Az ördög széke /The Devil's chair/ - 2006
Tudom, mostanában sok a horror, és még mindig pihen három gyöngyszem az asztalomon, de a hétvégére terveim szerint beszólok az új Dragonball-nak, illetve a G.I. Joe-t is górcső alá veszem, de addig a horror kedvelőihez szólok.
Új dimenziók megnyitásával dobálózott főhősünk a narrációjában, aki elmeséli nekünk ezt a szerencsétlenségekkel és tragédiával teletűzdelt történetet és ilyen filmekkel állítja párhuzamba, mint a Hellraiser vagy a Pumpkinhead. Narrátorunkról hamar kiderül, hogy sokkal több hozzáfűznivalója van az eseményekhez, mint amit elvárhatunk tőle, és kétes mentalitású személyiségének hála olyan főszereplőt kapunk már a nyitó képsorokban, akit őszinte szívből tudunk gyűlölni. Mégis a film végéig kell várnunk arra a végkifejletre, ami aztán zöld utat ad előítéletességünknek, vagy esetleg arconcsapva a nézőt egy gyenge, használhatatlan poénnal befejezze az értelmetlen katyvaszt, ami durván szélsőséges figurák vérszegény kritizálása is lehetett volna. A film végi csavarig azonban el kell jutni, végig kell nézni és hallgatni a filmtörténelem egyik (talán nem véletlenül) legunszimpatikusabb hősének semmitmondó és rémesen felületes, értelmetlenül trágár társadalomkritikáját, ami önmagában egy olyan nyomasztó hangvétellel van megáldva, amilyen a film maga próbál lenni. Bár sejteti, hogy ez a pszichopata állat tényleg nem egészséges, a túlzott szerepeltetése és álművészieskedő beállításai miatt hitetlenné válik a teljes mű.
Az egész korrekt megvalósítással büszkélkedhető mozi egy olyan sablonra épül, ami a végét tekintve még kifejezetten jól is elsülhetett volna, de az átgondolatlan történetvezetés és az érdektelen főhős miatt csak egy hosszúnak tűnő rövid filmmé válik. A befejező képsorok érhetnének többet is, de az azt megelőző 70 perc miatt csak annyit kívánunk tőle, hogy jöjjön el végre a stáblista, amire hála a Galaxisnak, nem kell túl sokat várni. Utána pedig ízlés szerint elmerenghetünk rajta, hogy ezzel a félig slasher, félig misztikus thrillerrel a rendezőnek mi volt a szándéka? Mert, ha a címhez hasonlatosan azt kívánta, hogy mi is az ördög székében érezzük magunkat, akkor velem emberére akadt, ugyanis az ágyon fekve tettem magamévá a film tartalmát, és bár alkalmasnak ítélem meg, hogy az egyszerű nézőt felzaklassa a film stílusa, maradandó élményt legalább annyira nem fog okozni, mint károsodást. Ami azt jelenti, hogy ezt szépen lepontozzuk a kevés 
pozitívumot figyelembe véve, majd rövid úton elfelejtjük, hogy "szerencsénk" volt hozzá.
