Excsajok szelleme /Ghosts of girlfriends past/
Ismerjük ezt a jól megszokott sablont, amikor a célkeresztben egy cseppet sem pozitív szereplő kerül, aki a legtöbb mellékszereplő szemszögéből nem éppen kedvelt figura, de mivel az ő látképén keresztül szemléljük a sztorit, valahogy mégis kedvessé válik számunkra a figurája. Pedig igyekeznek ám szemléltetni, hogy Connor Mead fényképész csak egy öntelt fráter, aki csak azzal törődik, hogy jó keresete mellett minden éjjel más asszonynak mutassa meg, hogy milyen tapasztalatra tett szert az ágyban számos kalandjait követően. Még akkor sem háborodunk fel, amikor öccsét utoljára megkísérti, hátha bizonytalan a monogámiával kapcsolatban, mielőtt a halál elválasztáig (és tovább) abba nem taszítaná magát. Hősünk pedig, bár nem derül ki egyértelműen, valószínűleg azért jelentkezik a lagzin, hogy az utolsó koszorús lányt is kipipálja, de azért olyan prédákat sem rest megközelíteni, mint öccse választottjának anyja. Bár elégedettnek tűnik életével, rá kell döbbenteni, hogy a pénz és a nők nem tudják minden helyzetben kielégíteni, azaz a film végső mondanivalója, hogy: ne álmodozz a sztárok életéről, mert nem biztos, hogy az olyan jó... lebutítva és dióhéjban.
Romantikus vígjáték révén a nevettetés lenne az elsődleges szempont, de rá kell döbbennie az egyszeri nézőnek, hogy amelyik film a férfi-nő kapcsolatokról szól, az még nem jelenti azt, hogy a testnedvekkel és nemi szervekkel operáló poénok adják a film fő humorforrását. Talán épp ez volt a negatív visszajelzés (imdb: 5.6) egyik oka, mert az igazat megvallva nem egy hangosan röhögős komédiával van dolgunk. Az Excsajok szelleme másban erős, mégpedig a történetvezetésben. Persze, mindig könnyű azzal a szereplővel azonosulni, akinek a szemszögéből látjuk mind a három felvonást, de a háttérben kalimpáló tehetségek is elég jól töltik be a funkcióikat. Itt mindenképpen a 90-es évek egyik kultszínészét, Micheal Douglast is meg kell említenem, akire ezek után nyugodt szívvel rá lehetne sózni Hugh Hefner szerepét, hiszen amúgy is valami hozzá hasonló karaktert próbáltak kreálni a szerepéből. Egyedül talán Jennifer Garner (Alias(,) Elektra) aki egy kicsit csak lóg a levegőbe, pedig ő motiválja végül a Matthew 
McConaughey által megformált nőcsábászt, hogy végül életútjának egy biztosabb sávján közlekedjen tovább. Mindezeket követően a film 80%-ának fordulópontján magunktól összerakjuk, hogy milyen sablonköröket fut hősünk a végkifejletig, de addig érdeklődéssel figyeljük utazását az ő párkapcsolatait feszegető múltjában. A végére is marad azért pár poén, de a főszerepet átveszi a romantika, a visszafogott nyáladzás, na meg a felesleges könnyáradat, amiket csak a jelenetek súlya miatt nem tartottam szalonképesnek. Egy kis csöpögés pedig nem árthat az ilyen műfajú filmeknek, főleg ha fel is mossák, ami lecsöppent. Ez a feladat pedig Micheal Douglas kanos karakterének jutott, akinek (hála a feliratos kópiának) a "dicktation" beszólását még sokáig fogom idézni. A családias hangulathoz hozzásegített a Rolfe Kent által írt zene is, ami bár nagyon is hatáskeltő, egy ilyen fantázia-romantikus vígjátékhoz pont illett.
A 80-as, 90-es években sok hasonló sémára épülő filmet láthattunk, ebben az évtizedben pedig a Távkapcs volt számomra a legemlékezetesebb, ami alternatívát ad, hogyan lehet még élni az életet, mielőtt végleg elrontanánk. Újabban az a trend, hogy egyre gyengébb lábakra állítják a sztori vezetését, és az Excsajok szelleme sem javít a tendencián, de azért sikerül neki egy olyan hangulatot teremteni, ami megtölti élettel, az önmagában üres történetet. Továbbá beépítettek egy kis tini szálat is, ami a legérdekeltebb témát feszegeti a fiatalság körében, szerencsére mégis mentes marad az alpári poénoktól. Remek választás lehet, ha az ember 
a párjával szeretne egy jó filmet megnézni, de szingliként is élvezhető alkotás.
