Rövidlátók /Megane/
Japán. Íme az a kultúra, amiről ha beszélünk legtöbb esetben valamilyen aberrált dolog jut sokak eszébe az erőszakos rajzfilmtől, azaz anime-től kezdve, más erőszaktól hemzsegő történetekig. Persze Akira Kurosawa sem a vértócsák miatt lett híres, és érdemes még rajta kívül egy másik végletet is megvizsgálni. A japánok ugyanis mesterei a relaxációnak, a békét, a nyugalmat mesteri módon képesek elsajátítani.
E tulajdonságukat gazdagítja és bizonyítja a Rövidlátók c. tragikomédiának eladott film, amit én inkább művészfilmként tudtam felfogni. Valahogy nem találok erre más műfaji jelzőt, mert drámának nincs benne semmi tragikus, igaz lehet olyan szemszögből is szemlélni, ami elég szomorú hangnemet is adhat, de nem ez a film célja. Komédiának nem elég vicces, hiszen a poénoknak gondolt pillanatok mögött valójában valami mély mondanivaló rejtőzik, ami bár mulatságos lehet, de rá kell ébrednünk, hogy csupán egy olyan jelenségről van szó, aminek magától értetődőnek kellene lenni az ember természetében. A Rövidlátók egy olyan világot mutat be nekünk, ami tartalmazza azokat az emberi értékeket, melyek már régen kivesztek a homo sapiens sapiens-ből, ezért sokszor inkább furcsán reagálunk rá, de néhány fejezetet követően megszeretjük azt a mentalitást. Annyira magával ragadja a nézőt a film atmoszférája, hogy amikor a film hőse egy másik szállásra megy, elfog minket a nyugtalanság, még akkor is, ha csupán egy másik, egyébként jól működő társadalmi rendszert mutatnak be nekünk.
A film címe nem a szembetegségre utal, hanem az emberek beszűkűlt látásmódjára, amit maga a néző él át a film elején, amikor értetlenkedünk, vagy furcsáljuk a filmen látottakat. Persze a főhős mellett a többi karakter között is nagy arányban találkozhatunk szemüvegesekkel, akik bizonyára az eltérőtől más lencsét használnak. A végére nem csak rájövünk, illetve a moziból kisétálva szembesülünk vele, hogy valójában egy torz világban élünk, de visszavágyunk egy olyan helyszínre, társadalomba, olyan barátokat szeretnénk magunknak és egy kicsit talán jobb emberekké is válunk, amennyiben hatással volt ránk egy kicsit a film. A gyönyörű festői beállítások ezek mellett már csak a hab a tortán.
A Rövidlátók maga a nyugalom, a béke, amit szerintem mindenkinek látni kell, pontosabban át kellene éreznie. Sajnos a valóságban elég nehéz kialakítani egy olyan színteret, vagyis nagyon kevés embernek van rá igénye, ahogy a film szűk szereplőgárdája is erre utal, de szerencsére a végére növekszik. Nagyon lassan, de növekszik azok száma, akiknek a kölcsönös jótét ugyanolyan, vagy még nagyobb érték, mint a pénz. Naoko Ogigami rendező nevét pedig mostantól nyílvántartásba vesszük.
