Final Cut - Ladies and Gentleman
Nincs pénz filmre? Pálfi György megoldja. Egy napot sem kell forgatni, hiszen már a film 110 éve alatt annyi nyersanyag gyűlt össze, hogy egy egész filmet nyugodtan összeollózhatunk belőle. Ez volt az alapötlete a Hukkle és a Taxidermia rendezőjének. Az ötlet pedig nagyon is jó lenne.
De miért nem lett jó film a Final Cut?? 10-15 percben akár kifejezetten működőképes lehetne, de 80 percben bukás így elmesélni a filmet. Lehet-e úgy azonosulni egy karakterrel, hogy kb. 400-500 színész játssza el a szerepét egy filmen belül? Sokan azt mondják, hogy igen, lehet, a Final Cut a példa rá, de mivel ez egy nagyon kísérleti film és merőben új stílust képvisel, ugyanolyan mértékben is meg kell, hogy ossza a közönséget. Én azok közé tartozom, akik nem tudják szeretni ezt a filmet. De miért is nem?
Ez a film a film, mint médium eddigi produktumainak szeretetéről szól. Láthatunk részleteket kb. 500 filmből, amelyek jó részét nem láttam, ám többet igen és ezeket felismertem. Tulajdonképpen ez az, ami fenn tartja a figyelmet, hogy próbára teszem műveltségemet, mi mindent vélek felfedezni a képekről. Tulajdonképpen mindenki megtalálja a maga filmjét, hiszen az Avatartól kezdve az olasz neoliberalizmuson át a legkülönbözőbb korszakokból és műfajokból van összeválogatva egy bot egyszerűségével vetekedő szerelmi történet.
Fiú találkozik lánnyal, konfliktusok, szakítás, ismét találkozás. A hangsúly a két főhősön van, éppen azért, hogy elkülöníthető legyen a két karakter már csak az elsődleges nemi jellegükből adódóan is. Ez pedig ebben a formában működik is. Ám az első fordulóponton feltűnik egy másik férfi és a kettejük konfliktusában már is eltűnik a karakterek közötti határvonal és követhetetlenné válik, pláne a 2-3-4-5 másodperces vágási átlagban, hogy most ki kivel van és mi is történik éppen. De mivel más filmek kliséiből építkezik a film, úgy a történet is egy nagy klisé. Sőt, ha meg kéne határoznom a történet műfaját, akkor azt mondanám, hogy ez egy kliséfilm.
Művészi szempontból érdekes fejlemény, hogy bár ismerjük a filmek egy részét, amikből össze van ollózva a mozi, de nem ugyanazt az érzelmi-hangulati állapotot tükrözik, mint amit az eredetiben láthattunk. Ékes bizonyítéka ez a film, hogy a környezet is sokat hozzátesz ahhoz, hogy milyen vonatkozásban láthatjuk az adott jelenetet és jelen esetben sokszor rácáfol például a Psycho emlékezetes jeleneteire és ellentétes hangulatot tükröz. Ám vannak olyan jelenetek, amelyek pontosan ugyanazt az érzést tükrözik, én mégis nyugtalanítóként éltem meg. Egy kifejezetten hosszú vágást nélkülöző jelenet, amely az Ének az esőben című filmből tűnt fel. Én szeretem az Ének az esőben című filmet, és szerettem volna, ha tovább folytatódik a jelenet, de folyamatosan az járt a fejemben, hogy ennek a jelenetnek egy finomnak egyáltalán nem mondható vágással hamarosan vége lesz. Ez volt a legemlékezetesebb pont számomra ebben a filmben, ugyanis szerettem volna, ha folytatódik a jelenet, illetve abból az őrült ingergazdagságból való kiszakadást jelentette számomra, hogy talán 10 másodpercnél is hosszabb jelenetről beszéltünk.
Tíz másodperc nem elég, hogy elmélyüljünk egy jelenetben, nem tud olyan kifejező lenni, mint ha hosszabb ideig láthatjuk ugyanazt az arcot vagy vágás nélkül élvezhetünk egy folyamatot. Számomra a legjobb jelenetek mindig azok, amelyeken hosszasan elidőzhetek és magamévá tehetem a tragédiát, az örömet vagy a fordulatot. A Final Cut-ban nincs ilyen. Ha valamely filmes jelenség vagy klisé hosszabb ideig is jelen van, mert előfordul az ilyen, akkor is tönkreteszik azok az ingerek, melyek 3 másodperces átlaggal váltják egymást. Tarr Béla filmjeit épp ezért szerettem, mert nagyon hosszú snittekkel volt képes elgondolkoztatni vagy éppen gyönyörködtetni egy adott beállításon. A Final Cut csupán a filmtörténeti jelenségeket mutatja be, melyek egytől egyik zseniális képeket szülnek, de nem élvezhetjük ki őket teljes terjedelmében. Ám ingert ad arra, hogy újranézzünk vagy pótoljunk néhány alkotást.
De miért kellett folyamatosan fontos és emlékezetes filmekből összeválogatni az anyagot? Oktatási anyagként működik ez a film? Igen, oktatási filmként le lehetne játszani, ami még némi művészi értéket is képvisel, tanítható trükköket lehet vele szemléltetni, ám hiányzott belőle valami. Ha az adott emlékezetes jelenet hangulati faktorát megváltoztathatjuk, akkor talán az adott jelenet minőségén is változtathatunk, nem beszélve arról, hogy így jóval hosszabb vágás is megengedhető lett volna talán, ha nem felismerhető pillanatokat is beollózunk. Amennyiben rossz filmekből válogattak volna össze egy jó anyagot, már megint emelkedhetett volna a minőségi szint és azon tényezők, amik miatt említésre méltó ez a film.
Lehetne sorolni pro és kontra a film érdemeit, hiányosságait, sajátosságait, de egyelőre ez túlságosan kísérleti alkotás. Talán valaki csinál még ilyet más eszközökkel. Ám meg kell említeni, hogy nem egyedi az ötlet, hogy más filmekből ollózzanak össze, hiszen Az emberevő cápa (Cruel Jaws) című film több cselekményes jelenete táplálkozik korábbi cápás filmekből és bár ez számomra csak hallomás, hogy valamelyik tévés akciófilmbe is vágtak be a Terminator 2-ből robbanásokat, de ezek nem fedhetők össze a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című filmmel.
Nyilván piszkos nagy munka lehetett a film mögött, már ami a vágást és a gyűjtést illeti, de úgy gondolom, hogy egész estés filmként túl sok és túl sokfajta inger éri a nézőt a film megtekintése közben. Pálfi Györgynek jó ötletei vannak, és rendezőként is jól funkcionál, amit már sikerült bebizonyítania nekem, bár igazán elkápráztatnia még nem tudott engem. De bízom benne, hogy fog még ő pénzt kapni, mert azt jól tudja hasznosítani. De ez a nulla költségvetésű filmje is jó ötlet, de nem sikerült olyanná tenni, amit szeretni fogok. Bár egyes kritikusok szerint egy zseniális mozi. Nálam csak majdnem közepes. 
