HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

Box Office - a múlt heti erős forgalom jelentősen csökkent.

Repce Manó 2008.11.03. 11:44

Október 31-November 2-i hétvége.

A múlt heti erős nyitások utáni hétvége viszonylag gyengébbnek tűnt. A pénteki eredmények meglepően alacsonyak voltak, de szombatra lényegesen emelkedtek a mozik forgalmi átlagai. Első újdonságként a Zack and Miri make a Porno c. film nyitott, pénteken 2.2 milliós bevétellel, de a hétvégi összbevétel kb. 10.68 millió dollárra rúgott. 25 millióból készült film jó eséllyel sikeres lesz, de úgy tűnik Kevin Smith filmje, hiába a feltörekvőben lévő Seth Rogen szereplésének, nem lesz erősebb az átlag Kevin Smith filmekénél. Ennek okaként más tényezőket is meg lehet említeni, hiszen először a legerősebb korhatárbesorolást akarták adni a filmnek, majd végül megkapta a "csak" R minősítést, majd az újságok és a tévék nem akarták reklámozni a mozit, mert szerepelt benne a "Porno" kifejezés. De végül csak "Zack and Miri" címen reklámozták a mozit.

A múlt héten még limitált számban vetítették Clint Eastwood rendezését, melyben Angelina Jolie egy asszonyt alakít, akinek elrabolták a fiát... A múlt héten 15 moziban 32 ezres mozinkénti átlaggal vetítették a filmet, ami elég erős még limitált számhoz képest is, így kapott 1800 mozit pluszban, így is több, mint 5000 dolláros átlagot produkált, ami 9.4 milliós bevételt jelent a hétvégére. A rottentomatoes 53%-ra értékeli a filmet, az imdb-n 7.8 pontos átlaggal bír, nem érzem kiemelkedőnek az átlagát, de sokan Oscart kiabálnak, na meg Eastwood is rendszeres vendég mostanában a díjkiosztón, tehát biztosan sokáig fenn marad még a listákon és szép summát fog kaszálni.

A The Haunting of Molly Hartley c. horror dráma az 5. helyet szerezte meg 6 milliós bevétellel, ami Halloween hétvégéjére mondjuk nem túl erős, de az 5 milliós költségeit már visszahozta. Az imdb-n 4.1 ponton áll kevesebb, mint 400 szavazat alapján, a rottentomatoes 19 kritikusa közül egy sem nyilatkozott pozitívan a filmről. Nyilván hamar eltűnik a sűllyesztőben.

Elég közel került a 10-es listához a RockNRolla c. angol Guy Ritchie mozi, melyben Gerald Buttler is szerepel. Csupán 800 mozit kapott a múlt heti limitált számhoz, de alig több, mint 2000 dolláros átlagával nem lesz kiemelkedő sikere az államokban. 1.75 milliót szerzett a hétvégén.

Hiába volt annyira bő bevétele a High School Musical 3-nak, 64%-ot zuhant a második hétvégére, de még mindig az első helyen trónol. Pénteken csupán 1.75 milliós bevétele volt, de több, mint 300%-os erősödés történt szombatra, így 15 millióval marad a trónon. Nemzetközi téren 26 területen az Amerikaihoz hasonló eredményt ért el, 42 millió dollárt hozott. A Fűrész 5. mozija 66%-ot esett, 10.1 millió dollárt hozott második hétévégéjén.
A Beverly Hills Chihuahua, a Secret Life of Bees és a SasSzem alig több, mint 30%-ot esett, a Max Payne ismét elvesztette múlt heti nézettségének több, mint felét, a Pride and Glory pedig majdnem a felét, a nyitóhétvégéjéhez képest.

1. High School Musical - 15M /61.7M/
2. Zack and Miri make a Porno - 10.68M
3. Fűrész 5 - 10.1M /45.8M/
4. Changeling - 9.4M /10.1M/
5. Haunting of Holly Hartney - 6M
6. Beverly Hills Chihuahua - 4.7M /84M/
7. The Secret Life of Bees - 4M /25.3M/
8. Max Payne - 3.7M /35.5M/
9. SasSzem - 3.4M /92.5M/
10. Pride and Glory - 3.2M /11.6M

Címkék: porno box office kevin smith clint eastwood

Szólj hozzá!

Farkasok szövetsége

Repce Manó 2008.11.01. 22:55

Farkasok szövetsége

Ez a francia film beszól a politikának, majd a második részben az egyháznak. Azt pedig szeretik az emberek, ha egy film bemutatja e két intézmény sötét oldalát, miközben rejtélyes horrortörténetbe ágyazza véleményét, ami aztán átfolyik látványos akciófilmbe. Közben hűen tükrözi a kor eszméit, gondolkodását, illetve odadobják a francia társadalomnak az irokéz harcost, Manit, hogy láttassák, hogyan viszonyulnak az emberek egy tőlük távol álló kultúra képviselőjéhez, aki egyébként a főszereplő, Gregorie de Fronsac vértestvére, barátja. Ők ketten azért jöttek Gevaudan városába, hogy megfékezzék a fenevadat, ami már két éve terrorizálja a helybélieket.

A francia filmekre oly jellemző hatáskeltésként használt lassítások és gyorsítások itt is alkalmazva vannak, de nem esnek abba a hibába, ami amúgy számomra már zavaróak, hogy túlzásba viszik ezek használatát, illetve funkciótlanul használják. A képi világ inkább monumentális, a kameramozgás és annak használata jóformán hibátlan, negatívumként csupán a számítógépes animációval létrehozott szörnyet lehet megemlíteni, mint már biztos említettem, én nagyon érzékeny vagyok a cgi-re és itt tisztán kivehető annak alkalmazása. Ami azonban ellensúlyozza ezt a hibát, hogy nem viszik túlzásba annak használatát, de ez inkább a forgatókönyvnek pont, hiszen nem ad neki több mozgásteret, mint ami szükséges, hogy hatásos és látványos film kerekedjen ki belőle.

Általában a legtöbb B kategóriás színésznek van egy-egy igen jól sikerült alkotása is. Mark Dacascos, Mani szerepével ezt érte el. Nem játszik nagyot, de egy érdekfeszítőbb karaktert írtak meg neki, mint, hogy arra következtessünk, hogy ez a gyerek nemrég egy Asylum filmben (olcsó trash, egyszóval ZS kategóriás alkotások stúdiója) volt főszereplő. Sok dolga nem is volt, csak meredten, mozdulatlan mimikával nézni ki a fejéből, azt viszont jól csinálta. A főszereplő Fronsac úr karaktere hagyhat némi kivánni valót maga után; túl tökéletesre sikeredett a figurája. Azon kívül, hogy több tudomány ismereteit is elsajátította, remek harcművészeti tudással is rendelkezik. Christopher Gans rendező már a Silent Hill-ben is látható élvezettel fejezte ki nemtetszését az egyház felé és gyanítom, hogy a Necronomicon c. filmjében is kapunk némi utalást ezzel kapcsolatban, remélhetőleg hamarosan be is számolhatok arról a filmről is.

Nem sok kosztümös filmet kedvelek, de ez a film a műfaji kedvenceim közé tartozik. Egyszerre elegáns és stílusos, néhol vagány, látványos és gyönyörű képekkel operál. Nincs kiemelkedő karakter, akit kultfigurává válna, sőt némely szereplőt jobban is kidolgozhatták volna, esetleg epizódokat hagyhattak volna ki, mindenesetre nem éreztem, hogy hosszú lett volna az a 129 perc. Akik szeretik a misztikus, kosztümös és akció-kalandfilmeket, azoknak bátran ajánlom. Az imdb-n 24 ezer szavazója volt eddig és 7.0-án áll. Szerintem 8 pontot minimum megérdemel.

Címkék: francia farkasok misztikus kosztümös szövetsége

Szólj hozzá!

X-Men Trilógia

Repce Manó 2008.10.31. 22:57

A képregényfilmek virágkorát éljük, nincs olyan nyár, hogy ne mutassanak be legalább egy szuperhősfilmet. Idén kapásból hármat is tudok mondani (Vasember, Hihetetlen Hulk, A sötét lovag), 2009-ről pedig már tudjuk, hogy jön május elején az X-Men Origins: Wolverine, vagyis Farkas vagy Rozsomák, ki melyiket szereti, külön mozifilmje, de még 2009-re tervezik Magneto külön moziját is. Eddig a filmek külön nem voltak meg nekem, mert nem akartam minimum 3000-et kiadni egy-egy epizódért, de most a teljes trilógiát 5790 Ft-ért sikerült beszereznem egy gyűjtődobozban, amely mindegyik rész duplalemezes változatát tartalmazza.

X-Men - A kívülállók

Az első X-Men mozi, melynek sikere indította el a képregényfilmek dömpingjét, és azóta nincs szuperhős film, ami csak hazájában (USA) 100 millió dollárnál kevesebb bevételt hozzon. Ez még óvatosabb (75 millió dolláros) költségvetésből készült, ám hatalmas sikert aratott hazájában. A mozi csupán 90 perces, és ezzel csupán felvázolta az X-Univerzum világát és szereplőit. Sajnos kicsit lassan indul be az akcióorgia és kicsit összecsapottá is vált. Szerencsére a látványos elemek bemutatása mellett kellően árnyalttá vált a film fő mondanivalója, ami a mássággal kapcsolatos etikai dilemmákkal kapcsolatos. Az ember ugyanis fél attól, amit nem ért, fél attól, ami veszélyt jelenthet rá, és a "félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést", ahogy Yoda mester mondta anno kedvenc űrsorozatunkban. Természetesen az emberi méltóságukat a mutánsok is megérdemlik és kapunk némi képet, hogy a másság képviselői, hogy vélekednek azokról, akik utálják őket.
Nem hibátlan a látványvilág, de bőven megfelelő, a rendezés és a sztorivezetés nem kiemelkedő, de rajongóknak és szuperhősfilm kedvelőknek többször is nézhető alkotás. Még legalább 15 percet a játékidőhöz és ugyanennyi millió dollárt a költségvetéshez hozzácsaptak volna, akkor sokkal felejthetetlenebb látványfilm lett volna. Így viszont csak egy jó képregényfilm. 10/7 - Az imdb-n 7.4 pont 94 ezer szavazat alapján.

 

X2

A második X-Men film tovább bontogatja a szálakat, itt a legfőbb veszélyforrásként nem Magneto és a szélsőséges mutánsok hadserege jelenik meg, hanem maga az homo sapiens, az ember. A kérdéses csúnya bácsinak ugyanis az a szándéka, hogy kipusztítsa a mutáns fajt, ehhez pedig Xavier professzor telepatikus erejét használja fel, hogy közben egy nála erősebb telepata mutánssal irányítja, ami pedig az emberünk irányítása alatt áll. Farkas közben a múltja után kutat és némi képet kapunk más Xavier professzor iskolájában tanuló mutánsokról is, akik fontosabb szerepeket is kapnak a későbbiekben. Magnetot még mindig gonosz tervei vezérelik, de a közös ellenség legyőzése érdekében csatlakozik az X emberekhez és így családiasabbá válik a mutánsok csapata.
A második mozi már lényegesen izmosabb költségvetéssel (110 millió dollárral) készült és a játékidőt is sikerült egy fél órával megnyújtani, így sokkal kidolgozottabb lett, némely kezdő jelenet hatásosabbra is sikeredett, valamint a film hangulata némileg nyomasztóvá vált, ami jót tett a filmnek. Részemről ez a legjobb X-Men film 8 ponttal. Na meg az imdb szavazói alapján is, ahol 88 ezer szavazat után 7.8 ponton áll az X2.

 

X-Men 3 - Az ellenállás vége

Ennek a filmnek szerintem nem tett jót a rendezőváltás, míg az első két filmet Bryan Singer rendezte, addig a trilógia befejező részét Brett Ratner kapta meg. A történet és az elgondolás egyébként kiváló lehetett volna, ha jobban odafigyelnek a részletekre, mondhatni, hogy a filmtörténelem leglátványosabb és legjobb szuperhősfilmje lehetett volna. De nem lett. A mai filmtermésre nagyon jellemző az összecsapottság. Az ellenállás vége erre az élő példa. Szerepet kap benne az Angyal, de a rövidre vágott nyitójeleneten kívül az egész filmben csupán 3 apró és érdektelen jelenete van. Jégember és Kitty Pride kapcsolata csak úgy a semmiből kezdődött el, nem tértek ki Jégember és Vadóc szakítására, illetve kapcsolatukra, nagyon sok szálon fut a történet és a legtöbb szálra csupán utalnak, ahelyett, hogy megpróbáltak volna néhányat jobban kidolgozni. Ennyi mindent nem lehet 93 percbe beletömöríteni, ahogy próbálták, csak úgy egymás után bedobálták kronológiai sorrendbe az eseményeket és a sztorival járó etikai kérdéseknek is csak jelezték a létét. Úgy érzem, hogy illett volna legalább egy fél órával hosszabbra vágni, mivel az eddigi legdrágább X-Men filmről van szó, 210 millió dollárt költöttek rá, ez több, mint az első két rész együttvéve. A látványvilágon azonban ez látszik is, mondhatni ez a legjobb X-Men film ezen a téren, továbbá megkérdőjelezhető PG-13-as korhatárbesorolás, ugyanis lényegesen durvább jelenetek jellemzik ezt a részt, több az erőszak és a haláleset. Magyarországon megkapta az előző kettőnél magasabb korhatárbesorolást.
Szóval a befejező rész nem lett a legjobb, bőven élvezhető, de csak X-fanatikusoknak és képregényrajongóknak. Az imdb 83 ezer szavazója 7.0-ás átlagot szavazott meg neki. Én 6 pontot adok neki.

 

Összességében az X-Men trilógia nem a legjobb képregénysorozat, de mindenképpen élvezhető és ajánlott a műfaj szerelmeseinek. A három rész duplalemezes kiadásának gyűjteményét 5790 Ft-ért vásárolhatod meg. A DvD-n nagyon jól szólnak mind a magyar, mind az angol hangsávok, annyi kifogásolható bennük, hogy nagyon halk a beszéd mindkét hangsávon. Az extralemezek tartalmát nem néztem meg, de több órányi érdekesség található minden extralemezen. A kép szép és tiszta. Ajánlom.

Címkék: trilógia x men

2 komment

Max Payne - Az angyalok démonok

Repce Manó 2008.10.30. 23:52

Max Payne - Egyszemélyes háború

Ha a szokásosan remek címfordítást is feldolgoztuk, akkor rátérhetünk arra, hogy vajon miért volt a kritikusok 80%-ának negatív megnyilvánulása a filmmel kapcsolatban. Gondolom biztos valami agyatlan akciófilm, amiben lesz egy két logikai baki, esetleg néhány oda nem illő hülye vicc, amit nem tudunk értékelni. Nos, nem csak erről van szó, ez a film tényleg rossz. Mondjuk úgy, baromira unalmas, és akkor most te szemedben, aki a játékkal is játszottál azonnal lelepleződtem, hogy én soha nem szagoltam hozzá a játékhoz, nem is tagadom, a filmet önmagában szeretném elemezni, bár a mozis társaságom megjegyezte, hogy nagyjából egy az egyben lekövette a forgatókönyv a játékot. Ennyit a sztorivezetésről.

A képi világ egyébként nagyon profi, és most különösen jól esett ez a sok havazásos jelenet, amikor a falevelek mostanában amúgy is olyan jól esnek, mondhatni szállnak, de ez önmagában még nem teszi érdekessé a filmet. A hangulata megfelelően nyomasztó, de a történet nagyon unalmas. Maxi Mark Wahlberg játéka már gyanusan rossz és érdektelen, hiába ő a főszereplő, annyira élettelen a karaktere, a többi szereplő körülette pedig még hozzá képest is csak úgy van. Majd az akciójelenetek hiánya. Az elején van valami rövid pankráció, de aztán majd egy órát kell várni a következő komolyabb lövöldözésre, de azt veszem észre, hogy akkor sem a "na végre" érzés kerülget, hanem még mindig a telefonomon az órára fókuszálok. Az első komolyabbnak szánt akciólátványosságot sikerült olyan szinten elszúrni, hogy ha szélen ülök, megfontolom, hogy kimegyek... de lehet, hogy csak nálam nem működik a bullet time hatáskeltő mechanizmusa, ennél a jelenetnél azonban csak a Las Banditas c. filmben láttam rosszabbat, de az már annyira rossz volt, hogy élveztem. Maxi Mark pedig nem csak játékával, de a rá írt karakterével is elég szerencsétlen mindaddig, amíg, mint ha burkoltan a szteroidokat akarná népszerűsíteni, beveszi azt a bizonyos drogot, ami felturbózza kicsit a katonát, hogy jobban teljesítsen. Addigra viszont már nem lesz egy értelmes ellenfele és amíg az akciójelenetek zajlanak a másik szálon, Maxi Mark az angyalokban gyönyörködik, és a fináléban csak utalnak rá, hogy mennyivel vagányabb tulajdonságai vannak, amik kihasználatlanok maradnak.

Összességében ez nem akciófilm, ez inkább egy mozgalmasabb krimi, amiben többet lőnek, mint a többi krimiben, vannak esetek, amiket nem magyaráznak meg, van benne egy jó csaj, egy negatív hős, akinek szerepe nagyon mellőzve van és egy lelki problémákkal küzdő rendőrtiszt, akivel nem tudsz azonosulni. Nem véletlen a kritikusok hűvös fogadtatása, és az imdb 10 ezer szavazata alapján összesített 6.0 pont sem túl kimagasló, ha beleszámoljuk, hogy az elfogult rajongók erősebb pontszámot adnak, mint ha egy mezei krimit láttak volna más címmel. Nem élvezhetetlen a film, de tényleg csak rajongóknak ajánlom. Az én szubjektív értékelésem 10/3

Címkék: játék krimi max payne

1 komment

A High School Musical 3 műfajon belüli rekordot döntött

Repce Manó 2008.10.26. 22:34

Október 24-26

Forgalmas hétvégénk volt

Nem meglepő módon első helyen nyitott a Disney musicaljének harmadik filmje, ami az első alkalom, hogy moziban kezd, hisz mindkét előző filmje tévében, illetve DvD-n volt csak elérhető, de az erős érdeklődésnek hála a trilógiává bővült sorozat harmadik részét egyenesen a moziba száműzték. Ott pedig hihetetlen jól teljesített, amire eddig még nem volt precedens. 42 millió dollárt kaszált 3 nap alatt, ami az októberi megjelenéseket illetően a 3. legjobb eredmény a Horrorra akadva 3 (48.1) illetve a Cápamese (47.6) után. Műfajon belül azonban rekordot döntött. Az eddigi rekorder musical témában a Mamma mia! volt 27.7 milliós bevétellel. A High School Musical 3 költségvetése már bőven megtérült. 11 millióból készült

Nem meglepő módon ugyancsak nagyon erősen nyitott a Fűrész 5. része, ami a becsült eredmények alapján a 4. legjobb Fűrész nyitás, épp, hogy lemarad a többitől, és az októberi hétvégéket tekintve a 9. legjobb eredményt jelenti a 30.5 millió dolláros bevétele. 10.8 millió dollárba került így bőven nyereségesnek számít, tehát mi is számíthatunk még további részekre, amíg meg nem unjuk. Már aki még nem unja.

Pride and Glory c. korrupt rendőrös krimi-dráma Colin Farrell és Edward Norton főszereplésével 30 milliós költségvetéssel készült, ám csak 6.3 millió dollárral nyitott kevesebb, mint 3000 dolláros mozinkénti átlaggal. Persze a fenti két film erős konkurenciának minősült, hazájában biztos nem lesz sikeres.

Max Payne 57%-ot zuhant a nyitó hétvégéhez képest, ami várható volt, így most kis híján 30 milliónál jár. A Beverly Hills Chihuahua c. kutyás film alig 40%-ot esett a múlt héthez képest, már 78 milliónál jár és az imdb legrosszabjainak listáján is csúszott kicsit a 84. helyre. Ettől függetlenül úgy látszik nem múlik az érdeklődés felőle.
A Secret Life of Bees 43%-ot a Bush életéről szóló W. 49%-ot esett, ami nem különösebben rossz eredmény tőle, úgy néz ki, hogy megtérülnek a 25 milliós költségei. A SasSzem 27%-ot esett, tehát alig csökkent az érdeklődés felé, a Body of Lies 40%-ot esett, a Quarantine felé 58%-al esett az érdeklődés.

1. High School Musical - 42M
2. Fűrész 5 - 30.5M
3. Max Payne - 7.6M /29.6M/
4. Beverly Hills Chihuahua - 6.9M /78.1M/
5. Pride and Glory - 6.3M
6. The Secret life of Bees - 5.9M /19.2M/
7. W. - 5.3M /18.7M/
8. SasSzem - 5.1M /87.9M/
9. Body of Lies - 4.06M /30.9M/
10. Quarantine - 2.55M /28.7M/

Címkék: box office fűrész saw high school musical

Szólj hozzá!

Helyből 80 méter magasra ugró halhatatlanok meséje

Repce Manó 2008.10.24. 23:50

A Tiltott Királyság

Szokták mondani, hogy két tigris nem fér meg egy hegyen, de mi van, ha mégis egy filmbe eresztenek két nagyágyút a műfajon belül? Jet Li és Jackie Chan külön is két-két szerepet kapnak ebben a monumentális moziban, aminek már az alapötlete is izmos költségvetést igényelt és a megvalósításon még több is látszik, mint az imdb-n jelölt 55 millió dollár.

Ha te is az a típus vagy, aki szereti a harc, illetve a mozgás művészetét, akkor ezt a filmet neked mindenképpen látnod kell. Ha olyan vagy, aki ámulatba esik a monumentális látványelemektől a nagyvásznon, akkor mindenképp el kell látogatnod a moziba. Ha a videókorszakban te is több keleti kung-fu filmet néztél és próbáltad követni a harcosok mozdulatait, akkor neked a Tiltott Királyság c. filmet tilos kihagynod. Ha szeretted a Dragon Ball-t és a hasonló mesés elemekkel teletűzdelt fantáziavilágok iránt is oda vagy, akkor ez a film számodra is kötelező. Ha viszont idegesítenek a sablonos végkifejletek, akkor... akkor is nézd meg, de ne idegeskedj, hogy az első negyedórában lejátszódik benned a film záróképsora és a végén, tényleg, pont az történik, ahogy elképzelted, ez csak a keret ahhoz a feszültséggel és izgalmakkal teli fantázia-kalandfilmhez, amit éppen nézel.

Ez a mese akár családi mozi is lehetne, és nem lennék meglepődve, ha néhány év múlva egy vasárnap délután játszaná valamelyik tévéadó, a korhatárbesorolásnak hála eléggé tágult a célközönség. Amúgy meg egy kicsit olyan az egész története, mint egy videótékás polcra szánt film, csak elszaladtak a költségvetéssel és az igényességet belekeverték. Szerintem direkt ilyen bárgyú az alapötlet, hogy ezzel tisztelegjenek a videótékás korszaknak. Történetről ugye még nem is írtam, hát akkor most pótolom:
Fiatal fiú karatefilmeken szocializálódik és a helyi DvD tékába jár olcsó kung-fu filmekért, ahol belebotlik egy aranybotba, ami a legendás Majomkirályé volt, és vissza kell neki adni, és így egyszer csak egy párhuzamos világban ébred hősünk, ahol el akarják venni tőle a botot, de találkozik a Részeges Halhatatlannak (Jackie Chan) és segít neki, meg aztán tanítja kung-fuzni meg minden, meg a van ilyen Jáde császár, aki gömbvillámokat szór, meg jön két jó csaj, az egyik fekete, a másik fehérhajú, az egyik jó, a másik rossz... kérdezték is, hogy mit szívtam, amikor meséltem a sztorit, de nem akarok több poént lelőni, mint amiket elsütötték az előzetesben is, de megállapítom, hogy ez a film egy nagyszabású mese habbal. Olyan habbal, hogy gyáááá, minden elismerésem a tálaláshoz. David Buckley pedig olyan muzsikát komponált ami símogatja az ember lelkét, és a gyönyörű feltúrbózott távolkeleti tájak mellett ez olyan megindító volt, hogy a film végén majdnem kicsordult egy-egy könnycsepp is. A kung-fu akciójelenetek és edzések pedig olyan hangulatosak, hogy egy hétig "megfejelem a kukát" állapotban leszek, tehát hatással van az akciófilmek szerelmeseire.

Egyébként példás viselkedést produkált a mozi közönsége, csak a művészmoziban tapasztalok ilyen csendes társaságot, ahol már szinte félek megmozdulni, olyan merev tekintettel figyelték a filmet. Most mondjam azt, hogy műértő közönség? A Tiltott Királyság a mozgás és a harc művészetét erősíti bájos mesével körítve, sajnos napjainkban ritkaság ez a műfaj, már csak ezért is érdemelte ki nálam az elfogultságot, hogy 10 ponttal jutalmazzam az imdb-n, mivel rétegfilmről van szó, de ha elfogulatlanul is nézek rá, 8 pontot minimum megérdemel, hiába ez a sok giccsparádé, apropó giccsparádé, érdemes megjegyezni, hogy a rendező az a Rob Minkoff, aki az Oroszlánkirály c. Disney klasszikust is rendezte, szóval érthető, hogy mitől ilyen kedves a stílusa. Számomra valamilyen szinten újat mutatott. Remélem DvD-n is nagy siker lesz és divatba jön még néhány hasonló film forgatása. Nekem meglesz a DvD a polcon és ha elmentek itthonról, követem a harci mozdulatokat a szobában. Mindenképpen említendő film az éves Top listámon.

Hogy nem sikerült Yuen Wo-Ping nevét eddig belekevernem, de végülis, ha egy jó harcművészfilmről van szó, az ő neve mindig ott virít az akciókoordinátorok élén, de most speciel producerként is tevékenykedett a filmben.

Címkék: mese harc fantasy jackie chan látvány jet li kelet tiltott királyság

Szólj hozzá!

Ha belenézel, meghalsz!

Repce Manó 2008.10.20. 13:34

Tükrök -- körküT

A leggonoszabb találmány napjainkban a tükör. Megmutatja, hogy kövérek vagyunk, vékonyak vagyunk, kíméletlenül bemutatja nekünk a külső hibáinkat, mi meg szenvedünk. A Tükrök c. horrorban még ennél is kíméletlenebb formában jelenik meg a tükör; embereket öl. Belenézel de a túloldalon nem te jelensz meg, hanem a te formádat felvett gonosz, aztán úgy dönt, hogy önelégült pofával öngyilkos lesz, te meg elvérzel. Akire hatással van ez a film, annak a hiúságát öli meg. Szerintem nem rossz ez az alapötlet ebből a szempontból, amit egyébként koreából importáltak amerikába, mivel egy remake-ről van szó.

.ózs nav lőr-ekamer yge levim ,abákirema katlátropmi lóbáerok tnékbéyge tima ,lóbtnopmezs a lőbbe teltöpala za ze zssor men metnirezS .gem ilö tágásúih a kanna ,mlif a ze nav lassátah erikA .lezrévle gem et ,zsel sokliygnö laváfop tlügélenö ygoh ,tnöd ygú nátza ,zsonog ttevlef tadámrof et a menah ,gem zsnelej et men noladlolút a ed lezéneleB .lö tekerebme ;röküt a gem kinelej nabámrof bbeneltelémík si lénne gém nabrorroh .c körküT A .knüdevenezs gem im ,takniábih őslük a knüken ajtatumeb lüneltelémík ,knuygav kaynokév ,knuygav kerévök ygoh ,ajtatumgeM .rökür a nabkniajpan ynámlálat bbazsonoggel A

A főszerepben Kiefer Sutherland, nem olyan jó, mint lehetne, azt a tipikus szerencsétlent alakítja, akit szopatnak a természetfeletti erők és mindenki azt hiszi, hogy megőrült, de nem sajnáljuk szegényt, mert eszébe sem jut a hülye fejének, hogy értelmes módon próbálja kifejezni problémáját, csak megy a maga feje után, majd csodálkozik, hogy senki nem hisz neki. Szóval a film nagy részét ezek az ijesztegetések teszik ki, de hála istennek Alexander Aja rendező nem hazudtolta meg magát: kapunk a végén egy kis pankrációt is, ami részemről szépen növelte a pontszámát a filmnek. Aztán hiába virít a piros körben a 18-as karika, valamiért sejtem, hogy a gyerekeknek és anyának nem lesz semmi baja a film végén, már bocs a spoilerezésért, de van még a végén egy cuki kis poén.
.néop sik ikuc yge négév a gém nav ed ,trésézereliops a scob rám ,négév mlif a ajab immes zsel men kanáyna sé kenkekereyg a ygoh ,metjes tréimalav ,akirak sa-81 a nebrök sorip a tíriv abáih nátzA .kenmlif a támázstnop a etlevön nepézs lőrmezsér ima ,si tóicárknap sik yge négév a knupak :tágam gem atlotduzah men őzedner ajA rednaxelA kennetsi aláh ed ,ik kizset kesétegetzseji za keze tézsér ygan mlif a lavózS .iken zsih men iknes ygoh ,kizokládosc djam ,nátu ejef agam a ygem kasc ,tájámélborp inzejefik ajlábórp nodóm semletré ygoh ,kenéjef eylüh a tuj mes ebézse trem ,tynégezs kujálnjas men ed ,tlürőgem ygoh ,izsih tza iknednim sé kőre itteleftezsémret a kantapozs tika ,ajtíkala tneltéscnerezs sukipit a tza ,entehel tnim ,ój nalyo men ,dnalrehuS refeiK nebperezsőf A

Szóval a Tükrök c. horror esetében sem kell másra számítani, csak a megszokott misztikus krimibe ágyazott horrorra, ami több jelenetben megijeszt, aztán úgy marad a jelenet. Folyik a víz, meg sötét van, meg vannak nagyon hatásos halálesetek. Én még az este bele mertem nézni a tükörbe, de aki szereti a Kör és hasonló stílusú filmeket, annak ezt is nyugodt szívvel ajálom (rendező neve: Aja - ajálom éééérteed:)). Az imdb-n 7221 szavazat alapján 6.3 ponton áll. Én 6 pontot adok neki a filmvégi akciójelenet és poén miatt. Amúgy az első 80 perc egy kicsit nagyon közepes.

.sepezök noygan tiscik yge crep 08 ősle za ygúmA .ttaim néop sé tenelejóicka igévmlif a iken koda totnop 6 nÉ .llá notnop 3.6 nájpala tazavazs 1227 n-bdmi zA .((:deetréééé molája - ajA :even őzedner) molája levvízs tdoguyn si tze kanna ,tekemlif úsulíts ólnosah sé röK a iterezs ika ed ,ebröküt a inzén metrem eleb etse za gém nÉ .keteselálah sosátah noygan kannav gem ,nav tétös gem ,zív a kiyloF .tenelej a daram ygú nátza ,tzsejigem nebtenelej bböt ima ,arrorroh ttozaygá ebimirk sukitzsim ttokozsgem a kasc ,inatímázs arsám llek mes nebétese rorroh .c körküT a lavózS

 

Címkék: tükrök mirrors

Szólj hozzá!

Max Payne elégséges, de nem kiemelkedő

Repce Manó 2008.10.20. 12:48

Október 17.-19.-i becsült hétvége

Várhatóan első helyen nyitott a Mark Wahlberg főszereplésével készült számítógépes játék megfilmesítése a Max Payne. 18 millió dolláros nyitása szűk 5 millióval több a tavalyi Hitman 13.1 milliós nyitásától, és úgy tudjuk, hogy 35 milliós költséggel készült, amit nyilván túllép majd. Az, hogy mennyivel, az még kétséges, hiszen sem a kritikusok (18%) sem a közönség visszajelzései nem túl pozitívak. Az első eredmény az imdb-n 7.7 pont volt, 3 nap alatt ez 6.6 pontra csökkent.

Dakota Fanning és Queen Latifah főszereplésével készült Secret Life of Bees c. kaland-dráma épp annyit hozott nyitásként, mint amiből készült. 11 millió dollárt, amivel a harmadik helyen kezdett. Innentől kezdve minden bevétel nyereségnek számít.

10.5 millió dollárral nyitott Oliver Stone George Bushról szóló vígjáték-drámája, a W., ami így a 4. helyet foglalta el. 25 milliós költségvetése megtérülhet, a közönség visszajelzése viszonylag pozitív (6.8 pont), a rottentomatoes-on a kritikusok 55%-ának van pozitív véleménye a filmről.

9. helyen nyitott a legrosszabb átlaggal a Sex Drive c. vígjáték, ami nyilván az Amerikai pite és a Cool túra filmek sikerét próbálta meglovagolni, úgy tűnik sikertelenül. 3.5 millió dollárt hozott az első hétvégén, amerikában biztos nem fog megtérülni a 19 milliós költség.

Régebbi filmek:
Csak 36%-ot zuhant a Beverly Hills Chihuahua c. kutyás vígjáték, ami már 69 milliós bevételt biztosított magának. Azért írom a "csak" jelzőt, mert időközben 2.3 pontos átlaggal az imdb 100 legrosszabb filmjének listájára is letornászta magát a 74. helyre, így nyilvánvalóan arról a listáról ez a kutyás film a legsikeresebb. A SasSzem 32%-ot esett vissza és már 81 milliónál jár, ami azt jelenti, hogy amerikában elvileg sikeresnek számít. A 100 millió szerintem továbbra is sanszos, hogy összejön neki. Ridley Scott Hazugságok hálója c. thrillere 46%-ot esett a nyitáshoz képest, úgy gondolom, hogy az esések mérséklődni fognak, de ez túl sokat nem fog osztani vagy szorozni, mert az eddigi 24.4 milliós bevétel még mindig nagyon messze van a 70 milliós költségektől. Nemzetközi bevételekkel együtt megtérülhetnek a költségek. A Quarantine c. horror várhatóan 50% felett, de annyira nem erősen esett, 55%-al voltak kevesebben kiváncsiak a hétvégén rá. 24.6 millió dollárnál tart és már régen nyereséges a 12 milliós költségekhez képest. Nick and Norha s Infinite Playlist 39%-ot, Az éjszaka a parton 41%-ot esett a múlt hétvégéhez képest.

1. Max Payne - 18M
2. Beverly Hills Chihuahua - 11.2M /69M/
3. The Secret Life of Bees - 11.05M
4. W. - 10.55M
5. SasSzem - 7.3M /81.3M/
6. Hazugságok hálója - 6.88M /24.48M/
7. Quarantine - 6.3M /24.68M/
8. Nick and Norah s Infinite Playlist - 3.9M /26.7M/
9. Sex Drive - 3.56M
10. Éjszaka a parton - 2.68M /36.89M/

Címkék: box office csivava max payne

Szólj hozzá!

A cápa bosszúja

Repce Manó 2008.10.19. 12:48

Jaws - The Revenge

Cápa 4-nek tartják nyilván ezt a csúnya horrordrámát, pedig ez inkább a második rész alternatív változata, mint két éve a Superman visszatér is az első rész folytatása, úgy ez is független a második és harmadik résztől. Szóval ez a Cápa 2/B, azaz egyenes folytatása Spielberg Cápájának. Ennél jobb marketing nem is kellett a filmhez. Habár, így is épp, hogy sikeres lett a 23 milliós költségekhez képest. A marketinget még az egy évvel korábban bemutatott Bolygó neve Halál c. film marketingjével is megpróbálták erősíteni. Míg Cameron Aliens filmje a következő szlogent használta "THIS TIME, IT'S WAR", addig a Cápa bosszúja "THIS TIME IT'S PERSONAL" címen reklámozta. Másban is hasonlóságot észlelhetünk a két film között. Az Aliens-ben nagy szerepet kapott a mozgásérzékelő, ami sípoló hanggal jelezte, hogy a közelben mozog valami és közeledik, úgy a Cápa bosszújába is beleírták ezt; egy szerkezetet erősítettek a cápára, ami észleli a szívdobogását és jelzi, ha a közelben van.

A filmről csak annyit, hogy nagyon rossz, én mégis nagyon szeretem ezt a filmet, mivel cáparajongó vagyok. Mind az állat, mind a film a kedvenceim közé tartozik. Ez a rész szakít a klasszikus cápa filmek történetével, nem a strand megnyitása és a bevételek állnak a középpontban, hanem a Brody család. Eltűnt a profitorientált polgármester karaktere és nincsenek etikai kérdések azzal kapcsolatban, hogy zárjuk-e be a strandot, vagy nyissuk meg a nyilvánvaló veszély ellenére. Más családi és etikai kérdéseket feszeget. Az eddigi részekben Ellen Brody karaktere csupán háttérszereplőként jelent meg, most azonban ő kapta a főszerepet. Na meg a pszichés problémái. Férje Martin, aki az első két moziban volt főszereplő, szívrohamban halt meg, Ellen szerint a cápától való félelem ölte meg. Ezt a véleményét, hogy a cápa a Brody családot követi és meg akarja ölni, igen csak felerősödik, mikor kisebbik fiát Sean-t cápatámadás éri. Elköltöznek a Bahamákra, de a cápa (tényleg) követi őket. Ellen minden egyes alkalommal aggódni kezd, mikor unokája vagy bármelyik családtagja a tenger közelébe kerül, rémálmai lesznek, fiát Micheal-t folyamatosan arra kéri, hogy szerezzen olyan munkát, ami a víztől mentes, de ő szereti a munkáját, épp a tengeri kagylók szaporodását vizsgálja. Az özvegy Ellen-t megkörnyékezi egy helyi pilóta Hoagie, akit Micheal Caine (Alfred az új Batman filmekből) alakít. Érdekesség, hogy ez a színész nem jelent meg az Oscar-díj átadón, hogy átvegye szobrocskáját 1987-ben, mert ezzel a filmjének forgatásával volt elfoglalva. Micheal féltékeny Hoagie-ra, lehet, hogy először mást szánna az anyjának, de az anyja pozitív érzelmeket táplál a férfi iránt, segít feledtetni a cápától való félelmeit.

Később a cápa megjelenik és megtámadja Micheal-t, aki titkolja az anyja elől, mert nem akarja abbahagyni a munkáját. Haverjával Jake-el folytatják a munkát, és egy jelzőszerkezetet erősítenek a cápára, ami jelzi, ha közel van. Természetesen nem jelez minden esetben időben a szerkezet. Jake egyébként a kötelező néger jóhumorú gyerek, akit Mario Van Peebles játszik.
A cápa megvalósítása enyhén szólva nevetséges, ahogy a mellékelt képeken is látszik, a mozgása sem természetes, néha pedig dinoszauruszüvöltést produkál. A film egyébként tele van nagyon szép képekkel, mind a tenger alatti élővilágból, bár lehetne gazdagabb, mind pedig a tengerről szép felvételek készültek.

Megvalósítás tekintetében és néhány logikai bakin túl a Cápa bosszúját nagyon szeretem, de nem ajánlom senkinek. Nálam 10 pontot ér, de az imdb-n 2.5 pontos átlagot produkált 12 ezer szavazat alapján.

Címkék: cápa jaws revenge

Szólj hozzá!

Halálfutam - A jövő gladiátorai

Repce Manó 2008.10.17. 12:06

Halálfutam

Paul W.S. Andersonnak nem sok kimagasló munkájáról tudunk beszámolni, a Halálhajó óta nem is csinált, csak középkategóriás trash mozikat. A Halálfutamtól sem kell többet várni, azonban végignézve a látványvilágot, megkérdőjelezném, hogy valóban csak 45 millió dollárba került-e a film. Ha így van, akkor minden elismerésem, remek munka volt. De mit is várhatunk összességében?

Ha a kezdőjelenetsor nem lenne olyan izgalmas, nyugodt szívvel ajánlanám, hogy késsünk vagy 10 percet a filmről, mert jönnek a felesleges jelenetek az elején. Annyit kell tudni, hogy a nem túl távoli jövőben játszódik a film és az USA gazdasága összeomlott, aztán autós üldözéses gladiátoros játékokat szerveznek, ami nagyjából a jövő Való világjának vagy Big Brotherjének felel meg, vagy ha időszerű szeretnék lenni, akkor a Celeb vagyok, ments ki innen. Az, hogy ilyen durva, erőszakos játékot játszanak, az nyilván utal arra, hogy egyre inkább igény van az erőszakra a tévében és ha a mozi közönségének létszámát figyelem, akkor a vásznon is.
Szóval rövid történelmi bevezető és egy látványos akciójelenet után jönnek a sajnos nem alientől nyálas jelenetek, hál istennek maximális profizmussal összecsapva, így nem kell sokáig nézünk azt, amit egyébként már az előzetesből is tudtunk. Jensem Ames a börtönbe kerül, az senkit ne érdekeljen, hogy miért, az a lényeg, hogy hamarosan autóba ül és részt vesz az igen látványos aszfaltháborúban.

A forgatókönyv már adott volt, egyszer ezzel az alapötlettel már készült egy film 1975-ben, melyben David Carradine (Kung Fu sorozat) és Sylvester Stallone voltak a főszereplők. Összehasonlítási alapom sajnos nincs, de az új film esetében sem igyekeztek a történet minél izgalmasabb csavarására, viszont a film végét nem lőtte le az előzetes. A színészi játék minősége nem erre a műfajra jellemző, de muszáj megjegyeznem, hogy nem értem, miért néz a film elején Jason Statham olyan hülyén, amikor semmi oka nincs rá. Ami nagyon hiányzott a moziból, az egy feszültséget keltő főgonosz a pályán, amiből hiány van, vagy ha van is, akitől tartanánk, őket hamar és túl könnyedén kihúzzák a forgatókönyvből. Szerepel még egy jó csaj is a filmben, de nem villantja ki a mellét, de csináltak még helyet néhány logikai hülyeségre, de az senkit ne érdekeljen, amikor feltuningolt páncélos autók lövöldöznek egymásra és robbannak az autók mellett az épületek is. Na meg a börtönigazgatónő Hennessy; van benne valami, de ááá, nem olyan sok. Továbbá az edző karakterét is lehetett volna még árnyalni egy kicsit és van egy srác, akinek lényegében semmi funkciója nincs, csak tud mindent, amit kérdeznek tőle.

Az operatőri munka néhol túl van figurázva, Paul Haslinger nagyszerű muzsikáját pedig elnyomják a kocsik dübörgő motorjai, de a stáblista alatt is nagyon jól szólnak. A trükkökön és az összképen lényegesen több látszik, mint a már említett 45 millió dollár.
Paul W.S. Anderson megint csinált egy átlagos iparosmunkát az erőszakos trash akciófilmek kedvelőinek. Az Event Horizon színvonalától kezd egyre távolabb kerülni, de a műfaj szerelmeseinek ez is kötelező néznivaló. Az imdb-n majdnem 10 ezer szavazat alapján 6.8 pontot ért el. Az én szavazatom 6 pont.

Címkék: remake trash death race halálfutam

Szólj hozzá!

Újhullámok a filmművészetben 2.

Repce Manó 2008.10.15. 13:09

Fekete Péter

Milos Forman első filmje, amivel népszerű lett, 1964-ben készült és egy tükröt mutat a társadalomról. Főhősünk, Péter egy boltban kap munkát, ahol annyi feladata van, hogy figyelje a vevőket, nehogy lopjanak, ám ez egyszerű munkát sem képest igazán jól ellátni. Fiatal és szerencsétlen srác, aki a felnőtté válás problémáival küzd, szeretne barátnőt szerezni, nem tudja, mit akar a jövőben, apja folyamatosan kioktatja és leszidja, ráadásul főnökétől is megkapja a kritikát. "Ide is csak nők járnak dolgozni, ha meg véletlenül jön egy fiú, biztos, hogy hiányzik egy kereke". Az akkori férfiak esetében az volt a normális, ha kétkezi, fizikai munkát végez, erre is ad lehetőséget a film, hogy kinyilvánítsa. A Fekete Péter egy fajta 60-as évekbeli Amerikai pite stílus, csak ugye könnyedebb változatban, a szexualitás nem kap akkora szerepet, csupán a csajozás van hangsúlyozva, illetve kap a háttérben mellékszerepet a bolti munka és az idősek és fiatalok közötti generációs különbségek is kapnak némi hangsúlyt.
A Fekete Péter egy kellemes példája a cseh újhullámnak, jól ábrázolja az akkori cseh társadalmat, kellemes sztorivezetése van, ám nem sokminden van mit vezetni, szerencsére nem nyújtják nagyon el, csak 82 perc. A zárókép egyébként nagyon hatásos, sokat javít a film megítélésén. Az imdb 381 szavazat alapján 7.3 pontot mutat. Nálam a film 7 pontos.

 

Egy szöszi szerelme

Milos Forman második nagyjátékfilmje, szintén kevesebb cselekménnyel, azt azonban bőségesen kidolgozva. Egy szőke nő szerelmi életének egy periódusa követhető végig a filmen, talán innen kezdtek származni a szőke nős viccek, hiszen Forman, Andula karakterét naívnak és butának ábrázolja, aki egy hete ismerte meg a zongorista srácot, akivel két napot töltött együtt, úgy ellátogat hozzá Prágába, ahol megismerkedik az esemény előtt értetlenül álló szüleivel. Mellékszálként, vagy inkább előzményként megjelenik egy báli bulin három katona, akik az Andulának és barátnőinek szeretnének udvarolni, ám kicsit szerencsétlen történések követik egymást, ami egyértelműen jól megkoreografált humorforrást erősítik a filmben.
Egy fokkal jobban kidolgozott és hatásosabb film a Fekete Péternél, ezt az imdb is megerősíti, aki azt mondja 1519 szavazat alapján, hogy 7.8 pontos film. Magam is megerősítem, hogy izgalmasabb, de a 8 pontot nálam sem éri el. 7.5 pont.


Tűz van, babám!

Még mindig Milos Formannál tartunk, 1967-ben készítette ezt a filmet, aminek főszereplője az egyik legtipikusabb cseh újhullámos tényező, egy bál. Mégpedig egy tűzoltó bál, ahol egy a tűzoltóság tagjai ki szeretnék tüntetni egy régi elnöküket, aki hamarosan meghal rákban. Tiszteletére egy bált szerveznek, ahol tombolasorsolást is rendeznek, tele ajándékkal és egy ajándékot készülnek átadni volt elnöküknek a helyi szépségverseny nyertesének képviseletében. A szépségverseny itt az amerikia kultúra tiszteletére jelenik meg, vagy talán az arra való vágyként (mint tudjuk Milos Forman kiment Amerikába, és azóta elfelejtett visszajönni Európába). A film csúcspontjaként a bálterem szomszédságában lévő házban tűz keletkezik, erre a jónép kiül és mint a cirkuszban, végignézik, ahogy elég Haverka bácsi háza. További érdekes etikai kérdéseket feszeget és korképet mutat be a film, sok esetben igen komikus helyzetekbe ágyazva.
Forman cseh munkásságáról alkotott eddigi ismereteim alapján, a legjobb műve. Az imdb 1695 szavazója szerint 7.8 pont. Nálam éppen 8 pont.

Mindhárom Milos Forman film megjelent hazánkban DvD-n. Legtöbbért 990 Ft-os áron lehet hozzájutni, az Odeon forgalmazza őket.

Címkék: újhullám cseh milos forman

Szólj hozzá!

Ó Romeó, miért vagy te Spielberg?!

Repce Manó 2008.10.14. 17:04

Kebab kapcsolat

Nem kedvelem túlzottan a német vígjátékokat, de meg kell hagyni, van a német filmgyártásnak valami varázsa, főleg amikor menő zenével fűszerezik a hangulatot, olyankor a tényleg úgy dübörög a zene, mint egy jó diszkóban. Azt, hogy ezek után milyen történettel állnak elő, és milyen forgatókönyvet írnak mögé, lényegesen könnyebben kritizálható, de mindennek a tálalása legtöbbször igen izgalmas formában történik.

A Kebab kapcsolat egy fiatal fiúról szól, aki amatőr filmrendezőként elkészít egy vagány kung-fu rövidfilmet, amely valójában nagybátyja büféjét reklámozná, és filmje hatalmas népszerűségnek örvend, így Ibo, mert így hívják a török srácot, kivívja magának a rendezői elismerést. Barátnője pedig színésznőnek tanul és épp Júlia szerepét gyakorolja, mikor aztán kiderül, hogy óvatlanok voltak az Iboval együtt töltött éjszakákon, és ennek eredménye, hogy teherbe esett.
A német lány és a török fiú közötti etnikai különbség is megjelenik árnyaltan a filmben a török szülők oldalán, de a fő cselekményszál a fiatal pár problémái, hogyan készüljenek fel a gyermek érkezésére, mi lesz a fiatalságukkal. Melyikük fogja feladni karrierjét, biztos, hogy ők ketten összeillő pár-e.

Leginkább Ibo karakterén keresztül látjuk a történetet, vele könnyű is azonosulni, mellesleg kísértetiesen hasonlít Shia LeBeouf-ra az őt játszó Denis Moschitto. Személye kicsit szerencsétlen, de tehetséges rendező, álma, hogy megrendezi az első német kung-fu mozit (tényleg, mi magyarok miért nem csinálunk horrort?), ugyanakkor nagyon szerelmes barátnőjébe, és igyekszik megfelelni neki, hogy alkalmasnak találja őt apának. A történet vezetése nem unalmas, néhol kifejezetten érdekes és látványos elemeket is beépítettek a filmbe, de néhol nagyon erős témaváltások vannak, és van egy csoport, akinek karakterábrázolása, illetve motivációja egy az egyben kimaradt, pedig lényeges elemként ábrázolják őket, sőt szerepet is kapnak. Tehát hagy némi űrt a történetben, szerintem egy öt perccel még meg lehetett volna toldani, szóval kicsit hiányos maradt. A poénok nem ütnek túl erősen, van egy nagyon viccesnek szánt helyzetkomikum, de nincs túl jól megkoreografálva és indokolatlannak is hat, továbbá kevésbé erős humoros, mint az alkotók szerették volna. Egy apró jelenetben utaltak Ibo barátnőjének félténységének tárgyára, ami Ibo másik szerelme, a kung-fu mozi, ezt is ki lehetett volna jobban bontani.

Összességében távolról sem hibátlan film a Kebab kapcsolat, de aki szereti a német vígjátékokra jellemző hatáskeltő stílusvilágot és a könnyedebb vígjátékokat, azoknak bátran ajánlom, de aki sírvaröhögésre vágyik, az válasszon más filmet. Az imdb-n 1726 szavazat alapján 6.8 pontra van értékelve. Az én értékelésem: 6 pont.
A film egyébként a DvD fesztivál ideje alatt, tehát 26-ig 495Ft-ért vásárolható meg DvD-n

Címkék: német kapcsolat vígjáték kebab

Szólj hozzá!

Box Office - Csivava még mindig trónol, Body of Lies gyenge

Repce Manó 2008.10.13. 11:26

Október 10-12-i becsült hétvégi bevételek

A csivavák még mindig a trónon ugatnak. Eddig 52 millió dollárt hozott a beszélő állatos film, melynek kritikai visszhangja lényegesen jobb, mint a közönség imdb-n való szavazatai. Most 2.5 ponton áll. 17.5 millió dolláros hétvégéje mégis bőven elég volt, hogy megmaradjon az élen. 40%-ot esett a múlt héthez képest.


Az első újdonság a Quarantine c. áldokumentum stílusban forgatott horror, ami a spanyol REC c. film amerikai remake-je is egyben. 14.2 millió dollárt kaszált a hétvégén, ami már fedezi a 12 milliós költségvetéseket. Ahogy a horror műfajnál szokott, erős nyitás után erős zuhanás várható, de 30 milliós bevételre minimum számíthat.

Csak harmadik helyen nyitott a Body of Lies (Hazugságok hálója), melynek készítésekor Ridley Scott dirigálta DiCaprio-t és Russel Crowe-t. Talán ettől az akció-thriller-drámától vártuk a legtöbbet, mégis csak 13.1 millió dollárt hozott nyitásként. Kétlem, hogy amerikában megtérülnének a 70 milliós költségek. A gyengébb érdeklődés hátterében a negatívabb kritikák állhatnak, mivel a rottentomatoes kritikusainak alig több, mint felének tetszett. Az imdb-n azonban viszonylag pozitívak a visszajelzések. Eddig 7.9 ponton áll.

A hatodik helyen nyitott a The Express c. életrajzi sport dráma, mely Ernie Davis afro-amerikai rögbijátékosról szól. A film egyik főszereplője Dennis Quaid, akivel jövőre jön a G.I. Joe c. film, ami biztos, hogy nagyobb sikereket fog elérni, mint a The Express, ami 4.7 millió dollárral nyitott. 40 milliós költségeitől messze fog megállni.

A 10. helyre került nyitásként a City of Ember c. családi kalandfilm, melynek főszereplői Tim Robbins és Bill Murray. 3.2 millióval nyitott és 38 millióból nyitott. Egyértelműen nem lesz siker.

Korábban limitáltan volt elérhető, most széleskörben, 1200 moziban is megtekinthető volt a The Duchess c. történelmi film, melynek főszereplője Keira Knightley és Ralph Fiennes. 3.3 millió dollárt hozott a hétvégén, eddig összesen 5.6 millió dollárnál jár, ami négy heti keresete.

Régebbi filmek:
Továbbra is jól szerepel a SasSzem c. akció-thriller, mely kevesebb, mint 38%-ot esett és már 70 millió dollárnál jár. Szerintem a 100 millió éppen összejöhet neki.
Nick and Norah s Infinite Playlist c. film 42%-ot esett a nyitóhétvégéhez képest, és már a költségvetés (10M) kétszeresénél jár. Az éjszaka a parton Richard Gere-el és Diane Lane-el 37%-ot esett, már 32 milliós bevételt hozott.
Az Appalosa bevétele 34%-ot csökkent, 10.8 milliónál jár. 20 milliós költségei megtérülhetnek.

1. Beverly Hills Chihuahua - 17.5M /52.5M/
2. Quarantine - 14.2M
3. Body of Lies - 13.1M
4. SasSzem - 11.0M /70.5M/
5. Nick and Norah - 6.5M /20.8M/
6. The Express - 4.7M
7. Éjszaka a parton - 4.6M /32.3M/
8. Appalosa - 3.3M /10.8M/
9. The Duchess - 3.3M /5.62M/
10. City of Ember - 3.2M

Címkék: horror box office csivava

Szólj hozzá!

X-Men Trilógia - A gyűjtődoboz

Repce Manó 2008.10.10. 22:37

Az X-Men Trilógia gyűjtődoboza

Ma reggel 10 órakor hozta a futár, 5790 Ft-ért egy 3 filmet tartalmazó 6 lemezes gyűjtődobozos kiadás nem sok, ám az az idő, amíg kiveszed a dobozból a dupla amaray tokokat az sok. Reggel 10 óta, nem akartam én megnézni a filmeket, csak kivenni, hogy ellenőrizzem, van-e belső borító, ha igen milyen, a lemezek szitázását ellenőrizzem, csak amikor a kezembe akadt próbáltam kiszedni belőle úgy, hogy nehogy sérüljön a külső kartontok. Azért 10 óra alatt elég sokszor sikerült a kezembe akadnia, mire sikerült a művelet. Kitartást kívánok azoknak, akik szintén pályáznak erre a kiadványra.

Címkék: doboz trilógia x men

Szólj hozzá!

Dragonball élőszereplős mozi előrejelzés

Repce Manó 2008.10.10. 14:11

Dragonball: sokunk kedvenc rajzfilmsorozata élőszereplőkkel a nagyvászonra kerül, de vajon mit várhatunk tőle? A hosszabb elemzésemből ki fog derülni, hogy NEM TUDOM! De azért néhány hasznos információ talán kiderül sokaknak.

Ahogy a mellékelt poszteren is feltűnik, a film bemutatója 2008 augusztus 15.-e. Lett volna. A kb. 4 hónapos forgatás márciusban véget ért, de úgy tűnik az utómunkálatokkal nem tudtak végezni erre az időpontra, sőt a mai napig utómunkálják a filmet, legalább is az utolsó imdb frissítéskor (szeptember 23) még azt művelték. Az új mozipremier várhatóan április 10-én lesz esedékes Amerikában, bár Japánban március 13-án már bemutatják. Az sg.hu pedig április 3-át jelölt meg, lehet, hogy ekkor kerül a magyar piacra? Szerintem el bírnánk viselni, ha nem kéne 2009 őszéig várni egy DvD megjelenésig.

A teaser poszteren lévő fiatalember egyébként Songoku. Az őt megformáló színész Justin Chatwin, eddig még nem volt különösebben nagy szerepe, néhány sorozatban szerepelt egy-egy epizódban, illetve a tavaly bemutatásra került Láthatatlan c. filmnek volt a főszereplője. Spielberg is dolgozott vele a Világok harcában, ő testesítette meg Tom Cruise fiát. Bízzunk benne, hogy megnyerő játékot láthatunk tőle. A stáb többi tagjára sem tudok garanciát vállalni, James Wong rendezőnek a Dragonball a negyedik nagy mozifilmje az első és harmadik Végső állomás és Az egyetlen c. sci-fi akciófilm után, melyben Jet Li önmagával harcol. Nem tartom rossz filmeknek sztorivezetés szempontjából ezeket a filmeket, de semmi kiemelkedőt nem hoztak ezek a mozik. Ugyancsak reménykedhetünk, hogy a legjobbját nyújta ezen film esetében. A forgatókönyvíró Ben Ramsey-nek ez a harmadik munkája 10 év alatt, és előző művei egyrészt kevésbé ismert alkotások, másrészt pedig kritikailag is csak közepes műveknek számítanak. A zenét Brian Tyler adja a mozihoz, akiről elmondhatjuk, hogy jó munkás ember, szóval ha más nem, a zene viszonylag hatásos lesz. Az operatőr Robert McLachlannek elég bő munkássága van, ám nem mondhatjuk el, hogy bármi maradandó lenne a filmjei között, amikben dolgozott. James Wong rendezővel mindenesetre már dolgozott együtt, pontosabban eddig csak ő dolgozott vele, mint operatőr. A többi szereplő közül Chow Yun-Fat tűnik ki, ő játsza Zseniális Teknős, továbbá bízunk benne, hogy a magyar változatban nem Roshi mesternek fogják fordítani a karaktert.

A történetről nem nagyon tudok nyilatkozni, de ha végignézem a stáblistát Krillint nem találom sehol. A főellenség minden bizonnyal Ifjú Sátán lesz, akiről tudjuk, hogy nem Sátánból válik később ki, mint ahogy a sorozatban, hanem egy nagyon idős harcost fog alakítani, aki 1000 éve a jót szolgálta, de 2000 évi fogságba került és időközben "átállt az erő sötét oldalára", és mikor kiszabadult, nos, ő lesz a gonosz aki le akarja majd gyakni Songokuékat és a világot. Viszont, ha anno ő volt a jófiú, így meg van oldva, az esetleges folytatásokban, hogy a jók közé álljon. Sátán szerepét James Masters alakítja, neki szintén nincs sok figyelemreméltó munkássága, viszont eredetileg Ron Perlman alakította volna az ő szerepét, csak ő le volt foglalva Guillermo del Toro Hellboy 2-jének az elnyújtott forgatásával.
A film költségvetésének jelenleg 100 millió dollár van megjelölve, és mivel nincsenek nagy nevek a stábban, úgy a pénz nyilván a megvalósításra szállt el (elvégre nem kevés pénz az a 100 millió, de nem is túl sok), tehát a látványos elemeken nem spóróltak sokat. Kérdés, hogy vajon mennyit hoz vissza az igazi Dragonball hangulatból és világból. Ebből kapunk némi ízelítőt az első teaser trailerből, amit ezen az oldalon tekinthetünk meg.


Na? megnéztük? Vagy már korábban láttuk? Szerintem fogjuk fel úgy, mint egy Mortal Kombat filmet, vagy egyéb harcművész fantasy kalandfilmet, ezekből úgy is hiány van a mostani palettákon. Azt mindenesetre tudjuk, hogy nem a klasszikus Dragonball hangulatot fogja visszahozni. Az eddigi képekből egyértelműen úgy tűnik, hogy a mai világban játszódik a film, míg az eredeti sorozat egy párhuzamos világot tár elénk kapszulákkal, amikből autók lesznek, meg beszélő állatokkal... hmm, azért mégsem a Disney cég birtokolja a jogokat. Biztos vannak rajtam kívül is, akiket lázba hoz az élőszereplős mozi jelensége, számunkra a visszaszámlálás elkezdődött.

Címkék: trailer teaser előrejelzés dragonball

Szólj hozzá!

Tabló - Egy romazsaru története

Repce Manó 2008.10.08. 16:54

Tabló

Roma is, rendőr is, mit kapna ez a srác a skinheadektől? Meg is jegyzik az egyik kezdő jelenetben, hogy ritka párosítás az ilyen, sajnos kopaszokkal nem hozza össze a sors Mucsi Zoltán karakterét, aki egyébként önmagában jó lenne, de egy ilyen bő kétórás filmre, de szerintem izgalmas lenne a fenti felvetés is kapott volna jelenetet.

A Tabló ötlete egyébként egy elég kellemes szociodráma lehetőségét hordozza magában, de a szokásos magyar stílus miatt ez nem valósul meg. Csak egy közepes szocio-dráma-krimi, amiben túlvezérelték a krimi dominanciáját, de még így is teljesen érdektelen és unalmas marad a történet. Mellékszálként megjelenik egy aranyos szerelmi történet, mely szerint a házas romazsaru beleszeret egy kiskorú cigánylányba, és ezt boncolgatja néhány jeleneten keresztül, hogy ő soha nem volt még a saját "fajtájával" és, hogy ez most vajon szerelem, vagy kiváncsiság. A főhősünk képében megtudjuk, hogy azért sikerült beilleszkednie ilyen jól a társadalomba, mivel nem roma társaságban nevelkedett. Magyar szülők fogadták őt örökbe, így könnyen integrálódott nemcsak a fehérek között, de a törvény oldalára állt.

Akad még néhány érdekes etikai és etnikai kérdés, amit feszegetne a film, de valójában nagyon háttérbe szorulnak, sőt, igazából ki sem bontják őket, csak jelzik létezésüket ezek a jelenetek. A krimi vonal pedig unalmas és semmilyen. Nincsenek kidolgozott karakterek, a sztorivezetés nagyon gyenge, a hangulata néhol elég kellemesen nyomasztó hála Alexander Balanescu zenéjének, amit talán kicsit jobban is lehetett volna hangsúlyozni a film érdekében, mivel túlnyomó részt a magyaros csendes semilyenség jellemzi a filmet, mint a mai Magyarország maga (talán tükörkép), illetve van néhány nagyon izgalmas kamerabeállítás és néhány gyönyörű képsorozat és művészieskedés amivel próbálják kompenzálni a film semmilyenségét, sajnos ez összességében nagyon kevés. Ja, és néhány naturális erotikus jelenet.

Összességében csak azoknak ajánlanám, akik valamilyen szinten érdeklődnek a téma iránt, ha kiváncsiak néhány etnikai kérdésre, ami egy rossz krimibe van körbeágyazva, és azoknak is, akik kiváncsiak Mucsi bránerére. Az imdb-n 5.3 ponton áll, szerintem 5 pontos film.

Címkék: tabló romazsaru

Szólj hozzá!

Box Office - Csivavák ugatnak az első helyen

Repce Manó 2008.10.06. 11:25

Október 3.-5.-i hétvége becsült eredényei

Első helyen nyitott a Beverly Hills-i Csivava c. beszélő kutyás film 29 millió dolláros bevételt produkálva a hétvégén. A Scooby Doo filmek rendezőjének vígjátéka nyilván kellemes összbevételt produkálhat tekintetbe véve, hogy gyerekeknek szóló filmről van szó, úgy hosszabb lefutás várható tőle, így akár 100 millió dolláros bevételt is elérhet, ám a nézői visszajelzések az imdb-n (3.3) elég gyengének mondhatóak. A gyerekeket ez valószínűleg nem fogja érdekelni, tartom, hogy minimum megközelíti a 100 milliót.

Harmadik helyet szerezte meg a Nick and Norah s infinate playlist c. tinédzser romantikus vígjátéka. 12 millió dollárt szedett össze a hétvégén. Kb. 9 millió dolláros költségvetését már túl is haladta.

5. helyre került az Appalosa c. western, amit limitáltan korábban már játszottak, most széles körben is elérhetővé vált Ed Harris rendezése. Ám így is alig több, mint 1000 moziban játszák, az átlaga elég jó.

9. helyen állt meg az An American Carol c. David Zucker (Airplane, Scary Movie 3-4) komédia 3.8 millió dolláros bevétellel. 20 milliós költségei az amerikai jegypénztáraknál bizonyára nem térül meg.

10. helyen nyitott a Religulous c. dokumentumfilm, mely a világ vallásairól mutat képet nekünk. 3.5 milliós dollárt kaszált a hétvégén.
Új filmek nyitottak még a 11. helyen, a Flash of Genius c. dráma képében 2.32 millió dollárral és a 12. helyen a Blindness c. misztikus thriller dráma 2 millió dollárral.

A régebben bemutatott filmek közül a SasSzem kellemes meglepetés volt, alig 40%-ot esett vissza, nyilván konkurencia hiányának is köszönhető, hogy a második hétvégén 17.7 millió dollárt kaszált, így máris 54 millió dollár felett áll és egyre biztosabbá válik a 80 milliós költségvetés amerikában való megtérülése. Mondjuk két hete az imdb-n 105 milliót jegyeztek meg a büdzséhez.
45%-ot esett Richard Gere romantikus filmje, az Éjszaka a parton, illetve 35%-ot esett Samuel Jackson, mint szomszéd rendőr a Lakeview Terrace c. filmjével, majdnem ennyit esett a Burn After Reading Coenéktől, és 40%-ot zuhant a Fireproof c. film.

1. Beverly Hills Csivava - 29M
2. Eagle Eye - 17.7M /54.6M/
3. Nick and Norah s infinate playlist - 12M
4. Éjszaka a parton 7.3M /25M/
5. Appalosa - 5M /5.5M/
6. Lakeview Terrace - 4.5M /32.1M/
7. Burn After Reading - 4.08M /51.6M/
8. Fireproof 4.06M /12.5M/
9. An American Carol - 3.8M
10. Religulous - 3.5M
11. Flash of Genius - 2.32M
12. Blindness - 2M

Címkék: kutya box office csivava

Szólj hozzá!

Max Payne előrejelzés

Repce Manó 2008.10.04. 14:13

Max Payne hamarosan a mozikban, de vajon mit várhatunk tőle?


Eredetileg úgy volt, hogy a világpremierrel egyidőben, október 16-án jön hozzánk Max Payne a mozikba, de később úgy alakult, hogy Paul Anderson Halálfutam c. hentelős akciófilmjét is ezen a napon mutatják be. Mivel a két filmnek hasonló, ha nem azonos a célközönsége, úgy nem szerencsés egy napon indítani őket, mert bevétel szempontjából üthetik egymást, vagy az egyik dominánssá válik, a másik pedig megbukik a pénztáraknál. Így hát logikus volt, hogy két héttel eltolták a Max Payne magyar bemutatóját, így most október 30-ig kell várnunk az "egyszemélyes háborúra". Érdekes egyébként, hogy az akciófilm szerelmesei e héttől kezdve két hetente kapnak egy premiert. SasSzem-Halálfutam-Max Payne-Quantum csendje.

De akkor térjünk csak rá a Max Payne-re. Az sg.hu információi szerint "természetesen" magyar szinkront kap a film, ez nem meglepő, hiszen már az első előzetes is magyarul ment a nagyvásznon. A filmet rendező John Moore eddig nem tünt ki egyik filmjével sem, legalább is az imdb szavazásai alapján minden filmje nagyjából 6 pontos átlaggal bír. Ilyen filmeket tett le az asztalra, mint Ellenséges terület, A Főnix útja, Omen666. A forgatókönyvíró személye Beau Thorne, nos neki ez az első munkája, tehát van ok a félelemre, a zenét Marco Beltrami szerezte, akinek volt már gyengébb score-ja (Terminator 3), de sok szépet is letett már az asztalra (Börtönvonat Yuma-ba). A főszereplő Mark Wahlberg személyén kívül nagyon ismert személlyel nem találkoztam a szereplők közül, kivéve Chris O Donell-t, illetve Ludacris és Nelly Furtado akik még ismerősek nekem az MTV-ről.

A film korhatárbesorolása minden bizonnyal PG-13-as, azaz 13 éves kor alatt szülői kísérettel megtekinthető. Eredetileg az MPAA - ez az a szervezet, ami megállapítja a film korhatárbesorolását - R kategóriát, azaz csak felnőtteknek, akart megszavazni a filmnek, de John Moore vitába szállt velük, és érvei között felhozta, hogy a Sötét lovag durvább jelenetekkel rendelkezik, mint a Max Payne, és azt mondta, szó szerint idézem "hogy a Sötét lovagnak megadták a PG-13-at, gyakorlatilag leszopták a Warner farkát". Ha belegondolok a Sötét lovag némelyik jelenetében tényleg elbírt volna nálunk is egy 18-as karikát is akár. Mindenesetre megkapta az alacsonyabb korhatárt a film, ami jót tehet a bevételeknek... legalább is az sg.hu információi szerint. Az imdb-n a film adatlapján az áll, hogy USA:R, és a film hosszánál 99 perc/86perc (erősen vágott). Bízunk benne, hogy végül tényleg a hosszabb, vágatlan változat jut a mozikba.
Arról egyelőre nincs információm, hogy mennyibe került a produkció, csak arról, hogy két hónapig forgatták, március 2.-tól május 9.-ig.

Egyelőre nincs kritika a filmről, a rendező személye nálam nem biztosíték a minőségre, de amit eddig letett az asztalra az némileg hangulatos volt és jó sztorivezetéssel bírt, így a Max Payne esetében is egy kellemes akciófilmet várhatunk, de túl nagy elvárásokkal szerintem nem érdemes beülni rá, legfeljebb majd kellemesen csalódunk.

Címkék: mpaa előrejelzés mark wahlberg max payne

2 komment

Sasszem téged is lát

Repce Manó 2008.10.04. 00:38

SasSzem (Eagle Eye)

Képzeld el, ahogy e sorokat olvasod, látják és nyilvántartásba van véve, hogy mit csináltál ezelőtt és azt is látni fogják, hogy mit művelsz majd ezután. Ez a technika, a XXI. század. George Orwell megírta az 1984 c. könyvében, csupán pár évtizedet tévedett, de a világ ebbe az irányba fejlődik. Mobiltelefonok által már bárki nyomon követhető, térfigyelőkamerák mindenhol, honnan tudod, hogy a webkamerádon keresztül nem lát senki, hiába van kikapcsolva? Így is elég paranoiásnak találom a társadalmunkat, tapasztalok olyanokat, hogy egyesek már egy Domestos reklámban is társadalomellenes összeesküvést látnak, ezért elég veszélyesnek tartom a SasSzemet, mert ilyen témákat dolgoz fel, a Nagy Testvér, a Big Brother mindent lát, és ennél is jobban felerősödhet az üldözési mánia egyesekben.

Az előzetesből megtudjuk, hogy a főhős Jerry Shaw talál egy telefont és onnantól kezdve folyamatosan lehetetlen dolgokra utasítják a telefonon keresztül és irányítják, ráveszik, hogy fordítson hátat a törvénynek, szegüljön ellene, de nem mondanak neki semmit, hogy miért kell ezt tennie, ha megpróbál kiszállni, az akár az életébe is kerülhet. Rachel Holloman szintén hasonló cipőben jár, csak őt a gyermeke életével zsarolják, aztán a sors, vagyis a Nagy Testvér összehozza őket és közössé válik a nagy kalandjuk. Ami ezután következik, azt megnézik azok, akiket moziba/letöltésre motivál az ajánlóm, akik viszont végképp nem akarják megnézni és/vagy nagyon nem bírnak magukkal, azok kijelölik a következő részt
Egy meghibásodott ultraszuper számítógép, ami a világon mindent képes irányítani, na ő kavarja a sza... ööö, dolgokat

Szóval van két főhősünk, egyik sem egy szuperszínész, Shia LeBeouf (Transformers, Disturbia) átlagos, de azért tud ő meglepetten és megijedve nézni, mondjuk szimpatikusak a pofák, amiket játszik, mint Jerry Shaw karaktere. Michelle Monoghan, ő meg csak simán jó nő, Ben Stiller is csapta neki a szelet az Agyő, Nagy Ő c. filmben. Most egy aggódó anyukát kellett játszania, nem volt semmi gond a karakterével, de nem is kiemelkedő. Aki nagyon jó, az a mellékszerepet kapta, Billy Bob Thornton egy FBI ügynököt alakít, aki főhőseinket üldözi, megnehezítve ezzel az amúgy sem könnyű dolgukat. További szereplők közül Rosario Dawson rajongóinak érdemes még beülni a filmre, ugyanis ő is megjelenik a filmben, de nem zavar túl sok vizet sem a karaktere, sem a játéka.

Megvalósítás szemszögéből nem a legjobb, de igen hatásos effektekkel találkozunk, az operatőri munka, ami egy kis kivánni valót hagy maga után, ugyanis a pörgő akciójelenetek eléggé remegnek a képek, így nem lehet túl sokmindent kivenni belőle. Maga a sztorivezetés kellően izgalmas, az eleje elég nyugodt, majd lassan beindulnak az események és aztán végig fenn tartja a feszültséget. Sötét, komor képi világa illik a film nyomasztó, feszült hangulatához, és a zene, amit Brian Tyler írt hozzá Micheal Bay korábbi akciófilmjeit idézi.

Összességében megint pozitívan kell nyilatkoznom egy olyan filmről, ami a kritikusok csak 27%-nak tetszett, a nézők viszont némileg pozitívabban vélekednek. Az imdb-n több, mint 4500 szavazat után 7.0-án áll, én szintén 7 pontot adtam neki. Nem a legtökéletesebb akciófilm, de feszültséggel teli és egy megtekintést megér.

Címkék: akció thriller shia lebeouf sasszem

Szólj hozzá!

Párbaj - westerntörténet járművekkel

Repce Manó 2008.10.02. 23:42

Párbaj (Duel)

Steven Spielberg nevét az 1974-es Cápa óta illik ismerni, és meg is jegyezte mindenki a nevét, szinte nincs olyan filmkedvelő ember, aki ne tudna felsorolni néhány művet, amit ő rendezett. A Párbaj azok közé tartozik, amit kevesebben ismernek, mivel eleve tévéfilmként készült 3 évvel a Cápa előtt. Vannak, akik a rendező legjobb filmjének tartják, de az biztos, hogy az egyik legjobb alkotása. Ez filmjéből sokat merített a későbbi karrierje során, például a Cápa c. filmben is visszaköszönnek a Párbaj egyes motívumai.

A történet szerint egy átlagos polgár üzleti útra indul a kocsijával, amikor megelőz egy tartálykocsit, onnantól kezdve a tartálykocsi nem hagyja őt békén és szabályosan az életére tör. Ahogy a filmben is elhangzik, hogy az ember tulajdonképpen sehol sincs biztonságban, mert bármikor jöhet egy ismeretlen dolog, aminek célja, hogy életet oltson ki. Ez ugye bármelyik filmben előfordul, sok film ismertetője is így kezdődik, hogy átlagos utazásnak indult, aztán történt valami és a hétvégi kiruccanás rémálommá válik... Ebben a filmben alkalmazzák azt a feszültségkeltő módszert, ami sokkal inkább misztikusabbá, ezáltal félelmetesebbé teszi a tartálykocsit, a vezetőjéről semmit nem tudunk meg a film végéig, nem látjuk az arcát, nem halljuk a hangját, csak a kezét néha egy-egy rövid snitt erejéig, és a csizmáját. A tartálykocsi viszont kap arcot, két lámpája például, mint két szem.

A film hangulata eléggé nyomasztó, ami az amúgy is izgalmas sztorivezetés feszültségét növeli. Végig nappal játszódik, és sivár, kopár, sziklás hátterünk van, ami egyébként a végtelenség érzetét kelti, ahonnan nehéz elmenekülni. Teljes westernfilm hangulat, csak a cowboyok nincsenek sehol, illetve most a két járművön van a hangsúly, a kettőjük harcáról szól a film. A főszereplő tulajdonképpen az egyetlen szereplője a filmnek, mindent végig az ő szemszögéből látunk, így könnyen azonosulhatunk vele és a film végéig vele együtt izgulunk és szurkolunk érte. Nagyon ritkán látni manapság olyan filmet, ami ilyen magas fokon használja a suspense-t és ennyi feszültséget teremt. Egyetlen hibájának a hosszát jegyezném meg. Akad néhány jelenet, ami arra szolgál, hogy az időt húzza, ugyanis 80 perc maga a film, de a történetben nincs olyan sok, tehát ennél rövidebb játékidő alatt is el lehetett volna mesélni, én speciel egy jelenetet, mondjuk a buszost, kihagytam volna belőle.

Összességében egy nagyon hatásos akció-thrillert kapunk, melyben az operatőri munka hihetetlenül profi, ha azt nézzük, hogy 1971 és vegyük hozzá, hogy megrendelésre készült tévéfilmről van szó, tehát a költségvetésnek is alacsonyabbnak kell lennie, bár a 70-es években más idők jártak még. Aki szereti Hitchcock filmjeit, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt a filmet is. Az imdb-n 7.7 ponton áll 17,045 szavazattal, ebben még nincs benne az én 9 pontos értékelésem.

Címkék: western párbaj spielberg duel

Szólj hozzá!

Box Office - Sasszem az élen

Repce Manó 2008.09.29. 16:40

Szeptember 26-28

Spielberg adott 80 millió dollárt a Sasszem című akció-thrillerhez, ami 29.2 millió dolláros első hétvégi eredményével a lista élére került (jövő héten pedig a magyar mozikba kerül). A kérdés, hogy milyen iramban fog DJ Caruso (Disturbia) rendező és Shia LeBeouf (Transformers, Disturbia) távozni a listáról, mivel a nézők véleménye sem túl elismerő és a kritikusoknak is csak kis része írt pozitívan a filmről. Mindenesetre, ha amerikában nem is robbant nagyobb kasszát, amit más országokban produkál, úgy minden bizonnyal bő nyereséghez juttatja majd a DreamWorks és Paramount stúdiókat.

Második helyen nyitott 13.57 millió dollárral a Nights in Rodanthe c. romantikus dráma, melyet Richard Gere és Diane Lane népszerűsít. Költségvetésről nincs tudomásom, de minden bizonnyal nyereséges lesz a film.

A negyedik helyre kapaszkodott fel a csupán 839 moziban bemutatott Fireproof című dráma, melyben egy házaspár házasságának megmentése a cél. 6.51 millió dolláros hétvégi eredmény nagyon kedvező ahhoz képest, hogy csak fél millió dollárból készült.

1185 moziban mutatták be a Miracle at St Anna című háborús filmet, melyet Spike Lee rendezett. A második világháborúban játszódó film 3.5 millió dollárt hozott a konyhára a hétvégén. 45 millió dolláros költségvetését nehezen fogja elérni, azaz szerintem sehogy, mivel a 3000 mozinkénti átlagot sem érte el a hétvégén, így nem lenne logikus szélesebb körben bemutatni.

Korábbi bemutatók közül a múlt heti első helyezett Lakeview Terrace 53%-ot, ezzel együtt két helyet esett az első helyről a harmadikra. 20 milliós költségeit viszont már bő 5 millióval át is lépte, szóval innentől kezdve nyereséges filmnek számít. A Burna After Reading 44%-al csökkent és 45 millió felett jár, már régen nyereséges, nem úgy mint az Igor, ami 30 milliós költségeihez képest éppen 15 millió alatt van, de a nyitó hét bevételének kétharmadát elérte, így van esélye, hogy a 30 milliót elérje, ha még szűken háromszor annyit hoz, mint a mostani bevétele, ami 5.5 millió dollár. 54%-ot esett a Spanom csaja, ami 3.8 milliót jelent ezen a hétvégén, 5 és fél millióra van a költségetől, ezt nyilván teljesíteni fogja.

1. Sasszem - 29.2M
2. Nights at Rodanthe - 13.57
3. Lakeview Terrace - 7M /25.7M/
4. Fireproof - 6.54M
5. Burn after reading - 6.1M /45.5M/
6. Igor - 5.5M /14.39M/
7. Righteous Kill - 3.8M /34.8M/
8. A spanom csaja - 3.8M /14.6M/
9. Miracle at St. Anna - 3.5M
10. Tyler Perry - 3.1M /32.8M/

Címkék: box office sasszem eagle eye

Szólj hozzá!

Ugyanaz a bolygó, de egy másik világ

Repce Manó 2008.09.28. 03:35

Utazás a Föld középpontja felé

Hmmm, nehéz belekezdenem a film felvezetésébe, hiszen abszolút semmi extrát nem nyújt a mozi, azon kívül, hogy pont arról szól a film, amiért a mozi intézményét létrehozták. Olyan világot tár elénk, amit mi soha nem tapasztalhatunk, vagy ha igen, akkor nem biztos, hogy ilyen könnyen megúszhatjuk, ahogy a történet szereplői. Nem árulok el nagy titkot, hiszen zöld karikás filmről van szó, nem hal meg senki a végén, nem lesznek túlzott erőszakos jelenetek, a kérdés már csak az, hogy miért nem szinkronizálták le, amikor a célközönséget tekintve sokkal inkább megalapozott lett volna a szinkron, mint az egyébként sárgakarikás Hellboy 2-nek. A 3D effektek pedig hihetetlen élményeket okozhatnak azoknak, akik Budapest valamelyik speciális termében tekintik meg a filmet, én sajnos csak a kétdimenziós változatot láttam, de határozottan látványos volt még így is, és él a fejemben néhány jelenet, amiről tudom, hogy 3D-ben nagyon nagyon hatásos lenne.

A történetre nem is kell sok szót fecsérelni, unokabácsihoz kerül a fiatal srác és találnak egy könyvet, ami után a tudós nagybácsi olyan jegyzeteket talál, amit ő elhisz és nem bír megmaradni a fenekén és viszi a gyereket is Izlandra kutatni, ott fognak maguknak egy jó nőt, akin egy kicsit összevesznek a hímek, aztán valahol leesnek és tadamm, ott vannak a Föld középpontjában, ahol számos kaland vár rájuk. Semmi zsákbamacska, nem túl lassan, de beindulnak az események, aztán a végéig folyamatosan pörögnek az események, leszámítva egy kis pihenővel a közepén, ahol kétségbe vannak esve egy kicsit, mert el vannak veszve meg minden más lelkizős dolog, amit hála Istennek nem vittek túlzásba, mint ahogy a kigyúrt Brendan Fraser hősködését sem, tehát elég hiteles marad a tudós szerepében, és nem kezdi el Ramboként írtani az ellenséges lényeket, kivéve néhány fajt, de azok tényleg olyan kaliberű lények, amit még el is hiszünk, hogy az átlagember megbírkózik velük, viszont ahogy a T-Rexet lefutotta az már nagyon hitetlen, na meg akad még néhány jelenet, ami ellent mondhat a fizika törvényeinek, de nem számottevő, inkább a speciális effektek világa, ami még kifogásolható lenne, de olyan szépen beleolvadnak az élő karakterek a színszámítógépes mezőkbe, hogy egész jól működik a vásznon két dimenzióban is, mondjuk láttam már IMAX-ben is szebb animációt a T-Rex: Vissza a krétakorban személyében, de ott tizedennyi speckó effekt sem volt fele annyi játékidőben, e filmnek a háromnegyedét egy szobában vették fel.

Az Utazás a Föld középpontja felé c. film egy látványos, feszültséggel teli, romantikus, humoros, kalandokkal teli film, mely 80 percre tökéletesen leköt. Némi hibát és logikátlanságot természetesen e műben is fel lehet fedezni, de ez pont az a műfaj, ami esetében, ha nem túl szembetűnő az igénytelenség, akkor senkit sem érdekel, csak hátradőlünk és élvezzük a kalandokat egy felfedezetlen világban. Az imdb-n 6500 szavazattal 6.4-es átlagon áll, én 7 csillagot nyomtam, tehát határozottan élvezhető kalandfilm. Aki teheti nézze meg 3D-ben.

Címkék: kaland 3d brendan fraser verne

Szólj hozzá!

Make Love, Not Star Wars!

Repce Manó 2008.09.27. 01:59

Star Wars: Klónok háborúja

A Star Wars, mint név olyan szinten legendás, hogy annak sikerét megismételni lehetetlen. Csak anyagilag sikerült megközelíteni 1999-ben készült Baljós árnyakkal, majd ez film után folyamatosan csökkent az érdeklődés a franchise iránt, de az utolsó nagy mozi, a Sith-ek bosszúja még monumentális sikereket ért el. Az, hogy mi motiválta a 20 Century Fox stúdiót, hogy eladja a jogokat a Warnernak, nem tudni, de hogy jobban keresett a Fox az eladással, mint amekkorát kaszál valaha is a Warner az új filmjével az is biztos, mint ahogy azt is biztosra vehetjük, hogy nagy sikert többé nem várhatunk Star Wars-tól, legalább is, ha így folytatják a történetet.

Nem is az animációt róvnám fel főbb hibájának, bár majd visszatérek, mert van mit megjegyezni vele kapcsolatban, hanem azt, ami már a korábbi nagy mozifilmeknél is sántított. A főbb karakterek semmilyensége, Obi Wan Kenobi most is robotos szintű és nem veszi észre, azokat az ordító jeleket, hogy padawanja a sötét oldal felé kocog, aki pedig, mint másik főbb karakter, az élőszereplős filmekben is idegesítő volt, konokságát és nagyképűségét most is fájdalom látni a vásznon. Aztán kapunk majd egy még ifjabb padawan-t, aki amúgy még szimpatikus is lenne, de hozzákapcsolják Anakinhoz, aki a negatív energiáival az ő egyéniségét is semlegesíti. A régi trilógiában az egyik szürkébb karakterek közé tartozott maga Luke Skywalker, most viszont egyedül is többet érne, mint a Klónok háborúja bagázsa, és akkor had említsük meg Han Solo-t, aki az első sorozat egyik legerősebb karaktere volt vukijával együtt, hiába csak mellékszereplő, és akkor még nem beszéltünk a negatív hősökről, aminek tábora összességében nem ér fel Darth Vader egyetlen szuszogásával sem. Viszont kapunk egy halom ökörködő droidot és egy pofáját baltával faragott Dooku grófot, egy unalmas, csúnya, kopasz sith nőt és pár "guruló halált".

A forgatókönyv egyébként nem lenne rosszul megírva, miszerint Dooku és csapata elrabolta Jabba, a hutt fiát, hogy aztán rákenhessék a jedikre, akik valójába ki akarják szabadítani... ööö, mi is volt a neve? valami Tutyi Mutyi vagy hasonlót, aki egyébként egy nagyon aranyos karakter, nálam ő vitte a hátán a filmet, kár, hogy csak a film felénél jelenik meg. Aztán van egy halom politikai cselszövés, meg minden, szóval a film abból áll, hogy monoton hangon parancsokat osztogatnak egymásnak és talán rekord mennyiségben hangzanak el az ilyen mondatok, mint "ez parancs", "maradj mögöttem", "fedezz", stb... szóval kicsit semmilyenek a párbeszédek... még yoda sem mond semmi okosságot, mondjuk át is lett kicsit alakítva a feje, pont úgy néz ki, mint gizmó, aki enni kapott éjfél után. Akkor, ha már itt járok az animációról egy kicsit. Bizonyos űrharcjelenetek meglepően látványosak, más harcjelenetek is kifejezetten látványosak, bizonyos lények ábrázolása nagyon is jól sikerült, csak a főbb karakterek kidolgozására nem volt keret, azaz Obi Wan, Skywalker és a többi emberformájú lény + yoda olyan képet kaptak, amit akár én is rajzolhattam volna (6 éve nem volt rajz órám, és akkor se volt minden alkotásom 5-ös).

A néhány negatívumhoz még hozzá kell tenni, hogy túl sok az akciójelenet, az alkotók átestek a ló túloldalára, miszerint a már lassan 15 éve élő cgi technikával bármi lehetséges a vásznon, azóta egyre inkább túlzásba viszik a felesleges akciójeleneteket, itt is ez van. 70-75%-ban harcjelenet követ harcjelenetet, és nem mind olyan látványos, mint ami elvárható lenne.
A kevés pozitívumok közé, amiket elrejtettem az írásomban, szeretném még hozzácsatolni Jabba hut rokonának karakterét, ami nekem tetszett, továbbá a zene is nagyon jó lett. A gyerekes poénokat viszont még szeretném kihangsúlyozni a végén, ami a Baljós árnyakat idézte, ami ugye szintén a túl giccses cím boldog tulajdonosa sok kritikus szerint. Nos, ami a Baljós árnyakban gyerekes volt, azt itt többszörösen visszakapjuk, csoda, hogy Jar Jar kimaradt... tényleg! Jar Jar kimaradt!!!

Összességében csak nagyon elvetemült fanatikus Star Wars rajongóknak ajánlom, akik még a Baljós árnyak gyermeki stílusát is szerették. Jelzem lehet szeretni, egy fanatikus jóbarátom a magyar bemutató óta eddig (9 nap alatt) négyszer látta, ez épp annyi, amennyi pontot én adok neki a 10-es skálán és az imdb-n. Ez csöppet gyengébb, mint az az 5.0, amit eddig 8 ezren szavaztak meg neki. Fanatikus barátom pedig annyi pontot ad majd neki, ahányszor tervezi moziban megnézni. 10!

Update: Tibor barátom már (10 nap alatt) 7-szer látta a filmet, és a 11. nap végére eléri a 10. megtekintést is. Ez van, ha a fanatizmus és a Moziünnep találkozik:)

Címkék: star wars animációs

7 komment

Banki Meló - valós sztori, izgalmas mozi

Repce Manó 2008.09.26. 14:20

Banki Meló

Néhány piti bűnöző elhatározza, hogy kirabolnak egy bankot, számukra ez is nagy szó, mivel ennél is kisebb ügyekben voltak benne, de ha véghez viszik az egyszerűnek tűnő tervet, nem lesz többé gondjuk a pénzzel. A játékszabályok már így is szokatlanok voltak, de aztán egyszer csak tovább bonyolódik a helyzet és már semmi sem lesz olyan egyszerű, mint azt eleinte gondolták volna. Ilyen történettel álltak elő nekünk, ami mondjuk egyszerű B filmes sztorinak is beleillene, azonban nem árt megjegyeznünk, hogy a forgatókönyv alapját az élet szolgáltatta, tehát megtörtént eseményekről van szó. 1971-ben ugyanis valóban véghez vitték a rablást, ami veszteség tekintetében a Nagy Vonatrablást is túlszárnyalta.

Jason Stathamről pedig kialakult az a véleményem, hogy nem rossz színész ő, de nem is túl jó, amit elvárhatunk tőle, azt kötelezően hozza. Oscar díjat talán soha nem fog kapni, de egy stabil közönsége biztosan akad. Ezt az álláspontot erősíti a Banki Melóban nyújtott alakítása is, alig várjuk a Halálfutamban, mit ad elő. A többi szereplő is hitelesen játszik, de nincs kiemelkedő alak, a karakterek kellően változatosak, már amennyire a film nyomasztó képeihez illik. A képi megjelenítés tökéletes, remekül visszajön a 70-es évek és a borongós Anglia hangulata, amire a zene csak rátesz egy lapáttal, bár volt, ahol feleslegesnek tartottam a hatáskeltést. A sztorivezetés nem volt könnyű, hiszen párhuzamosan több szálon is futnak az események, és ennek eredménye, hogy a bevezető bemutatkozásokat az elején kicsit unalmasnak találtam, viszont a film közepére már kellően izgalmassá vált és a kép is összeállt. Látványos akciójelenetekben nem bővelkedünk, de nem is igazán hiányzik, hiszen kellő feszültséget teremtenek bizonyos helyzetek, tehát van suspense adagolva, nem vitték túlzásba, de azért hatással van rá, hogyan is ülünk a széken.

Szóval, aki szereti a krimi műfaját, annak ez a film is tetszeni fog, jól összerakott, a végére egyre inkább pörgő thriller, amely igaz történeten alapul. Az imdb-n eddig 28 ezren szavaztak rá és 7.6 ponton áll. Én 7 pontot adok neki.

Címkék: krimi thriller jason statham banki meló

Szólj hozzá!

Újhullámok és Erotika a filmművészetben 1.

Repce Manó 2008.09.24. 18:48

Újhullámok az Európai filmművészetben - A Cseh újhullám

A 60-as években a cseh újhullámos filmek változást hoztak a mozi történetébe, ezelőtt a moziban a háborús hősök bemutatása volt a cél, hogy minél több akcióhőst képezzenek, a háborús események bemutatása volt a középpontban, amíg aztán az újhullám az átlag polgáremberre koncentrált, és háttérbe kerültek a háborús események.

 

Szigorúan ellenőrzött vonatok

1966-ban mutatták be Jirí Menzel filmjét, amely 1968-ban megkapta a legjobb külföldi film Oscar díját. A film főhőse Milos, vasutas és a szerelmi élete kerül górcső alá. Egy másik, mellékes szálon pedig a háborús események is szerepet kapnak, amibe egészen véletlenül Milos is belecsöppen, bár neki teljesen más felé jár az esze... a szex körül... végül mégis hőstettet visz véghez, az már más kérdés, hogy szerelme miért nem teljesülhet be, mint a nagy filmekben.
A főhősök körében nem igazán tapasztaltam negatív, illetve pozitív karaktereket, ez inkább szubjektív megítéléstől függ, de úgy, mint gonosz karakter nincs a filmben. Inkább csak irónikus karakter az állomásfőnök személyében.
A filmben minden eseményt előre elmondanak, csak nem gondoljuk, hogy így is lesz, tehát a végkifejlet esetében is érezhetünk egy kis deja vu-t, amennyiben eléggé nyitott szemmel nézzük a filmet.

A film erotikus tartalma a 60-as évek végén áttörést jelentett, mai szemmel nem veheti fel a versenyt például egy Elemi ösztönnel. A jó és hatáskeltő rendezésnek hála az egyik jelenet, mégis maradandóbb élményt nyújt, annyira, hogy egy listán bekerült a 10 legerotikusabb filmjelenet közé.
A kameramunka és fényképezés nagyszerű megvalósítást eredményez, én speciel meglepődtem ezen a minőségi rendezésen, hiszen mégis csak egy 43 éves filmről van szó. A humor pedig kellően jó, de nem viszik túlzásba.
Szándékosan nem mondtam konkrétumokat a filmmel kapcsolatban, hiszen akit érdekel, legdrágábban 990 Ft-ért hozzájuthat, de már egy éve is 599 Ft-ért láttam egy áruházban. Akivel szembe jön a DvD hasonló vagy kedvezőbb árcédulával, szerintem nyugodtan vigye haza, egy megtekintést bőven megér. Az én értékelésem pedig pontosan megegyezik az imdb eddigi szavazatival.

 

Erotika a filmművészetben

Egészséges erotika

Nyilván egyedül leszek a véleményemmel, nézve az imdb-n a 310 szavazat után a 9.1 pontos értékelést, miszerint ez a film rémunalmas. Az erotika elsődleges formáját mutatja be, a kukkolást. A film története ugyanis erre van kihegyezve. Egy ládafeldolgozó üzemben, ahol csak nők dolgoznak, megjelenik a tűzvédelmis, aki megelőzés címszó alatt kamerákat szerel fel, még az öltözőben is, utána pedig amikor a nők öltöznek, megy a kukkolás... sőt, hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, úgy a mesztelen nők mutogatásával próbálnak hasznot húzni és fellendíteni a kereskedelmet a férfiak. Nagyjából ennyi a történet, plusz majd egy-egy apró csavar, ami inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a férfiak, milyen hülyék, a nők pedig kegyetlenek azzal szemben, aki átvágta őket. Épp ez a problémám a filmben, hogy nincsenek változatos karakterek, csak hülye férfiak és bosszúálló, kemény nők, ami szerintem eddig Ripley-nek állt a legjobban, de ő magas költségvetésű Hoolywood-i filmben szerepelt James Cameron kezei alatt. + van egy hülye nő is. Érdekességképp pedig annyi, hogy a számomra foghíjas forgatókönyvet Tímár - Csinibaba, Zimmer Feri, Casting minden - Péter azzal próbálta érdekesebbé tenni, hogy a jelenetek többsége visszafelé játsza lett felvéve, ami egy ideig érdekes, de másfél órában már nem sok pluszt nyújt. Illetve, ami még erőssége a filmnek, az a nagy poénmennyiség, de én úgy fogom fel, hogy amennyiben nincs, vagy erőltetett poénokkal operálunk éppen, úgy unom a filmet, mivel nincs cselekmény, ami haladna, és bizonyos mellékszereplők bemutatása is oly egyszerű, hogy hirtelen úgy érezzük, hogy lemaradtunk valamiről. Legalább is én.
Ami még érdekesség, ez filmben a kukkolás adta az ötletet az első kukkolós valóságshow-nak, ami aztán a világon mindenhol elterjedt.
Összességében én nem szerettem ezt a filmet, leszámítva egy-egy poént, de aki szereti a magyar filmeket, az ezt is szeretni fogja. Részemről 10/5 pont.

 

Címkék: újhullám cseh erotika

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása