A végső állomás 3D /The Final Destination 3D/
Először is kezdjük a címmel. Ez a negyedik film a már ismert szavak alatt, de úgy döntöttek, hogy nem folytatják a sorszámozást, elvégre egy nagyobb szám elrettentheti azokat a nézőket, akik esetleg nem látták a korábbi epizódokat, hogy akkor bizonyára lemaradtak valamiről és nem fogják érteni a sztorit. Akik pedig tudják, hogy mi van műsoron, az így is úgy is beül a térhatást okozó élményre. Csupán annyit tettek, hogy kapott egy névelőt, így a cím sem ugyanaz, de mégis a Halál családjában marad.
Most pedig, hogy rátérjek a film kritikájára, úgy érzem, hogy nem is volt indokolt a sorszámozás, elvégre ugyanazt kapjuk ismét, amire már kétszer befizettünk, egyszer meg DvD-n kölcsönöztük ki. Fiú előre látja a katasztrófát, ami sok ember halálát okozza és ezen felbuzdulva figyelmezteti az embereket, aminek hatására páran életben maradnak, de a Nagy Kaszás a szokásos séma sorrendje szerint ismét meglátogatja barátainkat. Tulajdonképpen csak az első résznek volt még valami misztikus hangvétele, amit nagyjából komolyan is lehetett venni, és már a második rész rendezője, David R. Ellis (aki jelen tárgyalt filmet is jegyzi) is úgy gondolta, hogy érdemesebb a fekete humorral folytatni ezt a vonalat. Pénzügyileg is említésreméltó, hogy ugyanazt már negyedjére adják el nekünk, hiszen teljesen sikeres, elvégre 10 nap alatt világszerte 80 millió dollárt kaszált, és ez idő alatt hazájában a legsikeresebb darabja lett a sorozatnak. Ugyanakkor a legszűkebbre szabott játékidővel is rendelkezik, és talán minőségi szempontból is csak jobbat találunk az előzmények között, hiába fektet ennyit a fekete humorba. A karakterek ugyanis kidolgozatlanok, a történet természetesen kiszámítható, a trükkök még 3D technikai 
határán belül sem tükrözik a 40 milliós költségvetést, mert ugye e látványműfajon belül kicsit jobban megmutatkoznak a vizuális trükkök használatai. Pozitívumként viszont meg kell említeni, hogy kifejezetten szórakoztató és néhol feszült jelenetekkel emelik a film színvonalát, amit a 3D-s trükkök adnak el. Nem tudom, hogy a Debreceni mozi számlájára írjam-e, vagy a film érdeme-e, mint hogy második Real-D horrorfilmet láttam térhatásban, de sokkal kevesebb, vagyis szinte nulla színveszteséget észleltem, míg a tavaszi Véres Valentin 3D esetében egy kicsit fakóbbnak tűnt, de elképzelhető, hogy a megkopott kópia miatt, hiszen a Valentin-t a premiert követő második hónapban láttam. Ám a térhatású jelenetek szintén a Véres Valentin esetében voltak hatásosabbak, illetve jobban kidolgozottak, persze A végső állomásban is találkozhatunk bőven szép effektekkel, melyek elhagyják a vásznat, hogy megközelítsék a közönséget.
Gyakorlatilag ezek az elemek teszik élvezhetővé a filmet, viszont 2D-ben már nem ajánlanám azoknak, akik kezdték unni, hogy ugyanazon paraméterek köszöntek vissza harmadjára is. Egy-egy vonal pedig egyenesen egy-egy társadalmi réteg túlzott kisarkítása, amit paródiaként is fel lehet fogni, de az érzékenyebb nézők személyes 
támadásként is megélhetik első áldozatunkra való utalást... már ha magukra veszik, de hazánk ez irányú paranoiáját ismerve szinte biztosra veszem, hogy visszaköszön még e jelenség kritikája.
A rohanó világ és a technológia fejlődését nem csak az orrunkon viselt szemüveg jelképezi, de bármennyire is közepes film, egy apró jelenetben felfigyeltem, hogy illemtan is egyben. A főhős beszélget a barátnőjével és mikor a lány barátnője megérkezik a kávézóba, azonnal elköszön a fiútól, hogy onnan kezdve a barátnőjével foglalkozzon. Sajnos a mai világban sokan már nem adják meg az anyagi térben létező embereknek ezt a tiszteletet vagy figyelmet és feleslegesen elnyújtják a beszélgetést, hanyagolva a másikat, akinek személyes jelenlétét szinte már semmibe nézik.
