Űrkalózok /Moon 44/ Németország - 1990
Lehet szeretni a német katasztrófafilm gyárost, de az Alapítvány c. Asimov könyv megfilmesítési szándékai miatt még egy kicsit félünk tőle. Roland Emmerich pedig már kipróbálta magát az űrben és a jövőben, igaz egy minden szempontból gyengébb változatban. Az Űrkalózok, vagy Csillagközi banditák sem filozófiáját tekintve, sem látványvilágát tekintve nem hozza azt a szintet, amit ma elvárnánk egy Alapítványtól. Egyelőre nem is kell félnünk, hogy hozzányúl, inkább érdemes visszanézni az egyszerű, videókorszakot idéző sci-fi thriller-jét. Kritikusabb szemmel is érdemes megfigyelni ezt a művet, hiszen épp a Tökéletes katona előtt készült ami tulajdonképpen klasszisokkal jobb lett.
A történet egyszerű. Lopják az űrhajókat, detektív pedig a rabokkal elvegyülve próbálja megfejteni az ügyet. Micheal Paré lenne a főszereplő, de én még életemben nem láttam ennyire élettelen hőst egy ilyen sablon szerepben. Mellette pedig egyenesen brillírozik Dean Devlin, aki egyébként Emmerich társ-producere, illetve forgatókönyvíróként jegyeztünk a mester nagyobb szabású filmjeinél is. Meglepően tetszetős a karaktere, mondhatni a film egyik kiemelkedő egyénisége, szóval nem is baj, sőt dícséretes, hogy a képernyőn lévő játékidő legnagyobb részét ő kapta, hiába "csak" egy mellékszerep jutott neki. Persze akadnak olyan karakterek, akik mellékszereplőként nagyon is jól funkcionálnak, és mivel a forgatókönyv nem a rendező sara, úgy igen bölcs döntés volt a navigátorra helyezni a hangsúlyt, de talán nem kellett volna ennyire elhanyagolni a pozitív hős figuráját. Ahogy még nagyon sok karakter és egy-egy vonal is több odafigyelést igényelt volna, hogy ne legyen nevetséges, vagy túl klisészerű.
A sztori vezetésével pedig semmi gond nem lenne, ha nem ilyen kétdimenziós papirmasé katonákon keresztül irányítanák végig. A végeredményen azért megmutatkozik, hogy több volt a forgatókönyvben, mint amit elénk tártak a Moon 44 c. filmben, de legalább kellemes iramban haladtunk a film vége felé, igaz ugyanilyen hamar meg is feledkezünk a filmről
Ami pedig a végére maradt az a látvány és hangulatelemek, melyek tökéletesen tükrözik a 90-es évek, vagy az előtti videós korszakot, különös tekintettel a sci-fi műfajára. A trükkök még kezdetlegesek, de az is lehet, hogy már itt is kezdett megmutatkozni Emmerich spórolós hajlama, amikre tényleg nem lehet panasz egy ilyen filmben, hiszen minden költségigényű monumentális elemet hanyagol. Még a zenei dallamok, amik túlságosan semmilyenné, illetve súlytalanná váltak, mert olyan hang hatásokkal operáltak, amiket még az alábeszélős korszak filmjeinek sem tudtunk elnézni.
Tulajdonképpen ajánlható a régebbi sci-fi akciófilmek kedvelőinek, de nem szabad túlzásokba esni az elvárások tekintetében, kivéve, ha az negatív irányú. Kevés olyan pillanat, illetve motívum azért megfigyelhető a filmben, ami bizonyítja, hogy Emmerich jó popcorn filmes, és a minőségi javuláshoz csupán némi zsebpénzre volt szüksége, amit a filmjeire költhet. Mivel mindezt megkapta, a többi már történelem. 
