Egyszerűen bonyolult /It's Complicated/

Miért írok romantikus vígjátékokról ha nem szeretem őket? Már előkerült a kérdés, amiért csak közepesen jónak tituláltam A csúf igazságot és a Nász-ajánlatot, a Páros mellékhatást pedig a tavalyi év legrosszabbjának kiáltottam ki. Én erre inkább feltenném a jogos kérdést, miszerint hová tűntek az igényes romkomok? Talán annak tekinthető a Mamma Mia musical szintén Meryl Streep főszereplésével, amit azért némileg tudtam szeretni, vagy már a komédia műfajában is kedvencemmé avanzsálódott 40 éves szűz, de még a Felkoppintva is igényesebb alkotásoknak bizonyultak. A tavalyi év felhozatalát tekintve ez utóbbival együtt nem tudok elnéző lenni ezekkel a példányokkal, de lehet, hogy egyszerűen csak rosszul választok a műsorból.

 

Az Egyszerűen bonyolult dramaturgiailag is olyan egyszerű, mint az egyszer egy, csupán a történet lefolyásában akad pár érdekes esemény, amitől ugyan semmivel sem lesz maga a történet érdekesebb. A helyzetkomikumokra épülő humor egyik legnagyobb hátránya, hogy a legtöbb karakter mentális gyengeségét bizonyítja, ami nagy mértékben ront a hitelességén, sőt egyesek mindjárt antipatikussá válnak. Tulajdonképpen vannak még üde színfoltjai a nagy kompániának, de a forgatókönyv kínosan nagy szerepet ad Alec Baldwin házasságtörő akciójának, mint ha azt akarná elérni, hogy drukkoljunk a férfinak, aki nem tudja mit akar. Közben Steve Martin, aki egy kedves, barátságos fickó csúnyán a háttérben marad, mint úgy általában a jó fiúk, hiába írják ki elsőként a nevét a kétszeres Oscar-díjas színésznő után, pedig még ABC sorrend szerint, a filmbeni feltűnések alapján és a sztori szerinti megismerkedést tekintve is Alec Baldwinnak lenne elsősége. De legalább Meryl Streep nagyon jól játssza a karakterét, még ha önmagában nem is tudnánk vele azonosulni, képes sok színt vinni a figurába aki nem tudja, hogy mit akar, ezért a film végére már olyan, mint ha mindjárt két vasat is tartana a tűzben. De legalább megtudjuk, hogy milyen sokat nyom a latban egy nőnél az exel való szexelés, miközben ott legyeskedik körülötte a rendes pasi, akit alig vesz észre, mindenesetre mi már sejtjük a film felénél, hogy miatta fogja elsírni magát. Sajnos a nézőt egyáltalán nem hatja meg, hogy két aktus között milyen dilemmákat él át egy ötvenes asszony, de legalább Alec Baldwint a korához képest nem próbálták meg terminátorrá képezni, ha már félpucéron szaladgál minden harmadik jelenetében.

Azt már el sem tudom képzelni, hogy Hans Zimmer milyen utasításokat kapott, hogy ilyen unalmas és ilyen befejezetlen score-okat gyártott a filmhez, pedig ha másban nem, hát az ő neve valami biztonságot sugallt a főcímnél. Tulajdonképpen az egész produkciót körülöleli a semmilyen stílusa, elvégre nem csak a forgatókönyv hézagos, amit önmagában e műfajban még bőven lehet tolerálni, de még a párbeszédek és a poénok sem ütnek igazán... pontosabban szinte semmit. Az egész prezentálásának csak a végére kezdi elérni azt a családias hatást, aminek már a film felénél rég ki kellett volna alakulnia. Tulajdonképpen tervben volt, hogy pótoljam, de ezek után óvatosan állok neki a szintén Nancy Meyers író-rendezőnő által jegyzett Minden végzet nehéz és a The Holiday címeknek.