Thor: The Dark World
A Marvel tovább tágítja a Bosszúállók univerzumát, méghozzá Asgard és oda vezető útjainak tartományaival egyetemben. Amekkora sikert arattak a képregényhősök együttes erővel, úgy az egyes karakterek további filmjeire sem szégyell a stúdió mérföldkőnek számító költségvetéseket megszavazni, hogy minél látványosabb és izgalmasabb legyen. A kisebb, ám tanult körök érdeklődésének felcsigázására pedig leszerződtették a Trónok harca egyik ügyeletes alkotóját, Alan Taylort.
A Trónok harca rajongóinak van egy rossz hírem. A film nem azt a világot idézi, bár a sok nemi aktusból és explicit erőszakkal tarkított jelenetek nem is illenek a Marvel moziba. Az a helyzet, hogy Alan Taylor jelenléte nem igazán érzékelhető a végeredményen. Ez is "csak" egy stúdiófilm, ami a tömegek igényeit akarja kielégíteni. Kérdés, hogy a filmben szereplő poénáradat és kötelező humoros karakterek mennyire zavaróak, mennyire törik meg a film narratíváját és milyen jól illeszkedik a történetbe. A probléma az, hogy eleve rosszul tettem fel a kérdést, hiszen az amúgy látványelemekre építkező fantasy kalandfilm legjobb pillanatai a főbb szereplőktől függetlenül zajlanak. De mi ennek az oka?
Az első részben megismerhettük a pökhendi, elszállt Thort, aki bár az egyszerű, kigyúrt, de buta szépfiú sztereotípiáját testesíti meg, volt a történetében valami, aminek hatására jellemfejlődésen ment keresztül. Ezt pedig szeretjük látni a moziban, pont úgy ahogy a két különböző világ találkozását is, mely az első részből sem kevés komikus jelenet forrásának számított. Thor jelleme azonban itt végig stagnál, ahogy a Natalie Portman által eljátszott... ööö mi is a neve annak a lánynak? Nem mintha különösen lényeges elem volna a filmben, nem úgy Loki karaktere, aki azért több jelenetet kapott a Bosszúállók által kivívott kultkarakter címe miatt, hátha több nézőt vonz majd be. Lokiban végig ott van a drámán és az ármányon túl minden, amitől a szerepe érdekessé teszi a filmet. Egyszerű sidekick-ké fokozták le, ami működik a vásznon, vagy előjátékot művel, hogy ismét antagonistává váljon egy esetleges folytatás során vagy a drámai jeleneteket akarták fokozni a jelenlétével? Akárhogy is, de ő az a része a forgatókönyvnek, akinek sorsát nem lehet előre megjósolni, de ugyanakkor Tom Hiddleston a színészi képességeit is a legjobb tudása szerint kamatoztatja, hiszen olyan, mint ha ő rá szabták volna Loki szerepét.
Sajnos az ő plusz jelenlétének is megvolt a böjtje, hiszen van egy erre az epizódra szerződött kötelező gonosztevő, aki Malekith névre hallgat. Látszik ugyan, hogy ki van találva a karaktere, és a mögé épített sötét világ, de megjelenését olyan közöny fogadja, ami nem méltó a nevének. Nagyobb feszültséget is elvárhattunk volna tőle, de sajnos a stúdió a plusz Loki miatt kivágatott néhány jelenetét, ami a karakter méltóságát sérthette. Így csak a kötelező megjelenéseit figyelhetjük nyomon elégséges minőségben. Bár a játékidő hossza nem indokolja a rövidítést, 10-15 perc plusz is kényelmesen elfért volna a sztoriban.
Ami elvárható még egy ilyen kaliberű mozi esetében az, hogy látványos és izgalmas jelenetek kövessék egymást. Amikkel pedig végképp nincs probléma, azok a látványelemek. Valahol olyan képek tárulnak elénk, mintha csak egy Gyűrűk Urával keresztezett Csillagok háborúját látnánk és külön piros pont a Marvelnek, hogy többnyire olyan arányban dolgoznak a képi effektusokkal, hogy ne azok legyenek mindenáron előtérben és ne cgi tumultus legyen a végeredmény, hanem egy kellemesen felépített világ.
Csak ugye, amitől érdekessé válik egy film, a forgatókönyv menete, motiváció, karakterek kidolgozottsága és jelentőségük, mindezek között bőven találni foghíjas pontokat, olyanokat, amelyek nem elhanyagolható hiányosságokként jelentkeznek. Mindez pedig totálisan középszerűvé degradálja a Marvel mozit. Talán az egyik leggyengébb az Avengers mesék között. 
