Valkűr - Valkyrie
A Hitleri Németország megbuktatásának kísérletéről szóló amerikai film forgatási körülményei elég zavarosak voltak. Ha nem csal az emlékezetem az első megjelenést 2007 őszére, de legalább 2008 tavaszára ígérték, aztán 2008 nyarán még az intró újraforgatásán dolgoztak. Végül összeállt a Bryan Singer (az első két X-Men filmért és Superman visszatéréséért felelős) által rendezett háborús dráma és 2008 karácsonyán bemutatták az államokban, tegnaptól pedig hazai tartományaink filmszínházaiban is megtekinthető a film. A premier tologatása miatt felmerült néhol lehetőségként, hogy a film nyilván rosszul sikerült, ezért tartott a stúdió a bemutatástól, hogy aztán a negatív közönségreakciót követően villámgyorsan el is tűnik a termekből. Ezt a kételyt én most el fogom oszlatni. Persze az én tetszési indexem abszolút szubjektív, de sehonnan nézve sem érzem olyan rossznak, hogy ne legyen vállalható.
Tom Cruise színészi tehetsége megkérdőjelezhető, sőt nem kevesen veszik górcső alá a szcientológus barátunk munkásságát. Mivel nagyon magasan van, úgy annál többen vannak tudatában létezésével, és annál több kritikusa van. Köztudott ugyanis, hogy aki túl népszerű, azt jobban kritizálják. A Világok harca beli teljesítményéért én sem dobtam el az agyam, pláne ha azt nézem, hogy a 25 milliós alapgázsija mellett a bevételi részesedése lényegesen 100 millió dollár (MENNYI?!) fölé emelte az filmes munkabérét, annyit pedig biztos nem ért az a játéka. A Trópusi viharban azonban megmutatta egy új arcát, hála Ben Stillernek, és onnantól kezdve ismét esélye van, hogy vonzó karakter legyen a vásznon. Így aztán lekerültek róla a kövérségét helyettesítő maszkok és sminkek, Les Grossman-ből Stauffenberg ezredes lett.
Nem formálta meg rosszul a "jó nácit", de karaktere némileg eltér a többi puccsistáétól. Túl nagy az eltérés közte és társai között, míg Cruise viszonylag nyugodt, elszánt karaktert biztosít, addig a többieket átjárja a félelem és a feszültség és itt térnék ki a további mellékszereplőkre, hiszen a film egyik legnagyobb erénye bennük rejlik. Először is az Olbricht tábornokot játszó Bill Nighy-ra hívnám fel a figyelmet, hiszen ő olyannyira hiteles álarcot vett fel, ami hatására számomra alig felismerhető lett a vásznon, pedig ismerem a színészt. Továbbá megjegyezném, hogy egy Oscar jelölés ennek a bácsinak szerintem járt minimum járt volna. A további mellékszereplők zöme pedig már játszott együtt egy másik ismert és népszerű kosztümös filmben, mint David Schofield, Tom Hollander illetve Kevin McNally. Természetesen mind nagyon jól játszottak, egyedül Hitler (David Bamber) karaktere volt egy kissé furcsa jelenség számomra a görbe hátával, mindenesetre nagyon jól átjött létének hatalma a személyén keresztül, és ugyan nem szoktam a szinkront dícsérni, de Szacsvay Lászlót telitalálatnak éreztem a Führer hangjaként.
Ha a szereplőket ki is tárgyaltuk, akkor ideje szót áldozni a megvalósításra és a sztorivezetésre is. A háborús, illetve történelmi filmeket nem kifejezetten kedvelem, ugyanis az a tapasztalatom, hogy egyes filmek túl sokat akarnak elbeszélni és így kapkodóssá és kevésbé érthetővé válnak, illetve a karakterek bemutatását leszűkítik minimális szintre. Ez a Valkűrben sincs másképp, viszont azzal, hogy Stauffenbergre helyezi a hangsúlyt, ad némi vonalat a filmnek, amit könnyű követni, aztán a történet később sem tér el a tárgytól. Még az elején némileg unalomba folyhat egy-egy jelenet, mire ezt elkönyvelnénk, egyszer csak megváltozik a film menete és észrevétlenül felgyorsul a tempó, dinamikussá válik, a feszültség pedig egyre magasabbra tör, hála a remek kameramozgásnak, a feszült hangulatú zenének és a remek képi megjelenítéseknek. A filmvégi pátoszos lezáráson pedig azt indítja meg, aki bele tudta élni magát az eseményekbe. Nekem speciel sikerült.
Nem tökéletes film a Valkűr, de igen kellemes szórakozást nyújt most az Oscar dömping mellett. Az imdb közönsége 7.4 pontra értékelte 15 ezer szavazattal. Nálam a film 7 pontot ér, de az stabilan.
