Április 24-26
Fekete bőrű férfi megcsalja a feleségét, aki Beyoncé, de Ali Larter, a fehér nőnek szuperképességei vannak, már a Hősök c. sorozatból. Ez a thriller érdekelte a legjobban az amerikai közönséget, akik 28.5 millió dollárt hagytak három nap alatt a kasszákban. 20 millió dolláros költségvetésére innentől kezdve már nem kell, hogy gondja legyen a stúdiónak. Így hát nagy vizet nem zavar, ha a rossz kritikai és közönség visszhang következtében hamar eltűnik, de kötve hiszem, hogy ez lényeges tényező lesz a film lefutása esetében.
A Bunyó c. film a második legérdekeltebb film a most debütálóak közül, mely 11.4 millió dollárt hozott az első hétvégéjén. A visszajelzések a közönség részéről közepesek, a kritikusok részéről csak kicsit pozitívabb, mint az Obsessed esetében.
A szólista c. film 9.7 millióval kezdett Robert Downey Jr.-al és Jamie Foxx-al. A hajléktalan muzsikust felkaroló újságíró drámája az imdb szerint 60 millióból készült, ami félő, hogy nem fog megtérülni, pedig ez már pozitív visszajelzésekkel teli film.
Az Earth (Föld) c. természetfilmet egy éve mutatták be itthon, Amerikában azonban most jutott a mozikba. A legjobb véleményeket ő kapta és 8.5 millióval indított, ami kielégítheti a kb. 15 millió dolláros költségeit.
Zac Effron rajongói a múlt héten megrohamozták a mozikat, de a műfaj sajátosságai miatt kicsit meglepett, hogy 50%-al gyengült. Most így alulról súrolja a 40 milliót és a 60-at mindenképpen beveszi majd. A Szörnyek az Űrlények ellen éppen 175 milliónál tart, ami a költségvetésével megegyező összeg, ám világszerte már 300 millió felett tart. A dolgok állása és a Hanna Montana mozi is 50% felett csökkent, a Crank folytatására 65%-al kevesebben voltak kiváncsiak, szóval lényegesen elmarad az első rész sikerétől, hiába a pozitív visszajelzések. A szörnyes-idegenes animációs film mellett a Halálos iramnak sikerült megtartani a múlt héthez képest több, mint fele annyi nézőt. A Dragonball Evolúció pedig sejtéseim szerint 83%-ot csökkent.
1. Obsessed - 28.5M
2. Megint 17 - 11.6M /39.97M/
3. Fighting - 11.4M
4. A szólista - 9.7M
5. Earth - 8.5M
6. Szörnyek az űrlények ellen - 8.5M /174.8M/
7. A dolgok állása - 6.9M /25.1M/
8. Hanna Montana: a film - 6.37M /65.5M/
9. Halálos iram - 6M /145.2M/
10. Crank: High Voltage - 2.4M /11.5M/
Crank zuhan, de nem annyira, mint a Dragonball
2009.04.26. 21:52
Címkék: box office
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://blockbusters.blog.hu/api/trackback/id/tr601088163
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.