Vakság /Blindness/
Amerikában is csúnyán háttérbe szorult a kanadai-japán-brazil misztikus dráma mind marketing, mind terjesztés szempontjából, tulajdonképpen kész szerencse, hogy nálunk is forgalmazóra talált az Isten városa rendezőjének, Fernando Meirelles új filmjének egy kópiája. Kisebb csoporttal is csupán kiváncsiságból ültünk be a filmre, hiszen ilyenkor éri meglepetés az embert. De még milyen meglepetés, főleg egy olyan körben, ahol nem látták az Isten városát, de most már kötelező jellegel kerül pótlásra egy nagyobb összejövetel esetén, hiszen a vetítést követően nem nagyon jutottunk szóhoz. Most mégis arra vállalkoztam, hogy mondatok formájában bemutassam, miről marad le az, aki deprimálja ezt a jelenséget.
Első ránézésre semmivel sem különb, mint egy átlagos katasztrófafilm, amelyben valami vírus támadja az emberiséget, csak most egy kicsit többről van szó. Az első áldozat egyik pillanatról a másikra megvakul, de nem ám a klasszikus formájában, nem egyszerűen elsötétül a világ, hanem nagy fehérség lesz urrá látó idegein, így képtelenné válik a későbbi tájékozódásra. A későbbiekben pedig még több ember vakul meg, és felmerül a gyanu, hogy ragályos betegségről van szó. Az egyik szemorvos főhősünk, Mark Ruffalo felesége pedig vakságot színlel, hogy férjével maradjon, akit elkülönítenek, ám ő végig látó marad még a vakok között is.
Valójában Az élőhalottak éjszakája c. filmhez tudnám hasonlítani, hiszen az a film is egy olyan társadalomkritika, ami arra irányul, hogy az ember képtelen összefogni vészhelyzetben, illetve ez annak egy nagyobb kivetülése, hiszen más a szituáció, szélsőségesebbek a körülmények és az embernek annál nagyobb romlottságát mutatja be. De nem Julianne Moore képességéről van szó, hiszen ő az erkölcsös viselkedést jeleníti meg, akinél a "Látlak téged" kifejezés még valami olyasmit jelent, mint a naviknál az Avatar c. filmben. Nem a külsőségekről szól, hanem a segítésről és az önfeláldozásról, ezért viszont több kritika is érheti a történetet, de a belső mondanivalót tekintve épp ettől lesz nagyon erős a film... többek között. A Vakság stilisztikailag is nagyszerű, hiszen azt az elvet követi, miszerint amit nem látunk tisztán, az sokkal inkább képes feszült helyzetet teremteni dramaturgiailag. Valahol a film olyan homályos, hogy magunk sem tudjuk, hogy látunk-e igazán, és néha rá kell néznünk szomszédainkra, hogy érezzük, tényleg nincs semmi baja a szemünknek. E mellett néhol kicsit élesebb hangeffektekkel kedveskedik a film a fülnek, így valóban sikerül eljuttatni a nézőt legalább félútra a vakság felé. Persze, amit látni kell, azt tisztán látjuk, nem kegyelmezik a nézőt a sokkoló jelenetektől sem, de erre is csak kevésszer van precedens, így annál hatásosabb képet nyújt.
Még mielőtt végleg levonnánk a sztori befejezésétől a végső következtetést, gondoljuk át, hogy miért úgy lett vége, ahogy és mit jelent egyáltalán a vakság? Valóban egyszerűen az orvosi elmélet, miszerint nem látunk az égvilágon semmit, vagy létezik-e az a bizonyos érzelmi vakság, amit az ember szájába próbálnak rágni a készítők. Továbbá mennyi idő szükséges, hogy egy személyben egyéb receptoraitól megfosztva elkezdje új szinten érzékelni a világot, társaságot, embertársait? Mert, ha valamit elvesz az élet, akkor valami más készség fejlődik, ahogy a mondás is szól. A természet igazságos: aki vak, az jobban hall, aki süket, az jobban lát, akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik.
