Avatar IMAX 3D
A történet elmesélésének legklasszikusabb példája nem a film, vagy mozi, hanem a könyvek, de milyen sztorival álljon elő Hollywood, ha már az égvilágon minden ötletet filmre vittek, amivel meg lehet fogni a közönséget? Lehet kísérletezni, hogy harap-e a nép az új ötletre, de a bevételi mutatók szerint erre kicsi az esély. Ám, ha csilivili effektekkel jelenítünk meg egy fantáziavilágot, ami köré építünk valami halálegyszerű történetet, az már mindjárt kapósabb. Az Avatar természetesen a jelen technológia csúcsát jelenti, és valószínűleg egy ideig nem is nagyon rukkan elő senki sem hasonló minőségű munkával. Az előkészületek 2005 márciusában kezdődtek, 2007 április közepétől 2007 decemberéig forgattak, ami önmagában is elég sok, onnantól kezdve pedig a premierig dolgoztak a számítógépes trükkökön. A cél az volt, hogy becsalogassák a nézőt a moziba, hogy aztán teljes mértékben elvarázsolják a képi hatásokkal és a 3D-s termek segítségével bemutassák a technológia legnagyobb káprázatát. 
Tegnap este részese voltam a lehető legnagyobb élménynek, ami a hazai mozis ipar lehetőségei között elérhető. Az egyetlen itthoni IMAX terem azért a legjobb választás, 
mert James Cameron eleve erre a formátumra forgatta a filmjét, bár azt remélte, hogy némileg elterjedtebb lesz az IMAX a premierig. A Cinema City Aréna eme termének 400 férőhelye 3 napra előre minden előadásra megtelt. Azonban ennyi felesleges felvezetést követően én nem tudom azt mondani, hogy úgy jöttem ki a teremből, mint 1977-ben a Csillagok háborújáról és nem csak azért, mert csak két évvel később volt elérhető az a film hazánkban. Az Avatar hihetetlenül látványos, de nem minden esetben éreztem át azt a mélységet, amit vártam. A nyitóképsornak hasonló hatást kellett volna kiváltania belőlem, mint a T-Rex: Vissza a Krétakorba c. 40 perces film esetében, ahol szó szerint szorítottam a karfát, mert úgy éreztem magam, mint aki ott repül a pusztákon. Persze a későbbiekben megjelentek előttem a 3D-s hatások, az egész inkább olyan volt, mint ha egy nagy nyitott ablakon keresztül figyelném az eseményeket. Az ablakon azonban semmi nem jött át, nem is ezért volt pláne az élmény, hanem a gyönyörű felbontás miatt, sok esetben nagyon élethűen jelentek meg a figurák egymás mögött, és bizony akadt olyan jelenet is, ami sokkal inkább ijesztő, hatásosabb volt, mint a cinemascope változatban. A 3D-s hatás sokkal inkább finomabb, mint erőszakos és nézőt megcélzó. Inkább összességében próbál javítani a képi világon, hogy sokkal jobban átlássuk a világ mélységét. Talán épp az ilyen óvatosabb effekteknek köszönhető, hogy 157 percben (Fox logótól a főcímig le van mérve stopperral) egyáltalán nem fájdult meg a fejem, sem a szemem. Rövidebb film esetén pedig már volt rá példa (A végső állomás, Véres Valentin, T-Rex: Vissza a Krétakorba), nem csak RealD-s teremben.
Nem szeretnék senkit sem lebeszélni róla, hogy 30%-al drágább jegyet váltson a 3D-s hatásért, mert tényleg gyönyörű, egy kevés minimális színveszteségtől eltekintve, de azoknak se legyen álmatlan éjszakája, aki csak cinemascope verziót vetítő terembe jut el. Különben is, a filmnek az erőssége azokban a cgi-trükkökben rejlik, amelyeket 2D-ben is tökéletesen le lehet szűrni. Mert attól még, ahogy kis túlzással a film kritikájában is megemlítettem ez már nem csak egy új lépcsőfok, de majdnem egy egész emelet a technika fejlődését tekintve. Pláne, ha azt is idevesszük, hogy a 3D-s filmek eddig mindig gyengébb térhatású effektekkel jelentek meg, de ez esetben itt is, ott is majdnem teljesen élethű.
