Warm Bodies
Olyan, mint a Twilight, csak nem vámpírok, hanem zombik szerelmeskednek benne. Ezt már közhely leírni, ezért én inkább egy másik közegre helyezem a hangsúlyt és azt mondom, hogy olyan, mint azok a sci-fi produktumok, melyek a társadalmi rétegek közötti egyre szélesebb szakadékáról regélnek. A zombi ugyanis ebben a környezetben, bár arra is ad bőven utalást, de nem a fogyasztói társadalom szélsőséges szimbólumaként jelenik meg... vagyis nem csak. Ilyen rétegesen öltözve ez a film sokkal több, mint egy bárgyú szerelmi történet.
Na meg bugyuta és idióta. Hát micsoda hülye ötlet már, még az Alkonyat után is, hogy egy zombi fiú beleszeret egy közönséges leányzóba, majd valahogy sikerül elnyerni a szimpátiáját? Magam is röhögtem egy sort a hír hallatán, majd folytattam apátiás hozzáállásomat egészen addig, amíg nem láttam egy képet erről a filmről, amely történetesen a fent beszúrt kép volt. A fiatal zombifiú néz róla bután, miközben, hogy összehasonlítsa a médiában megismert zombikkal, Lucio Fulci klasszikus Zombi című filmjének borítóját helyezi mellé. Ebben minden benne volt, sőt még több is, ami engem megvett kilóra és a film iránti közönyömet rajongássá változtatta. Ez a film vicces lesz, és bár demagóg lenne így kijelenteni, de a Fulci féle Zombi jelenléte az igényesség lehetőségének jeleit mutatta számomra.
... és beültem a moziba tételes előzetes elvárásokkal és láss csodát, ez a film valóban megfelelt a felállított igényeknek. A történetben ugyan nincs az alapcsavart leszámítva túl sok, amire azt mondanám, hogy igazán figyelemre méltó. Vannak benne jók és rosszak és közben a két főhős egyre közelebb kerül egymáshoz. Van elkerülhetetlen konfliktus és elkerülhetetlen dráma. Ez egy zsánerfilm a felszínen, aminek sikerült teljesen hatalmába keríteni a nézőt, ám mélyebbre evezve mégis csak egy társadalom kritika. Pont annyira, mint a legtöbb zombi témájú mozi vagy bármely művészi értékeket előtérbe helyező dráma, mind az emberről és az emberi érzésekről szólnak, illetve a fejlett kulturális és technikai vívmányok hatására bekövetkezett torzulások paródiájáról.
Ugyanakkor a sci-fi műfajában is jelen lévő társadalmi szakadékok mélyülésére is utalni szeretne, talán Az éhezők viadalában is nagyon gazdagok és nagyon szegények közötti különbségekre hívhatták fel a figyelmet, illetve a nyáron bemutatásra kerülő Elysium című film is ezt veszi majd górcső alá. Az életben maradt emberek falat húztak maguk köré, hogy a zombik ne jussanak be hozzájuk, ám valamilyen oknál fogva mégis kint mászkálnak a szabadban alkalmanként. Nyilván ez a fal a más szociális helyzetben lévő társadalmi réteg elutasításának szimbóluma, magyarán a film az egyszerű tanulatlan emberek és az előkelőbb, sznob társadalom ellentéteiről szól. Tehát ez is csak egy szegény legény elnyeri a hercegnő szívét féle Disney film, csak éppen némileg eredetibb és elvontabb formában kerül a terítékre.
Mégis a film legnagyobb érdeme, hogy hihetetlenül szórakoztató, vagyis a karakterek zombi mivoltuk ellenére is élnek, főleg R, hiszen az ő zombi szemszögéből látjuk a filmet. Az effajta narratívánál pedig csak az hatásosabb, ha valamilyen (például jellem) fejlődés megy vége a főhősön, ezzel pedig ugyancsak villoghat az Eleven testek. A dramaturgia pedig ügyesen van kimatekozva és ahol megrázónak kell lennie, ott csakugyan megrázó, ahol komolytalan vagy humoros, ott pedig vicces. Szolidan alkalmazza a meglepetés fogalmát mind a könnyedebb, mind a súlyosabb jelenetek esetében és még a megvalósítás sem tartalmaz túlzó vagy zavaró elemeket.
Ahogy az Alkonyat próbált új színt vinni a vámpírokba, úgy az Eleven testeknek sikerült ezt olyan minőségben elérnie, amire érdemes visszaemlékezni rá, és bízom benne, hogy jobb bevételi mutatókkal rúgja meg a közönség szeretete a folytatást. Elvégre ritkán látni ilyen kedves és szórakoztató közönségfilmet. 
