HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

PszichoSokk megjelenések a Budapest Film jóvoltából

Repce Manó 2009.09.07. 11:14

Október hónapja erősen a Halloween közeli élmény, Amerikában rendszeresen jelenik meg horror ebben a hónapban. A halottak napján mi ugyan nem csapunk olyan felhajtást, egyelőre egy munkaszüneti napunk van, de a horror elkötelezett rajongói másképp készülnek erre az eseményre. Ahogy a Budapest Film is eképp kedveskedik azok számára, akik még hajlandóak e rétegműfajra költeni, ugyanis PszichoSokk címszó alatt indít sorozatot, melyek a horror és thriller 4 különböző kategóriáját fogják jelezni. Ezek lesznek: PszichoSokk, Klasszikusok, Slasher és Underground. Első körben ilyen címek fognak megjelenni, mint a Sam Raimi még moziban is futó filmje a Pokolba taszítva, illetve annak rendezői változata, jön még a Wolf Creek, Lezbikus vámpírok gyilkosai, Hajsza Mickey Rourke főszereplésével és A vér utcái Sharon Stone-al és Val Kilmer-el. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor a Fűrész sorozat következő epizódja, azaz a hatodik rész (!!!) már világpremierrel egy időben kerül a hazai multiplexekbe október 29.-én.

Egyelőre nem tudjuk, hányszor fog még Jigsaw visszatérni, én mindenesetre a harmadik részig követtem figyelemmel a sorozatot. Lehet, hogy be kéne pótolni, mert élvezetesnek tartottam.

Címkék: horror budapest film megjelenés pszichosokk fűrész vi saw vi

Szólj hozzá!

Napifan: Batman övvel

Repce Manó 2009.09.07. 00:26

AzFeszten kaptam lencsevégre ezt a leányzót, akinek övét egy Batman jel díszíti.

Címkék: öv napifan

Szólj hozzá!

Az év legjobb filmjei alá imdb felhasználók

Repce Manó 2009.09.07. 00:16

Lehet, hogy túlzás, az imdb-n megszavazott legjobb 250 filmet a legjobbnak titulálni, de azért a nagy közönség mégis csak imádja ezeket a filmeket. 14 olyan filmet számoltam össze, ami vagy hazánkban, vagy nemzetközileg bemutatásra kerül még a 2009-es évbe. Most ezeket a filmeket gyűjtöttem egy csokorba egy-egy mondattal. A helyezés és a szavazatszám a mai, azaz a 2009 szeptember 6.-i állapotot tükrözik.

229. - Moon (kb. 6700 szavazat)

Hősünk három éves szolgálatot teljesít a Holdon, ahol egy intelligens számítógép az egyetlen társasága, nem is csoda, ha megőrül, de bizonyára csavarnak még egy sort a sztorin.

 

224. - Elcserélt életek (kb. 45 ezer szavazat)

Eastwood rendezése nálam ugyan csak 6 pont, de ha nem Lara Croft lett volna a főszereplő asszony, bizonyára többet kap. Ettől függetlenül elismerésre méltó mind a film profizmusa, a hangulata, még Jolie kisasszony játéka is.

217. - Engedj be! (35 ezer szavazat)

Dán dráma, ami egy 12 éves különc kisfiúról szól, aki barátságba kerül egy kortárs leányzóval. Állítólag komolyabb csavarral kecsegtetnek a végére. Európai filmek ritkán kerülnek be e "rangos" listára.

210. - Másnaposak (66 ezer)

Bizonyára sokan magukra ismertek a film témáját illetően, részemről kicsit túlértékelt, de amint lekerül a listáról, hiszen egy hónapja még 80 helyezettel előrébb állt, úgy hitelesnek fogom érezni a szavazatokat. A mókás történet folytatásának forgatása előkészületben van.

206. - Benjamin Button különös élete (106 ezer)

Részemről inkább a különös Benjamin Button átlagos és unalmas élete, ami a technikai Oscar díjakat jogosan kapta meg, viszont minden más jelölést indokolatlannak tartok. A számok alapján viszont kisebbségben vagyok.

160. - The Imaginarium of Doctor Parnassus (1354)

Heath Ledger a forgatás közben hagyta el az anyagi világot, a film mégis elkészült, ugyanis Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrel helyettesítették, azaz négy színész játszotta ugyanazt a hőst. Heath Ledgernek már volt hasonló húzása a Bob Dylan életei c. filmben, ahol szintén többen játszották ugyanazt a karaktert, ám az rendezői koncepció volt, most pedig a szükség kényszerítette Terry Gilliam rendezőt. A film épp, hogy elérte a minimális szavazatszámot, ami lehetségessé teszi a listán való szereplést, de hivatalos, nemzetközi premier csak karácsonykor várható.

 

118. - A pankrátor (67 ezer)

Mickey Rourke ismét nagy név a Sin City Golden Globe díja óta, ezzel a filmmel pedig nem csak karaktere, de önmaga visszatérését is jelképezheti. Igaz, nálam épp, hogy pozitív, de a szélesebb közönséget jobban meghatotta a sportember drámája.

108. - (500) Days of Summer (9300)

Férfi és lány találkoznak. A férfi szerelmes lesz. De a nő nem annyira. Bizonyára szép és megható film, legalább is a szavazatok alapján, reméljük mi is hamar megbizonyosodhatunk róla. Egyelőre még Amerikában is csak limitált kópiával fut.

105. - Star Trek (82 ezer)

A remake és a reboot korszakát éljük, de ez többnyire pusztán pénzügyi okok miatt jellemző a blockbuster időszakaira. Íme egy újabb kommersz film, ami a műfajához híven kellően igényes, feszült és látványos tudott maradni az alacsony korhatár besoroláshoz képest is. Továbbá a nagy pénzügyi sikerre való tekintettel további részekre is számíthatunk.

81. - Gran Torino (87 ezer)

Clint Eastwood a fő szerepben és a rendezői székben is egyszerre. Színészi karrierjét ezzel a filmjével búcsúztatta, ami hihetetlen objektív képet fest a rasszizmus okairól, és közben nem csak megindító, de kellően humoros drámáról is beszélünk. Nálam ez év legjobb filmje, mellyet hiába próbáltam szigorúan értékelni, akkor is maximális pontszámot ér.

73. - Gettó milliomos

Bollywood keverve Hollywood-al. Eredetileg csak DvD-n jelent volna meg, de az érdeklődés mozipremiert kiáltott, ami 300 millió dolláros bevételt és 8 Oscar díjat jelentett. Kommersz film, de tényleg igényes, a nagy közönségnek újdonság, kicsit furcsa de bőven fogyasztható. Fogjuk fel egy modern indiai mesének. De azért bollywoodi filmek közül még mindig a Krrish az egyetlen hazánkban megjelent termék.

44. - District 9 (40 ezer)

Ál-dokumentarista stílusban forgatott sci-fi, mely Peter Jackson ajánlásával került forgalomba. Az egyelőre névtelen színészek pedig a realisztikusságot erősítik. Szeptember 24.-től mi is leellenőrizhetjük, hogy miben újítás, illetve erős még a menekült idegenek története.

35. - Becstelen brigantyk (49 ezer)

Tarantino másképp látja a II. világháborút. Mint ha beintene a náciknak, de azért mutogathatunk a zsidókra is, szóval próbál pártatlan lenni, és inkább kiparodizálja az egész eseményt. Amerikában úgy lett komoly pénzügyi siker, hogy túlnyomó részben nem is angolul szólalnak meg a főbb szereplők, ráadásul durva korhatár besorolást is kapott, ahogy a fentebbi District 9 is.

32. - Fel (34 ezer)

A Pixar minőség tekintetében mindig is megbízható stúdió volt, de a tavalyi Wall-E ért el arra a szintre, hogy engem is meggyőzzön, hogy animációs filmre vegyek jegyet, ami rám nem túl jellemző. Az anyagi sikere minden bizonnyal szintén a takarító robot utáni elégedettségnek köszönhető, a szavazat számai pedig azt bizonyítják, hogy ismét elégedetten távoztak a nézők. Itthon október közepétől bizonyosodhatunk meg, hogy tényleg ilyen igényes-e a mozi, ha úgy van lehetőségük, akár 3D-ben is.

 

Címkék: lista filmek 2009 legjobb imdb

Szólj hozzá!

A hosszú hétvégén továbbra is a 3D-s horror a legnépszerűbb

Repce Manó 2009.09.06. 19:56


Ez pedig azt bizonyítja, hogy a térhatású élmény némileg képes megdobni az érdeklődést. Több, mint 50%-os gyengülése nem volt elég erős, hogy A végső állomás ne maradjon az élen, 40 millió dolláros költségvetésén pedig túl is mutat már kb. 7 millióval. 70 millió alatt most már biztos, hogy nem fog kimerülni, ami a 3D-s horror szűk versenyében az első helyet jelenti majd, de a horror műfaját tekintve is megelőzi a Péntek 13 65 milliós eredményét.

Új bemutatók közül az All about Steve c. vígjáték uralkodik, melyben az idei év két nagyon erős vígjátékának főszereplői romantikáznak, pontosabban Sandra Bullock (Nász-ajánlat - 160.9M) próbálja behálózni Bradley Coopert (Másnaposok - 271.8M). 11.2 milliós nyitása ha úgy viselkedik, ahogy az első igen halovány visszajelzések, akkor nem is várhatunk tőle túl sokat. 4.6 pontos imdb átlaga és 5%-os kritikai átlaga sem túl bizalomgerjesztő. Azért megvan az esély, hogy egy 30 milliós végeredményt összehozzon minimum.

Gerald Butler a legjobb akciófilmes díját nyerte a 300 miatt, és akkor volt egy utalása, hogy Schwarzenegger babérjaira tőr. Ehhez képest a P.S. I Love You és A csúf igazság nem ezt igazolták, de most ismét akciófilmben szerepel, méghozzá a Crank filmek író-rendezői irányítása alatt, melyben egy jövőben játszódó játékban vesz részt, ahol más játékosok irányítják a hősünket. A Gamer 9 millió dollárt kaszált a nyitó hétvégéjén, ami talán lehetne egy kicsit erősebb, tekintve, hogy a műfaj sajátosságai miatt a költségvetés sem lehet túl alacsony. Bár Neveldine/Taylor a két Crank filmre sem költött sokkal többet, mint 20 millió, talán ezt is megúszták kevesebből.

Kevesebb (1611) moziban, kisebb (2599 dolláros) átlaggal nyitott Mike Judge, azaz a Beavis és Butt-head kreátorának új mozija az Extract, és ezzel épp, hogy bejutott a 10. helyre 4.18 milliós bevételével. Az áruházi munkásokról szóló vígjáték a legjobb nézői és kritikai visszhangot váltotta ki a széleskörben bemutatott filmek palettáján, mégsem jósolok neki túl hosszú életű lefutást, és talán a 12 milliót el sem fogja érni.

Tarantino Becstelen brigantyk-ja pont olyan lendülettel szedi a pénzt, mint a District 9, csak egy hangyányival erősebb volt a kezdése, amihez az a pici plusz irányul. Ezek alapján kiszámolható, hogy jövő héten 30-32%-os visszaeséssel 103 millió dollárnál fog járni, ahogy a District 9 most 101 milliót számlál. A Halloween II-re pedig kb. harmad annyian váltottak jegyet, mint kezdő hétvégéjén, ami szintén gyengébb volt a vártnál, de lehet, hogy ez nem ment meg bennünket a folytatástól, ha már a múlt héten behozta a költségeit. A Transformers pedig éppen átlépte a 400 millió dolláros határt.

1. A végső állomás - 12.4M /47.56M/
2. All about Steve - 11.2M
3. Becstelen brigantyk - 10.8M /91M/
4. Gamer - 9M
5. District 9 - 7M /101.27M/
6. Halloween II - 5.6M /25.6M/
7. Julie & Julia - 5.2M /78.8M/
8. G.I. Joe - 5.1M /139.4M/
9. Az időutazó felesége - 4.2M /54.5M/
10. Extract - 4.18M
 

Címkék: box office

Szólj hozzá!

A legrealisztikusabb Avatar kép

Repce Manó 2009.09.06. 00:53

Csak annyit kell róla tudni, hogy minden egyes pixel számítógépes effekt. Nem nehéz rájönni, hogy ez bizony tényleg többsávos úttörés a film technika berkein belül, de azért mégis csirkeíze van. Attól még gusztusos annyira, hogy egy 3D-s vetítésre befizessünk, végleges eredményt pedig csak azután mondok. Ha pedig látvány tekintetében nem is ájulunk el tőle, Cameron-t eddig sem csak azért szerettük.

Címkék: kép avatar cameron

Szólj hozzá!

Feliratos lesz az Újhold

Repce Manó 2009.09.06. 00:45

A Twilight, vagy Alkonyat sorozat második filmjének hazai bemutatója november 19.-én lesz és számításaim szerint többen lélegeznek fel, mint akik csalódottak, hogy az Újhold eredeti hangon és magyar felirattal fog futni a multiplexek nagy termeiben. Ha már itt tartunk, akkor ennek örömére bemutatok egy képet mely három Volturi tagot tartalmaz az ő kastélyukon belül. Mondjuk én sötétebbnek képzeltem a helyszínt, de végülis dél van.

Címkék: újhold twilight alkonyat new moon

Szólj hozzá!

The Descent Part II. előzetes

Repce Manó 2009.09.06. 00:07

Életem egyik legjobb mozis horror élménye volt Neil Marshall angol rendező A barlang c. filmje, melynek hazai DvD megjelenése egy napon volt egy másik A barlang címre keresztelt filmmel, ami The Cave címre hallgatott, szóval ne keverjük össze a kettőt. Nem csak nálam, de a horror rajongóinak széles körében elismert filmje európai produkcióhoz képest nem csak kritikailag, de pénzügyileg is nagy siker volt, ami megkövetelte a folytatást. A rendezői széket azonban most nem Neil Marshall foglalta el, de producerként támogatta a folytatást és jelenleg Jon Harris vezényelte le a filmet, aki ezzel a filmmel kezdte rendezői munkásságát, de mivel korábban vágóként dolgozott, úgy vélelmezhető, hogy e tekintentetben igényes végeredmény születik. A speciális effektesekből megszületett rendezők többnyire gyengébb filmeket tesznek le az asztalra, lásd a Strauss fivérek és az ő AvP-R-jét vagy Patrick Tatopoulus Underworld - A vérfarkasok lázadását, ami személy szerint tetszett, de a kritikai visszhangja nem volt olyan erős. Ám van kivétel is, mint Tom Savini, aki 90-ben Az élőhalottak éjszakáját reformálta meg, szintén speciális effektekkel foglalkozott, ám ő nem nagyon hagyta el a horror zsánerét. A vágás szakmája azonban sokkal összetettebb, ami a hatáskeltést helyezi előtérbe. Hitchcock idejében az okos vágások tették feszültté a filmeket, ami a mai effektorientált piacon sajnos háttérbe szorult, ezért bízom benne, hogy Jon Harris ezt szem előtt tartva suspense-ben gazdag horrorfilmet készített nekünk. A német Fantasy filmfesztiválon és az Angol Frightfeszten, azaz Frászfesztiválon már bemutatták és 14 szavazója is van az imdb-n, ami 8.0 pontra van összesítve, szóval ha nem is lesz olyan nagyszerű, mint az első rész, minden okunk megvan, hogy élménydús filmet várjunk. Az angol premier december 4.-én esedékes, előreláthatólag jövő tavasszal talán hozzánk is elér a mozikba. Addig is, lássuk az előzetest:

 

Címkék: előzetes horror trailer barlang descent part 2

Szólj hozzá!

Vidor Fesztivál - Hyppolit díj

Repce Manó 2009.09.05. 16:07

Ha jól számolom, akkor negyedik alkalommal vehettem részt a Vidor fesztivál filmes versenyprogramjának zsűrijén, amely a legjobb filmvígjátéknak szól. Érdemes megjegyezni, hogy már régen nem a vígjáték műfaja domináns a szavazások számlálása közben, hiszen a tavaly nyertes Pánik, illetve az azt megelőző Lora sem a humor vonalát erősítették, úgy ez évben is egy komorabb hangvételű film vitte a pálmát. Ezért már sokadmagammal is csak a legjobb magyar filmet díjazzuk, elvégre nem volt meghatározva, hogy a vígjátékokra jellemző elemeket osztályozzuk, egyszerűen csak arra a filmre adjuk le a voksunkat, ami a legjobban tetszett a palettán. Így már régóta egyértelmű volt számomra, hogy Gigor Attila - A nyomozó c. filmjére kell szavaznom, de meglepően tapasztaltam, hogy ama alkotás nem szerepel a versenyen. A filmeket szemlélve azonban hamar rájöttem, hogy miért hiányoznak a krimi-vígjáték tekercsei a fesztiválról, elvégre a filmben nincs reklám. Az utóbbi magyar filmekben mindig van valamilyen termék, amely feltűnése reklámcélú volt. A nyomozóból ez hiányzik. Menjünk hát akkor végig a versenyprogram filmjein minőségi szempontból növekvő sorrendben, persze az én szubjektivitásom alapján.

Para

Ember küzdj, és bízva bízz, rollerezz, hogy el ne hízz! Ilyen egyszerű mondanivaló köré épült ez az egyszerű thriller-krimi, mely erőltetett módon próbálta becsempészni a humort, de sajnos így az egész film komolytalanná vált és találkozhattunk minden idők legidegesítőbb női mellékszereplőjével is, aki a rocker szubkultúra felé mutatott egy kis görbetükröt. Sokkal többet is ki lehetett volna hozni a sztoriból, ha kicsit jobban figyelnek arra, hogy ne legyenek ilyen szélsőségesek a karakterek.
Beszólás: A csakrád szörnyű állapotban van! Miért nem rezegsz együtt az univerzummal?
 

Made in Hungária

A szavazatok közel 20%-át kapta, nekem mégis a program egyik legfájdalmasabb alkotása volt. Valahol nagyon mozgalmas és a zenei dalbetétek is remekül meg vannak koreografálva, de hiányzik a filmből a folytonosság és van néhány hihetetlenül átgondolatlan snitt, ami szerintem nem csak a kritikus szemmel megfigyelőknek tűnik szembe. Másrészről pedig nem tudja eldönteni, hogy a kortárs társadalmat mutassa be, vagy egy komolytalan vígjátékot, zenei dalbetétekkel, ezáltal nagyon ellaposodik a végére és különösebb története sincs, a vége pedig nagyon kiszámítható és sablonos.
Beszólás: (hősünket rajtakapja barátnője, ahogy más nőnek szerez örömöt) - Ezek szerint ma nem megyünk moziba! - Dehogynem! 8-kor!

Papírkutyák

A jól bevált magyar sablon ismét hódít, miszerint sok hülye egy filmben vicces. Korántsem volt olyan üdítő a végeredmény, amely egy kicsit olyan, mint ha egy Ocean's paródia lenne. A humor különben nem áll messze a filmtől, csupán minden más gyengébb lábakon áll.
Beszólás: Tudod, hogy mi a csodálatos a galaxisban? Hogy a Nap forog a Föld körül, a Föld meg a tengelye körül, mégse hányunk

Mázli

Hősünk élete nem éppen úgy alakul, ahogy azt elképzelte, ezért aztán öngyilkosságba menekül, amivel szintén nem jár sikerrel, azonban olajkutat talál, amit szépen megcsapol a faluval együtt, hogy jólét legyen tartományukban. Azonban a szomszédos osztrák olajtársaság nem nézi jó szemmel, hogy lopják az olajukat és intézkedéseket tesznek a tevékenység megszüntetése érdekében. Nagyon jó játékkal vezeti végig ezt a kellemes kis szatírát.
Beszólás: ami a népnek lehetetlen, az a rendőrségnek lehetséges
 

Valami Amerika 2

Herendi Gábor ért ám a rendezéshez, de a forgatókönyv már megint nem szól semmiről, vagyis most még kevesebbről szól, mint az első rész, viszont humorban lényegesen erősebb. Látszik a filmen, hogy minden belekerült, amire szüksége lehet a közönségnek: zene, mesztelen női mellek, sok humor és mindez nagyon hangos. Remek karakterek, remek rendezés, remek hangulat, csak éppen történet nincs, de az már csak másodlagos. Egy szavazat híján nyert volna.
Beszólás: Ez egy bűnös hely, ez egy bűnös város
 

Kaméleon

A győztes pedig bár szoros verseny után Goda Krisztina filmje lett, ami ismételten nem a humoráról híres, hanem a suspense-ről, a feszültségről és a csavaros forgatókönyvéről. Nyugodtan rá lehet mondani, hogy a Bűn és Bűnhődés egy sokadik feldolgozásáról van szó, de egyedi hangulatvilága megérett rá, hogy díjat nyerjen.
Beszólás: Szépek a lábaid! Mikor nyitnak?


 

Címkék: díj kaméleon hyppolit

2 komment

Box Office jóslat - A végső állomás 3D-ben hódít

Repce Manó 2009.08.30. 15:21

Mivel a hétvégi bevételek frissítésekor Pravo koncerten leszek és előre láthatólag péntekig nem is leszek internetközelben, úgy döntöttem, hogy a pénteki adatok alapján próbálom megírni a hétvégi box office elemzést, hogy az erre éhes olvasóimat legalább részben kielégítsem.

Mindjárt a két szélesebb körben futó film műfajára nézve értetlenkedést tapasztalhatunk, ugyanis két horrorfilmről van szó, amik nézőközönsége nem túl széleskörű, illetve két folytatásról van szó. Mindkét alkotás valamivel több, mint 3000 moziban fut és természetesen R korhatárbesorolást kaptak.

A végső állomás címre hallgat az első helyezett, ami 3D-s változattal győzte meg az egyébként pártatlan horror rajongókat és a pénteki 10.9 millió dolláros bevételét, ha a Véres Valentin 3D nyitásához viszonyítjuk, akkor kb. 28 millió dollárral fog végezni, ami a franchise legjobb nyitása lesz (a harmadik rész 19.1 milliós nyitását megelőzve) és esélyes, hogy a legsikeresebbnek járó címet is megkapja, ehhez 54 millió felett kell teljesítenie végeredményben. Mivel valamivel erősebbnek érzem a film múltját, mint a Véres Valentin esetében, úgy 25-28 millió közé tenném a végeredményt.

A másik horrorfilm Rob Zombie által készített Halloween II, mely 7.6 millióval kezdte a pénteket, ami a két évvel ezelőtti átlaggal felszorozva 17.5-19-5 milliós végeredményt tartok valószínűnek. Az első rész két éve 26.3 millióval nyitott, és ettől hiába marad el az új film, bizonyára nyereséges lesz ezen epizód is, ami további folytatásoknak adhat lehetőséget. Mivel Micheal Myers gyilkos ámokfutása csupán 2D-ben hódított, úgy lehet, hogy némileg hosszabb lefutásra van esélye, de ezt csak a jövőben figyelhetjük meg. Egyelőre egy 3D-s horror árnyékában szerintem kifejezetten jól kezdi a pályafutását.

1393 moziban vetítik a Taking Woodstock c. filmet, melyben hippik szerveznek fesztivált. 1.2 millióval kezdet a pénteket, ami 3 milliós hétvégére enged következtetni.

A korábban bemutatott filmek közül a Becstelen brigantyk továbbra is jól szerepel, 5.9 milliós pénteke kb. 3.25 szörös szorzót vonhat maga után az egész hétvégére nézve, ami kb. 19 milliós eredményt jelent. Ez épp 50% körüli visszaesés, ami a második hétvégére nézve kellemesnek mondható, a film reklámát biztosító hype-ra nézve is. Hasonló lefutása lesz, mint a District 9-nak, ami 10 millió dollár körüli eredményével 40-45%-os visszaesést diagnosztizálhatunk nála 7-kor, de ha durva tévedésem is lenne, már biztos a 100 millió feletti végeredmény csak Amerikában. Világszerte pedig még nem sok helyen lehet rá jegyet váltani, de ott 14 milliót már keresett. A Becstelen brigantyk 42 milliós nemzetközi bevételnél jár.

A lista az előzetes pénteki becslések alapján általam készített hétvégi becslés.

1. A végső állomás - péntek: 10.925M - hétvégi becslés: 27M
2. Halloween II - péntek: 7.625M - hétvégi becslés: 18.3M
3. Becstelen brigantyk - p: 5.9M - hb: 19.3M
4. District 9 - p: 3M - hb: 10M
5. G.I. Joe - p: 2.325M - hb: 7.8M
6. Az időutazó felesége - p: 2.115M - hb: 6.7M
7. Julie & Julia - p:2.1M - hb: 6.8M (jobb a szombati átlagemelkedése)
8. Shorts - p: 1.26M - hb: 4M
9. Taking Woodstock - p: 1.2M - hb: 3.3M
10. Rágcsávók - p: 0.725M - hb: 2.4M
 

 

...ééés miután ismét netközelbe értem, megnéztem, hogy milyen pontossággal tippeltem. A végső állomás csupán 0.4 millióval hozott többet, a Becstelen brigantyk eredményét azonban teljes pontossággal eltaláltam. A Halloween II-t azonban sikerült 2 millióval túl becsülni, ami bő 10%-os eltérés. A District 9 csupán 270 ezer dollárral hozott többet, mint tippeltem, a G.I. Joe 85 ezer dollárral lett túlbecsülve csupán. Ezek az első öt helyezett. Lehet, hogy a jövőben gyakrabban csinálok ilyet, most azonban belekezdek a Vidor fesztivál filmes versenyprogramjának beszámolójába.

Címkék: jóslat box office

Szólj hozzá!

A Fórum Home Entertainment nem forgalmaz többé Warner bros. filmeket

Repce Manó 2009.08.30. 12:27

Hazánk egyik vezető kiadója a Fórum Home Entertainment mégsincs olyan jó helyzetben, hogy tovább forgalmazza a Warner Bros. filmek DvD, illetve BD kiadásait, ezért szeptember 1.-től leáll a gyártás náluk. Egyelőre nem tudni, hogy melyik kiadó fogja átvenni a szerepét, de előfordulhat, hogy huzamosabb ideig, de legalább egy pár hónapig nem lesznek elérhetőek a Warner bros. filmjei, amik ilyen címeket jelentenek, csak hogy a nagyobbakat említsük, mint a Gyűrűk Ura, Mátrix sorozat vagy a Batman filmek, illetve kiadásai. De a korábban bejelentett új megjelenések is elmaradnak.

Címkék: hírek warner fórum home entertainment

1 komment

Moziünnep 2009 update

Repce Manó 2009.08.30. 11:55

Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Moziünnepet szeptember 17. és 20. között. A 3D vetítéseket leszámítva 550 Ft ellenében léphetünk be a nekünk tetsző filmet futtató teremben Magyarország legtöbb mozijában. Bővebben a moziünnep honlapján.

Címkék: 2009 moziünnep

Szólj hozzá!

Napifan Psycho és Vidor Fesztivál

Repce Manó 2009.08.27. 14:47

Holnap kezdődik Nyíregyházán a Vidor Fesztivál, amit az év legvidámabb heteként szoktak reklámozni. Ezt én csak megerősíteni tudom, de mivel segítek a rendezvény színesítésében, úgy már ma este részt veszek a város kifestésében és az idézetek felírásában, tehát egy ideig nem vagy csak limitált ideig leszek gép előtt. Tehát 8-9 napig nem nagyon frissül majd a blog, de lehetőségeimhez híven igyekszem majd. Addig is bemutatom a mai fant, akinek pólóján Alfred Hitchcock Psycho c. filmjének plakátja feszít.

A Vidor fesztivál igyenes filmvetítésein pedig a következő alkotásokat lehet megszemlélni a Kossuth téren az esti koncert után.
Szombat: Made in Hungária - illetve a plázában kedvezményes (500 Ft-os) jegyárral: 16:30 Marley meg én, 18:30 Jégkorszak 3 - A dínók hajnala
Vasárnap: Kaméleon - illetve a plázában: 16:30 Éjszaka a múzeumban 2, 18:30 Nász-ajánlat
Hétfő: Papírkutyák - illetve a plázában: 16:30 Másnaposok, 18:30 Megint 17
Kedd: Valami Amerika 2 - a plázában: 16:15 Jégkorszak 3, 18:30 Marley meg én
Szerda: Para - a plázában: 16:30 Nász-ajánlat, 18:30 Csajok háborúja
Csütörtök: Mázli
 

Címkék: vidor napifan

Szólj hozzá!

Páros mellékhatás magyar nyelvű előzetes

Repce Manó 2009.08.27. 00:54

November 5.-én mutatják be hazánkban a Páros mellékhatás (Couples Retreat) c. vígjátékot, négy héttel a világpremier után. A főszereplők Vince Vaughn, Kristen Bell, de szerepet kap a Vasember rendezője Jon Favreau is. Lentebb a magyar nyelvű előzetest nézhetitek meg.

 

Címkék: előzetes vígjáték páros mellékhatás

Szólj hozzá!

Tarantino szerint a II. Világháború

Repce Manó 2009.08.27. 00:40

Becstelen brigantyk - Inglourious Basterds

Egyenesen megmondom, hogy nekem nem lopta be magát a rendező olyan mélyen a szívembe, mint nagyon sok mozifanatikusnak, a Ponyvaregényt sem kedvelem annyira, hogy kultfilm státuszra emeljem kedvenc filmjeim palettáján, bár azt mindig érdeklődéssel vitattam, ha felcsendül a főcímdala, akkor a legtöbbeknek, miért a Taxi c. film ugrik be elsőre. Lehet szeretni, vagy nem szeretni Tarantino műfaját, és valószínűleg a nagy tömegek szeretik azt a perverz arcú zsenit, de azt minden értelmes kritikusnak el kell ismernie, hogy igazán egyedi hangulatot varázsol filmjeinek, amire kevesen képesek a mai nyereségre éhes filmszakmában.

Nincs ez másképp a Becstelen brigantyk esetében sem, mármint a tekintetben, hogy egyedi, de mielőtt ezt bővebben elemezném, hadd hívjam fel a figyelmet egy másik fontos tényezőre, amit nem sok helyen láttam feljegyezve. Brad Pittről van szó, kinek tavalyi Oscar jelölése a Benjamin Button miatt az év legrosszabb vicce volt, Aldo Raine megformálásáért azonban valóban díjazni kéne, hiszen most bizonyította be, hogy nem egyszerűen csak a 100 legszexisebb sztár listáján feszíthet előkelő helyen, de színészi kvalitása is említésre méltó a legnagyobbaknál. Sikerült olyan szinten magáévá tenni a nácivadász karaktert, hogy ne egy sztárra emlékeztessen, bár játéka azért még koránt sem teljesen hiteles, de egy ilyen színpadiasságot nem mellőző filmben tökéletes a nácivadász karaktere. Ahogy mellette a Hans Landa zsidóvadász figuráját megformáló Christoph Waltz is megéri a dícsérő sorokat, aki valahol lehetett volna az év legjobb negatív hőse, de hadd ne lőjek le poénokat és elégedjünk meg annyival, hogy ritka erős személyiséget tisztelhetünk személyében, akit öröm lesz újra látni a nagyobb mozifilmekben, már ha ez bekövetkezik. Hozzájuk képest is remekül szerepelnek a mellékszereplők, legyenek azok nácik vagy zsidók, nincs egy felesleges jellem, még ha hirtelen annak is tűnik első megjelenésre, de a film másik fő szála egy csöppet gyengébben szerepel, ahogy az előzetesek sem utaltak rá túl mélyen, azért még bőven van fajsúlya a történetben.

A film pedig olyan, mint ha a világháború paródiája lenne és közben tisztelgés a 70-es évek retro akció és western filmjei előtt. Már a kezdő képsorok olyan hatást keltenek, mint ha egy 20 évvel ezelőtti teremben ülnénk, a hosszú sokszor lényegtelennek tűnő párbeszédek pedig tudatosítják, hogy itt nem az indokolatlan akció és látványelemek lesznek a domináns témák, mint a karakterek célkeresztbe állítása. Ha pedig mégis lövöldözésre kerülne a sor, az annál jobban szaggatja az ember dobhártyáját, hogy a folyamatos akcióhoz szokott és ezáltal elaludt közönség felébredjen. A Becstelen brigantyk mind kritikai és nézői visszajelzései, és mind a kasszáknál elért sikere igazolja, hogy a végtelen sorozatos látványorientált történeteken túl is van, amire igényt tart a néző. Főleg akkor, ha ezt sikerül olyan szépen megkomponálni és felvezetni, ahogy Tarantino tette. Aki Istennek képzelve magát a saját világképére formálta a világháborút, bár kétlem, hogy Németországban és úgy általában a nacionalisták vagy a zsidókat nem szívlelők köreiben nagy sikert érnének el. Azt kell mondjam, hogy a rendező legjobb filmjéről van szó, ami nálam az év második legjobb műve a Gran Torino után. Ha kicsit óvatosan is, de megkapja a 9 pontot.

Címkék: kritika akció háborús tarantino inglourious basterds becstelen brigantyk

Szólj hozzá!

A sötét lovag rendezőjének új filmjének előzetese

Repce Manó 2009.08.26. 12:21

Christopher Nolan a The Dark Knight után még nem tért rá a folytatásra, hanem egy másik filmen bábáskodik, mely az Inception (Kezdés, Kezdet) címet kapta. Bár a forgatás még nem ért véget és további utómunkálatok is várnak a projektre, az első teaser trailer pár napja már elérhető. Közben felröppent a hír, miszerint a következő Batman filmben nem csak néhány jelenet lesz IMAX minőségű, hanem a teljes film. Addig is itt az Inception teaser.

 

Címkék: előzetes trailer teaser batman inception

2 komment

District 9 plakát

Repce Manó 2009.08.25. 23:20

Neill Blompkamp bemutatkozófilmjét már sokan várják, és már régen nem titok, hogy szeptember 24.-én a hazai multiplexekben is megcsodálhatjuk az űrlényes filmet, melyben hajléktalanként és menekültként ábrázolják őket, hiszen pillanatnyilag nem tudnak távozni. Közben megérkezett a hivatalos magyar plakát is, továbbá megerősíthetem a gyanút, miszerint feliratos kópiákon jelenik meg nálunk. Persze egy ilyen film esetében nem lenne célszerű szinkronnal nézni. Íme a magyar plakát.

Címkék: plakát district 9

Szólj hozzá!

Ne játssz az életeddel!

Repce Manó 2009.08.25. 22:51

Rottweiler - A halálkutya /2004/

Egy pár utazik egy hajón, a férfi úgy érzi őket nem érheti meglepetés. Egy olyan játékot játszanak, ami szerint veszélyes helyzetekbe kell keveredniük, és onnan kell kivágniuk magukat, ám az egyik kalandjuk során kicsit mélyebb gödörbe esnek, ahonnan már nehezebb kijutni. A férfi börtönbe kerül, de alkalma támad szabadulni, amit azon nyomban ki is használ, ám egy olyan fenevad veszi üldözőbe, amit eddig még nem tapasztalhatott. Egy rottweiler, aminek a fogai acélból vannak és vérszomjasabb, mint éhes.

A hősünk, Dante futása azonban kettős célú, egyrészt a Terminatorrá változtatott kutya elől, másrészt pedig az elveszett szerelme után nyomoz. Ha úgy tetszik, akkor valahol a Gettó milliomos horror változatát kapjuk, annyi eltéréssel, hogy Dante karaktere távolról sem olyan szerethető és a sztori vége nem egyezik, legalább is nem olyan formában. Tulajdonképpen egyszerű a történet, csak oly módon játszódnak le az események a szemünk előtt, hogy ne legyen tiszta, esetenként félreérthető legyen a végkifejlet, ami után a magyarázat annál nagyobb meglepetés legyen. A Hatodik érzékre azonban nem hajaz a vége poén, de nem is ezért különleges ez a mozi, mint inkább a sztorit övező hangulatért, ami olyan erős videótékás jelleget sugároz, de valahogy mégis hatása alá kerít. A későbbi rendszerellenes társadalomkritika segít, hogy tükröt állítson a hatóságoknak, és a nem túl távoli jövőben lévő piacorientáltságot és emberi romlottságot vegye górcső alá. A megvalósítás azonban kicsit tévéfilmes jellegű, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nálunk eleve DvD-n jelent meg 990 Ft-os árkategóriában, de abból a kosárból szerintem érdemes ezt kivenni. Rémfilm lévén valóban olyan borzalmakat jelenít meg, amik a műfaj szerelmesei elvárhatnak, de nincsenek értelmetlen hentelések, amik öncélúság hatását keltenék. Amiben domináns az a hallucináció, illetve a valóság és az álmok összemosódása, és ez remekül tartja a feszültséget az egyébként egyszerűbb történetben, viszont a befejezés egy kicsit összecsapottá válik, pedig lehetett volna sokkal monumentálisabb is. A mondanivaló pedig egyértelmű: nem érdemes játszani az életünkkel, mert csak ez az egy van belőle.

Nem a legokosabb Brian Yuzna film, de kifejezetten élvezhető, akciódús, és néhol kissé feszült hangulatú. Azok a horror rajongók fogják élvezni, akik a 90-es évek videótékás korszakában ismerkedtek ezzel a zsánerrel, esetleg láttak európai horrort éjszakánként az m1-en. Sokat nem érdemes tőle várni, de a maga nemében elég egyedi alkotás, amit nem könnyű értékelni, de megérteni sem nagy tudomány. Az alacsony költségvetés pedig a műfajjal jár.

Címkék: kritika horror rottweiler halálkutya

Szólj hozzá!

Avatar képek és egy pár szó róla

Repce Manó 2009.08.24. 20:12

Már bemutattam az év talán legjobban, de valószínűleg még nem a legtöbbek által várt sci-fi fantasy akció-kalandfilm teaser trailer-jét. Az Avatar decemberben jön hozzánk és az egyik, ha nem a legjobb blockbuster filmrendezőtől jön 12 év szünet után, tehát nem csoda a körülötte forgó hiszti. Ráadásul azért nem készítette el Cameron a filmet, mert a trükk technika most fejlődött arra a szintre, hogy bele lehessen vágni. Az előzetesből egyébként magam a karizmatikus akciőhős nő szerepét hiányoltam egyelőre, hiszen Cameron régen szerette a kemény nőket, mint Sarah Connor sem volt gyenge, és Ripley-ből is ő kreálta a 80-as évek legelismertebb női harcosát és Jamie Lee Curtis is szép karakterfejlődésen ment keresztül a Két tűz között végére. Talán az a na'vi leányzó elhozza nekünk ezt a karaktert, aki eddig két snittben mutatkozott meg, de Michelle Rodriguez jelenléte is igazolhatja az előbb leírtakat, és ha már ennyit koptatom a billentyűzetet, akkor ejtenék pár szót a történetről is, mivel ezen a blogon még nem esett meg: Sam Worthington karaktere tolószékes, de tudatát átirányítják egy na'vi lénybe, így abban a formában tehet eleget küldetésének, a Pandora bolygó felkutatása. A katonaság sem poénból van jelen, valami konfliktus keletkezik, ami indokolja a jövőbeli szuperfegyverek használatát. Lássuk hát azt a néhány képet!

Címkék: avatar képek

Szólj hozzá!

Már megint Twilight - Újhold rajongói poszter

Repce Manó 2009.08.24. 15:44

A Terminatorra hajazó Újhold posztert találtam az interneten, csak jelen esetben a másik oldala változik a főhős Taylor Lautnernek, mint Schwarzeneggernek, vagy Worthington-nak a Terminator filmekben. Ez azonban már egy apró jel, ami szerint nem csak én látom úgy, hogy Taylor Lautnier lehet a jövőben, aki Stallone után elviszi a hátán az akciófilmes műfajt.

Címkék: poszter újhold twilight alkonyat new moon taylor lautnier

Szólj hozzá!

Napifan: Star Wars-os pólóban

Repce Manó 2009.08.23. 23:08

Nem viccből vittem AzFesztre a fényképezőgépet, igaz a rockerek között elterjedtebb a zenekaros póló, mint a filmes póló, de a legnépszerűbb franchise kapcsán természetesen nyomtattak ilyen ruhaneműt, amit a következő képek is bizonyítanak, de lesz majd sokkal szűkebb rétegnek szóló filmről is a későbbiekben.

Ha neked is van olyan képed, ami tükrözi a mozi, esetleg egy adott film felé a fanatikosságod, akkor szívesen fogadom, ha elküldöd a repcemano@gmail.com címre.

 

Címkék: star wars napifan

Szólj hozzá!

Nincs pénz a Vihar sziget premierjére

Repce Manó 2009.08.23. 22:03

Az Amerikai premiertől számítva 6 nappal később került volna a magyar mozikba, október 8.-án a Vihar sziget c. Scorsese mozi, mely Dennis Lehane könyvéből készült Leonardo DiCaprio főszereplésével, ám a tengerentúli bemutatóval együtt a hazai is átvándorol 2010 februárjára. A Paramount azzal indokolja a döntését, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudnának megfelelő marketingtevékenységet végezni a film érdekében, amire durván 60 milliót dollárt szeretnének szánni, de előreláthatólag jövőre ez másképp lesz. A film előzetese pozitív visszhangot váltott ki az érdeklődőkből, és bár még senki sem látta a filmet, már vannak, akik Oscart kiabálnak.

 

Címkék: hírek shutter island viharsziget

Szólj hozzá!

A farkasember előzetes

Repce Manó 2009.08.23. 20:13

Benicio Del Toro az új farkasember, de a filmet már áprilisra tűzték ki, de eltolták a bemutatót novemberre, ami megint továbbgurult és most Valentin nap előttre, azaz február 12.-re van kitűzve az időpont, ahogy a megjelent előzetesben is jelzik.

 

Címkék: előzetes trailer farkasember the wolfman

Szólj hozzá!

Tarantino legjobb nyitása

Repce Manó 2009.08.23. 19:56

Egyesek szerint Quentin Tarantino rétegfilmeket rendez, ami látszott is korábbi filmjeinek boksz office lefutásán, melyek közül a Kill Bill 2 nyitott a legjobban és ez alatt 25 millió dollárt értünk. Összben a legjobb pedig a Ponyvaregény, ami az imdb-n is a legjobb 10-ben van és 107 millió dollárral zárta mozis pályafutását, ami durván 50%-al lenne erősebb mai árfolyam mellett. Legújabb filmje a Becstelen brigantyk bizonyult a legvárósabb filmjének, ami 37.6 millió dollárt kaszált. Ebből bizonyára kiveszi a részét az imdb-n elfoglalt helye (106. legjobb filmnek van jelenleg megszavazva), és a pozitív kritikai visszhang (86%) is. Magasabb korhatár besorolást nyerő filmek közül pedig ez zsinórban a második a District 9 után, ami 37 millióval nyit az élen, azaz megmutatkozik, hogy mégis van R-e igény. Minden esély megvan rá, hogy a nácivadászat legyen Tarantino legjövedelmezőbb filmje. 70 milliós költségei pedig meg fognak térülni.

Több, mint 3000 moziban, de alig több, mint 2000 dolláros mozinkénti átlaggal került a hatodik helyre Robert Rodriguez gyermekeknek készített filmje a Shorts, melyben egy szivárványszínű kő teljesíti a legkülönlegesebb kívánságokat is. 6.6 milliós nyitása a leggyengébb a Rodriguez eme műfajai közül, hiszen még a Cápasrác és Lávalány is 12 millió felett nyitott kevesebb moziban, mondjuk a Kémkölykök 2 óta ez az első gyerekfilmje, ami nem 3D-s.

Még gyengébben szerepel a Post Grad c. vígjáték, ami a friss diplomás nő új életszakaszának nehézségeit veszi górcső alá. A nézők és a kritikusok egyaránt igen negatívan értékelik a filmet 4.7 ponttal és 9%-al. Majdnem 2000 moziban csupán 2.8 milliót hozott, ami pont elég volt, hogy felkerüljön a tízes listára.

A múlt heti dokumentumfilm stílusban készült sci-fi, a District 9 épp kevesebb, mint 50%-ot vesztett erejéből és csak egy helyezést csúszott vissza. Már is 73 millió felett jár és most már biztos, hogy bőven 100 millió feletti eredménnyel zárja mozis tevékenységét. A G.I. Joe papírforma szerint harmadik hetére kevesebbet vesztett, mint nézői felét és már 120 milliónál tart, amihez még kb. 25 millió járul hozzá a későbbiekben. Az időutazó felesége 46%-ot gyengült, a Julie és Julia viszont csak nézői egynegyedével lett szegényebb, ami hosszú lefutásra enged következtetni. Már csak 11. helyen tartózkodik a The Goods: Live Hard, Sell Hard c. vígjáték, ami azért nem sokkal átlépte a 11 milliót, ez pedig azért jó, mert egyel kevesebb millióból készült, jobban viselkedik a japán Ponyo c. animációs film, amire kétharmad annyian vettek jegyet, mint nyitóhétvégéjén.
A Harry Potter új kalandja pedig világviszonylatban számolva 40 milliós előnnyel az év legnézettebb filmje, szorosan nyomában, de már kifulladva a Transformers 2, és a Jégkorszak 3, majd bőven lemaradva az Angyalok és Démonok a negyedik. Az ötödik helyen pedig a Másnaposak áll stabilan valamivel több, mint 400 millió dolláros összbevétellel.

1. Becstelen brigantyk – 37.6M
2. District 9 – 18.9M /73.4M/
3. G.I. Joe – 12.5M /120.5M/
4. Az időutazó felesége – 10M /37.4M/
5. Julie és Julia – 9M /59.2M/
6. Shorts – 6.6M
7. Rágcsávók – 4.2M /107.3M/
8. Harry Potter 6 – 3.5M /290.3M/
9. A csúf igazság – 2.8M /82.8M/
10. Post Grad – 2.8M
 

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Avatar előzetes

Repce Manó 2009.08.23. 11:29

"Én vagyok a világ ura" - mondta James Cameron a Titanic rendezője, mikor filmje nemcsak 11 Oscar díjat gyűjtött be, de a filmje a legtöbb eladott jegy tulajdonosa lett. 12 évvel később az új filmjét úgy várják rajongói, mint a messiást, ha látványfilmből valaki kihozza a tökéleteset, az James Cameron, aki az Avatar c. moziját új 3D-s technikával forgatta, ami "minden eddigi képzeletet felülmúl majd". Akik azonban nem csodálhatják 3D-s teremben a filmet, azok számára külön figyelemmel kíséri a 2D-s változat elkészítését is. Az első várva várt teaser trailert szemlélve ugyan lehet némi hiányérzetünk, hála az egekig magasztalt netes hype-nak, de szerintem a kész termék ismeretéig nem érdemes messzebb menő következtetést levonni, amit december 18.-a után tehetünk meg. Addig pedig csak kevés ízelítőt mutat az Avatar trailer-e.

 

Címkék: avatar trailer teaser sci fi 3d

1 komment

Szünet majd Napifan!

Repce Manó 2009.08.19. 00:38

Szóval néhány rövid óra alvást követően én egy fesztiválon fogok parádézni, de utána szeretnék egy új rovatfélét indítani az oldalon, ami a napisz*rhoz hasonló lenne, csak mi nem kiröhögjük, hanem együtt nevetünk a másik mozifanatikusságán. Szóval bárki, aki felvállalná hasonló képeit, ami mondjuk ilyen címmel rendelkezhetne, hogy "Pózolj Darth Vaderrel", vagy öltözz Jedinek, esetleg Alkonyat poszter mellett, vagy Gyűrűk Ura gárdának öltözve, szóval bármi, aminek filmes kötődése van, és szívesen látnátok viszont ezen az oldalon, küldhetitek a repcemano@gmail.com címre. Esetleg ha ismertek valakit, akinek iwiw-en, myvip-en van ilyen képe, az ő oldalának linkjét is szívesen fogadnám, hogy aztán személyesen rákérdezzek, nem zavarná-e, ha az ilyen témájú képe a blockbusters.blog.hu oldalon is fenn lenne. Kezdetnek és bátorításként pedig íme egy hazai termés.

Jöttömre 5 nap múlva számítsatok Kelet felől. Ha jól időzítek, akkor még frissiben írok, hogy milyen sikerei voltak a Becstelen brigantyk-nak az Amerikai mozikban, de hétfőn legkésőbb jelentkezem a Box Office jelentéssel.

Címkék: napifan

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása