Rottweiler - A halálkutya /2004/
Egy pár utazik egy hajón, a férfi úgy érzi őket nem érheti meglepetés. Egy olyan játékot játszanak, ami szerint veszélyes helyzetekbe kell keveredniük, és onnan kell kivágniuk magukat, ám az egyik kalandjuk során kicsit mélyebb gödörbe esnek, ahonnan már nehezebb kijutni. A férfi börtönbe kerül, de alkalma támad szabadulni, amit azon nyomban ki is használ, ám egy olyan fenevad veszi üldözőbe, amit eddig még nem tapasztalhatott. Egy rottweiler, aminek a fogai acélból vannak és vérszomjasabb, mint éhes.
A hősünk, Dante futása azonban kettős célú, egyrészt a Terminatorrá változtatott kutya elől, másrészt pedig az elveszett szerelme után nyomoz. Ha úgy tetszik, akkor valahol a Gettó milliomos horror változatát kapjuk, annyi eltéréssel, hogy Dante karaktere távolról sem olyan szerethető és a sztori vége nem egyezik, legalább is nem olyan formában. Tulajdonképpen egyszerű a történet, csak oly módon játszódnak le az események a szemünk előtt, hogy ne legyen tiszta, esetenként félreérthető legyen a végkifejlet, ami után a magyarázat annál nagyobb meglepetés legyen. A Hatodik érzékre azonban nem hajaz a vége poén, de nem is ezért különleges ez a mozi, mint inkább a sztorit övező hangulatért, ami olyan erős videótékás jelleget sugároz, de valahogy mégis hatása alá kerít. A későbbi rendszerellenes társadalomkritika segít, hogy tükröt állítson a hatóságoknak, és a nem túl távoli jövőben lévő piacorientáltságot és emberi romlottságot vegye górcső alá. A megvalósítás azonban kicsit tévéfilmes jellegű, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nálunk eleve DvD-n jelent meg 990 Ft-os árkategóriában, de abból a kosárból szerintem érdemes ezt kivenni. Rémfilm lévén valóban olyan borzalmakat jelenít meg, amik a műfaj szerelmesei elvárhatnak, de nincsenek értelmetlen hentelések, amik öncélúság hatását keltenék. Amiben domináns az a hallucináció, illetve a valóság és az álmok összemosódása, és ez remekül tartja a feszültséget az egyébként egyszerűbb történetben, viszont a befejezés egy kicsit összecsapottá válik, pedig lehetett volna sokkal monumentálisabb is. A mondanivaló pedig egyértelmű: nem érdemes játszani az életünkkel, mert csak ez az egy van belőle.
Nem a legokosabb Brian Yuzna film, de kifejezetten élvezhető, akciódús, és néhol kissé feszült hangulatú. Azok a horror rajongók fogják élvezni, akik a 90-es évek videótékás korszakában ismerkedtek ezzel a zsánerrel, esetleg láttak európai horrort éjszakánként az m1-en. Sokat nem érdemes tőle várni, de a maga nemében elég egyedi alkotás, amit nem könnyű értékelni, de megérteni sem nagy tudomány. Az alacsony költségvetés pedig a 
műfajjal jár.
