Gran Torino
Clint Eastwood az a személy, akinek zsenialitását senki sem kérdőjelezi meg, nekem azonban komoly lemaradásaim vannak munkásságával kapcsolatban. Bár hanyatt nem dobtam magam az Elcserélt életek révén, mindenesetre elismerem, hogy mesterien össze 
volt rakva és igazán hatásos hangulatot árasztott magából. A Gran Torino viszont az a filmje, amit akárhogy vizsgálok, képtelen vagyok nem szuperlativuszokban beszélni róla. A film, amivel színészi karrierjét kívánta lezárni, és egyben rendezte is, méltó tisztelgés a filmszakma egyik legnagyobb alakjának karrierje előtt.
Walt Kowalsky egy veterán idős nagyapa, aki a saját családjával sincs igazán jóban, nem hogy az ő háza tájára költözött sárga népséggel, akik egyre jobban meghatározzák az ő rasszista életmódját. Nem csoda tehát, hogy nincs neki nyugta, hiába nem kerül kapcsolatba a szomszédban élő hmong családdal, ám mindez megváltozik, amikor a szomszéd fiú az őt felkarolni kívánó banda hatására kísérletet tesz hősünk antik autójának (Gran Torinojának) meglovasítására. Azonban egy következő snittben az is kiderül, hogy Walt már akkor is mérhetetlen dührohamot kap, ha a nem saját bőrszínét viselő bandatag véletlenül a gyepére kerül, és fegyverrel kényszeríti el a betolakodót régen körbehugyozott területéről. Mivel birtokvédő magatartása egyben mentőakciónak is minősült, a szomszéd hmong család erős hálával és nagy tételnyi ajándékkal nyilvánítanak köszönetet. Miután nagy nehezen baráti kapcsolatba kerül ellenségnek vélt szomszédaival, majd közelebbi kapcsolatba kerül a tolvajjal is, lassan megérti a kulturális különbségek okozta konfliktusokat és a rasszizmus vezérelt gyűlölet lassan átalakul egy melegebb érzelemmé. A szomszéd tehetetlen fiúval pedig egyfajta apa-fia kapcsolat alakul ki, és egy kicsit olyan tanmesévé válik, mint amilyen A pillangó vagy a Monsier Ibrahim és a Korán virágai volt. Azokban a filmekben egy fiatal tapasztalatlan gyermeket egy idős úri ember kedves mosollyal tanítja az élet nagy dolgaira. Ebben az esetben azonban Walt Kowalsky végképp nem kedves, mondhatni elég mogorva fickó, a gyakran felháborító véleményét mindig kimondja és épp ettől lesz igazán érdekes, mulatságos és egyedi a figurája. Na és persze a black metálos hörgő hangjától és morgásaitól.
A Gran Torino nem egyszerűen csak a rasszizmusról szól, de hihetetlenül objektív képet fest a helyzetről, hiszen nem feledkezik meg a hmong férfiakra jellemző rosszindulatúságról sem, ami faji sajátusságaikból adódik. Ugyanakkor viszont szépen rávilágít, hogy a társadalomba való beilleszkedés is lehetséges, de a leghatásosabb módja, ha egyenként integrálják be őket és nem tömegesen, gyors hatékonysággal próbálják erőltetni. A helyzet, ami a hmongok és az amerikai veterán között lefestettek, teljes mértékben be lehet illeszteni hazánkban a cigányhelyzettel, hiszen hasonló problémákat fest le. A legfontosabb dolognak azonban nem a bevándorlók létét jeleníti meg, hanem az emberek hozzájuk való viszonyát. A gondolkodásbeli és szocializációs különbségek negatív 
helyzetét pedig remekül érezteti a generációs különbségeken is, ahogy egy nagyapa és egy unoka vélekedik a világ dolgairól, és hiába két szélsőség kerül egymással szembe, de a lehető legjobb felvezetés egy másik társadalmat érintő problémához.
Amit Clint Eastwood művel a vásznon az egyszerűen parádés, minden bizonnyal Walt Kowalsky kultfigura lesz a jövőben, mert hiába egy érzéketlen tapló, legalább is első benyomások alapján, de karaktere igazán jövedelmező humorforrás egy... talán mondhatjuk rá azt is, hogy családi drámában. Meglepő őszintesége pedig különösen közel kerül hozzánk a kutyájával és a szomszédaival együtt, ami csak még megrázóbbá teszi a tragikus eseményeket. Már a főhős első arckifejezésétől és morgásától kezdve magával ragad a film és a főszereplő hangulata. A tavalyi Nem vénnek való vidékkel ellentétben, szinte fel sem fogjuk, hogy a végéig nincs aláfestő zene, hiszen olyan párbeszédek röpködnek a levegőben, ami a helyzetekkel együtt már muzsikaként funkcionál, a végkifejlet pedig nem tudom, hogy hatáskeltő próbál-e lenni, de mindenképpen fejbevágó 
katarzissal ajándékozza meg a nézőt. Nem sok film érdemli meg a maximális pontszámot, de a Gran Torino mindenképpen megkapja tőlem.
