Január 23-25
Két könnyed közönségfilm mellett az Oscar hisztériának hála szélesebb körben bemutattak néhány jelöltet. Na menjünk akkor sorba és kezdjük az újdonságokkal.
Underworld: A vérfarkasok lázadása c. prequel a sorozat leggyengébb nyitását produkálta 20.7 millióval, 35 millió dolláros költségeit minden bizonnyal gond nélkül teljesíteni fogja. Pláne, hogy a közönségtetszés is kifejezetten jónak mondható az imdb-s 6.8 pontjával.
Brendan Fraser pedig elhozza a valóságba a mesehősöket, köztük a rosszakat is. Erre a történetre 7.7 millió dollár értékben váltottak jegyet, ami nem nevezhető túl magas eredménynek, de ha hasonló lefutást produkál, mint tavaly az Utazás a Föld középpontja felé filmje, akkor behozhatja a 30 milliós költségeket. A visszajelzés nem rosszabb, 6.8 ponton áll az imdb-n.
Az Oscar jelöltek legnépszerűbb versenyzője a Slumdog Millionaire (a Gettó milliomossal még barátkoznom kell) lett, ami 80%-al erősödött, mindjárt 10.5 milliós hétvégét produkált az ötödik helyen. 55.9 milliónál tart és ki tudja meddig viszi még, főleg, ha a díjakkal is jutalmazzák majd.
Benjamin Button is sok jelölést kapott, de őt már megnézték, így csak 7.6%-al emelkedett a népszerűsége. A 9. helyen áll 6 milliós hétvégi eredménnyel és 111 milliós összbevétellel.
12. helyen áll a Szabadság útjai 5.2 millió dollárral, 14. helyen a The Wrestler 3.7 millióval, a Frost/Nixon nem érte el a 3000 dolláros mozinkénti átlagot a hétvégén, csak a 15. helyet szerezte meg 3 milliós bevételével.
A Gran Torino pedig hiába nem jutott be az Oscarra, az érdeklődés továbbra is csak kis mértékben szűnik. 27%-ot esett, így most 16 milliós hétvégét könyvelhetett el magának, összesítve már 97 milliónál jár. Ha így folytatja nem lesz lehetetlen küldetés, hogy az inflációt figyelembe véve legyen a legerősebb Eastwood mozi, ami kb. 175 millió feletti bevételt jelentene.
Hiába az Oscar mánia a kommersz műfaj még mindig népszerűbb. Paul Blart: Mall Cop c. filmje maradt az élen 21.5 millió dolláros bevétellel. Ezzel már 64.8 millió dollárnál tart, ami kb. két és félszerese a költségeknek. A Hotel for Dogs c. film esetében is csak 27%-al csökkent az érdeklődés. A Véres Valentin 3D 52%-os visszaesést produkált, ami a műfajt tekintve nem rossz eredmény. A Csajok háborúja 40%-ot esett vissza, a Notorious 72%-ot zuhant.
1. Paul Blart: Mall Cop - 21.5M /64.8M/
2. Underworld: A vérfarkasok lázadása - 20.7M
3. Gran Torino - 16M /97.5M/
4. Hotel for Dogs - 12.3M /36.9M/
5. Slumdog Millionaire - 10.5M /55.9M/
6. Véres Valentin 3D - 10M /37.7M6
7. Inkheart - 7.7M
8. A csajok háborúja - 7M /48.7M/
9. Benjamin Button - 6M /111M/
10. Notorious - 5.7M /31.7M/
11. Defiance - 5.4M /18.3M/
12. A szabadság útjai - 5.2M /11.8M/
Oscar jelöltekre kevésbé, kommersz filmekre inkább ugrott a nép
2009.01.25. 19:40
Címkék: oscar box office
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://blockbusters.blog.hu/api/trackback/id/tr56901891
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.