District 9

Ha minőségi filmről van szó, azt többnyire mindig valami mögöttes mondanivaló teszi népszerűvé a nézők körében, ami rendszeresen valami társadalomkritika alakjában jelenik meg. Nem is olyan meglepő ez, hiszen az emberek szeretnek egymásra vagy másokra újjal mutogatni és talán nem is vesszük észre, hogy ez az egyik alkotó eleme, hogy van is mit megcélozni a kritikával. Nem is kell ezen elgondolkodni, hogy ha az utóbbi idők egyik legegyedibb látásmóddal, képi világgal illetve formabontó stílussal leforgatott filmje éppen, de megmarad a kommersz filmek világában.

Persze a történet nagyon is igyekszik eltávolodni a közhelyektől és ezt már a kezdő képsorokban is megemlítik, ami szerintem nem számít spoilernek, ha közlöm, hogy Afrika egyik városában, Johannesburg-ban jelenik meg az idegenek űrhajója. Persze ezt még mindig tovább lehet gondolni, hogy bolygónk, csak 21%-a szárazföld, ráadásul még ehhez képest is sikerült ismét egy nagyobb, ember lakta várost megcélozni. Persze az alaptörténet szempontjából ez nagyon is fontos elem, hiszen ha Micheal Crichton Gömb c. könyvéből indulunk ki, nehéz lett volna az óceán közepén UFO körzetet létesíteni. De ha nem is hisszük el, hogy komolyabb művészfilmet látunk, akkor viszont az utóbbi idők egyik leghatásosabb korhatáros popcorn filmjét vizsgálhatjuk meg. Elvégre néhány apró közhely likvidálásától eltekintve ugyanolyan sablonokat fedezhetünk fel, amiket már megszokhattunk, csupán a tálalás egy kissé megtévesztő. Nem is tudom, van-e egyáltalán pozitív szereplő, vagy bárki, akinek a karakterét megszeretjük, ám ez nem jelenti azt, hogy nem követjük feszült figyelemmel a főhős, Wikus Van De Merwe sorsát, akit az egyelőre ismeretlen Sharlto Copley testesített meg. Őt egyébként jövőre a Szupercsapatban láthatjuk Murdock szerepében. Bizonyára kap még ajánlatot a forgatás befejeztekor, ugyanis ezen a fél dokumentumfilm jellegű műben is bebizonyította, hogy nem viccből ment pont ő át a rostán, hanem mert alkalmasnak bizonyult már akkor is a feladatra, amit most a jegyvásárlók, vagy a torrentezők is megvizsgálhatnak. A rákszerű idegenek kivételével minden szereplő remekül sajátította el a neki szánt feladatot, amik között azért akadnak sztereotípiák, de hogy maga a "jó embert" sehol nem képviselik, esetleg statiszták, az már elég szigorú társadalom kritika. A menekült űrlakók népének ábrázolása némileg kiszélesíti a filmuniverzumban létező világot, megmagyarázzák ugyanis viselkedésük miértjét és olyan tulajdonságokkal ruházzák fel őket, amivel közelebb kerül az egyszerű emberhez, de így elveszíti a misztikus vagy távoli jellegét.

Tulajdonképpen lehet jelenetenként elemezni a filmet, hogy miért ennyire túlértékelt, de ha már fentebb megegyeztünk, hogy széles közönségnek szóló filmről van szó, akkor nem mehetünk el a remek kamerakezelés és a hatékony hatáskeltő elemek mellett, illetve azokon a látványos és hiteles akciójelenetek mellett sem, melyeket nézve megkérdőjelezem a film (30 millió dolláros) költségvetését, aminek máshol többszöröséből hoznak ki hasonló látványosságokat, szóval ismét piros pont az Új-Zélandi WETA stúdiónak. Ezek mellett a mélyebb filozofikus tényezőket csak árnyalva vagy óvatosan érinti, azért a gondolkodni vágyók is megtalálják benne a maguk témáját, amin lehet csámcsogni. Mindenképpen az év egyik üde színfoltja a közepes produkciók halmazában.