Holdhercegnő /Secret of the Moonacre/
Megannyi mesefilm készült már, ami a jó és a rossz összeütközését mutatta meg, és ezek túlnyomó részt elnyomó viselkedést tanusítanak a negatív figurákkal szemben. Csupó Gábor magyar származású rendező viszont mást sem csinált, csak elővette Shakespeare legismertebb művét, belemártotta mindenféle csilivili dologba, hogy szép legyen és egy kicsit a hangulaton is dolgozott, hogy némely nézőt a Faun labirintusára emlékeztesse. Végül megszületett a Holdhercegnő, amit ugyanúgy lehet szeretni, mint utálni. Persz az újszülöttnek minden vicc friss, ezt a művet pedig nem is az idősebb, műveltebb korosztály számára készítették el. Sokkal inkább egy tanmese, ami kicsit átvariálja Rómeó és Júlia esetét, és egy harmadik szemszögből meséli el, hogy ne legyen egyértelmű a végkifejlet.
Az alacsony költség nagyon jól meglátszik, de attól függetlenül szépen festenek a képek a vásznon, a gyengébb technikai bravúrokat pedig a hangulati elemekkel próbálja kiküszöbőlni. Nem várhatunk azért tőle semmi olyan feszültséget, ami a Faun labirintusában jelentkezett és olyan drámaiságot sem, elvégre a negatív karaktereknek nincs elég súlyuk, sőt egyikőjük motivációja teljesen érthetetlen marad a néző számára. Egyéb logikátlanság is helyet kap a forgatókönyvben, ami ront az élményen, de főleg azzal volt a probléma, hogy nem jelent meg, az "otthon ezt ne próbáljátok ki, gyerekek!" felirat. Dakota Blue Richards karakterének valami misztikus jóságot kellett volna sugároznia a történet szerint, de így egyszerűen csak egy érdeklődő kislányt láttunk, dadája viszont minden tökéletlenségével együtt abszolút szerethető figura.
A film összességében nem akar különösen kitűnni a tömegből, bár némileg sikerül neki. Nem a rossz poénokon és nem is a parasztvakító speciális effekten van a hangsúly, hanem a történet steril elmesélésén, amiben akad néhány egyedi elem, mint például a fekete oroszlán. A szereplők inkább szerethetőek, mint sablonosak, ami igaz a csúnya bácsikra is, ezért kevésbé lesznek a feszültség középpontjai. Egyszer biztosan érdemes megtekinteni.
