Angyalok és Démonok
Három éve óriási siker volt a vallási témákat feszegető Da-Vinci kód, így nem is volt kétséges, hogy folytassák Robert Langdon karakterének karrierjét. Tom Hanks-et már megszokhattuk a tudós szerepében, aki azért annyira nem vagány, mint Indiana Jones, de ő is nagyon képben van a történelemmel kapcsolatban, ha nem jobban. Nem is az a célja Dan Brown könyveinek, hogy az a széles vásznon látványorgiaként köszönjön vissza, hanem, hogy elgondolkoztasson, illetve egy feszült, fordulatokkal teli krimit hozzon létre, amire majd rácsap a néző. A Da-Vinci kódra 750 millió dollár mértékben csaptak le 2006-ban a moziban, így a nevét mozis körökben is sikerre vitte, ahol minden bizonnyal most is működni fog a képlet bevételek tekintetében, mivel a főszereplő mellett a stáb többi tagját is meghagyták.
Ezáltal pedig felmerül a kérdés, hogy ismét olyan rossz feldolgozással állunk-e szemben, mint az előző epizóddal kapcsolatban? A kérdés megválaszolása számomra már csak azért is nehezebb, mert míg a Da-Vinci kódot olvastam a mozipremier előtt, addig az Angyalok és Démonokból egy sort nem futottam végig. Önmagában azonban mindenképp érződik a minőségi javulás, még ha a szereplők jelen esetben is megmaradtak a maguk két dimenziójában. Sajnos ez az egyik nagy problémája a filmnek, hogy abszolút érdektelen a legtöbb férfi és nő személyisége, így az sem hatja meg a nézőt, ha spoileresen fogalmazom, hogy fél percen belül végleges deprimációra ítélnek közülük vagy négyet. A történet nem sok lehetőséget ad a főhősök egyéniségének kibontakozására, inkább csak teszik a dolgukat, ahogy Langdon is csak amolyan robotos szerepet vállal, aki megy, amerre a jelek mutatják és 
közben nem hal meg. A filmet egyébként két részre lehetne osztani: hogy stílszerűek legyünk, legyen első fele és második fele. Az első fele kb. olyan, mint egy túra Vatikánban, miközben főhősünk érdekes dolgokat mond az éppen aktuális látnivalókról, mint ha ott született volna, pedig csak könyvekből ismeri a helyszínt. A második felében kezd kibontakozni az a bűnügyi szál, amit erős túlzással nevezhetek pankrációnak, tehát már nem csak mondják, hanem cselekszik is a sztorit. Az autós üldözés már nem csak egy biciklis kikerülését jelenti, gyors vágások közepette, izgató zenével kísérve, hanem tényleg kibontakozik a film egyetlen egyedi arccal rendelkező tényezője: a csúnya bácsi. Azért mégsem nyom annyit a latban, mint anno Silas, akiről lényegesen többet tudtunk meg az előzmény moziból. Félelmetesebb is lett a karaktere. Amitől mégis több feszültség rejlik az Angyalok és Démonokban, hogy végre bombával riogatják a népet, így nem csak egy filozofálgatós kergetőzésről beszélhetünk, aminek szőrszálait lehetne amúgy hasogatni, de hál'istennek nem ezen lovagol a fél film.
Hangulatában semmi többet nem kell várni a filmtől, mint ami a Da-Vinci kódra volt jellemző. Jó sztori, de tálalás előtt elfelejtették fűszerezni és csak néhány speciális effekt és beállítás valamint a nagy nevek emlékeztetnek rá, hogy nem tévéfilmet nézünk. Leginkább azoknak fogják szeretni, akik érdeklődnek a Vatikáni és hasonló szépségek iránt, mivel sokkal többet nem ad, mint hogy kapkodó tempóval végigvezesseen bennünket a 
helyszínen. Körülbelül olyan szinten van, mint a Da-Vinci kód, de ez épp elég, hogy eladják a széles közönségnek.
