Most már biztos, hogy itthon is bemutatják A végső állomás c. filmet, ami a horror sorozat 4. része, és a Véres Valentin 3D-hez hasonlóan csak 3D-s kópián lesz megtekinthető. A normál változatra a DvD premierig kell várniuk azoknak, kiknek szeme nem képes a 3D-s kép befogadására. Az a túlnyomó többség, akik látnak 3D-ben és várják is, hogy 3D-ben lássanak horrort, különös tekintettel a vidékiekre, akik közül egyre többek számára került elérhető közelségbe Digitális terem, ahol vetítenek 3D-s filmeket, a Palace honlapja szerint szeptember 10-től válthatnak jegyet a 3D horror élményre. Tehát csupán két hét késéssel.
3D-s filmet vetítő termek Budapesten is elszaporodtak. Először a Palace Westendben, majd az Aréna pláza mellé csatlakozott a Palace hálózatból a Mom Park, Campona, Mammut és Lurdy házban, illetve a Corvin filmpalotában is található Digitális vetítő terem. Vidéken pedig Pécsen, Győrben, Székesfehérváron, Debrecenben és Miskolc is látható lesz a 3D élmény az első Kecskeméti és Szegedi mozik mellett.