasztáig (és tovább) abba nem taszítaná magát. Hősünk pedig, bár nem derül ki egyértelműen, valószínűleg azért jelentkezik a lagzin, hogy az utolsó koszorús lányt is kipipálja, de azért olyan prédákat sem rest megközelíteni, mint öccse választottjának anyja. Bár elégedettnek tűnik életével, rá kell döbbenteni, hogy a pénz és a nők nem tudják minden helyzetben kielégíteni, azaz a film végső mondanivalója, hogy: ne álmodozz a sztárok életéről, mert nem biztos, hogy az olyan jó... lebutítva és dióhéjban.

Romantikus vígjáték révén a nevettetés lenne az elsődleges szempont, de rá kell döbbennie az egyszeri nézőnek, hogy amelyik film a férfi-nő kapcsolatokról szól, az még nem jelenti azt, hogy a testnedvekkel és nemi szervekkel operáló poénok adják a film fő humorforrását. Talán épp ez volt a negatív visszajelzés (imdb: 5.6) egyik oka, mert az igazat megvallva nem egy hangosan röhögős komédiával van dolgunk. Az Excsajok szelleme másban erős, mégpedig a történetvezetésben. Persze, mindig könnyű azzal a szereplővel azonosulni, akinek a szemszögéből látjuk mind a három felvonást, de a háttérben kalimpáló tehetségek is elég jól töltik be a funkcióikat. Itt mindenképpen a 90-es évek egyik kultszínészét, Micheal Douglast is meg kell említenem, akire ezek után nyugodt szívvel rá lehetne sózni Hugh Hefner szerepét, hiszen amúgy is valami hozzá hasonló karaktert próbáltak kreálni a szerepéből. Egyedül talán Jennifer Garner (Alias(,) Elektra) aki egy kicsit csak lóg a levegőbe, pedig ő motiválja végül a Matthew McConaughey által megformált nőcsábászt, hogy végül életútjának egy biztosabb sávján közlekedjen tovább. Mindezeket követően a film 80%-ának fordulópontján magunktól összerakjuk, hogy milyen sablonköröket fut hősünk a végkifejletig, de addig érdeklődéssel figyeljük utazását az ő párkapcsolatait feszegető múltjában. A végére is marad azért pár poén, de a főszerepet átveszi a romantika, a visszafogott nyáladzás, na meg a felesleges könnyáradat, amiket csak a jelenetek súlya miatt nem tartottam szalonképesnek. Egy kis csöpögés pedig nem árthat az ilyen műfajú filmeknek, főleg ha fel is mossák, ami lecsöppent. Ez a feladat pedig Micheal Douglas kanos karakterének jutott, akinek (hála a feliratos kópiának) a "dicktation" beszólását még sokáig fogom idézni. A családias hangulathoz hozzásegített a Rolfe Kent által írt zene is, ami bár nagyon is hatáskeltő, egy ilyen fantázia-romantikus vígjátékhoz pont illett.

A 80-as, 90-es években sok hasonló sémára épülő filmet láthattunk, ebben az évtizedben pedig a Távkapcs volt számomra a legemlékezetesebb, ami alternatívát ad, hogyan lehet még élni az életet, mielőtt végleg elrontanánk. Újabban az a trend, hogy egyre gyengébb lábakra állítják a sztori vezetését, és az Excsajok szelleme sem javít a tendencián, de azért sikerül neki egy olyan hangulatot teremteni, ami megtölti élettel, az önmagában üres történetet. Továbbá beépítettek egy kis tini szálat is, ami a legérdekeltebb témát feszegeti a fiatalság körében, szerencsére mégis mentes marad az alpári poénoktól. Remek választás lehet, ha az ember a párjával szeretne egy jó filmet megnézni, de szingliként is élvezhető alkotás.

Címkék: kritika fantasy vígjáték romantikus excsajok szelleme

Szólj hozzá!

Governator helyre teszi a filmipart Kaliforniában

Repce Manó 2009.08.02. 01:05

Sokan támadták Schwarzenegger kormányzót, amiért 500 millió dollárral támogatja a filmipart, míg más szociális hálózattól komoly pénzeket vonnak el. Az utolsó főszerepe, a Terminator 3 óta eltelt hat évben ugyanis drasztikusan visszaesett a Kaliforniában forgatott filmek száma és némely stúdió csődközeli állapotba kerül. Schwarzenegger rendeletét követően az állam a 75 millió dolláros költség alatt készülő produkcióknak 20%-át, a 10 milliónál kisebb büdzséjú filmek 25%-át állja. A kormányzó azzal magyarázta a döntését, hogy ezzel rengeteg munkahely veszélyeztetettségét szünteti meg. Elvégre egy nagyobb film elkészítése komoly munkaerőt igényel, ráadásul minőségtől függetlenül is profitot termel. Lehet nem lenne hülyeség hasonló intézkedést hozni hazánkban is. Sokkal hatásosabb lenne, ha munkalehetőséget kreálna a kormány, mint hogy ész nélkül dobálózzunk a segéllyel.

 

Címkék: hírek politika schwarzenegger

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása