Avengers: Age of Ultron
Túlvilági gonosz lények igázták le a Földet, de a bolygó hősei megmentették az emberiséget. Most meg Tony Stark véletlenül egy olyan mesterséges intelligenciát alkot, ami szeretné megmenteni a bolygót az emberiségtől, és most ismét a hősökön van a sor, hogy megakadályozzák a "gonosz" terv létrejöttét. Ugyanaz? Igen. Élvezni fogod? Jó eséllyel igen. Megérdemli a film a dicsőítést? hááát
Engem már az első rész megjelenésekor is támadtak, amiért csak ilyen közepesen szórakoztatónak jellemeztem a Bosszúállók első részét. De miért nem talált be nálam a film? Nos, ugyanazért, amiért a legtöbb folytatás, annak ellenére, hogy a Bosszúállók nem folytatás, hanem egy önálló univerzum első nagyobb szabású filmje, amelyben többen is összeállnak egy nagyobb fenyegetés ellen. Mindenből egy kicsit többet kapunk, így a főbb lényegi elemek kezdenek háttérbe szorulni. Nem igazán tisztázódik az sem, hogy ki az abszolút főhős, bár Amerika Kapitányon lenne a hangsúly, akinek célja lenne, hogy összetartsa a csapatot, a forgatókönyvnek ugyanúgy ügyelnie kellett rá, hogy mindenki hasonló arányban kapjon szerepet. Így aztán nincs igazán főhőse a filmnek. Nálam pedig alapfeltétel, hogy legyen egy alapvető főszereplő, akivel azonosulni tudunk. Kivel azonosulsz a Bosszúállókban?
A forgatókönyvírás egyik fontos és nem véletlenül bevált módszere a karakterisztikai nyolcas, azaz nyolc fő karakter különböző érzelmi behatásra kell, hogy gyakoroljanak, de általában nem egyenrangúak. Itt jelen van Vasember, Hulk, Amerika Kapitány, Thor, Fekete Özvegy, Sólyomszem, és ezekből csak négy a protagonista szerepét hivatott megvalósítani, de fontos szereplőként kell megemlíteni Nick Fury-t is, van két random lány, akiből az egyik már az előző részben is ott volt, de azóta sem tudom, hogy ki ő, és még nem is beszéltünk a negatív szereplőkről, amiből mindjárt van három, eleinte és még mindig van egy plusz dzsóker szereplőnk, nem beszélve számos visszatérő cameo-ról, de van olyan is, aki csak megmutatja magát egy póz erejéig a fináléban, de más szerepe nem lesz. Tehát mind a főbb szereplők és mind a mellékszereplők tömegében tumultus van, és ez a szűk két és fél óra is kevés arra, hogy mindenki kellő mélységet kapjon, de ugyanakkor a felháborodás is jogos volna, ha mondjuk Hulk-nak nem lenne csak háttérszerepe ebben a filmben, vagy Vasembernek, vagy a Kapitánynak, aki jelenleg tényleg csak úgy jelen van... de hadd ne soroljam fel a teljes csapatot, akik kaphattak volna jogosan súlyt és teret, tudom, hogy ez nem lehetséges, viszont az erőlködést érzem a háttérben, hogy igazságosan és arányosan szeretnék elosztani a drámát. Aki háttérbe szorult az első részben, az most többet kap, aki sokat kapott az első részben, attól most elveszünk egy kicsit, de ebben a tömegben ez már soha nem lesz egységes.
De mit beszélek én, hiszen itt egy Marvel akciófilmről van szó, ami látványelemekben és feszült helyzetekről kellene, hogy szóljon. Ám az egyikből következik a másik. Ha nem tudok azonosulni egy-egy szereplő drámájával, így csökken a súlya, hogy elbukik-e vagy sem az adott illető, hiszen a cél századjára is megmenteni az emberiséget. Ebből pedig már több, mint eleget láttunk. A sok szereplőből pedig sok esemény is társul, ami ugyan meglehetősen dinamikus, viszont épp emiatt nem alakul ki a feszültség egy-egy helyzet hatására, csak úgy random rakódnak egymás után az akciójelenetek. Sőt, azt kell mondjam, hogy különösebben emlékezetes momentum sincs a filmben, hiszen a film tele van pózőrkedéssel és moneyshotokkal, aki pedig eddig még nem volt immunis ezekre a hatásvadász megoldásokra, ez után a film után biztosan az lesz. Megemlíthető még a Hulkbuster vs Hulk jelenet is, ami bár hangos és jó néhány városrész megsemmisül, a jelenetek túl gyorsak és néhol már rajzfilmszerűek.
Érződik némi késztetés rá, hogy sötétebb hangulatot fessenek a filmre, de ennek a hangulatnak sincs lehetősége kibontakozni. Mivel antagonistából csak egy van, aki történetesen Ultron, így lényegében az ő karaktere lesz a legjobb, már amennyire képesek vagyunk komolyan venni a teljes egészében acélból készült robotot, amint mimikával dobja fel a dramaturgiát. De próbáljunk meg elvonatkoztatni ettől, akkor mondhatni korrekt negatív hőst kapunk. De később láthatjuk Víziót is, aki ugyancsak a pozitív benyomást kelt megjelenésével annak ellenére, hogy a Földtől meglehetősen elrugaszkodott entitást képvisel.
Sajnos azt kell mondjam, hogy a sok szereplő és a sok esemény megtette annak a hatását, hogy ne legyen emlékezetes a film. Nincs hangsúly az eseményeken és már a világromboló eseményeknek sincs meg az adrenalinszaga. A kötelező drámai jelenetet pedig a jobbak fél órára előre megjósolhatják. Igen, akad pár jobban sikerült jelenet, pár poénosabb beszólás vagy momentum, néhány érdekesebb jellemvonás, némi katarzis, de erősen megmutatkoznak a film kontinuitásában rejlő hibái is. Itt egy kicsit kapkod, ott egy kicsit megszakad valami és valami szokatlan ugrás következik a történetben, a végén pedig felállunk és távozunk a moziból. Egyszerű szórakozás nagyobb közönség számára, nagyobb elvárásoknak való megfelelni akarással, de mindennek a kivitelezése a profi trükköket leszámítva olyan semmilyen. De a rajongók úgy is megnézik és jó eséllyel behugyoznak rajta örömükben, engem meg majd trollnak titulálnak, amiért csak 5 pontot adtam neki.