Transformers - A bukottak bosszúja /Transformers - Revenge of the Fallen/

Vasember? Terminator? Robotzsaru? Robot Jox? Mechagodzilla? A robotok sosem voltak a nők körében népszerű karakterek, de a Transformers meglátásom szerint a gyengébbik nemet is erősen megmozgatja az új robotos őrület. Úgy tűnik Micheal Bay tudja, mi kell a nőnek. Még sem tűnik úgy, hogy a filmjét telepakolta volna tesztoszteronjaitól dagadó félmesztelen machismo srácokkal, de még Shia LeBeouf sem az a Titanic-nyálsrác effektekkel felvértezett legény, hanem tényleg az a pasi, aki már hozzám képest is elég átlagos első blikkre. Viszont nagyszerű humorral rendelkezik a srác és csak úgy teng benne a magabiztosság.
A férfiaknak pedig adott a lehetőség, hogy csorgassák a nyálukat minden idők egyik legdögösebb női mellékszereplőjére (Megan Fox), akinek több jelenetben is kint a fél dekoltázsa, de már a puszta tekintete is cselekvésre készteti a férfi ember jobb kezét. Normális esetben. A játékidő 140 percében e szépség mégis háttérbe szorul, hiszen gigantikus méretű robotok két faja, az autobotok és az álcák püfölik egymást vágás nélkül, szabadidejükben pedig menő sportkocsiként, vagy tekintélyt parancsoló kamion formájában szolgálják kicsiny bolygónk domináns lakóit.

Meg kell említeni, hogy a nyár egyik legfontosabb sikerfilmjéről van szó, így a műfaj sajátosságai szerint a mély filozófiai mondanivalók csak extraként szolgálnak. Ezért nincs is kibontva semmi ilyen elmélkedés. Akit érdekel az megfogja és elgondolkodik az ilyen morzsákon, de a főszerep az mindig a látványos harcjeleneteké és a felerősített humorforrásoké, ami csak néhány erőltetett poén erejéig zavaró. A sztorivezetés néhány sablonos, illetve megkérdőjelezhető megoldástól eltekintve remek munkának bizonyult, jól össze van rakva. Közben pedig érződik a filmben az a merészség, hogy minden korosztály és agyszint képviselőit kielégítse és bohóckodós poénokkal díszítse a fő vázat, de úgy gondolom, hogy ez a sok kretén vicc, vagy komikus helyzet csupán Micheal Bay fura egyénisége. Gyermeteg poénjaival sikerült tipikus családi filmmé degradálni a fél filmet, ami hangulatilag mégis remekül illeszkedik a komor sötét hangulathoz, elvégre már megint világvége közeli élményt kínálnak nekünk. Végül persze a szokásos emberi kapcsolatokkal is tovább fűzik az eseményeket, hogy teljesen komplex eredményt kapjunk. Közben pofátlanul plagizál ilyen sikerfilmekből, mint a Terminator 3, a Mátrix, de még a Csillagok háborújára is hallhatunk egy apró utalást, vagy észlelhetünk utánzást.

A fő cselekmény ismét a Witwicky srác körül forog, már pedig ha Micheal Bay tényleg úgy gondolja, hogy ez lesz az ő Gyűrűk Urája, akkor Frodo példáján keresztül kicsit háttérbe szoríthatta volna Sam figuráját, hogy több maradjon a még mindig ritka szerepekkel feszítő Lennox harcosnak és néger bajtársának, akik Aragorn és társai erősséget is elérhették volna. Jó pont viszont, hogy Simmons ügynök az ex 7.-es szektor (vajon ez spoiler?) embere visszatér, és nagyobb szerepet kap, mint valaha. Anthony Anderson és szőke barátnője pedig sajnálatosan ki lett írva a folytatásból, de helyettesíti Sam új szobatársa, aki a Bay filmekhez hasonló séma szerint egyáltalán nem a mentális egészségéről híres. 

A Transformers-t épp azért nem szerettük, mert túlzásba vitték a Bay féle pátoszt és minden idők legrosszabb vágástechnikáját alkalmazták, amit nyári blockbusternél mértek. A folytatás egy kicsit kevésbé Bay-os (haha), viszont jobb a vágástechnika, de még mindig nem tökéletes a robotok közötti monumentális harc. A szinkron pedig a hangzásból némileg visszavesz, de Speier Dávid roppant szórakoztató szöveget írt a különböző helyzetkomikumokhoz. Már a film felénél gyanus volt, hogy ő követte el ezeket a szófordulatokat.

Aki szerette az első részt, annak bizonyára ez is élvezetes lesz, akit azonban zavart a sok csili-vili megoldás, az most hatványozva kapja őket.