Avatar
Eljött az idő, amikor a moziban egy olyan film került, ami új szintre emelte a speciális effektusok gyártásának technológiáját. Azért ez annyira nem meglepő James Cameron-tól, akinek majdnem minden filmje forradalmasította a trükkfelvétel fogalmát úgy, hogy még a film dramaturgiáját is kiváló szerepléssel oldotta meg. Minden filmje egytől egyik teljesen élvezetes, leköti az embert, Hitchcock-ot idézve használja a suspense elemeit, mégis a várakozások a formabontó 3D-s élménytől visszhangoztak. Az Avatar az első olyan egész estés mozi, ami kifejezetten az IMAX 3D vetítési technológiára (értsd: a legjobb minőség, ami befolyásolja a látószerveinket) készült. A kritikusokat is könnyű megnyerni, ha a legvarázslatosabb filmélményt nyújtják neki, a Pulitzer-díjas szakember, Roger Ebert például irományában elmondja, hogy olyasmit érzett az Avatar közben, mint 1977-ben a Csillagok háborúja vetítésén. Az Aréna IMAX terme engem csak szombaton vesz meg kilóra, de addig a tegnap esti normál cinemascope élmény során valamivel objektívebben tudok véleményt írni a film azon formájáról, ami idővel az egyedüli elérhető formátum lesz… legalább is egy jó ideig.Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogok elismerően nyilatkozni a világ, de inkább a popcornfilmek királyának legújabb filmjéről, de észre kell venni, hogy ez a film hemzseg olyan hibáktól, amelyeket nem várunk el a titulus tulajdonosától. Cameron minden művében erős karaktereket használ, akikkel könnyű azonosulni, de Jake Sully nem lopja be magát a szívünkbe az elején, Michelle Rodriguez karaktere pedig csúnyán kidolgozatlan marad, a felvezetés pedig olyan kötelező jelleggel, megkomponálatlanul kerül bemutatásra egymás után dobált jelenetekkel, azzal a céllal, hogy menjünk már a Pandorára és lássuk minél hamarabb a Csodaországot. Ha nem is a lélek, de a tudatvándorlás pszichológiája is csupán említésképp jelenik meg. A film első harmadában még el is fogja a nézőt, hogy csak egy bővített előzetest lát, olyan steril kronológiai sorrendben következnek a már ismert momentumok. Ezek a tényezők azt a korábbi felvetést igazolják, hogy sokat vágtak a filmen, hiszen korábban beszéltek róla, hogy 190 perces lesz a 2D-s változat, míg az IMAX az ehhez a formátumhoz kapcsolódó maximális hosszt fogja tartalmazni, ami csupán 160 perces. Így aztán a vágóasztalon szelektálni kell, és Cameron bölcsen döntött úgy, hogy az elejét csapja össze, hogy aztán a vége megfelelően működjön. Amíg rá nem jön a néző, hogy ez tulajdonképpen nem a filmművészet magasiskolája, addig simán a látványvilág rabja és ez nem csupán a 3D térélményre jellemző.
Történetből nem is vártunk egyediséget, ha akarjuk ez a film nem más, mint a Pocahontas fantasy/sci-fi-be ágyazva. Nem is lehet mérföldkő a sztori tekintetében. Miért is várnánk ilyet el? Attól a Camerontól, aki a Terminatorban az időutazás paradoxonát vitte vászonra? Akinek a sokat éltetett Aliens c. filmje csupán az első rész felturbósított változatát szállította több akcióval és idegennel? A Terminator 2 szintén ugyanaz, mint az első csupán több és látványosabb kergetőzéssel nyakon öntve. A Két tűz között pedig egy francia film (Tiltott titkosügynök) remake-je. A Titanic története pedig eleve adva volt, csupán kavart bele egy kis romantikát, a gyermekmeséből ismert szegénylegény és gazdag lány mintájára. Jogos a kérdés, hogy tényleg fontos-e a történet egy ilyen filmben? Nem akarok poénokat lelőni, de most sem várhatunk többet, bár a világ felépítése egyértelműen egyedi, az pedig szerves része lehet a történetnek. Cameron egy olyan világot kreált, amit kis túlzással párhuzamba lehet vonni George Lucasszal és a Csillagok háborújával. Nem egy jövőképet látunk, legalább is nincs rá utalás, hogy a jövőben játszódna a film, én egyszerűen egy alternatív világképként értelmezem, amelyben hasonló pszichológiai törvényszerűségek uralkodnak, mint nálunk. Ettől függetlenül ízekre szedhetjük az egyébként túl egyszerű történetet is, ha akarjuk, miközben a rosszfiúk oldalán megjelenik az új negatív hős. Hiszen, mint oly sok mindenben, Cameron negatív karakterek kreálásában is jó volt. Repülő piranhnák (???), T-800-as, A Királynő, T-1000-es, Jéghegy… most pedig maga az ember és a kapzsisága, a természetromboló magatartása, közben pedig mindennél jobban erőltetik a természet megóvásának mondanivalóját. Biztos támogatja a kék képi világban domináló világról szóló blockbustert a Blue, izé Green Peace.
Végül pedig (vagy újra) a látványvilágot is érdemes megemlíteni, amelyben szintén sántít egy-egy dolog, de akkor is egy újabb lépcsőfok, mi több, egy egész emelet a film technikai fejlődését tekintve. Ennek érzékeléséhez pedig nem feltétlenül szükséges a 3D térélmény, de hogy milyen különbség van a két formátum között? Arról csak az összehasonlítás után tudok nyilatkozni, ami vasárnapra történhet meg legkésőbb. Addig is a végső konklúzió: Az Avatarban akadnak hibák, de összességében gyönyörű és szerethető kalandfilm.
