Törvénytisztelő polgár /Law Abiding Citizen/

Ha több műfaj is keveredik egy műben, felmerül a lehetősége, hogy végül egyik sem dominál igazán, így thriller-ként nem lesz eléggé feszült, drámának nincs súlya a tragédiának, kriminek meg azért nem jó, mert már az előzetesből is tudjuk, hogy ki a gyilkos. Persze ettől még össze lehet rakni egy igazán érdekes fordulatokkal teli, némileg izgalmas és hatásos forgatókönyvet, ami mögött egy rend... sőt inkább törvényen kívüli film is kikerekedhetett volna. Azért, így is egy kifejezetten élvezhető alkotás került a mozikba a Palace Pictures forgalmazásában.

A Törvénytisztelő polgár, azaz Gerard Butler skót színész karakteréről nem tudjuk igazából eldönteni, hogy pozitív hősként gondoljunk rá, vagy sem, hiszen legalább a film feléig úgy érezzük, hogy jogos az a bosszúhadjárat, amit elkövet. Elvégre szeme láttára mészárolták le a családját, majd a bűnöst elengedték vádalku címszóval. Rajta kívül pedig csak a néző ismeri a pontos szituációt, ami szerint a törvény és az igazság az ő ügyét tekintve nagyon messze álltak egymástól. Érdemes megfigyelni a másik oldalt, Jamie Foxx karakterét, aki a törtető ügyvédet játssza. Csupán annyi a bűne, hogy rendszerint a könnyebb úton halad, nehogy hervadjon egy csöppet a virágzó karrierje, és mivel munkája során emberi sorsokról dönt, úgy Butler karaktere annál nagyobbat csalódott benne, mert a magas százalék mögött nem rejtőzik mindig olyan minőség. Ezért a jogász figurájára sem tudunk igazán pozitív hősként tekinteni. Érdemes amúgy megfigyelni a két hős közötti párhuzamot, hiszen mindketten elítélendő eszközöket használnak a céljuk eléréséhez, mindketten ugyanúgy családos emberek, de mégis két végletet jelenítenek meg, mert az egyik az egyensúlyra törekszik, addig a másik a rendszerben uralkodó káoszt szeretné felszínre hozni és minél hatásosabban ábrázolni.

 

Egy jó krimiben voltaképpen mindig a befejező jelenet rontja le a hangulatot, valahogy veszít rejtélyességéből, amikor a gyilkos kiáll a detektív elé és ledarálja neki tőmondatokban a motivációit, illetve a megvalósult terveinek fontosabb részleteit. Krimiként azért nagyon okos a Törvénytisztelő polgár, mert a film kb. fele foglalkozik a tettes késztetéseivel, és akkor sem annyira direkt szájbarágósan, sokkal inkább úgy, hogy új kérdések merüljenek fel. A lassabb adagolás előnyére vált a filmnek. A módszerre pedig csak a végén derül fény, ami kicsit nevetséges és ront kicsit az összképen, de legalább nem a ma divatos, de felesleges és jelenetcsúfító flash-back effektusokkal prezentálja. Magát a kezdést viszont túl gyors iramban zavarták le, ami szerintem akkor lett volna hatásos, ha teljes egészében kihagyják és más módon utalnak az alapszituációra, vagy hosszabb fejezetet szentelnek rá, hogy érzékeltessék a drámai hatást, ami egyébként teljes mértékben hiánycikk a filmben.

Végeredményben egy kicsit érzelem mentes, de annál hatásosabb pillanatokkal gazdagított jogi akcióthriller-t hoztak össze, amelynek talán a legnagyobb érdeme a Kurt Wimmer által írt forgatókönyv. A rendezőnek pedig csak annyi dolga volt, hogy ezt tisztességesen végigkövetve filmre vigye és ne rontson a produktumon. F. Gary Gray azért még messze áll attól, hogy jó rendezőnek titulálják, de amíg hasonló minőségű alapanyaggal dolgozik, keveseknek fog feltűnni, hogy nem jó, csupán közepes rendező. A bő rendszert bíráló gondolatokat végképp nem rejtették véka alá, így e műfaj kedvelői, akik meglátásom szerint nem kevesen vannak, bizonyára élvezni fogják a filmet.