HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

Psycho - a filmtörténelem egy klasszikusa

Repce Manó 2008.12.08. 15:07

Psycho

Ha megkérdeznénk, hogy melyik filmet tartjuk Alfred Hitchcock legjobbjának, a legtöbben biztosan a Psycho-t jelölnék meg. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy talán ez a legismertebb filmje is. Mióta Shaylaman "mester" elhozta nekünk a Hatodik érzéket, azóta szinte futószalagszerűen hozzák a misztikus, szellemes horrorfilmeket "nagy" csattanóval a végén, mivel előállítási költsége kevés, érdeklődő meg van rá. Én úgy érzem, hogy a Hatodik érzék mind csattanó szempontjából, mind pedig feszültségkeltés irányából sokkal jobb a Hatodik érzéknél. A filmtörténelem legjobb és leghatásosabb fordulatát számomra ez a film testesíti meg. Persze még mindig nem láttam az összes filmet, de az eddigi átlagot szemlélve magasan kiemelkedik. Nem is gondolom, hogy véletlenül került az imdb 23. helyére 112 ezer szavazat alapján 8.7 pontos átlaggal. Horror kategórián belül viszont a legjobb.

A történet egy asszonyról szól, akinek pénze nem sok van, azonban lehetősége adódik, hogy ellopjon egy nagyobb mennyiségű pénzösszeget és ezt kihasználva el is indul. Szeretőjével akart új életet kezdeni, de mikor egy éjszaka megszáll a Bates hotelben... nos, a híres zuhanyozós jelenetről már nyílván mindenki hallott... A gyilkosságot azonban még a néző számára is homályban hagyja, ettől kezdődik a film misztikus hangvétele. Elkezdődik a nyomozás, amit a nő huga és szeretője indítványoznak, illetve egy magándetektív. Nem gondolom, hogy többet illene elmondanom a cselekményről, az poéngyilkosság lenne azok számára, akik még nem látták a filmet. Azt kell mondjam, hogy ha a film korában láthattam volna moziban, biztosan halálra rémültem volna. Tulajdonképpen még a mai korban is tökéletesen működnek a film hatáskeltő mechanizmusai, pedig már lassan 50 éves lesz. Anthony Perkins játéka pedig kétséget kizáróan tökéletes, jól hozza a mentális problémákkal küzdő Norman Bates szerepét. A fényképezés, a kamerabeállítások is mind nagyon jól működnek. Bernard Herrmann, ami zenét komponált a mozinak, a filmtörténelem egyik legismertebb és legjobb témája lett. Nem véletlenül tartják Alfred Hitchcockot a filmtörténelem egyik legnagyobbjaként.

Mint már említettem az imdb toplista 23. helyén áll a Psycho. Én is úgy érzem, hogy megérdemli a maximális pontszámot. Soha rosszabb filmet.

Címkék: klasszikus psycho

Szólj hozzá!

Mongol: hogyan lett Dzsingisz Kán a világ ura

Repce Manó 2008.12.08. 13:08

Mongol

A történelem egyik legnagyobb hódítójaként van nyílván tartva Dzsingisz Kán, vagyis Temüdzsin. Az ő életútját mutatja be a Mongol c. kalandfilm, amely 9 éves korától kíséri el őt, addig, amíg ő nem lesz a leghatalmasabb mongol a sztyeppéken. Sergei Bodrov rendező filmjének előzetese izgalmakban és látványos harcjelenetekben teli kalandokat kínál, ám érdemes megjegyezni, hogy a kb. 20 millió dollárból készült film nincs telítve harcjelenetekkel. Ám azok annál látványosabbak is, ahogy azt az előzetes is kínálta. A film vezetése mégis feszültséggel teli és nagyon hangulatos. Talán csak a közepe fele éreztem, hogy kicsit leül a cselekmény, de szerencsére gyorsan tovább pörögnek az események.

"Ne nézd le a gyenge gyermeket. Vad tigris válhat belőle". Ezzel a mongol közmondással indít a film, ám a 9 éves Temüdzsint sosem éreztem gyengének. Már abban a korában is több méltóság és hatalom bújt meg a szemeiben, amit nagyon jól közvetített a 10 éves Odnyam Odsuren gyermekszínész. Tadanobu Asano pedig csak fokozta ezt a színészi teljesítményt a felnőtt Temüdzsin szerepében. Amit nagyon erős pozitívumnak tartok a moziban, hogy nem arra koncentrál, hogy minél többet bemutasson az adott kor szelleméből, illetve történéseiből. Kizárólag Temüdzsin életét vezeti végig és abba építi bele a mongolok hagyományait és szokásrendszerét. A forgatókönyv csak a lényegesebb állomásokra koncentrál, bár így is volt amit lehetett volna még tárgyalni. A látványelemek szemet gyönyörködtetőek, a díszlet és a kosztüm nagyon profi, szóval a megvalósítás tökéletes. Szépen visszaadja az adott kor hangulatát.

2008-ban a legjobb idegen nyelvű film Oscar díjának jelöltje volt a Mongol, teljesen jogosan. Világszínvonalú megvalósítás, profi sztorivezetés és remek akciójelenetek. Az imdb-n 7.4 ponton áll több, mint 8000 szavazat alapján. Az én értékelésem 8 pont. Egyébként nem vagyok a történelmi filmek kedvelője, de ezt nagyon jól összehozták.

Címkék: mongol kaland történelmi idegen nyelvű

Szólj hozzá!

Box Office: gyenge hétvége, még a Megtorló is bukta lett

Repce Manó 2008.12.08. 11:22

December 5-7

Viszonylag gyenge hétvégét tudhatunk magunk után. Az új bemutatók közül nem volt semmire komoly érdeklődés és a régiek közül is volt, ami elég erősen zuhant.

Egyetlen szélesebb körben (2508 moziban) vetített mozi a Punisher: War Zone c. akciómozi, mely alig 1600-as mozinkénti átlaggal csak 4 millió dolláros bevételt ért el. Ebben szerintem már több rajongó is szerepel, innen pedig úgy gondolom, hogy erősebb esések jellemzik majd. 10 milliónál mindenesetre nem juthat sokkal magasabbra. 35 milliós költséggel készült, tehát határozottan veszteséges lesz, hacsak nemzetközlileg nem lesz lényegesen sikeresebb, illetve a DvD eladás segíthet még rajta. Az imdb 7.0-ás átlaga mindenesetre nem olyan gyenge, mint várható hasonló műfajú filmeknél. De ki tudja meddig süllyedhet, hisz az AvP:R is 7.6-al kezdett.
Csak 686 moziban vetítették a Cadillac Records c. filmet, amely az 50-es évek Chicagojának zenész legendáit mutatja be. 5000 dolláros mozinkénti átlaggal 3.5 millió dollárt hozott első körben, 12 milliós költségei megtérülhetnek, bár a 6.6 pontos imdb átlag nem hiszem, hogy túlságosan csalogató lenne.
Csak 15. helyen nyitott a Nobel Son c. film, melynek Alan Rickman a főszereplője. 891 moziban csak 371 ezer dollárt ért el.

Maradt első helyen a Négy karácsony 41%-os visszaeséssel 18.1 milliót ozott, így már csak 10 millióra van a 80 millióhoz, ami a költségeit jelenti. Az Alkonynak pedig éppen feleződött a közönsége, de már így is több, mint 100 millióval felülmúlta a 37 milliós költségeit.
63%-al kevesebb érdeklődő volt Boltra a szuperkutyára, ami alulról súrolja a 80 milliót.
52%-ot esett Hugh Jackman és Nicole Kidman az Australia c. filmjével. 7 millió dollárt hozott a hétvégén és jelenleg 30 milliónál tart. Még 100 millió és nyereséges lesz. De nem lesz.
A Quantum csendje 65%-al szorult a háttérbe a jegypénztáraknál. 6.6 milliót hozott és 151 milliónál tart. 165-170 milliós végeredényt látok most reálisnak.
Madagaszkárék is 64%-ot zuhantak, mint a film elején a repülővel, 165 millió felett járnak összbevétel szempontjából és 5.1 millió volt a hétvégi bevétel.
A szállító 3 sem úszta meg 60%-nál jobb eséssel, 62%-os visszaeséssel 4.5 milliót hozott és 25 millió felett jár.
2.6 milliót hozott a Role Models, ami fele a múlt heti zsákmánynak, és már 61 milliót is meghaladta. Bő nyereségre tett szert.

1. Négy karácsony - 18.1M /70.8M/
2. Alkony - 13.2M /138.5M/
3. Bolt - 9.7M /79.2M/
4. Australia - 7M /30.8M/
5. Quantum csendje - 6.6M /151.4M/
6. Madagaszkár 2 - 5.1M /165.6M/
7. Szállító 3 - 4.5M /25.4M/
8. Punisher: War Zone - 4M
9. Cadillac Records - 3.5M
10. Role Models - 2.6M /61.6M/

Címkék: box office megtorló

Szólj hozzá!

Ötszáz éve várnak rám, ez a sorsom: D-War

Repce Manó 2008.12.07. 01:55

D-War - Sárkányok háborúja

A filmtörténelemben a 80-as évek volt az egyik kedvenc korszakom: minden hülyeséget megfilmesítettek és nem az volt a lényeg, hogy jó filmet készítsenek, hanem egy új világot akartak bemutatni nekünk. Voltak látványosabb, de rosszabb forgatókönyvvel rendelkező alkotások, voltak igényes de kevésbé látványos filmek, volt minden amit el tudsz képzelni és közben nem foglalkoztak azzal, hogy minél erősebb marketingje legyen. A D-War egy kicsit olyan, mint ha ebből a korból származna. Régen egy ilyen film kasszasiker lett volna, az embereknek elég lett volna, hogy szörny van benne, meg robbanás meg minden és mentek ész nélkül a moziba. Mostanra kicsit divatos lett az a tendencia, hogy legyen egy filmnek mondanivalója. Könyörgöm. Minden Rambónak és Gyilkos cápák filmnek mély mondanivalója van, csak nem azért nézzük, hanem mert látványos szórakozásra vágyunk. Ezt az igényünket elégíti ki a Sárkányok háborúja. Aki kikapcsolódásra vágyik és látványos jelenetekre, amiket kilóméter hosszú óriáskígyók és hátukon ágyúval lövöldöző hüllők testesítenek meg, akkor tessék csak megnézni ezt a filmet. Ha pedig moralizálni szeretnénk és mélyebb mondanivalót, akkor a legtökéletesebb választás a könyvtár intézménye. De ne degradáljuk le ezt az együgyü történettel rendelkező, szerencsétlen rendezést megért fantáziafilmet, hiszen úgy érzem, hogy ezeken túl egyedi látásmóddal rendelkezik.

A D-War egyik szempontból olyan, mint egy pornófilm. Egy rövidebb felvezetés után beindul az akció, utána már csak olyan két látványjelenet közötti kötelező párbeszédek vannak, aztán megint hosszasan szemlélhetjük a zúzást. A pornóra való asszociációban továbbá segíthet a felhőkarcoló, azaz XXL méretű kígyók jelenléte is. Más oldalról nézve a film mer nyomasztóbb, drámaibb hangulatot nyújtani, amivel az utóbbi időkben csak a Sötét lovag tudott sikeresebbé válni. Sőt, van olyan jelenet, ami kifejezetten horrorisztikus... mondjuk úgy a 80-as évekhez képest, hisz akkor már javában ott jártam. A film teljesen mesés hangulatban kezdődött, megismerjük az elején a legendát, miszerint 500 évente születik a Ju Ji Dzsu, akit feláldoznak a Jó Imuginak, de fáj a foga rá a Rossz Imuginak is, meg van egy öregember, aki védelmez, meg átváltozik meg minden és van a gonosz, aki szintén folyamatosan átváltozik, mint anno Shan Tsung a Mortal Kombat elején, meg van neki olyan vagány kardja, ami a semmiből nő ki. Aztán van egy ilyen csúnyák serege minden repülő, meg kúszó szörnyekkel és 500 évente harcolnak a Ju Ji Dzsuért, aztán napjainkban a Ju Ji Dzsu meg egy másik kiválasztott gyerek menekülnek és teszik a dolgukat, meg van egy néger barátjuk, aki nem hal meg. Szerintem a Gyűrűk Urának illetve Harry Potter filmeknek nincs sokkal jobb sztorija. Ez a fantázia birodalma. Ennek látványelemeire fókuszál a film, hiszen karakterábrázolás, illetve történetvezetés majdnem nulla szerepet kapott. Mindezek ellenére élvezhető filmnek tartom. Néhol tényleg érdektelen, de én úgy gondolom, hogy épp ezért találták fel a mozit és a filmet, hogy olyan világot és dolgokat mutassanak be, amit magunk soha sem tapasztalhatunk.

Az imdb-n jelenleg majdnem 11 ezer szavazatot ért már meg ez a sárkányos film, de csak 3.8 ponton áll. Mivel én szeretem az ilyen jellegű filmeket, úgy nálam simán megérdemel 7 pontot. Aki szerette a Mortal Kombat 1-2-t annak ezt is nyugodt szívvel ajánlom. A trükkök nagyon jók, főleg ahhoz, hogy 32 millió dollárból készült, legalább is az imdb információi alapján. 10 éve egy ilyen film több teltházat is megért volna. Ma viszont 4-en voltunk egy kis teremben. Azért remélem nem kell újabb 500 évet várnunk egy ilyen témájú filmre. Egy előzetes a filmhez.

Címkék: korea fantasy fantázia sárkány d war

Szólj hozzá!

Stohl András lett Joker magyar hangja

Repce Manó 2008.12.05. 23:55

Az év legjelentősebb DvD megjelenése címet A Sötét Lovag c. film kapta. Egyes fórumokon már hónapok óta azon vitatkoznak, hogy milyen lesz a szinkron, illetve annak szereposztása. Nos, mindenki döntse el, hogy melyik hangsávot választja, én személy szerint próbálom majd elfelejteni, hogy ehhez a filmhez tartozik magyar hangsáv, továbbá azt ajánlom minden szinkronpártinak is, hogy próbálja ki az eredeti hangsáv + magyar felirat kombinációt, nem fogják megbánni.

A legjelentősebb karakter, Joker hangját Stohl András kapta meg. Íme az eredmény. Kihallgatásos jelenet.

Persze Joker szinkronja eléggé kritikus dolog, de azt nem gondoltam volna, hogy Morgan Freeman ilyen szinkront kap. Reviczky Gábor.

További jelenetek a szinkronból:

Joker, Bűvésztrükk jelenet

Kórházas jelenet

Csapj el!

Party-jelenet

Címkék: szinkron joker a sötét lovag

3 komment

Kaméleon - mert hazudni kifizetődő

Repce Manó 2008.12.05. 21:24

Kaméleon

Egyszer úgy elmennék statisztának Goda Krisztina egy filmjének forgatására. Valahogy nehezen képzelem el, hogy nem egy szakállas vagy kövér bácsi szól oda, hogy "FELVÉTEL", vagy "ENNYI", hanem egy korához képest csinos nő. Őszintén szólva nem sok női rendezőt ismerek, jó női rendezőt még annyit sem, nem gondoltam volna, hogy az első akit ennyire megjegyzek magamnak, hazánkból származik. A Csak szex és más semmi és a Szabadság, Szerelem c. filmekből még éppen hiányzott valami, ami átlagonfelülivé tette volna a filmeket, a magyar középszerből mindenesetre már így is láthatóan kilógtak. Mindenesetre a Kaméleon felé még kissé félve közelítettem, mint magyar közönségfilm felé, de most már elismeréssel utalhatok Goda Krisztinára és úgy érzem, sok esetben a Kaméleont is nyugodt szívvel felhozhatjuk, ha az igényes magyar film létét próbáljuk bebizonyítani. Azt hiszem a nemrég kialakult, "nagyon kevés jó magyar film van" szemlélet kezd háttérbe szorulni, ha így folytatódik. Egy a probléma, hogy már nincs olyan érdeklődés, mint régen akármilyen magyar film iránt. Legalább is döbbenten tapasztaltam, hogy a premier napján, csúcsidőben 20-an jelentünk meg a legnagyobb teremben. Remélem, hogy azért hosszú lefutásnak örvend majd az ünnepek alatt a Kaméleon.

De még mielőtt végképp túlértékelném a filmet, hozzá kell tennem, hogy ez sem hibátlan alkotás. Nagyon sokmindent sikerült beledobni és szépen elkeverni, de a forgatókönyv hagy némi kivánni valót maga után. Természetesen azon túl, hogy nagyon szép fordulatokkal van telítve, némi humor is szorult a történetbe. Miről is szól a film? Gáborról. Gábor egy szélhálmos, jóképű, jómodorú, ért a nőkhöz, a lányok elolvadnak tőle a vászon előtt, de ugyanakkor el is ítélik, mert főhősünk mestersége, hogy kihasználja a nőket. Elhiteti velük, hogy őt választja élete párjának, majd miután bő keresetüket átutalták egy közös, vagy saját számlájukra, amihez Gábornak hozzáférése van, úgy ő kiveszi a pénzt és postafordultával lelép, ha úgy esik, akkor az esküvő napján. Mindig másnak adja ki magát: sikeres ügyvédnek, csodadoktornak, tajparaszt barátja pedig segít fényezni, mert az is segíti előrelendíteni a dolgokat. A célszemélyeket nem a modellügynökségnél cserkészi be, úgymond inkább könnyű prédákat keres. Ám egy nap felfedez egy szép lányt, és őt veszi célba. Mindjárt nehezebb dolga van. Hannának barátja van, gyönyörű, így bővebb és nehezebb konkurenciára is számíthat, na és persze nehezen megközelíthető. Hősünk azonban céltudatos és okos személy, ezért is lehet férfi társainknak szimpatikus, aki mondjuk kicsit életszerűbb hódító, azért vannak túlzások is a filmben, tehát némileg példaképként szolgálhat, de ugyanakkor tettei kegyetlenségéért mélyen elítéljük a srácot.

Ez az egyik apró hiba is a filmben, hogy  azonosulni sem tudunk,  a végkifejlet majdnem mindegy számunkra, de a történetvezetés az olyan profi, hogy érdekessé teszi a munkáját. Gáborról annyi háttérinformációt kell tudni, hogy ő valójában intézetben nevelkedett, ahhoz képest viszont túlságosan is intellektuális, túl jó színész, túl jómodorú tud lenni, túl okos, tehát szerintem nem egészen életszerű a karaktere. Nagy Ervin játéka egész jó, de van jobb is a vásznon. Például Kulka János, aki egy meleg orvost alakít, vagy Csányi Sándor, aki az eddigi magabiztos hódító szerepéből most ledegradálta Goda Krisztina egy kicsit naív, enyhén suttyó szappanopera színészre, amit meglepően jól formál meg. A sérült térddel rendelkező balerinát, Hámori Gabriella játékát is érdemes kiemelni a filmből, és az ő pszichológusát játszó László Zsoltot szeretném megemlíteni. Ezek a karakterek mind nagyon jól működnek, de érzelmileg sikerül felszinesnek maradni a filmnek. Pedig ha mélyült volna érzelmileg, még jobban ütött volna a dráma. A zene és más hatáskeltő elemek nagyszerűen működnek. A kameramozgás azért utal rá, hogy nem egy rétegfilmet nézünk, hanem egy kommersz drámát. A mondanivaló pedig a film kezdő képsoraiban kerül bemutatásra: minden a pénz körül forog.

A Kaméleon egy jól működő dráma. Egyesek thrillernek is mondják, de ahhoz szerintem kevés a feszültség, viszont nem hiánycikk. Érdekfeszítő, csak egy árnyalatnyit ül le az érdeklődés a közepe-vége felé, vannak olyan pontok, amiket megkérdőjelezünk, de nem kell vele foglalkozni. Nem ez a magyar filmgyártás csúcsa, de egy ilyen stábbal még nagyon sok jót ki lehet hozni. Az értékelésem 8 pont. Ajánlom.

Címkék: magyar dráma kaméleon goda krisztina szélhálmosfilm

Szólj hozzá!

Ellenvélemény - Elismert filmek, amiket én nem szeretek

Repce Manó 2008.12.05. 14:08

Két olyan filmet láttam a héten, amelynek eddig pozitív kicsengése volt, mind a kritikusok, mind a nézők körében, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy meglessem őket. Mindkét alkotásban csalódnom kellett. Mindenesetre leírom, hogy miket tapasztaltam, aztán lehet kommentelni, hogy te miért szereted azt a filmet. Amennyiben szereted.

Az árvaház (El Orfanato) - avagy, megint egy átlagos ijesztgetős, misztikus thriller, csak ebben most spanyolul beszélnek.

Guillermo del Toro nevével reklámozták, mivel ő adta az anyagi támogatást rá, na meg reklámnak sem utolsó ennek a spanyol "horror" filmnek. Jókat is írtak róla már első körben róla. A film egyébként nem sokban különbözik az amerikában divatos misztikus, félelmetes, ijesztgetős filmektől, csak annyi, hogy némileg vissza fogja magát. Durva jelenetektől mentesebb, mégis R kategóriás korhatárbesorolást kapott. A főszereplőkkel nem tudok azonosulni, pláne a 7 éves gyermek motivációit nem értem. Nem így képzelek el egy gyermeket, még ha örökbefogadták is. Egy 7 éves gyermek kiváncsi és mindent meg akar osztani a szüleivel, mivel más nincs is a környéken, csak a láthatatlan barátai, úgy halmozottan érvényesnek kellene lennie a gyermekkel való kommunikáció. Horrorfilmek, amikben gyermek vagy kislány van, számomra ezért mindig hitetlenek, hiszen próbálják misztikussá tenni a karakterét, ám épp ezért nem lesz életszerű a történet. Akkor már a forgatókönyvről is beszéljünk. Nem jöttem rá a poénra, de nem is igazán hatott meg a végén semmi. A szereplők ugyanolyan szerencsétlenek, muszáj lefutni a felesleges köröket, itt legalább rövidebb kör jutott, a "gyermekem elrabolták a láthatatlan gyerekek és most miért nem hisznek nekem" féle helyzeteknek. A látványvilágban nem sok pozitívumot tudok kiemelni, ám a szűk 100 perc alatt látunk néhány hatásosabb jelenetet, ami némileg emeli a színvonalat. De 10-es skálán 4-nél többet nem tudok adni neki.

 

Az örökség - avagy gútentág faszikáim

Vagy ökörség is lehetne a film címe, hiszen az történik 100 percen keresztül. Főhősünk Bohus a rendszerváltás után el van lustulva, nem nagyon szeret dolgozni, csak kocsmázni. Aztán egy nap kezelésbe veszi Fortuna és elintézi, hogy örököljön jó sok pénzt. Természetesen az első dolog, amit vesz belőle, az egy üveg szilvapálinka, és utána a film végéig azt kísérhetjük nyomon, hogy mi történik, amikor a tajparaszt bekerül a felső tízezerbe, vagyis sok pénze lesz. Állandóan részeg, mindenkit itat, bulit szervez, vesz magának egy prostituáltat, meglepi őt egy struccal, mindent felforgat és közben folyamatosan részeg, és mindenki vele együtt. Szórják a pénzt és ez jó. Nem tudom, ki hogy van vele, de én speciel nem tudok 100 percig azon röhögni, hogy mindenki részeg. Van a filmben kb. két olyan jelenet, amit viccesnek találtam. Tulajdonképpen nem történik benne semmi, kicsit árnyalja, hogy mennyire növeli az ember népszerűségét a pénz, illetve mennyivel kevesebb vagy, ha az nincs neked. De ettől eltekintve egy üres, unalmas film, amire nem jó visszaemlékezni. Az én értékelésem 3.5 pont a 10-es skálán.

Címkék: az örökség az árvaház

Szólj hozzá!

Box Office - Erős hálaadás, bár nincs semmi kiemelkedő

Repce Manó 2008.12.01. 13:46

November 28-30-i hétvége

Hálaadás hétvégéje kellemes bevételekkel gazdagította a stúdiókat, bár nem tartanám minden szempontból kielégítőnek az eredményeket.

Vince Vaughn és Reese Witherspoon karácsonyi vígjátéka a Négy karácsony c. film került az első helyre 31.7 millió dolláros bevétellel, a szerdai nyitás óta 46.7 milliónál jár. 80 millióból készült, nyereséges is lesz a film, sőt a karácsonyi aktualitása miatt és műfaji sajátosságai végett úgy érzem, hogy még sokáig listán marad és 150 milliós végeredmény, vagy annál is több elképzelhető. Bár a visszajelzések egyelőre nem túl pozitívak. 5.7 ponton áll, de alig 1000-en szavaztak rá az imdb-n.
5. helyen nyitott Baz Luhrmann nagyszabású háborús-romantikus-drámája az Australia, melyben Hugh Jackman és Nicole Kidman a főszereplők. 14.85 millió dollárt hozott péntektől vasárnapig, összesen pedig 20 milliós bevételt szedett össze 5 nap alatt. A 130 milliós költségeitől bizony elég messze áll, köszönhető ez többek között, hogy kevesebb moziban is játszották, mint azt a nagy bevételt hozó filmek. 2642 moziban jelent meg, de a film hossza sem lehet elhanyagolható szempont, ugyanis majdnem 3 órás moziról van szó. A mai közönség szerintem ritkán visel el 2 óránál hosszabb filmeket, ezért is vágják rövidebbre a játékidőt sok film esetében. Ez a film csak DvD-n lesz nyereséges, de úgy érzem a hosszabb lefutásra van némi esély, hiszen elég jók a visszajelzések és a film témájára sem a gyors lefutás jellemző.
A hetedik helyen nyitó harmadik A szállító mozi 3 nap alatt 12.3 milliót hozott, ami önmagában több, mint az első rész 9.1 milliója, de kevesebb, mint a második rész 16.5 milliója. 5 napos bevétele viszont már 18.5 milliót számol. Úgy gondolom, hogy végeredényben a második rész 43 milliós bevétele alatt meg fog állni.
Gus Van Saint és Sean Penn melegtémáját feldolgozó filmje, a Milk a 10. helyen debültált 1.38 milliós bevétellel. Ez az eredmény azért pláne, mert csupán 36 moziban játszották, több, mint 38 ezres mozinkénti átlaggal. Számíthat tehát a szélesebb körű vetítésre és ezzel szélesebb bevételekre is.

Múlt héten nyitott a 3. helyen a Bolt, most gyakorlatilag ugyanannyival 2. helyezett. 66.8 milliónál jár és ha így folytatja még sokáig elviheti.
Az Alkonyat a 3. helyen áll 62%-os visszaeséssel, de már 119 millió dollárt gyűjtött. Már bejelentették a folytatást.
James Bond új kalandja a Quantum csendje csak 27%-ot esett vissza a múlt héthez képest, így már 142 milliós bevételnél jár. Úgy látszik vissza kell vonnom azt a kijelentésemet, miszerint a Casino Royale bevételén nem sokkal fog túllőni. 185-195 milliót látok reális befejezésnek.
A Madagascar folytatása is épp, hogy visszaesett (7.4%), 159 milliónál tart. Az első rész 193.5 milliójának megdöntését lazán reálisnak látom.
Csak 28%-ot esett vissza a Role Models, ami ezzel már 57.8 milliónál jár és kicsit emelkedett az érdeklődés a Csíkos pizsamás fiú c. film iránt, ami 5.16 milliós bevételnél tart.

1. Négy karácsony - 31.7M /46.7M/
2. Bolt - 26.6M /66.8M/
3. Alkonyat - 26.3M /119.6M/
4. Quantum csendje - 19.5M /142M/
5. Australia - 14.8M /20M/
6. Madagascar 2 - 14.5M /159.5M/
7. A szállító 3 - 12.3M /18.5M/
8. Role Models - 5.2M /57.8M/
9. Csíkos pizsamás fiú - 1.69M /5.1M/
10. Milk - 1.38M /1.86M/

Címkék: box office hálaadás

Szólj hozzá!

Szülinaposok: Ben Stiller (43) Ridley Scott (71)

Repce Manó 2008.11.30. 14:41

Ma ünnepli 43. születésnapját Ben Stiller komikus, aki legutóbb a Trópusi vihar c. filmben nevettetett minket halálra. Nem csak színészként, de rendezőként is megállta a helyét a Trópusi vihar, Zoolander és a Kábelbarát c. filmek apropóján. Ismertebb szerepei: Keresd a nőt!, Apádra/Vejedre ütök, Agyő Nagy Ő, Éjszaka a múzeumban, Zoolander, és legutóbb mint Tugg Speedman a Trópusi viharban. Isten éltesse Ben Stillert!

Továbbá ma van a 71. születésnapja Ridley Scott rendezőnek, akinek munkásságába ilyen klasszikusok tartoznak mint: A nyolcadik utas, a Halál, Szárnyas fejvadász, Legenda (Tom Cruise), Gladiátor, Hannibal, illetve a tavaly Oscarra jelölt Amerikai Gengszter. Háromszor jelölték Ridley Scottot a legjobb rendezői Oscarra: a Sólyom végveszélybenért, a Gladiátor és a Thelma és Louise kapcsán. Magyarországon a héten kezdték vetíteni A hazugságok hálója c. filmjét, melyben Russel Crowe és  Leonardo DiCaprion a főszereplők. Isten éltesse Sir Ridley Scott rendezőt.

Címkék: születésnap ben stiller ridley scott

Szólj hozzá!

Az ajánlat - mint Káin és Ábel

Repce Manó 2008.11.30. 12:10

Az ajánlat - The Proposition (2005)

A western műfaja gyakorlatilag kihalt a 90-es években és bő tíz évig nem is lehetett hallani hasonló műfajú filmekről a moziban. Mostanában azonban kezd újra divatba jönni, és ha még rétegfilmként is van nyílvántartva, már van miből szemezgetni. Elég ha a Börtönvonat Yumába c. filmet hozom fel példának, ami már a plázamozik termében dübörgött áprilisban hazánkban is.

Az ajánlat olyan westernfilmek közé tartozik, ami esetében még nem láttam hasonlót. Láttunk már amerikai westernt, németet, olaszt, ez azonban ausztráliát népszerűsíti. Kengurukat mondjuk nem látni benne, az egésznek a stílusa is teljesen mást képvisel. A film végig nyomasztó hangulatot produkál. A történet sem akármilyen. Egy elfogott ex-útonálló (Guy Pearce) választás elé kényszerűl, hogy megöli a bandavezér fejét, a bátyját, vagy néhány nap múlva karácsonykor felakasztják elfogott öccsét.

Nem tartom könnyű filmnek Az ajánlatot. Kicsit szakít a hagyományokkal, nincs az a belemagyarázás, a mindent megmutatni akarás, hiányoznak a hatáskeltő zenei betétek, illetve néha felcsendülnek, de a tetőponton egyszer csak vége szakad és ismét a csendes sivatagi hangulat uralkodik. A film inkább pszichésen próbál hatni a nézőre, de igazából ezt sem viszi túlzásba. Szóval, aki látványos és hatásos pisztolypárbajt vár, az kerülje inkább messzire. A westernen túl nem akciófilm ez, csupán egy durva dráma megsózva némi korunkhoz illő naturális erőszakkal és etikai dilemmával. Megöli-e végül a főhős a bátyját. Jelzem egyébként, hogy lehetett volna még szépíteni a főhős bemutatásánk, úgy érzem keveset szerepelt a vásznon. A többi szereplő közül Ray Winstone emelkedik ki, illetve megjelenik a filmben John Hurt is, anno belőle kelt ki a Nyolcadik utas a Halál. Azóta igen elismert színésszé nőtte ki magát és ez látszik azon a néhány jeleneten, ahol felbukkan. Vannak érdemes alakítások a filmben, de Guy Pearce-nek több teret kellett volna adni szerintem.

Az imdb-n 15 ezer szavazója volt eddig és 7.5 ponton áll. Nálam a film 7 pontot ér. Azonban mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit eltérő hangulatú, csendes filmre vágyik.

Címkék: western ausztrál ajánlat

Szólj hozzá!

Coming Soon - 2007 vége és 2008 eleji megjelenések

Repce Manó 2008.11.29. 00:59

Jön az év vége, és ilyenkor mindig bő választékunk van a moziban. De pontosabban mire is számíthatunk a közeljövőben? Szemezgetek kicsit a közeljövőben történő megjelenések közül.

Magyar filmek

Goda Krisztina eddigi rendezései alapján nem mondanám, hogy túl jó rendezőnő, de közönségfilmhez képest némileg kiemelkedik az átlagból. Csak szex és más semmi, és a Szabadság, szerelem c. filmek köthetőek hozzá. Utóbbi azon kívül, hogy mennyire nagyszabású, átlagos iparosmunka számomra, de valamiért úgy érzem, hogy a Kaméleon c. filmje túlszárnyalja a munkásságát. A film egy férfiról szól, aki könnyen behálózható nőket szed fel, és mikor lelép, egy kicsit megcsapolja a pénztárcáját is. Főszereplők: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Csányi Sándor. A bemutató december 4.-én vagyis most csütörtökön esedékes.
Herendi Gábor pedig folytatja sikertörténetét a Valami Amerikát. Két hétre a Kaméleon után meg is nézhetjük, hogy a folytatást. A rendező a Lora c. filmjével nagyon belopta magát a szívembe, így remélem hasonló színvonalú lesz a Valami Amerika 2 is, mivel az első rész nálam hagyott némi kivánni valót maga után.

Vígjátékok

Vince Vaughn és Reese Witherspoon közös vígjátéka a Négy karácsony december 18-án jelenik meg hazánkban. A történet szerint egy házaspár elutazna karácsony alkalmával, de a köd miatt nem száll fel a gép, így kénytelenek otthon maradni és elviselni az ünneppel járó dolgokat. Az eddigi visszajelzések nem csalódottságra adnak okot, de nyílván sokan látogatnak majd el a történet aktualitását tekintve a moziba, hogy megnézzék ezt a filmet. Ha más nem, a két főszereplő komoly húzóerő lehet sokak számára.
Számomra sokkal csábítóbb Adam Sandler Esti mesék c. filmje, melyben amit mesél a gyermekének, másnap valósággá válik, de aztán kiderül, hogy a gyermek határozza meg a végkifejletet. Ha nem lesz olyan komor hangulatú, mint a Távkapcs(ami nekem speciel tetszett), vagy más miatt nem kap negatív kritikákat, könnyen lehet a színész legsikeresebb filmje. Magyar bemutató karácsonykor.
A másik népszerűbb film Jim Carrey főszereplésével az Igenember, mely meglátásom szerint a Hanta Boy sikerét lovagolja meg. A főhősünk ugyanis nem tud nemet mondani, bármiről is legyen szó. Régen láttunk már valamit Jim Carrey-től, a Dick és Jane trükkjei óta ez az első vígjátéka, bár az nem is volt túl nagy siker, úgy érzem ezzel kasszát fog robbantani. Magyar bemutatóról egyelőre nincs hír, de nem hinném, hogy túl sokáig húznák a megjelenést.

Akció, Thriller

A törvény gyilkosa címmel fut nálunk a Righteous Kill, amiben Robert De Niro és Al Pacino a főszereplők. A filmben mind a kritikusok, mind a nézők csalódtak és nem vagyok benne biztos, hogy karácsonyi megjelenés illik ehhez a filmhez. Persze vitatható volt a tavalyi Alien Vs Predator megjelenése is, úgy érzem, hogy egy szűk körön kívül nem lesz túl nagy közönsége a filmnek. Azért jelzem, hogy a rajongók le ne maradjanak róla.
Amerikában 5-én mutatják be a Megtorló folytatását. A Punisher: War Zone c. akciófilm magyar megjelenéséről még nem tudunk semmit, ám az előzetes igen brutálisra sikeredett. Azért én számítok a jövő év eleji mozimegjelenésre,vagy ha ott nem is, minél hamarabbi DvD premierre. Thomas Jane sajnos nem vállalta el a szerepet, mert szerinte túl gagyi a forgatókönyv. Mik vannak? Azért ő sem olyan nagy név, hogy akármiben válogasson. Szerintem nagy film lesz.
Ugyanez a helyzet a Szállító 3-al is, amit épp most mutattak be a tengerentúlon, de a hazai megjelenés még bizonytalan. Remélhetőleg hamar eljut hozzánk, mert minél tovább húzzák a premiert, annál többen töltik le az internetről. Ez a film pedig bő közönséget vonzhat a magyar mozikba.
Akció- illetve történelemfilmként tartom nyílván az idei Oscar egyik külföldi filmes jelöltjét, a Mongol-t, ami csütörtöktől végre elérhető itthon is. A film Dzsingisz kánról szól. Az előzetese igen izgalmas.

Sci-fi, Fantasy

A tavalyi trendet követve, miszerint fogjunk egy 50-60-as évekbeli sci-fi klasszikust és adjuk el egy ismert színésszel most is érvényes, mivel Will Smith Legenda vagyok c. filmje nagyon bő nyereséggel ajándékozta meg a készítőket, annak ellenére, hogy Will Smith eme alakításaként soha nem fogunk legendaként emlékezni. Attól tartok, hogy az Amikor megállt a Föld c. filmmel is ez lesz a helyzet, aminek népszerűsítéséhez Keanu Reeves nevét használták fel. Egy hosszabb előzetest megtekintve egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez is egy olcsó hatásvadász elemekkel operáló film lesz, de azért bízom benne, hogy többet ad, mint tavaly a Legenda vagyok. Start: december 11
Benjamin Button különös élete c. film karácsonykor jelenik meg amerikában, nálunk sajnos még mindig nincs időpont a premierre, így várunk kell, hogy lássuk Brad Pitt hogyan válik 80 éves pici öregemberből fiatal gyermekké az évek során, mivel ő az átlaggal ellentétben öreg testben születik, és folyamatosan fiatalodik.
Amerikában februárban mutatják be a Push c. filmet, mely mutánsokról szól. A történet inkább hasonlít a Hősök c. tévésorozathoz, mint az X-Menhez. Legalább is az előzetest nézve. Bízom benne, hogy nem vágták bele az összes pozitív jelenetet, mindenesetre többet várok tőle, mint a tavalyi Hipervándortól. Ebből kiindulva márciusban be is mutathatják nálunk. Djimon Hounsou-tól sokat várok, a Gladiátor óta nagyra tartom ezt a feketebőrű színészt.
Frank Miller neve a Sin City és a 300 c. filmekből ismert, ő ugyanis a képregényrajzolójuk. a The Spirit c. film esetében azonban ő volt a forgatókönyvíró és a rendező is. Az alapanyag azonban most Will Eisnertől származik. A címszereplőt meggyilkolják, ő újraéled és megalakul a hős. Ez így elég puritánul hangzik, a képregényről többet nem tudok, de a látvány nyílván nagyot fog csapni. Amerikai bemutató karácsony, magyarról még semmi hír. Bízok benne, hogy januárban elér hozzánk. Előzetes - aki megmondja, melyik zeneszám megy az előzetes alatt, azt szeretni fogom

Horror

Ennek a műfajnak az év elején, főleg januárban van a szezonja. 2009 9. napján meg is jelenik amerikában Clive Barker egyik legismertebb műve, a Hellraiser. Ám ebből az alapanyagból már készült nem is egy, de 8 film, amit ezzel a címmel adtak el, most eljött az ideje a remake-nek. Pascal Laugier francia író-rendezőnek adták oda a rendezés és írás jogát, őszintén szólva én félek tőle, hiszen eddig még nem sok filmje jelent meg, és azoknak sem túl pozitív a visszajelzésük. Mindenesetre az alap cím vonzani fogja a nézőket, még engem is a moziba. Magyar bemutatóról továbbra sincs semmi hír. Reméljük, hogy a Holtak napjához hasonlóan, nem rögtön DvD-n fog megjelenni.
A Valentin nap 2009-ben Péntek 13-ára fog esni. Mondjuk ez a poén közelebb van az igazsághoz, mint az azonos című Szilveszteri viccelődések, itt arra értjük, hogy a Péntek 13 remake-je egy nappal Valentin nap előtt debütál az amerika mozikban, és ha azt nézzük, hogy 2006-ban világpremierrel egyidőben nézhettük meg az Omen666-ot is, úgy valószínűnek tartom, hogy ezt is megkapjuk legkésőbb a címben is utalt napon. Sokat nem várunk ettől sem, a rajongók úgy is megnézik, habár a rendező Marcus Nispel azonos a 2003-as Texasi Láncfűrészes mészárlás rendezőjével, annak pedig viszonylag jó a visszhangja. Előzetes

Dráma/Háborús

Baz Luhrmann (Moulin Rouge, Rómeó és Júlia /DiCaprio/) rendező egy jó nagyszabású háborús, romantikus filmmel állt elő nekünk, amit Ausztrália címre keresztelt el. A főszereplők Hugh Jackman és Nicole Kidman. A film majdnem 3 órás lesz. Magyar bemutató: karácsonykor
Majd egy éve kellett volna bemutatni Bryan Singer rendező Valkűr c. háborús filmjét, amiben Tom Cruise játsza a főszerepet. Azóta nyáron voltak utóforgatások, nem tudni miért tolják ennyit a megjelenést, lehet, hogy nem sikerült olyan jól, ahogy a stúdió gondolta, de toltak már a pofánkba nagyon rossz filmeket tologatás nélkül is, most már végre minden bizonnyal megjelenik. Méghozzá... na mit gondol a kedves olvasó, mikor? naná, hogy karácsonykor. De ez még csak az amerikai megjelenés, a hazairól továbbra sem tudunk semmit.

Természetesen ez a lista nem teljes, próbáltam a lényegesebb megjelenésekre koncentrálni, illetve a saját érdeklődési köröm is meghatározta ezt a listát. Amennyiben valamit hiányolsz... nos, ezért írhat bárki kommentet.

 

Címkék: trailer 2008 2009 előrejelzés

1 komment

Magyarok ismét világszínvonalon - Taxidermia

Repce Manó 2008.11.28. 14:12

Taxidermia

A magyar közönségfilm intézménye napjainkban ritkán produkál igényes alkotást és biztos vagyok benne, hogy ezt a kijelentésemet nem sokan vitatják. Ha valamire mégis érdemes felfigyelni, annak tényleg minimális reklámhadjárata van, és szűk körben mutatják be, vagyis kevesebb emberhez jut el. Ilyen volt az utóbbi időkben A_nyomozó c. film is, amiről már korábban beszámoltam. Gyakorlatilag vadászni kell egy előadásra. Remélem azért a jövő héten megjelenő Kaméleon c. filmről is pozitívan nyilatkozom, mivel a most taglalt Taxidermia sokkal inkább rétegfilm, illetve magasabb korhatárbesorolást érdemelt, így nem meglepő, hogy elérhetősége limitáltabb a könnyű, de rossz magyar filmekénél.

A Taxidermiát kénytelen vagyok vegyesebb kritikával illetni. Egyik szempontból a vizuális megjelenítés már szinte világszínvonalú, a hangulat teljes mértékben telitalálat, a történetek pedig groteszkek és megrázóak. Valahol mégis hiányzott nekem egy kis fejbevágás a végén, vagy közben, ami kiemelkedővé tette volna művészi mondanivalóját a filmnek. Lehet, hogy nem is olyan lényeges a mondanivaló. Egyszerűen csak olyan módon ábrázolja az emberi testet, ahogy mi nem akarjuk látni. Ezért tartom jónak a filmet, mert odaszögez a látvány és a hangulat a székbe, nincs az az unom szindróma, mert Pálfi György rendező egyedi látásmódja érdekessé teszi az érdektelent is. Ez pedig művészet.

A történet három kort három generáción keresztül mutat be. Az enyhén szellemi fogyatékos Morosgoványi Vendel, aki csak szeretetre (és ezen belül főleg szexre) vágyik, Balatony Kálmán, aki evőbajnok lett a maga korában, és Balatony Lajoska, aki apja nagy csalódottságára csak másfél kilóval született és később sem nőtt sokkal nagyobbra, preparátorként dolgozik. Amit ő el szeretne érni az a halhatatlanság.

Az 500 millió forintos költségvetés első blikkre nem is tűnik reális költségnek ezért a filmért, többől is hoztak már ki rosszabb minőségű filmet. Azonban a nagy nevektől teljesen mentes ez a film, nincsenek Kern Andrások, Csányi Sándorok, Fenyő Ivánok, Dobó Katák, még Scherer Péterek sem, és számomra ez hitelesebbnek hat. Nyilván az erős gázsi hiányának hála sikerült mérsékelni a költségeket.

A Taxidermiát nagyszerű filmnek tartom, főleg erős idegzetűeknek. Ez olyan film, hogy sokaknak túl sok, amit látnak, ami másoknak sok, az nekem pont elég. Ha te is ilyen vállalkozó szellemű vagy, akkor mindenképpen látnod kell a Taxidermiát. De túl sok mondanivalót, filozofálást nem érdemes várni tőle. Az imdb 2701 szavazat alapján 7.1 pontot mutat. Tőlem megkapja a 8 pontot.

Címkék: magyar taxidermia groteszk művész

1 komment

Halálos közellenség - 1. rész

Repce Manó 2008.11.25. 13:05

Halálos közellenség 1.

Az életrajzi filmekben azt látom problémásnak, hogy túl sok eseményt akarnak megmutatni vele, melyeknek nagy része így első körben unalmasnak hat. Jaques Mesrine egyszerű katona volt, később az alvilág egyik legismertebb arcává nőtte ki magát. A Halálos közellenség az ő életét szeretné nekünk bemutatni.

Részemről pedig felmerül a kérdés, hogy mit akartak a filmmel bemutatni? Egy jó gengsztertörténetet, amire a történelem adta az alapanyagot, vagy egy bűnöző életét, az ő legfeleslegesebb állomásaival együtt. Mesrine története olyan hosszú, és izgalmakkal teli, hogy nem is vállalkoztak rá, hogy egy filmben bemutatják. A történet felénél levágták az eseményeket és onnantól kezdve egy másik moziról lesz szó, amit majd januárban küld moziba a Fórum Hungary kiadó. Úgy érzem az első részből is le lehetett volna vágni kapásból két szálat, aminek játékidejét hozzáadták volna a lényegesebb részeknek. Az első bő egy órában gyakorlatilag csak egymásra pakolt jeleneteket kapunk Mesrine életéből. Az egyik pillanatban megismerkedik élete asszonyával, két snittel később már házasok és gyermekük van, és mire ezt feldolgoznánk már sehol nincs az asszony, de van helyette egy másik néni, akinek csapja a szelet. Finoman utalnak az apjával kapcsolatos nézeteltérésekre, szó van egy prostituáltról és a vele kapcsolatos viszonyaira és kalandjaira, de mindent csak megmutat. Lényegesebb lett volna az események felét kihúzni és párbeszédben utalni a létükre. Elvégre Colombonak sem láttuk soha a feleségét, de tudtuk, hogy van neki. Így sajnos a főhős motivációja, lelki folyamatai, tehát amit lényegesnek gondoltam, azok szépen a feledés homályába vesznek, köszönhetően a történelem könyvekre logikáját követve. Csak legyen bemutatva, semmi más nem számít. Aztán, mire az órám kijelzője nagyobb szerepet kapna a film folyán, egyszer csak leáll a történet és az utolsó fél órában kapunk egy izgalmasabb, jól megrendezett feszültséggel teli fejezetet, ami rendesen ki van dolgozva. Itt már láthatunk akciójeleneteket, lövöldözéseket, pankrációt meg mindent, ami feledteti az első 75 percet.

Így a forgatókönyvről csak ennyit tudok mondani, hogy nem döntötték el, hogy mit akarnak bemutatni, ezért mindent belesűrítettek mindenféle szelektáció nélkül. Aztán, majd kiderül, hogy lesz-e később jelentősége a következő részben, ezt mindenképpen az első rész negatívumához kell húzni. A karakterek bemutatása igen hiányos, a főhős Mesrine körül forog minden, bár ő is hagy némi kivánni valót maga után, Vincent Cassel nagyon jól hozza a figuráját, mondhatni telitalálat. Van mellette még egy Gerald Depardieu, akiről már régebben tudjuk, hogy kiváló színész, nem hiába ilyen népszerű és ismert. Ő a másik üde szinfolt a sztoriban, de sajnos az ő karaktere is mellőzve van egy kicsit. A látvány szépen tükrözi a kor hangulatát, így kissé szürkésebbnek is hat a kép.

Nem mondom, hogy rossz film lenne, azoknak ajánlom, akik kifejezetten szeretik az életrajzi filmeket és a lényegtelen dolgokra is kiváncsiak, illetve a krimi műfajának szerelmesei látogathatnak el nyugodt szívvel a moziba. A vége mindenesetre izgalmasabbra sikeredett, így sikerült kiváncsivá tennie a befejezésnek, hogy mit hoznak ki a második részből, ami Mesrine bukását mutatja be. Az első rész az imdb-n 7.7 ponton áll 322 szavazattal. Az én értékelésem 5 pont.

Címkék: krimi életrajzi dráma halálos mesrine közellenség

1 komment

Box Office: Romantikus vámpírok kirobbanó sikere

Repce Manó 2008.11.23. 21:37

November 21-23

Mindig is sejtettem, hogy a vámpírok nagy népszerűségnek örvendenek, de azt nem, hogy az Alkonyat c. romantikus vámpírfilm ekkorát kaszáljon a nyitóhétvégén. 70.55 milliós bevételt ért el 3 nap alatt, habár a pénteki nyitónap (35.87m)több, mint fele a teljes hétvégének. Nyilván a negatív visszajelzés megtette a hatását, az imdb-n 5.3 ponton áll, ami nem túl pozitív értékelés. A rottentomatoes kritikusainak 41%-ának tetszett az Alkonyat, ami becsült eredmények alapján minden idők 4. legjobb novemberi hétvégéjének tulajdonosa. Jelen pillanatban. 37 milliós költségei már busásan megtérültek.

3. helyen nyitott a Disney új animációs filmje a Bolt. A magát szuperebnek képzelő színészkutya története 27 millió dollárral nyitott. A kritikusok 84%-ának tetszett, tehát meg van rá az esély, hogy jó lefutása legyen, de túl nagy kasszát nem fog robbantani.

9. helyen az eddig limitáltan futó The Boy in the Stripped Pajamas c. holokausztos dráma 1.67 milliót 406 moziban, ami elég jó eredmény. 2.6 milliós bevételt jegyeznek eddig nála.

Majd 60%-ot esett a Quantum csendje. 27.4 millióval a második helyen áll és 109 milliós bevételnél tart. Valószínűleg 170 milliónál nem fog sokkal többet hozni Amerikában, de a tengerentúlon már a múlt héten 250 millió dollárnál járt, összesen tehát 359 millió dollár van a kasszában. Továbbra is megéri Bond mozit csinálni, tehát két év múlva számíthatunk a folytatásra.
A Madagaszkár 2 ezúttal 54%-ot zuhant, ami példátlanul sok animációs filmhez képest a 3. hétvégét illetően. 134 milliós bevételt már elért és minden jel szerint bőven nyereséges is lesz.
A Role Models és a Changeling 35 és 37%-ot esett. Eastwood filmje még nem nyereséges, 55 millióból készült és 31.6 milliónál jár. Az Oscar körüli felhajtása miatt számíthatunk majd a tengerentúli biztos sikerre.
64%-ot esett a High School Musical 3. része, ami 86.8 milliós bevételre egészítette ki a mostani 2 millióval a bevételt. Világszerte már 209.8 millió dollárt gyűjtött össze.
46%-ot esett Kevin Smith filmje, a Zack and Miri make a Porno, ami már kis híján 30 milliót gyűjtött össze.
Még mindig a tízes listán áll a The Secret Life of Bees c. film, 35.6 milliót szedett össze.

1. Alkonyat - 70.55M
2. A Quantum csendje - 27.4M /109.5M/
3. Bolt - 27M
4. Madagascar 2 - 16M /137.4M/
5. Role Models - 7.22M /48M/
6. Changeling - 2.6M /31.6M/
7. High School Musical 3 - 2M /86.8M/
8. Zack and Miri Make a Porno - 1.7M /29.4M/
9. The Boy in the Stripped Pajamas - 1.67M /2.6M/
10. The Secret Life of Bees - 1.27M /35.6M/

Címkék: box office vámpír alkonyat

1 komment

Joe Eszterhas (64) Vincent Cassel (42)

Repce Manó 2008.11.23. 11:50

Ma ünnepli 64. születésnapját Joe Eszterhas, magyar származású forgatókönyvíró, akinek munkái között ilyen címek szerepelnek, mint a Paul Verhoeven rendezte Elemi ösztön c. film, ami megjelenésével megteremtette az erotikus thriller műfaját. Jean Claude Van Damme főszereplésével készült Hiába futsz c. akciófilm forgatókönyvét is az ő neve alatt jegyzik és ilyen munkák köthetőek hozzá, mint a Flashdance, Showgirls, Silver, Elemi ösztön 2, illetve az utóbbi idők legnagyszabásúbb magyar filmje, a Szabadság, szerelem.

 

További születésnapos Vincent Cassel (42) francia színész, akinek most fut a mozikban a Halálos közellenség 1. c. filmje, és ilyen filmekből lehet ismerős, mint a Dobermann, az Ocean's filmekben is volt mellékszereplő illetve negatív hőst alakított a Farkasok szövetségében.

Boldog születésnapot nekik!

Címkék: szülinap vincent cassel joe eszterhas

2 komment

High School Musical 3 - Végzősök

Repce Manó 2008.11.22. 21:28

High School Musical - Végzősök

Az utóbbi időkben hatalmas tömeghisztériára lettem figyelmes, ami eme Disney produkció köré épült. Főleg a tömeges negatív véleményekre lettem figyelmes, mindenkinek hányingere volt tőle, én pedig semmit sem láttam belőle. Mire kiváncsiságom kielégítése miatt beültem a filmre, szinte szűz voltam a franchise-al kapcsolatban, illetve volt egy kis petting (megnéztem két youtube videót). Mi késztetett arra, hogy a sok negatív hangvételű kritikák ellenére mégis megnézzem a filmet? Egyrészt nem voltak hitelesek. A Zac Effron és az ő édesanyjának párzási szokásairól szóló kritikák, illetve különféle emésztést követő végtermékkel való utalgatás számomra nem hiteles érv, tehát nem magyarázza meg, hogy mi okozza ezt az ellenmozgalmat a film sikeréhez, de a filmet végignézve rájöttem, hogy a filmet fikázni (miért nem jut ilyenkor értelmesebb szó az eszembe) legalább olyan trendi dolog, mint maga a film. Csak a filmnek épp a trendiségében rejlik a varázsa.

Mivel a film nem igazán szól semmiről, de most tényleg, a Mamma Mia! szólt valamiről? Az se sokkal többről, mondjuk azt sem tartom sokkal jobbnak, a High School Musical egy kellemes, bájos másfél órás show műsor, aminek a karakterei még úgy is meg tudták szerettetni magukat velem, hogy nem láttam az első két mozit. Negatívumnak legyen írva, hogy a két főszereplő mondjuk elég sablonos, meg a többi szereplő is, de a mellékszereplők nagy része igen csak érdekesek voltak. A dalbetétek kellően hangosak és élvezhetőek voltak, bár nem volt semmi kiemelkedő. A koreográfia és a látványelemek kifejezetten parádésak voltak. Na és körülbelül ennyiről is szól a film. Táncolnak és énekelnek benne, ennél többet nem is érdemes várni tőle. A célközönségnek pedig tökéletes választás, de nyitottabb felnőttek is megnézhetik, szerintem nem olyan rossz ez 24 éves fejjel nézve sem. Pláne, hogy nagyon sok igen ötletes rendezői megoldást véltem felfedezni benne, de ami érdekessé vált számomra, az a szerelmi jelenetek. Hőseink ugyanis végigpajzánkodják gondolatban a filmet, de az ajkuk nem ér össze. Szerintem ehhez is művészet kell.

Az imdb-n 3.3 ponton áll több, mint 10 ezer szavazatot követően, de nem tartom hitelesnek, mivel egy ismerősöm épp a napokban vallotta be, hogy hasonló filmekre már csak unalomból is dobálja az 1-es szavazatot. Az én véleményem a rottentomatoes kritikusaiéhoz áll közelebb, ahol 67%-ot kapott a film, azaz 109 kritikus közül 73 pozitívan írt róla. Felnőtt fejjel nehezebb élvezni, de a Disney fő közönsége, vagyis a gyerekek inkább ezt nézzék, mint az erőszakos filmet.

Címkék: musical high school musical

Szólj hozzá!

Az új Bondnak nem volt konkurenciája, tarolt is

Repce Manó 2008.11.16. 21:07

November 14-16-i hétvége

A Quantum csendje igen erős hétvégét produkált. 70.4 millió dollárt kaszált három nap alatt, ezzel minden idők 5. legjobb novemberi hétvégi eredményét produkálta, ami múlt héten még a Madagascar 2 pozíciója volt, de most már csak 6. helyezett. De ha 100 ezerrel netán alábecsülték volna, úgy a 4. legjobb novemberé lesz a Hihetetlen család előtt. Majd a pontos eredményeknél kiderül, hogy 4. vagy 5. A két évvel ezelőtti Bond, a Casino Royale 40.8 millióval nyitott, igaz, ennek több, mint négyszeresét érte el, az új film bevételén is látszik az előző rész pozitív visszhangja, ám az új rész némileg alulmaradt minőség szempontjából a várakozásoknak, az imdb-n 7.2 ponton áll 19 ezer szavazatot követően. Szerintem a Pókember 3-hoz hasonlóan erősebb visszaesés fogja jellemezni a lefutását. Nem gondolom, hogy lényeges összeggel átlépi a Casino Royale 167 millióját.
A Quantum csendje nemzetközileg is nagyon jól szerepelt, az amerikai premiert megelőző hét végéig 160 millió dollárt hozott. 261 millió dolláros percekre lebontott rekord költségvetését bőven túl fogja szárnyalni a végeredmény.

Majdnem feleződött a múlt héthez képest a Madagascar 2 bevétele a nyitó hétvégéjéhez képest. 36 milliót hozott a második hétvégén és ezzel már 118 milliós bevétele van az államokban. Ehhez még 40 millió társul nemzetközi térről.
Paul Rudd és Seann William Scott vígjátéka 39%-ot esett a múlt héthez képest, és ár 38 milliónál jár, ami 10 millióval túlmutat a gyártási költségeken.
A negyedik helyen áll a High School Musical 3, ami 36%-ot esett vissza a múlt héthez képest. 84 millió feletti bevétele még 100 millióra ki fog egészülni pályafutása során. Világszerte már 194 millió felett jár.
41%-ot esett Clint Eastwood Changeling c. Oscar gyanus filmje az ötödik helyre. 27.6 milliós bevételnél jár, ami a költségvetés felét jelenti.
6. helyen Zack és Miri pornót csinál, majd feleződött a múlt héti nézőszámuk, de már nyereségesnek számít. 26.5 milliónál jár és 24 millióból készült. Minden bizonnyal ez lesz Kevin Smith legnagyobb bevételt elért filmje, ha még 5 milliót összeszed, már pedig miért ne hozna még annyit.
55%-ot esett Bernie Mac és Samuel L. Jackson zenés filmje, ami 9.5 millió dollárnál jár.
33.7 millió dollárnál jár a Secret Life of Bees c. film, ami csak 22%-ot esett vissza.
A 9. helyen a Fűrész 5 megint több, mint 50%-os esésen ment keresztül, pontosabban 56%-oson. 60 millió alatt fog végezni.
10. helyen éppen 50%-ot esett a The Haunting of Molly Hartley c. horror, ami 12.7 milliónál jár és még pár millióval ez kiegészülhet.

1. A Quantum csendje - 70.4M
2. Madagascar 2 - 36.1M /118M/
3. Role Models - 11.7M /38.1M/
4. High School Musical - 5.8M /84.4M/
5. Changeling - 4.2M /27.6M/
6. Zack and Miri make a porno - 3.2M /26.5M/
7. Soul Men - 2.4 /9.4M/
8. The Secret Life of Bees - 2.4M /33.7M/
9. Fűrész 5 - 1.8M /55.4M/
10. The Haunting of Molly Hartley - 1.6M /12.7M/

Címkék: box office

Szólj hozzá!

Batman egy török város

Repce Manó 2008.11.15. 13:53

Egy törökországi olajváros beperelte a Warner stúdiót, miszerint jogtalanul használta a nevét, ugyanis a város neve: Batman.

Ez az utóbbi idők egyik leghülyébb híre, nyilvánvalóan nem lesz semmilyen következménye a pernek a Warner hátrányára, de nyilvánvalóan felhívja a városra a figyelmet ez a hír, tehát a turizmus felvirágozhat. Irány Batman!

Bugyi városa is perelhetné a fehérneműgyárakat!

Címkék: batman

1 komment

BB2 - azaz Bond Begins 2

Repce Manó 2008.11.15. 00:16

A Quantum csendje

Amerikai premierrel egyidőben volt Olga Kurylenko 29. születésnapja, ezért nem tartottam illendő dolognak, hogy a Rolling Stone pont ezen a napon közölje, ő a legunalmasabb Bond lány, csak azért, mert nem feküdt le a brit titkosügynökkel.
A film költségvetése az imdb szerint kb. 225 millió dollár, az sg értesülései szerint viszont 261 millió dollár, ami annyit tesz, hogy percre lebontva ez minden idők legdrágább filmje, és még azt is hozzá lehet tenni, hogy volt néhány komolyabb baleset a forgatás során, egy kaszkadőr például meghalt.
Pierce Brosnannel lezárult egy korszak James Bond történetében, most a Daniel Craig Bondja úgy kezdődik újra, mint a Batman: Begins, de sajnos a Quantum csendje nem olyan, mint Nolan első Batmanjéhez képest a Sötét lovag. Sajnos nem igazán közelíti meg a Casino Royale minőségi szintjét, de azért vannak benne kedves akciójelenetek. A forgatókönyvhöz hiába van köze Paul Haggisnak, aki az Ütközésekért is felelős, mind író, mind rendező, továbbá a Casino Royale is az ő keze alatt íródott, valamiért nem köt le igazán. Ezt a hibát azonban inkább Marc Forster rendező számlájára írnám, aki alkotott néhány igen stílusos jelenetet, valahogy nem találja az egyensúlyt a sztorivezetésben, az akciójelenetek valahogy nincsenek igazán felvezetve, egyszer csak azon kapod magad, hogy lőnek, robban, futnak, verekednek, zaj van meg minden. A film Bond főcímdala pedig az eddigi legbénább, amit valaha láttam. A Halj meg máskor volt még hasonlóan furcsa, de ott legalább a film igazán jó volt.

Ami igazán pozitívum az maga a Daniel Craig féle James Bond személye. Bár a megszokott Bondtól teljes mértékben eltér, mint ahogy a Casino Royale-ban is megszokhattuk, itt rátesz még egy lapáttal, sokkal bunkóbb, de ugyanakkor nagyon tud, intelligens, tehetséges, karizmatikus ügynök, és mindenek előtt nagyon brutális. Na meg bunkóbb is. Mindenkit megöl, akitől információhoz juthatna. Tulajdonképpen ezen viselkedési zavarának terápiáját vezeti végig ez a film, amíg a végén már nem öl meg egy embert. De addig nagyon stílusosan végzi azt, amit tesz. Szóval szimpatikus figura.
Q kütyüjei még mindig nincsenek, Moneypenny továbbra is hiánycikk és egyszer sem mutatkozik be úgy, hogy Bond... James Bond! Na meg a "felrázva, nem keverve" kifejezést sem használja az ital megrendelésénél. Tehát egy csomó kis apróságot kiírtak a filmből, ami hozzájárult volna az igazi "Bond feelinghez".

Ezektől függetlenül hatalmas siker lesz, hiszen már az amerikai premiert megelőző hétvégén bemutatták jópár országban és 160 millió dollárt kaszált egy hétvége alatt. Ez természetesen az előző rész tetszési indexét mutatja, a nyersebb Bond bejött a népnek és ismét akarják őt. Másrészt ilyen kőkemény old-school technikával készült akciófilmet ritkán látni, míg pofázós Oscar esélyes dráma hetente bekerül a mozikba, természetes, hogy a dübörgő robbanás és lövöldözések terme hívja fel a nép figyelmét. Úgy gondolom, hogy gyorsabb lefutása lesz, mint a Casino Royale-nak. Az imdb-n 17 ezren szavaztak rá és 7.2 ponton áll. Én csak 5 pontot dobok rá, de azért aki szerette a Casino Royale-t, szerintem megér neki egy megtekintést.

Címkék: james bond quantum of solace quantum csendje

1 komment

3 Godzilla film - vs Angilas, vs King Kong, vs Mothra

Repce Manó 2008.11.14. 13:32

Tehát az 50-től népszerűsödő japán szörnyfilmek sem maradhattak Godzilla nélkül, legalább is az 1954-es mozi sikere sok folytatást megélt. Ilyenek ezek a japánok, igényelték az agyatlan katasztrófafilmeket, melyekben a szörnyek voltak az igazi főszereplők.

Godzilla Raids Again (Gojira no gyakushu) - 1955

A nagyszerű első mozi után nekem ez a folytatás tetszett a legkevésbé. Egyszerű története nem sokat igényel, de szeretnék hosszabbra nyújtani a játékidőt, így kicsit elnyújtottnak hat némelyik jelenet, de aztán megjelenik Godzilla, első snittben egy Angilosaurussal látják együtt harcolni a japán kormány pedig megpróbál felkészülni a gigászi szörny érkezésére. Lekapcsolják a villanyt az egész városban és fénybombákkal próbálják elcsalni a szörnyet, egyelőre sikeresen, de aztán valami mégis felhívja a városra a figyelmet és elkezdődik a rombolás. Színre lép az Angilosaurus, vagy Angilas és verekednek. Látványos rombolásban nincs hiány a filmen, de lényegesen gyengébb a körítés. Godzillát kicsit feltunningolták, a fogai sokkal jobban látszanak és gonoszabb a nézése. 10/5

 

Godzilla vs King Kong (Kingu Kongu tai Gojira) - 1962

Az előző Godzilla filmben Godzillát jéggel temették be, most jöttek az amerikaiak tengeralattjáróval és kiolvasztották, hogy mi a fene lehet az ott. Addig éltek. Egy tévécsatorna igazgatója közben népszerű műsort akar, mert alig nézik a műsorait, így elküldi riportereit egy különös szigetre, hogy készítsenek műsort King Kongról, akiről később kiderül, hogy zenés műsorral el lehet altatni. Miközben Godzilla pusztítja az emberiséget, addig kitalálják, hogy King Kongot fogják felhasználni ellene. Látványos harcjelenetek és pusztítás fogja jellemezni a film második felét. 10/7.5

 

Godzilla vs Mothra (Mosura tai Gojira) - 1964

Én eddig azt hittem, hogy a további mutáns szörnyek ártalmatlanítása érdekében hívja segítségül az ember Godzilla-t, de nem, ő mindig ilyen bunkó szörny marad, aki rombol, mert nem tudja feldolgozni kisebbségi komplexusát, hiszen egyedüli példánya fajának. Az előző részben már némileg több pszichológiai kezelést kapott King Kong némileg illedelmesebb volt, de azért néha véletlenül ő is rálépett egy-egy házra vagy felhőkarcolóra, de Mothra, aki egy óriási mutáns molylepke. Amennyiben jól értelmezem egy atomrobbanás következtében létrejött alternatív világ békeszerető istensége, ő hozzá fordul az emberiség, hogy Godzillát eltegyék láb alól. Mothra meg is ígéri az embereknek, hogy az élete utolsó lehelletéig harcolni fog Godzillával. Nagyon izgalmas és látványos jelenetek jellemzi a végső össze és lepkecsapásokat. 10/8

 

Szokták mondani, hogy bizony elavult trükkök jellemzik ezt a régi franchise-t. Persze a mai technikához szokott közönség a cgi animációt részesíti előnyben, rám viszont nincs olyan nagy hatással, mint a jelmezbe bújtatott bábszörnyek megjelenítése. Persze néha tényleg tudnak olyat produkálni, ami belőlem is a hangos nevetést hozza ki, de aki ezeket elavultságuk miatt nem kedveli, az gondolom a színházat sem kedveli. Ott se sokkal élethűbb a díszlet. Persze tudom, hogy a japán szörnyfilmek és a színház között is van némi különbség, én úgy értelmezem, mint a színház és a mai technikával készült mozik közötti állapot.

Címkék: godzilla versus mothra king kong gojira mosura kingu kongu

Szólj hozzá!

Madagaszkár erős nyitást produkált

Repce Manó 2008.11.10. 11:27

November 7-9.-i hétvégi bevételi lista

Minden idők ötödik legjobb novemberi nyitását produkálta a Madagascar 2. 63.5 millió dolláros bevétele 15.8 millióval erősebb, mint amit az első rész produkált három és fél éve nyitásként. Eddig viszonylag pozitív imdb-s (7.6) visszajelzései vannak és a kritikusok megoszlása is épp a piros paradicsom (60%) határán helyezkedik el a rottentomatoes.com-on. A filmbe a nemrég elhunyt Bernie Mac még hangját adta egy karakterhez.

Paul Rudd nem csak szerepelt, de a forgatókönyvhöz is köze volt, a Role Models c. R korhatárbesorolásos vígjátékban, amiben Seann William Scott-al játszik együtt. Költségvetésről nem tudunk semmit, de bizonyára bő bevételt könyvelhet el magának, hiszen nyitásnak sem kevés 19.25 millió dollárt kaszált. Mind a közönség (7.9), mind a kritikusok (73%) pozitív visszajelzést adtak a filmről, így vélelmezhető, hogy jó ideig a listán marad.

Hatodik helyen nyitott a Soul Men c. zenés vígjáték, mely szintén az egyik utolsó film, melyben Bernie Mac-et láthatjuk, itt Samuel L. Jackson mellett. 5.6 millió dollárt hozott a hétvégén.

Régebben bemutatott filmek közül a High School Musical 3 ezúttal gyengébb visszaesés áldozata lett, kevesebb, mint 40%-ot veszített nézőiből a múlt héthez képest. 75.7 millió dollárnál jár. Clint Eastwood Oscar gyanus filmje a Changeling csak 22%-ot gyengült, már 20.5 millió dollárnál jár. Kevin Smith filmjét a Zack and Miri make a porno-t lényegesen gyengébb visszaesés jellemezte, mint amire számítani lehetett. Az előző mozija a Stop Shop 2 hasonló eredménnyel nyitott, de 60%-al esett vissza a rákövetkező hétre. Zackre és Mirire csak 35%-al voltak kevesebben kiváncsiak. Az ötödik Fűrész továbbra is erősen zuhan, 57%-os visszaesése volt a hétvégén. Úgy tűnik, hogy az első részt leszámítva, ez lesz a legkevesebb bevételt elért rész. 52.3 milliónál jár. 60 milliót nem sokkal fogja átlépni. Horrorfilmhez képest jól szerepelt a Haunting of Molly Hartney, ami csak 35%-ot esett vissza. A műfajon belül ritkán fordul elő, hogy feleződésnél jobb eredménye legyen második hétvégére. A filmnek még mindig rossz a visszhangja, az imdb- 3.4 ponton áll. A The Secret Life of Bees és az EagleEye alig több, mint 20%-ot esett vissza. Shia LeBeouf akcióthrillerének bevétele túlmutat majd a 100 millión.

1. Madagascar: Escape 2 Africa - 63.5M
2. Role Models - 19.25M
3. High School Musical 3 - 9.3M /75.7M/
4. Changeling - 7.3M /20.6M/
5. Zack and Miri - 6.5M /20.9M/
6. Soul Men - 5.6M
7. Saw V - 4.2M /52.3M/
8. The Haunting of Molly Hartney - 3.5M /10.2M/
9. The Secret Life of Bees - 3.1M /29.9M/
10. EagleEye - 2.6M /96.4M/

Címkék: madagascar madagaszkár box office

Szólj hozzá!

Rövidek: Hulk szülinapos, Fincher mozi közeleg

Repce Manó 2008.11.09. 14:12

57 éves a Hihetetlen Hulk

Ma ünnepli 57. születésnapját Lou Ferrigno testépítő, aki 1977-ben tűnt fel először a tévében a Hihetetlen Hulk szerepében. Az akkori filmes technika még nem volt olyan fejlett, hogy számítógéppel helyettesítsék Hulkot, így Bruce Banner-t és Hulkot két külön ember játszotta. Ferrigno testi alkata lehetővé tette, hogy eljátsza az óriás szörny szerepét, 1978 és 1982 között 81 epizódnyi tévéfilm készült Hulk történetéről, ahol szintén ő formázta meg a nagy zöld szörnyet. Egy-egy rövid vendégszerepre az új Hulk és Hihetetlen Hulk filmekben is feltűnt, mint biztonsági őr, de hangját most is ő kölcsönözte a zöld óriásnak.
Ferrigno munkássága között még ott figyel egy olasz Hercules mozi is, ami 1983-ban készült. Természetesen a címszereplőt ő formázta meg. Reméljük még látunk tőle a jövőben! Isten éltesse Lou Ferrigno-t!

 

Jön Fincher új mozija

David Fincher új filmje közeledik a mozikba. Magyar bemutató még nincs, de amerikában karácsony másnapján mutatják be a The Curious Case of Benjamin Button c. fantasy-romantikus drámát, melyben Brad Pitt játsza a főszerepet. A címszereplő annyiban érdekes, hogy amint megszületett, egy kis öregember képében jön világra, és ahogy telnek az évek, úgy egyre fiatalodik. Az ő életpályáján keresztül mutatkoznak meg az élet örömei, a szerelem és a halál fájdalma. Szokatlan műfaj ez David Finchertől (Alien3, Harcosok klubja, Zodiákus), inkább Tim Burtonre tippeltem volna az előzetest nézve.
A film 150 millió dolláros költséggel készült. Bízunk benne, hogy behozza költségeit, nekem nagyon klasszikus gyanus.

Címkék: előzetes hulk david fincher lou ferrigno

Szólj hozzá!

Némafilmblokk: Dr. Caligari és Faust

Repce Manó 2008.11.08. 00:25

Réges régen egy Amerikától messzi-messzi országban találták fel a mozgóképet, amit 1895 december 28-án tártak a közönség elé a munkaidő vége címmel, ami csupán fél perces volt. Ez akkora durranás volt anno, mint a Csillagok háborúja 1977-ben. Na de 1977 előtt, sőt 1960-as Psycho előtt is volt filmgyártás, tovább megyek 1930 előtt is volt, nagyjából erre a korra tehető az első hangosfilm, hogy mi volt az, majd máskor nézek utána, na de előtte, vagyis ma, két nagyszerű némafilmmel szeretnék foglalkozni. 1920-ban és 1926-ban készültek a Das Cabinet des Dr. Caligari és Faust c. remekművek. Ezekben a korokban természetesen nem néma csend uralkodott a filmszínházakban a vetítőgép zaja mellett. A mozikba beköltöztek szépen a szinfónikus zenekarok és húzták a film zeneszerzője által korábban megírt nótát. Nyilván ehhez igazodtak a mozijegy árai is, de ilyenekkel majd az foglalkozik, akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését a mozi történelmével kapcsolatban.

 

Das Cabinet des Dr. Caligari (1920)

A filmtörténelem egyik gyöngyszeme ez a horrorfilm, bár mai szemmel megkérdőjeleznénk a "horror" jelzőt, 88 éve nyilván nagyon hatásos volt. Őszintén szólva nekem így is jobban tetszett a hangulata, mint a mai semmilyen horroroknak, és ez egyértelműen a zenéhez fogható na és a hang hiányában a mimika is nagyobb szerepet kapott, így a képi világ is más volt.

A történet szerint attrakcióként jelent meg egy holdkóros, Ceasar, a városban, aki 23 éves és 23 éve alszik. Most a közönség szeme láttára felkeltik és elmondja a jövődet. Azt mondja meg fogsz halni... nem is akarok többet lelőni erről a filmről, mert műfajilag még meg kell szoknom a művészet ezt a formáját. Aki viszont valóban érdeklődik a horror műfaja felé, és nem a Fűrész és Kör társait keresi, minél több henteléssel és fekete hajú kislányokkal, és nyitott valami más, új, régebbi felé, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt a régi mozit. Hiába ritkaság manapság az ilyen filmek, az imdb-n mégis megszavazták neki a 239. helyet. Tőlem is kap egy nyolcast...
...és amennyiben már sikerült felkeltenem az érdeklődését az olvasónak, és ideje is van a filmre, már nekikezdhet művelődni a youtube-on.

fenn van ugyanis az egész film darabokban.

 

Faust (1926)

Ha pár hete valaki azt mondja nekem, hogy némafilm ilyen hatással lesz rám, nem fogom elhinni. Mondjuk nem is csoda, az alapanyag Johann Wolfgang Goethe életének legjobb műve, a rendező pedig a máig elismert F.W. Murnau (tőle ismerős még a Nosferatu, írás arról a filmjéről karácsonyra várható) volt, aki nagyon szép képekkel díszítve álmodta vászonra ezt a története, amelyben a film főhőse, Faust szövetséget köt az ördöggel. Ha a monumentalitás fogalmát ismerték abban az időben, a Faust-ra biztosan lehetett ilyet mondani. Hihetetlen képi világgal és trükkökkel rendelkezik. Mai szemmel nehéz elhinni, hogy ilyet abban az időben képesek voltak létrehozni. A film zenéje átlagon felülivé tette a mozi hangulatát. A rendezés pedig olyan szép precíz, hogy méltán van helye az utókorban is nevének, mint beszédtéma. Szépen ábrázolja, hogy milyen befolyásolható is az emberi lélek. Mik a vágyaink és mi az életünk célja? Szomorú dráma sok fantáziával, rengeteg erős negatív hullámmal, de a végén mégis nagyon optimista.
Az imdb-n is megszavaztak neki 8.1 pontot, de nekem jobban tetszett, mint a Caligari. 10 pontot simán megadom neki.

 

Aztán csodálkoztok, hogy ilyeneket nézek a mai filmtermés mellett, mikor napjainkban ennyi rossz filmet csinálnak? Tényleg érdemes szemezgetni a régiségek között, meglepően szép dolgokra lehet bukkanni.

Címkék: néma faust caligari cabinet murnau

Szólj hozzá!

Godzilla régen és most

Repce Manó 2008.11.06. 21:11

Rádióaktív sugárzás következtében képes a test átalakulni egy kicsit. Az állatvilágban már tapasztalhattunk érdekes dolgokat, szép nagyra megnőttek a halak. Ezzel az alapötlettel kreálták meg a filmtörténelem egyik legismertebb szörnyét, mely 1954-ben került először mozivászonra.

Gojira (Godzilla) - 1954

A Roland Emmerich féle Amerikai moziváltozatot nyilván többen ismerik, pedig az egy abszolút más úton haladt. Emmerich egy közönség számára emészthető akció-katasztrófafilmet készített igen komoly látványvilággal, ugye 1998-ban már elég sokmindenre képes volt a filmtechnika, ellenben az 1954-es eredetivel, aminek sokkal több mögöttes mondanivalója van, illetve annál jobban fókuszál a technika fejlődésének (mint például az atombomba, ami rádióaktivitást idézett elő) veszélyeire. Ezzel együtt a háború fogalmát is megkritizálja. Említés szinten egyéb dilemmákról is szó esik, mint például, hogy el kell-e pusztítani az emberiséget terrorizáló szörnyet, vagy tanulmányozzuk, hiszen hihetetlen felfedezés ez a lény. Természetesen az egyre kaotikusabb helyzet következtében folyamatosan Godzilla elpusztítása a cél.
Nem túl vidám hangulatú film a japán Godzilla, azon gondolkodtam, hogy ha Roland Emmerich helyett Micheal Bay kapja meg a rendezés jogát, nem ment volna el más irányba, hanem egyszerűen modernizálta volna a régit, áthelyezte volna Amerikába és leforgatta volna ugyanazt, olyan pátoszos hangulatú dráma lett volna, ami felvette volna a versenyt az Armageddonnal. A végén persze el lehet gondolkodni, hogy ha azokkal a nukleáris fegyverekkel próbálták elpusztítani, amikkel teremtették, talán újabb Godzillákat teremtettek a vele folytatott harcban. Ajánlom a Gojira c. filmet azoknak, akik szeretik a régi, fekete-fehér szörnyfilmeket, senkit ne zavarjon, hogy a szörnyet egy báb jeleníti meg, ez abban a korban népszerű trükk volt. Én még visszasírom azt a kort. A "gagyi" jelenetek ellenére is 7.3 ponton áll az imdb-n. Tőlem megkapta a 9 pontot.

Persze a Gojira sikeres mozi volt, nem volt viszonzatlan a készítők szeretete sem, máig közel 40 Godzilla film készült. Köztük 2004-ben a

Godzilla: Final Wars (2004)

Ez már egy egészen friss mű, mégsincs telepakolva mindenféle speciális effektekkel, 2004-ben még mindig bábok mozgatják a szörnyeket, na de itt már rengeteg szörny feltűnik. 50 év alatt igen sok Godzilla filmben, sok nagy szörny ellenfelet elfogyasztott a kedvenc óriásgyíkunk, de ezen moziban, majdnem mindegyik felsorakozik ellene, illetve először az emberiség ellen. Az emberek is mutálódtak, némelyik erősebb és gyorsabb, csoportba szerveződtek, aminek az a feladata, hogy ártalmatlanítsák a Földet veszélyeztető óriás szörnyektől. A rendező Ryuhei Kitamura ezzel a filmjével kezdi kivívni nálam a legjobb japán rendező címet, mondjuk nekem nagyon tetszik a stílusa, ha ezt a filmet a Versus mellé állítom. Az, hogy gagyinak ható bábuk jelenítik meg a szörnyeket, valahogy nem izgat különösebben, hiszen igazán stílusosan hat a képernyőn. Aki már látott Kitamurától filmet, az sejtheti, hogy miről beszélek.
A történetről csak röviden: az M-szervezet (M = Mutáns) jégbe fagyasztja Godzillát, de hamarosan új szörnyek jelennek meg, akiket idegen lények küldek az emberiségre, hogy elpusztítsák azt, de aztán a fagyi visszanyal, mert a Mutáns szervezet tagjai tökös legények és jól tudnak karatézni. Kezdetét veszi a háború, aminek végkimenetelen az emberek számára esélytelen lenne, ha Végső háborúk címmel ki nem engednék a jégbe fagyott Godzillát, hogy pusztítsa el a többi szörnyet. Aztán a végéig még további Dragonball szintű harc következik a bábszörnyek között, ami ehhez a lehetetlenül hangzó megoldáshoz képest meglepően látványos. Tudnak ezek a japánok, főleg, ha Kitamura bácsi dirigál nekik.  Az imdb-t használók 6.6 pontot szavaztak meg neki, tőlem simán jár most is a 9 pont.

Címkék: godzilla final wars gojira ryuhei kitamura

3 komment

A nyomozó - példa az igényes magyar filmekből

Repce Manó 2008.11.04. 19:02

A nyomozó

Nem tudom, ki hogy van vele, de én félek a magyar közönségfilmektől, ritka közöttük az igényes munka. A nyomozó c. film röviddel a bemutatása után több díjat is besöpört, szerintem teljesen jogosan. Itt az ideje, hogy megjegyezzünk egy új magyar nevet, és a sok sablonfigura közül elfelejtsünk valakit. Hölgyeim és Uraim! Bemutatom Gigor Attilát. A nyomozó című mozi rendezőjét és egyben forgatókönyvíróját.

Nekem személy szerint a magyar filmekben a karakterek semmilyensége, ami a legtöbb esetben szemet szúr. Jelen esetben kedvenc újonnan megjegyzett rendezőnk úgy alkotott egy érdekes, de mindenképpen szeretnivaló karaktert a középpontba, hogy az ő köré épített karakterek is éppen elegendő helyhez jutottak. Tehát nincs hiányérzetünk a karakterek kidolgozottsága felől. Azt pedig hozzá kell tenni, hogy fokozatosan lépnek be a szereplők a képbe. Eleinte csak kedvenc korboncnokunk esetét vázolják fel, akinek társas életét nagyban a halottak határozzák meg. Egy élő ember van, akivel jóban van, az édesanyja, ő is haldoklik. A cselekményszálat ő is váltja ki, hiszen Makláv Tibor "címszereplőnk" szeretné megmenteni édesanyját, és egyetlen lehetőségként egy idegen ember ajánlata kínálkozik, hogy öljön meg valakit, akihez semmi köze... legalább is a gyilkosságot követő napig, amikor levelet kap Szirmai Ferenctől, amiben az áll, hogy ők féltestvérek és szeretné összehozni a rokonságot. Mindenesetre a haláleset legalább olyan hatékonyan összehozta a rokonságot, mint a lottóötös, Makláv barátunk pedig nyomozásba kezd, hogy kiderítse, hogy kinek és mi volt az indítéka, hogy Szirmai Ferenc meghaljon.

A film hangvétele a pathológiát idézi, mégis olyan pozitív a hangvétele, hála a frappáns és szerencsétlen párbeszédeknek "azt az embert keresem, aki Küklopsznak nevezi magát - Engem?". A sok álomszerű jelenetnek sikerül tükröznie a főhős érzelmi állapotát, gondolkodását és végül párhuzamot húz az emberek és halottak közötti viszonyáról. A forgatókönyv egészen a film végéig csavaros és izgalmas, aztán sablonossá válik. Ezt az egyszerű hibát a rendezőnek sikerül olyan helyzetté alakítani, ami kiemeli az átlagból a "finálét". A szereposztás azért izgalmas, mert egy ismert név nincs a stáblistában, illetve Haumann Péter, de ő csak egy rákot szinkronizál.

Nem tudom rosszat mondani a filmről, kétségtelen az év legjobb magyar filmje. Dráma, fekete komédia, néhol kicsit görbetükör is a társadalomra nézve. Mindenkinek ajánlom, aki kételkedik az igényes magyar filmgyártásban, mert ez egy jó példája annak. Aki pedig egyébként is bőven talál fogára valót a hazai palettáról, az is nyugodtan üljön be rá. Az imdb-n 184 szavazattal 8.1 pontot ért el. Az én értékelésem 9 pont. Az biztos, hogy legközelebb már ugrok Gigor Attila nevére.

Címkék: magyar vígjáték dráma a nyomozó

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása