A doboz /The Box/
Eliza és Timi után én vagyok a harmadik ember, akit nem késztetett újranézésre a Donnie Darko c. film. Ugyan ellene sem vagyok, mert nem is tartom rossz filmnek, csak a megfigyelést megelőző beszámolók közötti sorozatos orgazmusélmények túl magas mércét állítottak nekem. Richard Kelly író-rendező új mozija némiképp meggyőzött, hogy érettebb fejjel ismét nekiüljek az első, mindjárt kultfilmmé avanzsálódott alkotásának. Hasonló a diagnózis Tarsem Singh-el, akinek a Zuhanás c. filmje tett nyílttá, hogy újra nekivágjak A sejtnek. 
Elvonatkoztatva a gyenge szinkrontól, ami miatt élvezhetetlen egy film, most már illő lesz eredeti hangsávval nekiülni, de emlékeim szerint a Donnie Darko-ban is volt olyan tényező, ami miatt nem kötött le teljes mértékben a film, ugyanebből kifolyólag A doboz c. film sem az erős, érdekes karaktereiről híres. Ellenben a sztori kellően eredeti lenne, ha nem egy régi tévésorozat, a Homályzóna egyik epizódján alapulna. Az újszülöttnek minden vicc új alapon senki sem fogja gyengének titulálni az alapszituációt, amely egy anyagi gondokkal küszködő házaspárról szól, akikhez egyszer csak becsenget egy titokzatos idegen egy dobozzal a kezében. Az ajánlat egyszerű: ha megnyomják a gombot, akkor kapnak 1 millió dollárt, amivel életük végéig megoldódnak az anyagi gondok, viszont valahol egy ember, akit nem ismernek meg fog halni. Úgy érzem poéngyilkosság lenne a továbbiakról említést tenni, hiszen ennél sokkal távolabb, misztikusabb helyszínekre is eljutunk, már ami az emberi elmét illeti. Egyébként unalmas is lett volna, ha bő másfél órán keresztül tényleg azon dilemmáznak, hogy megnyomják-e a gombot vagy sem, azt még elmondhatom, hogy ez a kis mozdulat már a film elején megtörténik, csak ugye innentől kezd érdekessé válni a film. Mik a következmények? Ha az ember folyamatosan kényszerülne hasonló döntésekre, akkor bizony hamar kihalnánk. 
Szinte minden adott volt, hogy A doboz az év első olyan filmjévé váljon, ami a legek közé emelkedhet, ám néhány apró simítás kellett volna, hogy 100%-os legyen. Tényleg öröm olyan filmeket látni a vásznon, ami nem a rövid játékidőre játszik, ám az sem mindig szerencsés, ha a kevés alapanyagot próbálják széthúzni. A fokozott komor hangulat megteremtését dícsérhetjük, hogy nem, vagy csak kevésbé tűnt vontatottnak. Az audio és vizuális feszültségkeltés önmagában kevés, hogy elvigye a hátán a filmet, és a hőseinkkel való azonosulást két tényező is nehezíti. Az egyik, hogy sablonkarakterekkel találkozunk, egyszerűen túl nagy a harmónia a kapcsolatukban, a másik pedig, hogy megnyomták a gombot. Erkölcsileg mindjárt megkérdőjelezhető az a harmónia, ha egy ember életét ilyen könnyen feláldozzák, hogy saját anyagi jólétüket biztosítsák. Ez csupán önigazolást mutat azoknak, akik a nézőtéren gondolkodás nélkül szintén megnyomták volna a gombot.
Na, de elég a szörszálhasogatásból, ha A doboz így is a 2010-es paletta legjobb filmje. Ugye ezen a 23 napon még nem láthattunk túl sokat, de kezdetnek mindenképpen ajánlatos megnézni, hiszen a döntéseinkről és azok következményeiről szól, így szinte mindenki párhuzamba tudja hozni valahol saját magával. Nem túl bonyolult, de kellőképpen csavaros és székhez szögező alkotás, nyugodt szívvel ajánlható, a döntés már nem rajtam múlik.
