A hercegnő és a béka /The Princess and the Frog/
A kincses bolygó óta nem is találkozhattunk a filmszínházakban kézzel rajzolt mesefilmekkel, helyüket már teljesen átvették a 3D animációs csili-vili produkciók, melyek között azért még akadnak szép példányok, többjüket kicsit túlértékeltnek tartom. Feltehetjük a kérdést, hogy akkor van-e igény erre a régi formátumra, hiányzott-e egy kicsit is nekünk? Dobálózhatunk az "újszülöttnek minden vicc új" sablonnal, de A hercegnő és a béka c. film azokat is újra megszólítja, akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antal József. Megvan benne mindaz a képből áradó báj, ami nosztalgikus érzéssel tölti el a rajongókat, és csak most, ezzel a filmmel éreztük igazán, hogy valami hiányzott nekünk 7 évig.
E fenti sorok ugyan még kizárólag a megjelenésről szólnak, de ugye egy film nem csak a képi ábrázolás szintjén van jelen, hiszen vannak még karakterek, történet, annak vezetése, és egyéb dramaturgiai fogások, amik egy egészként működnek jól vagy rosszul. Ilyen tényezőket figyelembe véve már komorabb hangnemben is írhantám a véleményemet, mert vannak hiányosságai a békás rajzfilmnek, de ezek leginkább az idősebb korosztálynak tűnnének fel, míg a célcsoport maximális szórakozást él át. A magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy nem röhögtem halálra magam, de el tudom képzelni, hogy a kisarkított férfi és női szerepek békákon keresztül való kritizálásának hogyanja milyen mulatságosak lehettek a gyermekek számára. Szüleik pedig magukat és a társadalmat pásztázzák, hiszen egyértelműen górcső alá veszi a mai generációkra jellemző párkapcsolati viszonyrendszert, amit 80 évvel korábbra helyezett. Ennek a korszaknak a stílusát pedig nagyon szépen vászonra vitte klasszikus Disney stílusban.
Igaz, nem tudhatjuk, hogy milyen volt pontosan az idő, amikor a jazz műfaj jelentette a zenét és jellemezte a szórakozást, de kapunk belőle bőven ízelítőt. Az pedig már csak szimplán politikailag korrekt dolog, hogy végre megválasztották az első afro-amerikai hercegnőt, aki végül a daliáns fehér hercegé lesz, ezzel a húzással pedig némileg a rasszizmus ellen is felszólal. Nem feledkezik meg arról sem, hogy a jómódúság, azaz a pénz pénz pénz hatalmát ne kritizálná meg, elvégre a gonosz varázsló csupán egy pénzsóvár sarlatán, aki mellett megjelenik a szerelem, mint a valódi gazdagság jelképe. Mindenképpen szót érdemel még az Armstrong nyomdokaiba lépő Louis nevű alligátor, akinek egyik legjobb jelenete (szigorúan szubjektív:) az Alligátor 2 c. horrorra kacsint egy kicsit, illetve Ray a szentjánosbogár sem maradhat ki a sorból, akihez kötődik a film legjobb jelenete is. Mondjuk nem tudom mire vélni azt a pillanatot, de kétségkívül a film csúcspontja, de akár egy éves Top listában is helyet kaphat nálam a későbbiekben.
A hercegnő és a béka történetében minden megvan, ami fontos dolgokat taníthat a gyermekeknek úgy, hogy közben szórakoztat is, és hiába érezzük erőltetettnek a film elején lévő túlzó nyáladzásokat a szeretet mélységéről meg egyéb blabla, de a végére úgy is elégedetten távozunk a teremből. Ha lenne gyermekem biztos erre ülnék be vele. 
