Engedj be! /Lat den ratte komma in/ - Svédország 2008
Előre le kell szögezni, hogy nem egy horrorfilmről van szó, bár nem mentes a műfaj elemeitől sem, de ugyanakkor nem is egy olyan hibrid, könnyű szerelmi történetről van szó, amiből Meyer írónő gazdagodott meg milliók rajongásának hála. Persze ez már megint nem az a tipikus vámpírtörténet, amit Draculával prezentáltak a műfaj kezdetén, így azok is magukévá tehetik a történetet, aki ódzkodik a témától, hiszen nem feszülettel és karóval kapcsolatos kergetőzések és exploitation jelenetek vannak a középpontban, sokkal inkább egy 12 éves fiú és egy látszólag kortárs lány barátsága.
Persze nem is attól zseniális a film, hogy egy népszerű horrortémát ifjúsági színtéren jelenítette meg, ami már önmagában is egyedi ötlet, sokkal inkább a téma felvezetése és az a szemszög, ahonnan láthatjuk a vámpírokat. Egyrészt egy sokkal kevésbé vonzó életforma tárul elénk, hiszen nem egy kastélyban élnek magas színvonalban, rangos megjelenéssel, hanem egy lakótelepen, egyszerű, kifejezetten putriszerű lakásban. E film után már nem látok esélyt rá, hogy a vámpírőrületet követően divatszerűen játsszanak fiatal fiúk és lányok a gondolattal az átváltozást illetően, de ettől függetlenül sokkal inkább magával ragad a film. A hangulata, a képi világa nem az a speciális effektgyár, és nem a csillogás-villogás, hanem az a környezet, ahol mind élünk, de nagyon jól eltalálták azokat a momentumokat hatáskeltés szempontjából, amiket érdemes kiemelni. A történet sem azzal az agresszív információhalmazzal indít, amit aztán a film végéig nem tud helyre rakni a néző, hanem szép lassú tempóban bontakozik ki, mint 
ha csak most költöztünk volna a szomszédba és úgy ismernénk meg a környezetet és a szereplőket apránként. A két főhős, Oskar és Eli viszonyát annyira hatásosan ábrázolják, hogy nem nehéz megkedvelni őket, főleg, hogy mindkettőnek van egy kis nehézsége a beilleszkedéssel. Ugye a fiú esetére akár mi is találhatunk példát környezetünkben, a lányt pedig nem kell magyarázni, hiszen az egyszerű emberre sok esetben zsákmányként tekint. Mégis valahol többről szól a történet, mint a vámpírlányról, hiszen a társadalomról is alkot egy fajta véleményt, ami szerint mi emberek vagyunk, akik elszívjuk társaink energiáját. Továbbá a mássággal kapcsolatos előítéletekről is el lehet gondolkozni egy-egy jelenet kapcsán.
Nem mondom, hogy nincs olyan esemény, ami nem kiszámítható, de még ha tudatában is vagyunk, hogy mivel kell folytatódnia a történetnek, annyira bele tudjuk élni magunkat a filmbe, hogy ez már bocsánatos hiba, ami nem sokat, vagy szinte semmit sem ront a filmélményen. Mindenképpen egy olyan zseniális alkotással találkozhat a szűkebb közönség, ami rabul ejti a nézőt a végefőcímig, legyen az horror rajongó vagy egyszerűen 
csak drámára éhes közönség.
