Most, hogy ekkora sikereket értek el a 3D technológiával készült filmek, köztük a horrorműfajban a Véres Valentin 3D is, úgy tűnik ezentúl futószalagon gyártják majd a térhatású mozikat. A Bálint napi slasher film 15 millió dollárból készült és 51.3 millió dollárt hozott eddig a tengerentúli jegypénztáraknál, amihez további 14 millió dollár társul a nemzetközi piacról. A Piranha 3D rendezője Alexandre Aja, akihez a Tükrök és a Sziklák Szeme c. horrorfilmek tartoznak. A filmet eredetileg idén nyárra időzítették, júliusban lett volna a bemutató, de kis késésnek köszönhetően a forgatás csak most fog elkezdődni, de az előkészületek már javában folynak és ha megbízhatunk ebben az információban, akkor 2010 március 19-én bemutatják az államokban a filmet. Ebből következik, hogy reményeink szerint ettől számítva nem sokkal Magyarországon is megtekinthető lesz a film az Aréna plázában, a Westend 3-as termében, illetve a Corvin filmpalotában Budapesten. Remélhetőleg addig még néhány vidéki városban is kialakítanak egy-egy 3D-s termet, Győr és Szeged kivételével. Azaz, keleten is terjedhetne a 3D hálózat.
A Piranha 3D, nem az első két Piranha film folytatása lesz, tehát nem 3. részként tisztelhetjük, mint 1983-ban a Cápa esetében, hanem az első, eredeti mozinak a harmadik változata, mivel 1995-ban már készült egy remake belőle, ami elkerülte a mozikat, hogy a tévében tartsa meg premierjét.
A Twilight, azaz Alkonyat láz nálam még mindig nem ég, és félek, hogy nem is fog elkapni mostanában, de a rajongóknak jó hír, hogy a második rész az Új Hold (New Moon) könyv változata április 23-tól Magyarországon is hozzájutható lesz, méghozzá igénytől és pénztárcától függően puha és keményfedeles változatban is. Majd november 20-án Amerikában a filmváltozat kerül a mozikba, egy-két hét eltéréssel pedig hazánk filmszínházai is számíthatnak 25-30 kópiára... és, hogy még mindig ne fogyjunk ki az Alkonyatos hírekből, a Summit Entertainment stúdió a franchise harmadik részét 2010 nyarára, pontosabban június 30-ára írta ki a bemutatóját. Az Eclipse címre hallgató projekt a papírforma szerint közel a világpremierhez Magyarországra is el kell jusson.