Screamers
Talán 12 éves lehettem, amikor láttam a moziműsor szerint szinkronizált fantasztikus kalandfilmként aposztrofált produkciót, amely Phillip K. Dick novellája alapján készült. Emlékszem rá, hogy aznap igen nagy hatást ért el nálam, de hát egy 12 éves fiúnál nem is csoda, pláne, hogy műfajilag is sikerült meglepnie. A Screamers ugyanis inkább a sci-fi, akció és horror elemeket használja történetének elmeséléséhez. De vajon kb. 16 év elteltével is érdemes rá odafigyelni vagy megkopott az idők során?
Tulajdonképpen kész csoda, hogy Magyarországon láthattuk ezt a filmet moziban, hiszen Amerikában kínosan megbukott. A még aránylag visszafogott 20 millió dolláros költségvetéséhez képest is kevesebb, mint 6 millió dollárt keresett széles közönség előtt. Ez olyan mértékű anyagi kudarc, ami alapján azonnal elvetnek minden folytatás lehetőséget, ám 11 évvel később mégis betámadta a DvD ipart a második rész. Ez is jól láthatja, hogy Az elhagyott bolygó nem rossz film, mert bizonyos sci-fi körökben kis túlzással mondhatjuk, hogy kultikus státuszt ért el.
De piedesztálra sem akarom emelni a filmet, mert bár igazán egyedi horrorisztikus és a fenyegető idegenség és bizonytalanság atmoszféráját nagyon hatásos módon közvetíti, de nem több ez, mint egy közönséges zsánerfilm. Azon túl, hogy egy kicsit Terminator klónként is felfogható, mert valahol a robotok vagy a mesterséges intelligencia fejlődése kerül terítékre.
Az alapötlet szerint a jövőben járunk a Sirius 6B bolygón, ahol egy alternatív energiaforrás, a Berílium körül forognak az események. Az ottani kitermelések mellékhatásaként veszélyes sugárfertőzések is tizedelték az ottani lakosságot, így a Nemzetközi Energia Bizottság azaz N.E.B., elkezdte felszámolni a bányákat és valamilyen oknál fogva háború keletkezett a bolygón, melynek a tizedik évében az egyik legelvetemültebb példányai jelentették a legnagyobb veszélyt, az úgynevezett Sikoltók. Ezek a tudósok által kifejlesztett gépek, amelyeknek egyetlen célja, hogy megtámadja és megszüntesse az általa észlelt életjeleket, tehát fegyverként funkcionál. Ám a Sikoltók már magukat is továbbfejlesztették és nem egyszerűen a Föld alól kúszó minirobotok képében tűnnek elő, hanem váratlanabb formában is várható a támadás sikoly kíséretében.
Életemben talán először szembesültem a big bumm féle kezdéssel, legalább is ilyen intenzív módon indító horror és akció elemekkel ritkán szembesül az ember. A sci-fi műfajában általában arra ügyelnek, hogy a jövőképet megteremtsék, ám ebben a filmben a zsánerre jellemző hangulatot próbálta előtérbe helyezni, így rögtön a nyitányban az események középpontjában lehetünk. Rossz hír azonban, hogy ezek után egy rövid ideig elakadnak az események, legalább is némileg érdektelenség uralkodik a képernyőn (mínusz egy pont). Ám az egész filmet tekintve nagyon ügyesen adagolja a cselekményes pillanatokat, amelyek legtöbbször robbanással, lövöldözéssel, feszültséggel, ritkán némi drámával párosul, amely azért fájóan kevés szerephez jut, így funkciótlannak hat (mínusz egy pont).
A film további feszültségforrásául szolgáló fordulatokból az egyik könnyedén kiszámítható, de legalább hősünk is könnyen rájön a turpisságra, majd a végére annyira egymásra jönnek ugyanezen csavar köré épülő suspense jelenetek, hogy végül már nem is lesz érdekes (mínusz egy pont). Az idegen bolygón való nehezen kiismerhető ellenség fogalmát az aránylag alacsony költségvetés ellenére tökéletesen filmre vitték az ipari környezetbe helyezett futurisztikus elemekkel, amelyek szerencsére nem tenyérbemászóak, csak amolyan furcsák. Ám van egy olyan félelmem, amely már soha nem bizonyosodhat be, hogy Christian Duguay rendező jóval extrémebb képet festett volna a jövőről, ha lett volna vagy 100 millió dollárja a célra. Ő azonban egy aránylag megbízható iparos rendező, rossz alapból nem tud jó filmet csinálni, de jó alapból, ha nem is fellebbezhetetlenül kultikus filmet, de több, mint kielégítő eredményt kreál, aminek jelen példája Az elhagyott bolygó. 
