Október hónapja erősen a Halloween közeli élmény, Amerikában rendszeresen jelenik meg horror ebben a hónapban. A halottak napján mi ugyan nem csapunk olyan felhajtást, egyelőre egy munkaszüneti napunk van, de a horror elkötelezett rajongói másképp készülnek erre az eseményre. Ahogy a Budapest Film is eképp kedveskedik azok számára, akik még hajlandóak e rétegműfajra költeni, ugyanis PszichoSokk címszó alatt indít sorozatot, melyek a horror és thriller 4 különböző kategóriáját fogják jelezni. Ezek lesznek: PszichoSokk, Klasszikusok, Slasher és Underground. Első körben ilyen címek fognak megjelenni, mint a Sam Raimi még moziban is futó filmje a Pokolba taszítva, illetve annak rendezői változata, jön még a Wolf Creek, Lezbikus vámpírok gyilkosai, Hajsza Mickey Rourke főszereplésével és A vér utcái Sharon Stone-al és Val Kilmer-el. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor a Fűrész sorozat következő epizódja, azaz a hatodik rész (!!!) már világpremierrel egy időben kerül a hazai multiplexekbe október 29.-én.
Egyelőre nem tudjuk, hányszor fog még Jigsaw visszatérni, én mindenesetre a harmadik részig követtem figyelemmel a sorozatot. Lehet, hogy be kéne pótolni, mert élvezetesnek tartottam.