Párok vagy testvérek, teljesen mindegy, ha egy olyan változás előtt állnak, ami meghatározó lehet a számukra. A Krudy moziban vetítették a múlt héten e két gyöngyszemet, amelyekről csak most tudok beszámolni, pedig két igen kedves dráma-komédiáról van szó.
Továbbállók /Away We Go/
Íme egy átlagos pár, pontosabban kicsit elfogadó a szituáció, hiszen egy fekete nő és egy fehér férfi szerelmét láthatjuk a nyitó képsorokban, ahol kiderül, hogy úton az első közös utód. Hat hónappal később pedig úgy alakulnak a dolgok, hogy kérdésessé válik a gyermek világra jövetelekor a kicsit körülvevő emberek személye. Hőseink úgy határoznak, hogy felkeresik a barátaikat, rokonaikat és megvizsgáják, hogy az ő értékrendjük szerint hol lenne a legalkalkalmasabb, hogy elkezdődjön a gyermek szocializációja.
A későbbi szélsőséges nevelési stílusokat megjelenítő színterek egyre közelebb juttatják az egyébként normális, de valahol túlságosan sablonos friss szülők karakterét. Így a film felénél már őszintén tudjuk szeretni őket és komoly ellenségként tudunk tekinteni Maggie Gyllenhaal kényesztető módszereire, aminek filozófiája egyszerre szórakoztató és félelmetes. Bár hőseink szimpátiája a vége főcímig már nem ereszkedik a néző szemében, magát a történetet ketten maradéktalanul nem viszik el a hátukon. Az egyébként minta szülőként megjelenő páros különböző epizódokban jelenik meg, ami lényegében nem viszi sehová a történetet, így pár rövid jelenet erejégi leülhet a hangulat. Ennek ellenére végig nagyon kellemes és magával ragadó szórakozás. Sam Mendes az Amerikai szépség Oscar díjas rendezője értő kézzel nyúlt hozzá az anyaghoz, hogy minél többet hozzon ki belőle, így a későbbiekben sem lehet megbánni a filmre való jegyváltást.
Tiszta napfény /Sunshine Cleaning/
Két testvér, Rose és Norah gyermekkorukban elveszítették édesanyjukat, Rose próbál a lábára állni, ami azért is nehéz, mert gyermeke különleges tehetségének hála speciális bánásmódot igényelne, Norah pedig emós stílusban zárkózik el a külvilágtól. A legfontosabb dolog, ami körül a mai társadalomban forognak a dolgok az pedig nem más, mint a pénz, és a kérdés, hogy minkét szerezhetne az egyén minél többet. Rose szeretője rendőr és ő javasolja, hogy vállaljanak bűnügyi helyszín takarítást, mert nagyon jó pénzek vannak benne, és tényleg. Tehát gyilkossági és öngyilkossági helyszíneken maradt vért és egyéb testnedvek eltűntetése hát a cél. Miközben próbálnak megbarátkozni az új munkával, addig saját életüket is helyre kell tenni, illetve Norah egy áldozat hozzátartozójával kezd kapcsolatba kerülni.
Keserédes vígjáték a mindennapi életről, talán épp ez az oka, hogy nem túl eseménydús filmről van szó, mert annál többet törődtek a karakterek ábrázolásán, mint a csavarok és történések elhelyezésében. Tulajdonképpen pont ez lenne a lényege a Tiszta napfénynek, hogy egy másfél órára átérezzük a figurák helyzetét, ezt pedig sikerül teljesíteni. Egyetlen hibája, hogy néhány mellékszereplő jobban a háttérbe kerül, mint kéne, utalok itt Alan Arkin személyére, akinek végül nagyobb szerep jut a filmben, mint amennyi helyet kapott a vásznon. Egy kis plusz odafigyeléssel egy igen életszerű és nagyszerű produkció lehetett volna a Tiszta napfényből, de így csak majdnem tökéletes szórakozás. Egyetlen kérdésként pedig felmerült bennem, hogy mit keres Steve Zahn ebben a műfajban történetben.
