Hajsza a Föld alatt /The Taking of Pelham 1 2 3/

Tony Scott új akciófilmjének alaptörténetére akár rá is lehetett volna húzni a Die Hard címet, ha egy Bruce Willis-t is megjelenítenek, hogy domináljon, lője le a terroristákat és mentse meg a túszokat. Ám kispórolták az ügyet magányosan és erőszakosan megoldó rendőrt, aki véres atlétában futhat a forgalomban, Tony Scott rendező stílusában az is elég, ha Denzel Washington kocog kék ballonkabátban. Elvégre ez már komoly cselekedetnek számít a részéről, tekintve, hogy a film lényegi részében ül és beszél. Persze nem is érdemes abba a képzetbe esnünk, hogy egy akciódús és végig feszült, pörgős filmet fogunk látni.

A "The Taking of Pelham" cím alatt már egy másik mozi is futott, amelyet a 70-es években forgattak. Akkor a két főhős Robert Shaw (Cápa) és Walter Matthau (A szomszéd nője mindig zöldebb) személyében tárgyaltak. Most John Travolta formálta meg, egyébként kitűnően a rossz fiú szerepét, aki elköt egy metrószerelvényt és túszokat ejt váltságdíj ellenében, és Denzel Washington a szerencsés kiválasztott, akivel közli tevékenységét a vonal másik végén. A kevés, vagy a mai trendhez viszonyítva szinte nulla akciójelenet mellett képes lefoglalni a nézőt a film végéig. Árnyaltan kapunk némi társadalomkritikát is, ami a felsőbb vezetőség alkalmatlansága és tehetetlenségén mutatkozik meg. Különben pedig semmivel nem több, mint egy átlagos túszfilm, amit sok esetben már ismerős sablonok építenek fel. Az erre érzékeny nézők pedig bizonyára meg fogják jegyezni, hogy bizonyos elemei könnyedén kiszámíthatóak, illetve a magas korhatár besorolás ellenére is megmaradt a maga steril sugarában, ami Tony Scott-ra jellemző borús hangulattal vegyül. Pont itt jelentkezik az egyik hibája a filmnek, mert ugyan az elmés vágások, a másodpercenként kevesebb képkocka és az elhomályosodó jelenetsorok önmagukban lehetnek hatásosak és stílusosak, az egész filmet tekintetbe véve azt diagnosztizálhatjuk, hogy túlzásba vitték ezeket a művészinek szánt jelenetsorokat és már inkább idegesítővé vált ez a jelenség. A sztori pedig mellőzi azokat a vonalakat, ami esetleg egy olyan plusz csavarral erősítené az óvatos szintű feszültséget, ami a film előnyére válik. Azért meg kell jegyezni, hogy a két rangos színész nagyszerű játéka kárpótol a minőséget megkérdőjelező elemekért.

Tony Scott és Denzel Washington negyedik közös munkája volt ez. Azonban kissé furcsa sci-fi jellegű története ellenére a Deja Vu is jobb munka volt, míg a Tűzben edzett férfinek a nyomába sem érhet. Ha máshol nem is, a Moziünnep jegyárait mindenképpen megéri, de nem érdemes túl sokat várni tőle, de esélyes, hogy jól szórakozik, aki beül rá.