Pokolba taszítva /Drag me to Hell/
Kezdetnek rögtön egy vicc:
- Pincér! Egy pók van a levesemben, mit jelentsen ez?
- Honnan tudjam, nem vagyok babonás!
A cigányasszony átkáról szóló horrorfilm nem mutat alternatívát a hazai kisebbségi helyzetre, de azon túl, hogy néhányszor egészségesen magunk alá csináljunk a moziban, erősítheti a familiárisan hiperpigmentált csoportoktól való félelmeinket is. A JOBBIK bizonyára jelen tárgyalt szituáció létezésekor lényegesen jobban odafigyelne a kulturális különbségekre a megoldás kidolgozásakor, de vajon ki mernék-e mondani, ami a kampányuk jelszava is egyben. Képzeljük el, ahogy a kuruc.info forrását ezzel a szöveggel reklámozzák: "Dolgozó magyar nőket átkoznak a cigányok, meddig tűrjük még ezt?". Sokkal életszerűbb lenne, ha "Amerikai horrorfilmben magyarul átkoznak a cigányok. Meddig tűrjük, hogy megalázzák szép nyelvünket?".
Van egy elmélet, miszerint a külföldi fülnek a mi nyelvünk furcsán hat, amit egyesek mókásnak tartanak, de van egy fajta misztikussága is, félelmetesnek is hathat. Amennyire ismerős számunkra a magyar szöveg, ugyanúgy lehet félelmetes a jenkiknek, de ezt speciel nem tudjuk átérezni, ellenben kiváncsi lennék, hogy a szlovák határon túl kivágták-e azt az ominózus jelenetet, vagy észre sem vették, hogy egy esetleges feliratos kópia lejátszásával megsértik az újonnan kikiáltott nyelvtörvényt.
Na azt hiszem ennyi bevezető után tényleg illene már rátérnem magára a filmre, és nem egy-egy apró, amúgy jelentéktelen tényezőn csámcsogni, ha tényleg csak megerősíteni tudom az eddigi pozitív kritikákat is. Bár a film eleje egy kicsit csalódás volt számomra, hiszen ugyanolyan sablonokat vetítenek nekünk végig, amiktől már a film előzetesében is féltem. A főhősnőnek rémálmai vannak, folyton ráijesztenek szegényre, ami egyébként inkább a nézőnek szól közben pedig nem nagyon hal meg senki. A végén értékeltem is magamban, hogy bármennyire is félelmetes a film, az erőszakfaktor nem éri el a 18-as karikát, vagy külföldön az R besorolást, hanem a tinédzserbarát verziót látjuk, ami nem jelenti azt, hogy annál barátságosabb az idősebb, illetve az edzettebb csoportok között a feszültséget tekintve, bár kétlem, hogy kis monitoron vagy televízión hasonlóan ijesztő lenne. Persze a nagyvásznon sikerült a szokásos sémákon erős hatásvadászattal keresztül esni. A történet végére érve a forgatókönyv is eléri azokat a magasságokat, amiről ha szuperlativuszokban nem is érdemes beszélni, mindenképpen kiemelkedőnek kell titulálni a zsáner képviselői között. Meg is látszik, hogy volt ideje Raimi-nak finomítani rajta, hiszen már 1992-ben, A sötétség serege forgatását követően elkészült vele, de végleges formáját mégis csak az első felvételek előtt nyerhette el. De ha így is találnánk kivetnivalót önmagában a sztoriban, akkor azt is feledtetheti a film egyedi fekete humora, amit már az Evil Dead 2-3 filmekben sem tudott bárki értékelni, hiszen olyan szépen lavíroz a gagyi horror effektus és az egyedi poénforrások között, de ha elsőre nem is, a kecskés jelenetig mindenkinek egyértelművé kell, hogy válljon; nem egyértelmű műfajjal van dolgunk. Épp ezek miatt a nem túl erős színészi játékért sem vonhatunk le öncélúan pontot.
Szóval Sam Raimi tényleg visszatért ahhoz a műfajhoz, ami népszerűvé tette az ő nevét Hollywood-ban, és hiába az alacsony költségvetésű, de mégis kultikusnak számító horrorfilmes múltja, ha a Pókember effektdús környezete rá is hatással volt, ez pedig érződik a Pokolba taszítván is. Ám nem felejtette el az olyan filmes kellékek alkalmazását sem, ami anno az Evil Dead egészére jellemző volt, és sokkal kellemesebb arányban gyúrta 
össze a látványvilágot, mint ami jellemző generációnk horrorfilmjeire.
