Dredd
Sylvester Stallone hatalmas anyagi és kritikai bukása után jópár évvel leporolták a Dredd bíró képregényt és új alapokra helyezték, hogy ezúttal ne anyagi és kritikai bukássá legyen, hanem mondjuk csak anyagi. Elvégre a tavalyi év egyik legszégyenletesebb box office teljesítéséről van szó, melynek minősítése nem csak szerintem több, mint jó. Ezért sajnáljuk, hogy nem lesz több Dredd film.
Talán nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy a Dredd a magas korhatár besorolást élvező sci-fi akciófilmek A sötét lovagja, nem csak azért, mert ezt is képregényből mentették át filmre. A feszes és tempós sztorivezetés, a néhol klipszerű képi effektek és a hangulat elfeledteti a nézővel, hogy egy zsánerfilmet nézünk, amely nyugtalanító jövőképpel rendelkezik. Igaz az is, hogy az említett Nolan blockbusterrel ellentétben jóval kevesebb fő karaktert helyeznek a középpontba, ami a 90 perces játékidőt tekintve nem is baj.
A fókusz a két fő karakteren van, Dredden és egy újoncon, akinek bizonyítania kell, míg az ellentétes térfelet egy szokatlan negatív hős uralja, Ma-Ma, egy prostituáltból lett drogterjesztő, aki egy 200 emeletes lakótömböt ural. Ez utóbbit Lena Headey, a Trónok harca rosszarcú nője testesíti meg, feltűnése pedig némi feszültségtől bűzlik, mert bár fizikai előnyéről nem bizonyosodhatunk meg, intelligenciájával keresztezett kegyetlensége tekintélyt erőltet rá. Ugyanígy Karl Urban a fegyelem és a határozottság megtestesítője lett Dredd sisakja alatt, így a játékát csupán az állkapcsára kellett összpontosítania. Nem lehet könnyű úgy érzelmeket megjeleníteni, hogy arcának kétharmada el van takarva, ám megdöbbentő eredmény, hogy így is sikerült eredményeset, mi több, emlékezeteset alakítania.
Sci-fi révén a kulisszák is szót érdemelnek, ez esetben pedig értékeset, hiszen az 50 milliós költségvetésből sikerült úgy gazdálkodniuk, hogy a környezet kellően részletgazdag és látványos is legyen egyszerre. Mega-City valahol a romlást szimbolizálja, ahol természetesen a bűn uralkodik. A bírók sem képesek teljes mértékben rendet tartani a városban, elvégre súlyosságuktól függően kell eljárniuk. Ugyanazt a szokásos társadalomkritikát láthatjuk megelevenedni, mint a többi sci-fi moziban, mely a jelenhez képest jóval szélsőségesebb és élhetetlenebb világot mutat be, ezzel egyfajta előrejelzést hivatott bemutatni. Az ebben a világban uralkodó kilátástalanság ritkán látott mértéket öltött, amely talán kicsit túlzós, ám annál hatásosabb és jól illeszkedik a Paul-Leonard Morgan által írt zenéhez. Ő a futurisztikus hangzásvilág megjelenítéséhez elektromos zenét kevert klasszikusabb hangszerekkel.
Miért is bukott meg a film? Fel lehet sorolni a reklámkampány hiányát, illetve a szeptemberi mozibemutató, ami alapból rossz időpont, na és persze a karakter körüli apátiát, hiszen a Dredd bíró nem egy népszerű képregény. Azon túl, hogy a film igen csak jó, a könnyed filmekre vágyó közönség számára erős mind a filmben jelenlévő erőszak, de leginkább a megjelenítési stílus. Ez a klipszerű, szokatlan ingergazdagsággal bíró mód, amit felvett, bár igen látványos ahhoz képest, hogy aránylag költséghatékony stílus. Ez pedig ritkán lesz népszerű. A Dredd viszont szokásos hibái ellenére, mert ellőnek benne pár rossz klisét, jobb film, mint amennyire fogyasztható. Stilizált jövőképe pedig sokkal több funkcióval bír, mint elsőre érződhet. 
