G.I. Joe: Retaliation
Stephen Sommers a Múmia filmek felelőse bár nem egy kifejezetten viharos sikert elért franchise-t nyitott meg 2009-ben a G.I. Joe - A Kobra árnyéka révén, de leégésnek sem volt nevezhető, így kicsit óvatosabb költségvetésből, de hasonló látványosságot ígérve a Joe-k visszatérnek... hogy aztán rögtön el is tűnjenek. Kivéve hármat, ezek Barikád, Radnom fiú és Random lány. Még Channing Tatumot is kiírják a forgatókönyvből az elején, mint ha csak abban bíznának, hogy úgy sem lesz siker és akkor nem várja az a maréknyi rajongó hiába a folytatás bukás esetén.
Nem originál ötlet a teljes csapat kiiktatása, hogy aztán a semmiből verbuváljon egy újat valamelyik utolsó túlélő, anno Brian De Palma is ezzel szította a feszültséget a Mission: Impossible első moziváltozatában, hogy aztán Tom Cruise egyszereplős show-ja legyen belőle. Itt azonban a Sziklának kellene elvinnie a balhét Random fiúval és Random lánnyal... majd később pedig Random Bruce Willisszel, hogy készítsen egy egészen egyedi világgal rendelkező random akciófilmet random ellenfelekkel és egy mondjuk igazán jó karakterrel rendelkező Walter Gogginsszal, akinek van egy fél fejezetnyi szerepe.
Jó film lenne a G.I. Joe, mert van benne pénz, nincsenek benne idegesítő jelenségek, hacsak az nem, hogy "gyerekbarát" erőszakban bővelkedik és néhány túlmagyarázó flashback jelenettel próbálják fenntartani minél érthetőbben a sztori vonalát. Csak éppen nincs benne szellem, az egész olyan döglött hal szerűen van végigvezetve leszámítva egy-egy jobban sikerült fordulattal, ami a nagy számok törvényéhez köthető. De nem rossz film a G.I. Joe: Megtorlás, mert se nem unalmas, se nem fárasztó, csak éppen olyan gépies. Minden, ami egyedi, merész, figyelemreméltó az valójában annak a világnak a része, melyet ez a mozi feldolgozni hivatott mozgóképes formában. Bruce Willis játékán is érződik az a nyomasztó érzés, hogy ő neki ezekből a random akciófilmekből már nagyon elege van és hiába játszik egy menő szuperkatonát, nagyjából annyi lelkesedés és izgalom uralkodik rajta, mint ha csak egy hentest játszana.
A világuralomra törő rosszfiúk megformálása pedig semmit nem ad ahhoz a feszültséghez, aminek a film mozgatórugójaként kellene, hogy funkcionáljon. A történet is megelégszik annyival, hogy az égből is pottyannak ellenfelek és a földből is nőnek ki a lelőni való akadályokként funkcionáló katonák, akik egyszerűen csak rossz oldalon írtak alá szerződést. De az akciójeleneteket legalább nem vitték túlzásba, ám így is akad bőven látványos szekvencia, amelyben akadnak hol jobban, hol rosszabbul sikerült megmozdulások. Utóbbira példa a sziklákon ugrándozó cgi-nindzsák, akik néhol szinte darabosan mozognak.
Sokat nem érdemes várni a G.I. Joe: Megtorlástól, ugyanis látszólag semmit nem vállalt, így a komolyabb csalódás lehetősége sem valószínű, ám jónak is csak messziről mondható, mert ez a mozi annyira semmilyen, hogy holnap már nem is fogunk rá emlékezni. 
