HTML

Blockbusters, avagy "mit nézel"

Amatőr kritikus vagyok, megmagyarázom a Pókembert! Blockbusters, neve hasonlít a Ghostbustershez (Szellemírtók), ami egy blockbuster volt, azaz sokan nézték meg. Innen a cím.

Friss topikok

2009 - Ilyen volt 3D-ben

Repce Manó 2010.01.02. 00:00

Először is BUÉK belétek az ördög, mint Christine Brown-ba a Pokolba taszítva filmben! Mint oly sok mindent életünk során, most is magunk mögött hagytunk egy évet, csak ugye erre számítani lehetett, ennek pedig nagyon tudunk örülni, mert ez egy biztos pont az életünkben. Új naptárral együtt új filmek is érkeznek a mozikba, vagy a tékákba, amelyek szintén biztos pont, vagy ha nem is, akkor meghatározott ütemben változik. De mielőtt ezekre irányítanánk a figyelmünket, nézzük meg milyen volt a 2009. Először a 3D-s felhozatalt tekintve.
 
Úgy érzem viszonylag bőséges évet zárhattunk, bár maradt bőven hiányérzetem, főleg a 2008-as A sötét lovag, Vasember és Trópusi vihar féle filmeket követően. A minőségi szórakozás többeket is arra késztetett, hogy mélyebben a zsebükbe nyúljanak, ha filmnézési szokásainak szeretne hódolni, Amerikában ugyanis már az Avatar premierje előtt hajszálnyira volt az éves mozis bevételi átlagának, hiszen a történelemben először 10 milliárd dollárnál is többet költöttek mozira, ez pedig nézőszámban is a legjobb 2004 óta. Szóval nem kenhetjük feltétlenül az inflációra a javulást, azért a 3D-s vetítések általánossá válása is besegített egy kicsit a dologba, ami itthon is kapott egy kis szelet, ha nem mindjárt vihart.
Januárban odakint, illetve Februárban már hazánkban is megtekinthető volt a Véres Valentin c. horror remake RealD-s technológiával, ami ugyan bevételi rekordokat nem döntögette még, de tisztességes starttal rendelkezett. Nálunk a film idejében még csak Budapesten lehetett megtekinteni a 3D-s horrort, aminek érdekeltsége bebizonyította, hogy a műfajnak komoly rajongótábora van, csak vagy a marketing stratégia van elhibázva, vagy a torrent oldalak ludasak. Utóbbi esetén csupán elmélet, hogy a horror rajongóit csak különleges térélményt ígérve késztethetik fizetésre egy filmért. Szeptemberben A végső állomást már lényegesen szélesebb körben futott, így Győrött, Pécsen, Miskolcon illetve Debrecenben is látható volt… csak a teljesség igénye nélkül. Az ilyen technológiát feldolgozni képes Digitális termek a Jégkorszak 3 – A dínók hajnala c. animációs filmmel terjedtek el, ami talán nagyban hozzásegítette a filmet, hogy hazánkban a tavalyi év legnézettebb filmje legyen. Visszakanyarodva a horrorhoz, anno A végső állomás 3D-re is bőven több, mint 100 ezer néző fizetett be és összesen 7 moziban játszották, de  egy olyan animációs filmre, amely 2D-ben is jelen volt a termekben, ráadásul komolyabb múlttal rendelkezik, összességében több, mint 600 ezren váltottak jegyet, és 750 millió forintnál is több került a kasszába. Azért nem jelent minden 3D-s vállalkozás biztos anyagi sikert és itt főleg a Derült égből fasírtról van szó, mely 2D-s termek mellett is csak távolról köszön a 100 ezredik jegyváltónak, vagyis köszönne. A Fel c. Pixar animációs filmre pedig épp 200 ezren fizettek itthon 2D-s és 3D-s vetítésekre összesen. Az év végére pedig megérkezett a legnagyobb látványosságoktól híres Avatar, a Titanic, a Terminator és még sok más klasszikus film rendezőjének, James Cameron vizuálorgiája. A 2D-ben és 3D-ben, és IMAX3D-ben is játszott fantasy-sci-fi kalandfilmet 255 ezren látták 11 nap alatt. Csak egy kis összehasonlítás, hogy az Alkonyat: Újhold 266 ezer nézőnél tartott ebben a pillanatban, pedig majd egy hónappal korábban bemutatták. Az emelt 3D-s jegyárak miatt a bevétele pedig már akkor bőven magasabb volt, hiába nem akartak fogyni a jegyek elővételben, helyszínen az óta már alig lehet jó helyre jegyet szerezni, sokszor még 2D-s előadásra sem. Az érdeklődés javulása pedig egyre fokozódik, így elképzelhető, hogy 2010-ben a 2009-ben bemutatott filmek közül James Cameron filmje ráverhet, de mindenképpen megszorongatja a Jégkorszak makkját.
Ezeken kívül már csak a Karácsonyi énekről nem sikerült szót ejtenem, ami kizárólag 3D-ben látható, és ezzel a lehetőséggel nem sokkal kevesebb, mint 100 ezer néző élt, de ott van még a majdnem teljes apátiát övező Légy a Holdon 3D, amit csak igen kis számban látogattak.
 
A 3D-s filmek kínálata pedig folyamatosan növekszik, így nem kerülheti el a Nyíregyházi Palace mozi sem, hogy két termet (az 1-est és az 5-öst) is digitálissá varázsoljanak, ami a 3D-s előadásoknak kedvez majd. Elvégre 2009-ben elindult valami, ami megreformálja a mozit, de ahogy az első piros-kék szemüveges 3D-s filmek sem váltak az 50-es éveket követően általánossá, vagy ahogy a szagos mozi sem terjedt el, ami egyébként érthető, vagy egyéb nézőcsalogató effektek sem váltak teljesen általánosság, előbb-utóbb ráun a közönség, vagy egyszerűen csak ez lesz az általános, mint az első hangosfilm 1927-ben, vagy az első színes film.
De ha már a 3D-nél tartunk, íme a Step Up 3D poszter!

Címkék: buék 2009 3d step up 3d

16 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://blockbusters.blog.hu/api/trackback/id/tr871638446

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP-plakát a Pandora bolygóról 2010.01.02. 12:34:58

BÚÉK mindenkinek! Végre eljött a 2010-es esztendő, egész pontosan 99 nap van hátra a választásokig. A postaládánkban az ünnepek alatt felhalmozódó plakátmennyiség miatt ígéretünkhöz képest kicsit hamarabb, mától dübörög újra a retusált kampány - igyeks...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.02. 09:57:15

És még sírnak, hogy a letöltések tönkreteszik őket. - Mondjuk menten meghazudtolva magamat, a legjobb döntés volt a Véres Valentint csak letölteni, majd 15 perc után kukázni. Imax-ban sajnáltam volna ennyi pénzért felállni a székből...
Most már csak az Avatar van hátra. Reméljük, ütős lesz :)

Picsasereghajtó 2010.01.02. 10:00:53

Kimaradt a Derült égből fasírt és a G-Force: Rágcsávók. Mondjuk ez utóbbit láttam csak a kettőből, és elég felejthető egyszernézős alkotás volt, de azért a 3D egy kicsit javított a helyzeten és összességében kellemes szórakozás volt egy unalmas estén.

2009-ben 5 alkalommal voltam moziban, ha az Avatarra is sikerült volna jegyet kapni akkor az lett volna a hatodik, korábban évi 1-2 mozilátogatás volt nálam az átlag.

Ha a filmeseknek van eszük, most gőzerővel ráállnak a 3D-re, mert ez tényleg olyasvalami ami rávesz arra hogy sűrűbben járjak moziba. Mert a sima 2D filmet letöltöm torrentről full HD-ben, ami a 107-es plazmatévén egy jó hangrendszerrel simán hozza a moziélményt (és a mozival ellentétben a nappalim nincs tele a filmbe belepofázó, a leggyatrább poénokon visítva röhögő, telefonjával matató és a popcornos zacsival zörgő parasztokkal, van viszont hideg sör és cigiszünet-lehetőség) viszont a 3D egy olyan dolog ami még a lakásban nagyon sokáig nem lesz.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.02. 10:53:33

@Sün! balázs: nem biztos, hogy olyan sokáig nem lesz, már dolgoznak a 3D-s monitorokon

Néhány év haladékot kaptak a mozisok, akik jobban teszik, ha 3D filmekbe fektetik a pénzüket. De ez kétélű dolog, mert sok filmnél a DVD eladás többet hoz, mint a moziforgalmazás, és ha a film 2D-ben kevésbé lesz élvezhető, az a DVD eladásokat öli majd meg.

katzenkotze 2010.01.02. 11:25:14

@Krajcs: Szerintem pedig a Véres Valentin utóbbi 1-2 év legjobb horrorja volt. A vége bár valóban elég kínos volt, de láthattunk nagyon innovatív trancsírozást, voltak kifejezetten jó 3D effektek (csak azt mondom csákány). Míg a Fel, meg a Jégkorszak 3 3D-s verziója igencsak lenyúlás, a VV legalább nyújtott is valamit a pénzéért.

Jegkoko 2010.01.02. 11:32:39

@katzenkotze: A véres valentin nagyon gyenge volt.

victor vacendak 2010.01.02. 12:13:55

@agyvihar: nem kell 3d monitor. Szerinted a plázákban a vászon 3d? Jázusom! Veszel egy szemüveget, és ha a filek ebben spéci, "szellemképes" 3D változatban is dvd-re, bluerayre kerülnek, akkor otthon a TV-den, a szemüveggel megkapod a Real3D-t.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.01.02. 12:34:21

@victor vacendak: Azért ez nem ennyire egyszerű a polarizációs 3D technikával megoldva. A régi típusú (vörös-cián, vörös-zöld) szemüveges anaglyph 3D már most is elérhető otthon, de a mozikban használt polarizációs technológia, amely a legjobb 3D-élményt adja és a legkevésbé bántja a szemet, speciális megjelenítő eszközöket igényel.

A vászon ugyan nem 3D, de a vetítőgép (-ek, ugyanis két darab kell belőle) speciálisak.

Vorbis 2010.01.02. 12:36:24

@victor vacendak: Nem, a vászon tényleg nem kell hogy 3D-s legyen, viszont a vetítőgép igen. Az egyik szemednek szánt képnek vízszintesen, a másiknak függőlegesen polarizált kell hogy legyen a kép.

rockjano 2010.01.02. 12:52:43

@victor vacendak: Szerintem meg nem. A moziban nem egyszerűen csak elcsúszott film a 3D (csak annak látszik) hanem, két máshogy polarizált adás.

Ezt így egy darabig még nem tudják otthon produkálni persze idő kérdése.

És tényleg egy nagy full HD-s TV-n (150cm) egy 1080p-s film egy jó hangrendszerrel minimum hozza a moziélményt sőőőt. (még élesebb is)

Torrentről letölteni ilyeneket viszont szenvedés erre a Rapidshare való (jó azért kicsit kell pengetni)

gabborka 2010.01.02. 13:06:37

Azért az erős túlzás, hogy a Véres Valentin idején még csak Budapesten volt 3D mozi, mivel ezt éppenséggel éppen Szegeden láttam a bemutató napján, és ott már előtte is volt 3D vetítés (pl. Bolt/Volt), januárban...

sorex 2010.01.02. 13:11:57

A vászon sem mezei fehér cucc a polarizált 3D technikánál, hanem olyan (gyakran ezüstös) felület, amely a polarizáció síkjának megváltoztatása nélkül veri vissza a fényt. Lehet amúgy ilyen anyagot méterre is kapni olyan 30k/m2 körül. Ekkor már csak két egyforma projektor kell, eléjük két polárszűrő 90 fokos különbséggel elforgatva, polarizációs szemüveg (a papír olyan 1 dolcsi), ja meg a film bal és jobb csatornára szétszedve, és egy videokártya ami szinkronizáltan tudja a bal-jobb kombót dualmonitor üzemmódban lejátszani, és kész is.

rockjano 2010.01.02. 13:17:41

@sorex: ja-ja

de gondolom elöbb -utóbb kitalálnak valami egyszerűbbet is otthoni használatra.

Kiállításokon már demóztak 3D TV-ket (nem tudom hogy működtek)
süti beállítások módosítása